SK

"ÚJÍTÁS"

2011-04-02T02:47:00.000+09:00

Bocs, tudom, elmaradtam a bejegyzésekkel, válaszokkal ... mindennel. Sok dolgom volt mostanában.

A sok egyetemi és egyéb munka mellett a saját dolgaimat is rendeznem kellett. Pl. szegény KS eladósorba került, sőt, tulajdonost váltott. A szívem vérzik érte, de némi gyógyírként szolgál, hogy helyette ezt a Daewoo-t vettem meg. Új modell, mégis jutányosan adták. Tudom, hálátlanság Kia-ról Daewoo-ra váltani, de bevallom, ez az új modell nagyon bejön!

Mondjuk, elég nagy para volt először beparkolni a mélygarázsba, de végül összejött. Basszus, a Kiával simán ráfordultam az oszlopra, ennek meg annyira vigyáztam az elejét, hogy kétszer visszatolattam. Végül, persze, ugyanúgy álltam be, mint a korábbi "modellel". Most akkor ez lesz, hogy mindig vigyáznom kell ...?! Azért, valljuk be, baromira megéri a para! Dögös ez a Daewoo!

Viszont mostantól lehet aggódni, hogy mikor tesznek bele valamit. (Felül nyitott, mint látszik. Persze, a GPS minden mozgást jelez. Ez is valami. Legalább tudom, ki tesz bele valamit.)

"IKRALEVES - ÁLTÁNG"

2011-03-06T00:52:00.000+09:00

Ez az, aminek látszik: háztáji főzőműsor. Sokat nem tudok hozzáfűzni - megcéloztam az ikralevest, megcsináltam, megettem. Tisztességes, fogyasztható étel lett belőle, bár az erre specializálódott éttermek nyilván nagyságrendekkel jobb "áltáng"-ot csinálnak. Van itt egy a közelben, hamarosan leellenőrzöm, mekkora a különbség.

S akkor jöjjön a műsor:

Tálalva:

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 06"

2011-02-26T01:15:00.003+09:00

Meg nem állhattam, ezt muszáj volt lefilmeznem: ma csúcsforgalomban értem ugyanahhoz az ostoba kereszteződéshez. Amikor nem közlekedtem, csak vigyorogtam az egészen! A világ egyik legfejlettebb országában azon múlik a csomóponton való átjutás, hogy mennyire vagy határozott és eltökélt. A filmezés közben a domb tetején lévő rendőrőrsről kijött egy őrmester, széles mosollyal nyugtázta, hogy filmezem ezt a káoszt, majd a kimbabjával visszavonult az őrsre ... Mint látszik, a lámpák sárgán villogtak továbbra is ...

gyula: meglehet, igazad van, egy kihelyezett hordó javíthatna a helyzeten (ívileg), ám mindezt elnézve vannak kétségeim: az első teherautó az út szélére sodorná.
Aztán beszálltam én is: vissza kellett mennem. Azt viszont nem tudtam filmezni: túl meleg volt a helyzet. :-) Vagy vicces ...

"ÚR"

2011-02-15T02:05:00.003+09:00

Ma este rövid látogatást tettem egy angol ismerősömnél. Már búcsúztunk, amikor megkérdezte: nem akarok-e kezet mosni. Így. Hogy kezet mosni. Majd magyarázólag hozzátette: hosszú út áll előttem, s nem akarná, hogy kellemetlen legyen nekem. Igaza volt: az esti forgalomban mintegy két és fél órás buszút várt rám. Ezt, ugye, piszkos kézzel abszolválni ... belegondolni is szörnyű! Talán nem is kell mondanom: akartam kezet mosni, nagyon is. S ha már ott voltam a mosdóban, hát egyebeket is elintéztem. Sose lehessen tudni! :-) Mégiscsak méltatlan lett volna steril kézzel végigfeszengeni az utat!

Vendéglátóm kifogástalan angol úr. Kétség nem férhet hozzá.

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 05"

2011-02-13T19:26:00.002+09:00

Szerintem ez itt az egyik leghülyébb kereszteződés az Uráltól keletre. Egy folyó két partján halad a forgalom mindkét irányba, s ez a két utca keresztez egy kétszer kétsávos másikat egy hídnál. Az egészet súlyosbítja, hogy a széles út viszonylag meredeken ereszkedik a folyó felé, illetve, hogy jobbra lent, a kereszteződés innenső oldalán van még egy parkoló, ahonnan kijőve egyenesen az egyébként is bután megtervezett keresztforgalomban találja magát az ember, s ha ez nem volna elég, közvetlenül a parkoló mellett van még egy kis allé is, ahonnan kióvakodva az ember először a parkolós forgalmat szeli át, majd megérkezik a kereszteződésbe. Szerintem a lámpákat programozni hivatott csávó sem látta át a dolgot, ezért az összes forgalomirányító lámpa sárgán villog ... legalább 2009 nyara óta. Mosom kezeimet alapon, gondolom. Oldják meg a sofőrök! És ők megoldják: elég sokat járok erre, de még sohasem láttam balesetet, igaz, keresztbe fordult buszokat, egymást föltartó, reménytelenül összekuszálódott autókat annál többet. A mostani fölvételen teljesen véletlenszerűen, de folyamatosan halad a forgalom. Nekem az az elméletem, hogy annyira ostoba az egész szitu, hogy mindenkit kettőzött figyelemre késztet, s így ússzuk meg az ütközéseket. Pedig egy kihívásokat kedvelő forgalomszervező még odaálmodott a hídra egy-egy buszmegállót is, hogy 1. a megálló buszok teljesen beláthatatlanná tegyék a kereszteződést, 2. a buszhoz kiszámíthatatlan szögekből rohanó gyalogosok váratlan fékezésekre késztessék a sofőröket, akiket aztán megpróbálnak kikerülni a féktávon belül érkezők. A fölvételen látható még parkolóból éppen kiaraszoló fekete autó, az egész hóbelevancon keresztben átvágó, életunt középiskolás, egy másodpercre bevillan balra lent egy grillcsirkesütő kisteherautó, amelyik épp csak a jobbra kanyarodó sáv felét foglalja el, valamint blokkolja a kilátást, a jobbkéz-szabályról jól láthatóan mit sem sejtő autós, a zebrát nem találó, az úttesten sétáló fiatalok, valamint egy fehér Hyundai, amelyik ezt a helyet ítélte a legalkalmasabbnak a visszafordulásra. (A kapkodós operatőri munkáért elnézést kérek - gyalogoltam közben.)

És így néz ki az átkelés "élesben". Sima ügy.

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 04"

2011-02-13T18:41:00.000+09:00

Korábban írtam már arról: a száj- és körömfájás terjedésének megakadályozása érdekében az utakon fertőtlenítő állomásokat állítottak föl országszerte. Nekem van szerencsém oda-vissza megfürdetni az autót valahányszor bemegyek a suliba. Az autókat fekvőrendőrök sora lassítja le, aztán két egymáshoz igen közel elhelyezett forgalomlassító küszöbnél két oldalról fehéres permetet fújnak az autókra, alulról pedig egy másik fúvókasor "mosdatja meg" az alvázat. Első alkalommal én is elég nagy sebességgel érkeztem meg az első fekvőrendőrhöz, s igencsak igyekeznem kellett, hogy KS ép futóművel ússza meg a találkozást. Azóta már megszoktam, hogy mindkét irányban lépésben kell menni néhány száz métert, de a jelek szerint nem mindenki van ezzel így. Lehet, hogy naponta jönnek újabb és újabb autósok erre, akiknek még újdonságot jelent a forgalomlassítás, de az is előfordulhat, hogy nem mindenkinek sikerült internalizálnia a bukkanók jelenlétét. Mert valahányszor ráközelítek a területre, nem tudom nem észrevenni a szanaszét heverő, kisebb-nagyobb műanyag és fém alkatrészek seregét. A nagyobb darabokat - levált lökhárítókat, spoilereket, a lökhárítók alá szerelt szakállakat - vagy összeszedik a fertőtlenítő készüléket kezelő, vegyvédelmi ruhás fiatalok, vagy a később érkező autók zúzzák azokat "kezelhető" méretűre. Ezekkel a kisebbekkel aztán már nem nagyon foglalkoznak, azok az úton, az út mellett hevernek napszámra. Ezen a fölvételen látszik talán, miről beszélek. Meg az is, hogy a negyedik, ötödik lassítóhoz érve már leszakad az autók aljáról, ami le tud/akar szakadni, így onnantól már alig van törmelék. Vehetjük úgy is: ez a sok huncutság úgy is csak lógott a kocsik alján, s most, hogy levált, senkinek nem hiányzik.

"HOLDÚJÉV"

2011-02-04T20:14:00.000+09:00

A nagyvárosi fiatalok egy viszonylag szűk körében ugyan Koreában is divatba jött az utóbbi időben a szilveszteri bulizás, a többség azonban továbbra is inkább értetlenül néz, ha az európai ismerős azt firtatja: hol, hogyan tölti december 31-e éjszakáját. Mert bár Szöul belvárosában egész komoly tömeg gyűlik össze az éjféli harangkondításra, egy ekkora városban ez nem nagy kunszt - ráadásul abban a tömegben erősen reprezentált az expatrióta népség. Mert az év fordulóját Koreában éppúgy mint Kínában, Japánban, Mongóliában vagy Vietnamban igaziból a holdnaptár szerint ünnepelik január végén, február elején. A pontos meghatározás szerint a holdnaptár első napja a téli napforduló utáni második újholdra esik - így idén tegnap, február 3-án volt az év fordulója. A holdújévről sok helyen lehet olvasni - miránál például több bejegyzésben is -, ezért ezzel most nem untatlak benneteket. Ehelyt a hagyomány és a modern kor egy olyan összefüggésére koncentrálnék inkább, amely a holdújévvel is összefügg, és meglehetősen árulkodó a koreai mentalitással kapcsolatban.

Hazai tapasztalatainkból is tudjuk: az ilyesféle nagy, családi ünnepek mindig jó alkalmat jelentenek a vásárlásra, az ajándékozásra, a pénzköltésre. Egyes koreai honlapok szerint a családok ilyenkor átlagban 200-300.000 vont költenek ajándékokra, de az ünnep előtti hetek áruházi kínálatát és a vásárlási kedvet elnézve úgy gondolom, ez visszafogott adat - ennél, szerintem többet költenek a népek! Az áruházakban, bevásárlóközpontokban (és a kisebb boltokban) már hetekkel az ünnep előtt megjelennek a speciálisan az alkalomra összekészített ajándékcsomagok. Mivel az ünnep egyik fontos eleme itt is az evés valamint az eltávozott felmenők "jól tartása", a kínálat egyik komoly szegmense az élelmiszer: hús mindenféle formában, fagyasztott és szárított hal, gyümölcskosarak, ginszeng mindenféle formában, méz és vadnövények, amit az ember el tud képzelni. Szintén népszerűek a különböző piperecsomagok, tisztálkodószerek, de rengeteget látni az egészségmegőrzést szolgáló szerekből összeállított csomagokból is. Van, persze, kávé- és italcsomag is, amint azt otthon is megszokhattuk.

A koreaiak egyébként meglehetősen praktikusak az ajándék kiválasztásában. Olyannyira, hogy az ajándékok egy része nekünk, európaiaknak furcsának tűnik föl. A ginszeng termékekből összeállított csomagok, persze, nem ebbe a kategóriába tartoznak, azokban semmi meglepő nincs:

Nem okoznak meglepetést az italokkal megrakott pakkok sem - ismerős látványt nyújtanak még akkor is, ha vannak hagyományos, koreai innivalók is -, és a kávés csomag is simán ott díszeleghetne bármely hazai üzlet polcán.

A dióbelet, szárított magvakat, gombát tartalmazó csomag még mindig kevéssé meglepő, akár mi is adhatnánk karácsonyi ajándékképpen:

A szárított halon talán már el lehetne gondolkozni - ám ha számításba vesszük, hogy a tengeri herkentyűk a hétköznapokban is komolyabb szerepet kapnak itt, egy félszigeten, mint a csont szárazföldi Magyarországon, talán nem is annyira meglepő, hogy az ünnepre is sok ilyesmit ajándékoznak. A hal egyébként is hagyományos holdújévi ajándék.

Ennél egy fokkal zavarba ejtőbb a különféle olajok jelenléte. Ezek gyakran szójaszósszal, ecettel, esetleg szárított, ízesített moszattal kombinálva kerülnek díszes csomagokba.

A rágcsálni való szárított marhahús nálam már határeset, de az igazi meglepetést a számtalan színben, méretben, ízesítéssel prezentált löncshús, a "spam" és a hasonlóan gazdag választékban kapható tonhalkonzerv váltja ki. Valahogy nehéz elképzelni magamat az ilyesfajta ajándékozás bármelyik végén! "Mit kaptál karácsonyra?" "Tíz doboz gyíkhúst. És te?" "Képzeld, én meg egy csomó tonhalat."

Persze, értem én: más szokások, más mentalitás. Itt magától értődő, hogy az ajándék legyen praktikus, nálunk meg inkább az, hogy ne legyen hétköznapi. Volt már olyan, hogy a látogatóba érkezőtől 15 guriga vécépapírt kaptam ajándékba, de olyan is, hogy az egyik tanítványomtól két alsónadrágot. Amikor ezt elmondtam a Magyarországra készülő, a magyar ajándékozási szokásokat firtató tanítványomnak, egy darabig fürkészve nézett - nem értette, mi az érdekes ebben. 15 csomag vécépapír tökéletes vendégajándék, bökte ki végül. Belátom, hogy végtelenül praktikus, s jobb hasznát veszi az ember, mint pl. egy virágcsokornak, mégis eltanácsoltam attól, hogy nálunk vécépapírt ajándékozzon - maradjon az unalmas megoldásnál: virágot a nőnek, egy palack bort a férfinak. Értette ő, persze, de csóválta a fejét és egy picit sziszegett.

"VIA DESKTOPOGRAPHY"

2011-02-03T21:18:00.000+09:00

Nagyon állat háttérképek a "Desktopography"-ról: http://desk10.customize.org/

TAKMÁNDUGUK"

2011-02-03T19:45:00.000+09:00

Újév van! Ennek örömére estefelé nekiálltam a tegnap emlegetett levesnek. Két receptből összegyúrtam egy harmadikat, ez lett belőle:

A végeredmény, ha nem is teljesen autentikus, határozottan hasonlít! És fogyasztható! Továbbmegyek: egészen rendes kis étel lett belőle!

"BRRRR!"

2011-02-02T21:12:00.001+09:00

" The key, attached to a weighty brass ferrule sprouting thick soft tassels of braided maroon silk, turned smoothly in the lock's brick-sized mass."

Minden fordító rémálma: egy gonosz kis mellékmondat beékelve középre, benne egymásra hányva a jelzős szerkezetek ... Ebben vágjál rendet! Közben egy sereg olyan szó, amit ember nem használ, ha nem muszáj neki. Ráadásul a regény elején - isten tudja, mi lesz még ebből!

Ha valaki lefordítja ezt rendes magyar nyelvre, küldök neki egy csomag rizstallért, amiből a holnap esedékes újévkor az ilyenkor obligát levest főzik.

Ha valaki be tudja határolni, kiféle, miféle írhat ilyen mondatokat, annak két csomaggal küldök! S mielőtt lekicsinylenétek a fölajánlást, hadd jegyezzem meg: a koreaiak is csak magyarok! Mi lencsét eszünk újévkor, hogy sok pénzünk legyen, ők rizstallért ... ugyanazért.
Ja, elfeledtem mondani: le van ez fordítva magyarra, de nem tudom, hogyan.

"KARAOKE"

2011-02-01T21:57:00.000+09:00

"KIRÁLYI PALOTA - EMBER ÉS TERMÉSZET"

2011-01-31T00:55:00.000+09:00

"KIRÁLYI PALOTA - SZÍNES ÉS NATÚR"

2011-01-31T00:40:00.000+09:00

"KIRÁLYI PALOTA - RÉGI ÉS ÚJ"

2011-01-31T00:26:00.000+09:00

"RIZS"

2011-01-29T20:18:00.000+09:00

A vészharangok halkan, finoman, valahol a távolban, de megszólaltak. Vagyis, szó sincs kétségbeesésről, ám a jelzés elgondolkodtató. 2010-ben jól kimutathatóan csökkent a dél-koreai lakosság rizsfogyasztása! Puff! Ha hozzávesszük, hogy ez az adat az 1963 óta vezetett statisztika legalacsonyabb mutatója, akkor látszik, hogy a csökkenésnek mégis csak van jelentősége. Pánikba esnie persze nem kell sem termelőnek, sem nagykereskedőnek, sem pedig dietetikusnak, mert csupán arról van szó, hogy az egy főre eső évi rizsfogyasztás a 2009-es 74 kilogrammról 72.8 kilóra csökkent. Csaknem 73 kiló rizs fejenként - azért az sem kevés! :-) Ennek a mennyiségnek a döntő részét a napi étkezések részeként (főtt rizsként) eszik meg, s csupán 1.4 kilogrammnyi rizst fogyaszt el minden koreai rizssütik, édességek, snack-ek formájában. Ez, a mintegy 73 kilogramm rizs nem kevesebb mint 20 kilóval elmarad a 2000-ben fogyasztott, 93.6 kilós átlagtól. Korea még ezzel az adattal is utcahosszal előzi a többi távol-keleti országot: Japánban 14.3 kilóval, Tajvanon pedig csaknem 25 kilóval esznek kevesebb rizst, mint a csendes hajnalok országában.

S hogy áll vajon kis hazánk? Nos, minden rendes magyar ember 6-7 kilogramm rizst fogyaszt évente, így mintegy 60-70 tonna fogy ebből a gabonaféléből.

Egyébként furcsa: a honi publikációkban azt olvasom, hogy a rizs a magyar fogyókúrázók trendi terméke, itt meg azt, hogy a koreaiak részben azért esznek kevesebb rizst, mert fogyni szeretnének ...

A koreai adatok a The Korea Times internetes kiadásának január 27-i számából valók.

"SZÍNES"

2011-01-28T21:55:00.000+09:00

Tegnap barkochbáztunk a magyar nyelvtanfolyamon. (Hogy tudjátok miről van szó: a Samsung nevű koreai cég minden téli szünetben beíratja egy sereg alkalmazottját az egyetemünkre nyelvtanfolyamra. A kurzus 10 hétig tart, és a magyartól a malájig, a szlováktól a portugálig, a romántól az arabig vagy egy tucat nyelven okítjuk a résztvevőket, akik aztán az adott országban folytatják a tanulást, míg végül "területi szakértők" lesznek. Ez a kurzus is megérne egy misét, de most másról vagyok beszélendő, ez csupán a háttér.) Ezen a télen egy tanítványunk van, aki délelőtt 3 órában egy koreai kollégával, délután 3 órában velem ismerkedik a magyar nyelv szépségeivel, hogy este "rádobjon" még 3-4 órát a másnapi készüléssel. Szóval, barkochbáztunk. Szinte minden óra elején játszunk valamilyen nyelvi játékot, most épp ez volt soron. M. H. elég ügyes, így viszonylag gyorsan eljutottunk odáig, hogy a tárgy, amire gondoltam nem nagy, de nem is kicsi, vékony, sőt, nagyon vékony, abban a tanteremben van (ahol tanultunk), nem a földön, nem az asztalon, még csak nem is a táskámban, hanem a zsebemben leledzik. Innen egy lépés volt csak, hogy ez a tárgy papírból van, s egy másik, ravaszdi kérdés nyomán az is kiderült, hogy ezt a tárgyat én szeretem. Mi több, nagyon szeretem. Vérszagra gyűlő vadként tette föl a következő kérdést, hogy vajon, szerintem, ő is szereti-e. Azt válaszoltam: egészen biztos vagyok abban, hogy ő is szereti. Ismeritek ti is a játéknak ezt a fázisát, amikor az ember szinte teljes bizonyossággal tudja, mire is gondolt a partner, s kéjes örömmel tesz föl újabb és újabb kérdéseket, melyekkel mind szorosabbra húzza a hálót, hogy végül a rákérdezéssel fölnyársalja a szó-vadat. Ennek a kéjnek a jegyében jött a következő kérdés: "Ez a tárgy kék?" S rögtön rá a kijózanító válasz: "Nem, ez a tárgy nem kék." Újabb, a színt firtató kérdés: "Ez a tárgy sötétkék?" "Nem." "Világoskék?" "Nem." Kezdett gyanússá válni a dolog. Az imént még én is azt hittem, hogy megvan a megfejtés, s persze örültem neki, hogy kérdeztünk is eleget, meg ki is találta a dolgot, ezzel fönntartottuk a motivációt, erre letapad ennél a kéknél ... Miért? Nem értettem. "Fehér?" Kezdtem megkönnyebbülni, hogy sikerült végre lefeszegetnie magát a kékről, s úgy tűnt, most már minden esély megvan rá, hogy rövid időn belül eljussunk a megfelelő színig. "Nem, nem fehér." Bumm! Úgy csuklott össze, mint Fradi-drukker a sokkolótól, majd fölocsúdva azt mondta: "Az nem lehet. Vagy kék vagy fehér." Már hogy a viharba' lenne kék vagy fehér, amikor tudván tudom, hogy nem az?! Nyelvtanárokra jellemző szörnyű sejtés kerített hatalmába: hiányosságok vannak a színeket jelentő szavak területén?! M. H. vagy összekeveri a kéket (mert elsősorban erre volt ráállva mégis) azzal a másik színnel, vagy egyszerűen nem jut eszébe amaz. Sebaj, legott a falon lógó világtérképhez nyargaltam, s kezdtem végigkérdezgetni az országok színeit, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. Ugrott is ötödikre, de ezzel végképp összezavart engem is: Afrika közepén ott terpeszkedett a kérdéses színnel jelölt ország, s ő azonnal vágta, mi az. No, akkor vissza a kérdezéshez: "ez a tárgy pénz?" "Igen." "Papírpénz?" "Igen." "Rákérdezhetek?" "Igen." "Tízezer vonos papírpénz." Bingó! S már nyúltam is a zsebembe, hogy elővegyem, megmutassam, s igazoljam, micsoda badarságot beszélt. Még a zsebemben volt a kezem, amikor M. H. némiképp méltatlankodva azt mondta: "De a tízezres kék!" Az isten rakjon a rabok közé, hát hogy volna kék, amikor mindenki látja, hogy ... zöld?!

Azzal némi elégtétellel, ám egy kis zavart azért érezve az erőben fölmutattam a "tárgyat": zöld! M. H. nevetett, és azt mondta: kék. Gondoltam, egy színvakkal napestig elvitatkozhatunk ezen a kérdésen, ezért, amolyan adu ászként előhúztam egy ezrest, s megmutattam neki. Ez, barátom, ez valóban kék!

Na, erre varrjál gombot! M. H. tovább nevetett, s azt mondta: ez meg fehér! Itt a képen valóban egy kicsit fehéresnek látszik, de kék ez esküszöm, s különösen az a tízezres zöldjével szemközt! Nézzétek csak!

Mivel M. H. szemében továbbra is ott csillogott a magabiztosság, két esetet láttam valószínűnek: színtévesztő, tényleg, s akkor nehéz lesz ebből jól kijönni, vagy valami turpisság van a dologban. Mint kiderült, az utóbbi ... Kulturális turpisság, vagy megkockáztatom, kulturális színtévesztés. Mert M. H. elmondta: koreaiul "fehér"-ként hivatkoznak az ezresre, s "kék"-nek mondják a tízezrest. Hogy miért? Szerinte talán azért, mert a mai bankjegyek korábbi generációjában a tízezres jóval fakóbb, kékesebb volt. Nos, a 90-es évekből én is emlékszem a régebbi vonra, s rémlik, hogy kicsit más volt a színe, de hogy kék lett volna ...?! Döntsétek el ti:

No, mindegy, úgy látszik, a vizuális benyomás keveset nyom a latban, annál többet a megszokás. "Kék"-nek nevezik a tízezrest már régóta, hát így hívják ma is, s nem is tudnak másként (pl. "zöld"-ként) gondolni rá akkor sem, ha a szemükkel látják, hogy zöld. Mert amikor megkértem, hogy ne pénzként, csak egy darab papírként gondoljon rá (ha-ha!), M. H. is elismerte, hogy a fecni színe zöld, de ellenérvként meg elmondta: amolyan nyelvi viccként olykor el szokták sütni a két bankó "igazi" (ú. m. a nyelvben megőrzött) színének összefüggését. S már meséli is: az ember arcának bőre fehér színű, ugye? Igen. De ha erősen megütik az arcot, a fehér bőr bekékül, igaz? Igen. Na, ezért viccelődnek azzal, mondta, hogy ha az ezres bankót sokat ütik, tízezres lesz belőle!

Ezzel nem tudok vitatkozni, egy ilyen anekdota minden optikai ellenérvet legyűr ... hát maradunk annyiban: a koreai tízezres fizikai értelemben zöld, de a valóságban (!) kék!

S hogy nagyjából el tudjátok helyezni a "tárgy"-at, amelyről ma írtam, itt egy adat: a ma esti Super Prime Pizza, 40 cm-es átmérővel, szalámis kivitelben, 4 csillagos minőségben 1 darab "kék"-be és két "fehér"-be került.

"BERMUDA-UPDATE"

2011-01-26T00:17:00.000+09:00

Két dolog jutott eszembe azóta. Az egyik másodpercekkel azután, hogy "kitettem" a posztot: tegnap vettem egy új karnist, meg - hosszas tépelődés után (méret, ár, szín, árnyékolási képesség) - egy sötétítő függönyt. Nem állhattam, hogy a dolgozószobában a teljes "falat" kitöltő ablakon - mely éppen szemközt van az íróasztallal - egész nap dől be a havon (ráadásul!) szikrát vető napsütés, így a monitor mögül érkező sugárzás miatt gyakorlatilag lehetetlen volt itt nappal számítógéppel dolgozni. Ma fölszereltem. Elsőre - persze -, elgyaktam a karnis fölfüggesztéseit: nem ért volna végig a függöny az ablak előtt, ha úgy hagyom. Még egyszer föl kellett állnom az íróasztalra, kicsavarozni azt, amit kínnal becsavaroztam, majd a világ leghülyébb testhelyzetében (fitnessz tréning rulez!) - félig guggolva, hogy a fejem elférjen a mennyezet alatt, de a karjaimat magasra nyújtva kellett a csavarral beletalálnom egy pici lyukba úgy, hogy a csavarhúzó nem fért oda a csavart tartó ujjamtól, a szemüveg (ami lehetővé tette, hogy lássam a csavart) pedig vagy lecsúszott, vagy a plafonba ütközött. A C-elem végrehajtása során egyrészt megszólítottam gyakorlatilag valamennyi görög-római és zsidó-keresztény istenséget - sajnos, nem mindig kedvező összefüggésben -, valamint a gyakorlat végére minden ízemben remegtem, ami azt mutatja: hosszan kifejtett intenzív izomtevékenységek már igénybe veszik a szervezetet.

Aztán meg rögtön arra gondoltam: ez volt az utóbbi idők legérdekesebb történése! No, akkor gondolhatjátok! :-( Ennyit az előzőhöz. Meg még talán azt, hogy az eredmény egy kafa kis függöny a dolgozón!

A másik még ennél is unalmasabb - akkor jutott eszembe, amikor újraolvastam a kiposztolt szöveget. Lehet, hogy akkor válik az ember "ottani lakossá" (s nem marad vizitáló külföldi vagy turista), amikor hetekig nem történik semmi olyan, ami átlépné a "normális" ingerküszöböt ...?!

"BERMUDA"

2011-01-25T23:33:00.000+09:00

"Itteni életem – világos a képlet! - eltűnni látszik a takarítás-buszutazás-számítógép/Tulip alkotta Bermuda-háromszögben!"

2008. december 7-én írtam le ezt a mondatot ugyanitt, egy bejegyzésben. Úgy látszik, ez egy téli fíling, mert most megint csak valami hasonlóra tudok gondolni: az életemből minden érdekes eltűnni látszik a táplálkozás-munka+a hozzá szükséges IT-dermesztő hideg Bermuda-háromszögében! Ha jól belegondolok, hetek (hónapok?!) óta nem csináltam semmit, ami kívül esik a napi rutin territóriumán! Kétségbeesetten próbálok fölidézni egy új helyet, ahol azelőtt nem jártam, egy beszélgetést, amit még nem folytattam le soha, egy mondatot, ami eddig nem fogalmazódott meg, egy új gesztust, egy találkozást, egy érdekes látványt ... semmi. Megnézem a mostanában készült fényképeket: reménytelen. Különféle ételek, screenshotok, PDF fájlok, valamint behavazott tájak: táplálkozás-munka-hideg. Mondanám: "Most tél van és csend és hó és halál ...", de nem, hazudnék, mert nincs semmi pátosza a jelenlegi helyzetnek.

Rendben, akkor viszont maradjunk a rideg valóságnál! Mostanában erről szól az életem:

Néhány nappal ezelőtt nyers tonhalat vacsoráztam: amint látszik, nem a legolcsóbb étek, bár nem is szörnyű drága. Ez, a normális esetben két embernek szánt adag, nagyjából 15 ezer von, azaz kb. 2.600 forint. Amint megláttam a különböző színű, vöröses szeleteket, tudtam, hogy ez kell nekem. A zöldes színű vászábit (tormakrém vagy mi a csuda) szójaszósszal kell keverni, s ebbe mártogatni a halszeleteket, no meg az édeskés-csípős paprikaszószba.

Tegnapelőtt meg ez volt a vacsoraasztalon:

A hal ajánlható bárkinek, ez viszont nem mindenkinek való. Az első képen nagyon csípős paprikaszószban forralt, rizslisztből készült hurkácskák láthatók a tengeri állatok "maradványaiból" készült (meggyőződésem: az "odeng" olyan, mint nálunk a robbantott csirke), szintén a szószban megfőzött tésztalapocskák társaságában. Ez a legközönségesebb étel, amit minden utcasarkon árulnak kis bódékban: a "takbokki". Az utána következő "egyveleg" főtt májból, valamint egy hurkához hasonló, bélbe töltött, üvegtésztából, vérből, zöldségekből készült töltelékkel készült izéből, "szunde"-ből, s végül - ne kerteljünk! - főtt bélből áll. (Az utolsó képen ezek a "húsos" béldarabkák látszanak.) Na, jó, ennyit az első pontról, a táplálkozásról.

A munkával nem untatlak benneteket: óravázlatok (alanyi-tárgyas ragozás, irányhármasság stb.), jegyzetek (irodalom, nyelvészet, feminizmus), e-book formátumok, korábbi tanulmány jegyzetelése ... csupa unalmas dolog.

S akkor marad az életem érdekességeit elnyelő utolsó tényező: a hideg. Amikor kint egymást kergetik a mínuszok, a magamfajtának nincs kedve kimozdulni - jobb a fűthető lakásban! Persze, mehetnék autóval, de ebben a fejlett országban, valami rejtélyes okból az alacsonyabb rendű utakat alig tisztítják a hótól, sőt: alighanem ez az egyetlen ország, ahol az utak melletti üzletek, benzinkutak és egyéb egységek tulajdonosai hókotrás címén visszaszórják (visszaszórják, vazze!) a havat az útra! Nyilván azzal az écával, hogy a nagy forgalom majd úgy is "szétcsapja" az anyagot. Egy szó mint száz: ha tehetem, maradok itthon.

Ha mégis ki kell mozdulnom - mint ahogy az utóbbi egy hétben naponta -, hát ezt látom:

Ilyen a kampusz mostanság. Szép, szép, de nem nekem való. "Tán csodállak ...", mondanám, de ez is túlstilizált, hiszen egyszerűen csak utálok fázni.

"AUTÓMOSÓ"

2011-01-23T00:52:00.000+09:00

Láttam a csávót egy tévéműsorban. Ott annyival volt megfejelve, hogy a hátsó üléshez beakasztottak egy hófehér zakót, a csomagtartóba meg betettek egy spéci laptopot, a tulaj meg végignézte a mutatványt. Meglehet, volt valami digitális trükk, de a zakón egy vízcsöpp nem sok, annyi sem volt, és - persze - a laptop is megúszta. A tévéműsort nem leltem meg, de ez a videó is elég beszédes. :-)
Állítólag 40-50 kocsit mos naponta.

"ÉPÜLETES"

2011-01-22T21:56:00.000+09:00

A környék messze legrandább épülete:

Az építtető nem egy kockázatvállaló fajta: arra az esetre, ha valakinek vizuálisan nem "jönne le", miről is szól az épület, elnevezte "Mackó Kastélynak". Biztos, ami biztos.
Az épület alagsorában egy Homeplus nevű Tesco van, fönt meg mindenféle egyéb boltocska.

"MÉLYGARÁZS"

2011-01-22T21:44:00.000+09:00

Kafa! Tegnap KS kikapott maga mögé egy Hyundai Starexet - 2770 kg-os össztömeggel. Úgy kezdtem a napot, hogy kigúvadt szemmel odábbtoltam ... Az erőlködéstől jobb oldalon egy picit behorpadt a lemez, de nem látványosan.

"MIÉRT?"

2011-01-19T21:35:00.000+09:00

A leggyakoribb kérdés, amit otthoni ismerőseimtől kapok az, hogy miért tanulnak Koreában magyarul. Mielőtt bárki túlzott várakozásokkal folytatná az olvasást, szeretném leszögezni: fogalmam sincs. Magam is kíváncsi vagyok, föl is teszem a kérdést, amikor csak lehet, de a válaszoktól nem leszek okosabb. Érzéseim, persze, vannak. Az ember elcsíp ezt-azt, itt-ott. De teljes, kielégítő választ még nem sikerült kicsikarnom. Mondom, megérzések, fílingek azért vannak.

Itt van például egy tanítványom levele, akinek az önéletrajzában korrigáltam ezt-azt. Állást szeretne kapni, ahhoz kell a magyar nyelvű önéletrajz. Tudjuk, ilyesmit írni anyanyelven is nehéz, hát még valamely idegen nyelven!

Az önéletrajzot korrigáltam, aztán ezt a levelet kaptam. Egy adalék ahhoz a megválaszolatlan kérdéshez: miért tanulnak Koreában magyarul:

"Jó napot kívánok!

Hálásan köszönöm, Tanár Úr!

Tényleg koreaiul sem volt könnyű. Most először írtam az önéletrajzomat. Az is nagyon jó tanulás volt. :)
Szerintem nagyon gőgös voltam, amióta visszajöttem haza. Minden magyar értett, amit én mondtam. És Koreában is jó kapcsolatot tartottam magyar barátaimmal. És mindenki dicsért engem.
Azért kicsit lustán tanultam, és nem igyekeztem.
Most már világos, még mennem kell tovább, tovább, és még messze.
Hát ... szóval nagyon hiányzik Magyarország.
Azért kell igyekeznem is! :)
Megint nagyon nagyon szépen köszönöm!!
Jó hetet!!
Üdv: XY"

Hát, például ezért.

"KOREAI EGYETEM"

2011-01-16T22:53:00.001+09:00

Sok jót mondtam már erről az országról, most elmesélek egy rosszat. Az egyetem nagyjából itt is olyan, mint a világ bármely más táján. Ha közelebbről néznénk, bizonyára fölfedezhető lenne egy sereg különbség, mondjuk a magyar és a koreai felsőoktatás között, de nagyjában egészében - működését tekintve - mégis csak ugyanaz. Nagyjában egészében, mert van a koreai univerzitásnak egy olyan mozzanata, amellyel sehol máshol nem találkoztam még. Olyan kinövés ez, olyan vadhajtás, amitől a lehető legsürgősebben meg kellene szabadulni, mert súlyosan akadályozza a koreai felsőoktatás színvonalának emelkedését. A tíz évvel ezelőtt tapasztaltakhoz képest, persze, sokat lépett előre itt az univerzitás, ezen belül a mi egyetemünk is. A Magyar Tanszéken ma sokkal színvonalasabb képzés folyik, mint annak idején. Ez a jelenség azonban megmaradt, s elég szívósnak tűnik. Persze, hiszen, személyes érdekek állnak mögötte, s az ilyesmi sohasem tesz jót a változásnak.

A tanév itt március elején kezdődik, s az első félév június közepéig tart. A félév felénél, április második felében van egy egy hetes vizsgaidőszak, ezt itt "középvizsgának" hívjuk. Aztán június közepén még egy hét a félév végi vizsgákra. Utána hosszú szünet: szeptemberben kezdődik a második félév, ami december végéig tart, utána márciusig megint pihi. (Illetve, nem egészen, de erről majd máskor.) A középvizsgák általában csöndben lezajlanak. Megírjuk (a legtöbb vizsga írásbeli), kijavítom, százalékot számolok, visszaadom, de aztán rögtön be is gyűjtöm: a félév végén az összes egyéb papirossal együtt a vizsgadogákat is le kell adni a TO-n. Mondom, olyankor csönd van és nyugodtság. Nem úgy a félév végi vizsgák után! Mert itt már jegyre megy a játék! No, például erre mondtam, hogy nagyjából ugyanolyan az egyetem, mint bárhol másutt: a hallgatók itt is, másutt is rövidlátók egy kicsit. (Elnézést.) Mert persze hogy jegyre megy már a középvizsga is, hiszen a félév végi osztályzat a két vizsga (és még néhány más szempont) összesítése után alakul ki. De akkor, a középvizsgák idején erre senki nem figyel, hiszen olyan messze van akkor még a félév vége! Bezzeg a félév végi vizsgahét után ...! A vizsgákat követő héten kell beírni a jegyeket az elektronikus rendszerbe, ekkor látják a hallgatók, milyen érdemjegyet kaptak egy adott tárgyból. Ilyenkor egy hetük van arra, hogy ha kívánják, megtekintsék a dolgozatot, esetleg kifogást emeljenek az oktató döntése ellen. Ez a rendszer. A gyakorlatban viszont ez nagyjából úgy működik, mint a Coen fivérek 2009-es filmjében, az A Serious Man-ben. Már ott is elég fanyarul vicces, a való világban meg inkább lehangoló:

- Üzenete van, Gopnik professzor.
- Köszönöm, Natalie.
- Gyere be, Clive. Mit tehetek érted?
- Dr. Gopnik, szerintem a félévi... fizika eredményeim lenni méltánytalan.
- Hogy érted?
- Elégtelen osztályzatot kapni. Ami egyest jelent.
- Igen, megbuktál. Ez kétségtelen.
- Ez nem igazság. Csak matematikából nem vizsgázni.
- Nos, a matek nékül a fizikát sem tudod megcsinálni, nem igaz?
- Ha megbukok, elveszítem ösztöndíj. És megszégyenülök. Értem fizikát. Értem halott macskát.
- De a fizikát nem értheted meg... a matek megértése nélkül. A matek írja le, hogy működik a fizika valójában. A történetek az órákon csak illusztrációk. Mesék, amik segítenek megérteni. Mármint... Még én se értem a halott macskát. A matek írja le igazán.
- Nagyon nehéz. Nagyon nehéz.
- Sajnálom, de... Mit javasolsz?
- Olyan jegyet, amivel nem bukok meg.
- Nem lehet.
- Vagy újra vizsgázni. Most már meg tudni csinálni matematikát.
- Nos, a többi diáknak ez nem tetszene, igaz? Ha egy tanuló addig vizsgázhatna, amíg nem kap megfelelő jegyet.
- Titkos vizsga.
- Nem...
- Elhallgatjuk.
- Nem. Ez nem működik. Félek, ebbe bele kell törődnünk, Clive...
- Nagy baj. Nagy baj.

Onnantól, hogy az ember lenyomja az "Enter"-t, s beküldi a jegyeket a rendszerbe, odáig, hogy megérkezik az első hallgatói e-mail, általában percek telnek csak el. A tipikus kérdés, ami megfogalmazódik ezekben az írásokban: "miért kaptam annyira rossz jegyet, amennyire rosszat az elektronikus rendszerben látok (alig is hiszek a szememnek!), s nem lehetne-e egy (sokkal) jobbat beírni oda?" Ennek az alapsémának, persze, vannak variációi: van, aki egyszerűen megkérdezi, hogy olyan rosszul sikerült a vizsgadoga, hogy ez lett belőle? Én válaszképpen rendszerint részletesen megírom, mik voltak a hibák. Az effajta érdeklődéssel nincsen semmi baj. Az azért elgondolkoztató, hogy a skálán (A+, A0, B+, B0, s így tovább, D0-ig, majd az F-ig, ami a karó) szinte kizárólag az A+ számít jó jegynek, az összes többi vacak! Komolyan mondom, minden félévben van olyan "panaszkodó", aki lefitymálja az A0-t! Ám jó, rendben, legyünk maximalisták! De olyat, hogy minden félév végén kapjon az ember egy tucat levelet, melyben hallgatók azt kérik (általában nagyon udvarias, tisztességes hangon), hogy (amennyiben lehetséges) javítsak a jegyükön - nos, ilyet sehol máshol nem tapasztaltam! Nem azt kérik a hallgatók, hogy újra vizsgázhassanak, javíthassanak a jegyükön - erre egyébként a fönt leírt rendszer miatt alig is van lehetőség -, hanem egyszerűen azt, hogy (ilyen-olyan okok miatt) kapjanak jobb jegyet. 2008. telén, az első itt töltött félév után a demonstrátorunk vitt haza kocsival. Aznap írtam be a jegyeket, bezártam az irodát, elindultunk hazafelé. Mintegy 5 perccel a jegybeírás után megjött az első telefon! Hüledező hallgató kérdezte: miért kapott ő F-et?! Hallottam a hangján, hogy komolyan megrázta az eset, s egyre csak azt kérdezte: miért, miért?! Hiszen - és most figyeljetek! - ő ott volt valamennyi órán, és megírta mindkét vizsgadolgozatot! No, az derék, valami ilyesmit válaszolhattam, csak az a baj, hogy egyik dolgozat rosszabb volt, mint a másik. Azzal búcsúzott, hogy azért gondoljam át a dolgot - legyek szíves. Alig tettem le a telefont - s haladtunk néhány száz métert -, újra csörgött a masina: hallgató, miért, pedig sohasem hiányzott. Néhány kilométerre lakom a sulitól, de belefért még egy harmadik hitetlenkedő hívás is. Kezdtem elbizonytalanodni ... Megkérdeztem a demonstrátorunkat, mit gondol ő erről? Hogy van ez?! Egy darabig hímelt-hámolt, aztán csak kibökte: ha valaki rendesen eljár az órákra, nem szokták megbuktatni. A tény, hogy "igyekezett", már megér egy D-t minimum.

Na, ezt a vadhajtást kellene sürgősen lenyesni, mert egy olyan országban, ahol sok területen (nem mindenhol, valljuk be!) a teljesítmény az értékmérő, anomália a felsőoktatás ilyen torzulása! A fönti, filmbéli párbeszéd fikció, csupán a képzelet szüleménye, de sajnos nagyon is életszerű. S hogy a filmben éppen egy koreai hallgató kerül ebbe a jelenetbe, korántsem véletlen. Sajnos ...

"HUFS KAMPUSZ"

2011-01-16T20:00:00.000+09:00

Mostanában így néz ki a kampusz Jonginban. Legalábbis egy elsős tanítványom, 민 훈 기 (Min Hoongi/Min Hun Gi) objektívjén keresztül. Ezúton is köszönöm neki a képeket!

"HIDEG"

2011-01-13T21:34:00.000+09:00

Na, kellett nekem tegnap nyavalyogni a hideg miatt! Ezt az előrejelzést nézzétek! Én nem is értem: ma délután olvadásnak indult minden, holnap meg ...?!

Mi van?!!? Szibériában megnyitották a hideg csapot?! Szombatra bulizni hívtak: ki van zárva, hogy -20 fokban jöjjek haza!

"KUTYAMEGŐRZŐ"

2011-01-13T20:57:00.000+09:00

"BENT"

2011-01-12T19:46:00.000+09:00

Két napja ki sem mozdultam. Nagyjából 50 órája nem léptem ki a lakásból. Amikor hétfő délután visszafelé jöttem az egyetemről, elhatároztam: most néhány napig nyugi lesz! Leállítom a kocsit a mélygarázsban egy félreeső helyre, én meg maradok a fenekemen és dolgozom. Nem volt ez olyan nagyon komoly elhatározás, amit ne lehetne megszegni, de az az igazság, hogy sem okom, sem kedvem nincs a császkálásra/-hoz. Most épp nincs másutt dolgom. Ami van, itthonról elintézhető. Kint pedig elég hideg van: ma -5, -9 fok van, tegnap esett a hó. Úgyhogy olvasok, írok, rendszerezek, próbálok fölzárkózni a levelezéssel. Úgy is sok a lemaradásom. (Mellesleg már sokszor megállapítottam: olykor csak azért megyek el itthonról, hogy csináljak valamit, nem azért, mert valami halaszthatatlan ügyem akadt. Vagy épp a munka elől menekülök valami ürüggyel.)

Ma eszembe jutott: vajon meddig lehetne ezt csinálni? Meddig maradhatnék itthon anélkül, hogy ki kellene mozdulnom? Az élelmiszerkészleteket fölmértem az imént: 10 napot, két hetet biztosan kihúznék ennyi élelemmel, igaz, komoly kompromisszumokat kellene kötni. Persze, ha nagyon elunnám a rizst, a kimcsit, a rámjant meg a mándut, 800-2.000 forintnyi összegért helybe hozathatnék kínait, koreait vagy éppen japánt, no meg, bármilyen mennyiségben csirkét és pizzát. Ha valamilyen alapanyagban lenne hiányom, csak össze kellene szednem hézagos nyelvi ismereteimet, s hozathatnék szinte bármit a közeli Lotte Martból, mert telefonon vagy akár e-mailben is leadhatnám a rendelést.

(Meglehet, azért morfondírozok most efféléken, azért számolgatok órákat, napokat, mert tegnap megnéztem a 127 óra című filmet. Csak erős idegzetűeknek! Vagy máris megártott a benti lét?!)

Persze, mindez csak teória, mert nem tart sokáig az áldott állapot: hétfőtől dolgozni kezdek, legfönnebb addig maradhatok egy helyben. Az nagyjából 165 óra. Szerencsére az én karom nincs beszorulva.

"NEM LÉPHETSZ KÉTSZER UGYANEGY FOLYÓBA"

2011-01-10T00:14:00.003+09:00

Vagy mégis? Én ma elkövettem ugyanazt a gyermeteg hibát! Újra! Pedig megtanultam a leckét, van már tapasztalatom elég, hogy betéve tudjam: soha, de soha ne rendelj olyan ételt, amelyet kerámia vagy fémedényben tálalnak ... amikor nagyon éhes vagy! Tudom, tudom, és ma megint elszúrtam! Az eredmény? Áh, semmi különös - másodfokú égési sérülések a szájban, zsibbadt, nehezen forgó nyelv, zúzott szájpadlás, az ízérzékelés hiánya néhány napig, fogmosás=gyötrelem, szintén néhány napig. Vegyük, mondjuk, a mai esetet: kiéhezve beront az ember az E-Mart nevű áruházlánc "food court"-jába, s a kitett ételminták alapján sietősen kiválaszt egy "polippörkölt zöldségekkel+szójapaszta leves tofuval" kombót. A kiegészítők: az elengedhetetlen rizs, némi retekből készült kimcsi, és egy csipet odeng, ami finom, de nem akarom tudni, miből készül. Elég ártatlan összeállítás elsőre, s ez a kép se igazán árulkodik:

Tudom, látom, hogy forró, de annyira éhes vagyok, hogy egy-két percnyi várakozás után nekiesek. Pedig tudhatnám: az, hogy itt van az asztalon, nem azt jelenti, hogy tálalva van, ez illúzió! Fogalmazzunk úgy: ez az elkészítési fázis utolsó mozzanata, az étel itt még fő! Mert a fölizzított kerámiaedénybe az utolsó pillanatban belerakott nyers összetevők most kapják meg azt a hőadagot, ami ahhoz kell, hogy nyersből éppen csak roppanós "megfuttatottá" váljanak. Nézzétek csak!

Ugye, most már látjátok! Ott a folyó, ugyanegy, s legott belelépek! Csak mert nem tudom kivárni míg kicsit lecsihad a forrás. Higgyétek el: egy falat elég ahhoz, hogy mindent elégessen odabent, utána már mindegy. Hányszor, de hányszor megcsináltam már ...!!

Meglehet, én vagyok papírkutya, de a koreaiak egy ilyen cuccot nagyjából 5 perc alatt tesznek be az arcukba! Nem értem, hogy csinálják! Talán azbeszttel van kibélelve az előkéjük, de én még kiégett szájú koreaival nem találkoztam. Az igaz, hogy ők is sziszegnek, amikor egy ilyen polippörköltet betűrnek, de nem lesz tőle semmi bajuk.

Pák Dzsi Szang (Park Ji Sung/박 지 성), a koreai fociválogatott kapitánya az isten. (Az istennőt Kim Jan Á-nak hívják (Kim Yu-Na/김 연 아), és műkorcsolyázó, valószínűleg nagy "m"-mel. De ez most mellékes.) Pák Dzsi Szangnak van egy elhíresült reklámja (még a vébé idejéből), amelyben rámjant fal, ami egyszerre "hot" mint 'csípős', és "hot" mint 'forró'. Na, valami ilyesmire gondoljatok koreai polippörköltevés ügyében is. Azbesztszáj.

Én viszont itt ülök a gép előtt, az utolsó mondatot pötyögöm, 23.51, lassan el kellene mennem fogat mosni ... "... rémálom az elme utcában ..." Hérakleitosz, óh!

"UNBOXING"

2011-01-08T23:58:00.000+09:00

A geekeknek nem kell elmagyarázni, mi ez, de szerintem a magamfajta egyszerű netizen is találkozott már az "unboxing"-gal, azaz a "kicsomagolással". Ennek során valamely szakértő szöveges vagy (mostanában egyre gyakrabban) videós formában úgy mutat be egy terméket (jellemzően valamilyen elektronikus kütyüt: mobiltelefont, e-könyv olvasót, notebookot), hogy az eredeti, gyári dobozban található árut lassanként "kibontja". Először meggusztálja a csomagolást, számba veszi a dobozban érkező tartozékokat, megvizsgálja, értékeli az eszköz anyagát, külső kialakítását, dizájnját, majd tovább halad a beüzemelés, később a belső értékek vagy hiányosságok felé. Egy ilyen leírásból (vagy videóból) nagyon részletesen megismerhető egy-egy kütyü szoftvere, működése, az eszköz előnyei, hátrányai. A végén, rendszerint, ítéletet mond a kidobozoló: mennyire tetszett neki az eszköz, milyen másik, hasonló célt szolgáló masinával szállhat versenybe, s hogy alakul (szerinte) az ár/érték arány.

Nos, most valami ilyen következik, "kidobozolás", de a dobozban nem elektronikus kütyü van, hanem ... bocsássatok meg, egy pillanatra hadd tartsam még fönn a feszültséget!

A kicsomagolás szabályait, természetesen, nem tartottam be. Nem voltam elég részletes, nem mentem végig a kötelező pontokon - ezt nézzétek el nekem. Ez az első ilyen próbálkozásom, ráadásul volt más indokom is, hogy sietős legyek. A videót magam készítettem, s megint kiderült (amit a múltkor már meg kellett állapítanom): képtelen vagyok a multitaskingra! Hogy egyszerre videózzak, sétáljak, kommunikáljak, vagy éppen az egyik kezemmel videózzak, a másikkal meg valamilyen ügyességi föladatot oldjak meg miközben a számmal beszélek ..., nos, ez meghaladja a képességeimet! Nézzétek hát el, ha a fölvétel kapkodós, ha ismétlések vannak, ha makogok vagy nem jut eszembe egy magyar szó, ha fókuszálatlan a kép vagy épp fordítva mutatok valamit. Az igyekezet azért megvolt ...

Szóval, megjött a termék! 19.15-kor adtam le a rendelést, 19.55-kor szólalt meg a kaputelefon. Szombat este van, nyilván sokan rendelnek, de ezzel együtt is elég rossz időt mentek a srácok. Normális esetben 20 percnél többet nem kell várni. A vendéglátó egység egyébként itt van a ház tövében: ha kinézek a mosókonyha ablakán, kis túlzással még azt is látom, hol tartanak egy-egy rendeléssel. Kapucsengő, kiszállító föl, ajtóban átad, fizetek, nála kikészítve a visszajáró. Nyilván siet, hogy javítsanak az idejükön.
No, akkor: unboxing!

A sniccer, vazze, a sniccer! De sokáig tartott, míg rájöttem! Aztán meg nem tudtam megosztani a figyelmemet a telefont tartó jobb kezem meg a retket tartó bal között, úgyhogy fejjel lefelé van az mutatva, meg ugye, a dadogás ... De ez "még kap fogni egy vajszínű árnyalatot"! (Ja, közben lemerült a teló, bocs!)

A "brand" a "Toreore". Elég hülye név egy sült csirkés hálózatnak, de virágoznak, hát, hajrá! Azért rendelek innen a leggyakrabban, mert méterekre vannak tőlem. Megjegyzem: ide is motorral hozza a csávó a csirkét.

A csirke rendben volt! Friss, ropogós, forró, jól átsült, ahogyan kell. Rámentem erősen a combokra, a hát darabkáira, meg egy szárnyra is. Bent van a nyak is. A mell részt nem annyira szeretem. Túl száraz nekem. Egy ilyen adag azért kitart holnapig, hátha sorra kerül a mell is! Bevallom, volt már olyan, hogy a száraz húsa nem tudta kivárni, míg megkívánom - olyankor, fájdalom, megy a "szervesbe".

Ha jól számolom, nagyjából 2.300 forint egy ilyen menü - simán átszámítva a vont forintra. Szerintem ez is rendben van.

Nem mondtam, de ittam hozzá egy "Hite" márkájú sört. Az is rendben volt!

"DIZÁJN"

2011-01-08T22:33:00.000+09:00

Már hónapok óta foglalkoztat a gondolat: változtatni kellene egy csöppet a blog kinézetén. Tulajdonképpen egyáltalán nem voltam elégedetlen vele, de időközben új sablonok jelentek meg, a régiekkel meg - amilyen az enyém is volt - nem minden oldalelem volt használható. Meg azt is gondoltam, hogy most szeretnék egy kicsit színesebbet. Tudtam, hogy rizikós a dolog - elsősorban a hozzá nem értésem okán -, no meg azért is, mert nekem nincs szemem ehhez. Annyiféle dolgot lehet állítgatni: színeket, ezerféleképpen, oldalelrendezést, fejlécet, hasábszélességeket, s még ezernyi dolgot. Már ezerszer végigmentem a sablontervező egyes lépésein, próbálgattam a háttereket, a színbeállításokat - végül mindig visszakoztam, nem mertem megtenni a végső lépést. Tegnap este megint végigcsináltam a dolgot. Az világos volt, hogy zöldet akarok, s bár a tegnapi beállításokkal sem voltam maradéktalanul elégedett, végül összeszedtem minden bátorságomat, és lenyomtam az "Enter"-t. Na, ez lett belőle.

Kisvártatva meg is érkezett az első reakció: "Mi ez a ződ?" Na, ja.

Aztán egy beállítás miatt írtam egy szegedi barátomnak, aki eredetileg a blogot kreálta (weboldalakat készít szakmányban), ő meg finoman de határozottan visszaírt: ez így ronda. A színe fos, az állaga meg ... "zöld bringyó", ezt írta. Ha valaki látja, mi van rendben egy weboldalon, s mi nem, akkor az ő!

Bevallom, ma reggel már én sem tartottam annyira állati jó választásnak ezt a hátteret. :-( Amikor aztán a szakember azt írta: randa, elhatároztam, hogy finomítok rajta. Mondjuk, kicserélem a hátteret. A zöld maradna, csak másik ... nem ennyire "bringyó". Neki is álltam keresgélni (persze, szemem továbbra sincs hozzá!), mintha találtam is volna jobbat, ám most a haver által elvégzett finomhangolás miatt (gondolom én) csak részlegesen tudom "átírni" a hátteret. Kafa!

Tudjátok mi jut erről eszembe?

A Die Hard 4 utolsó előtti, leszámolós jelenete, benne a filmben többször elhangzó kulcsmondattal, persze, McClane-től:

A magyar fordításban: "Az első pillanatban jó ötletnek tűnt."

A mondat valószínűleg intertextus. Mintha A hét mesterlövészben mesélné Steve McQueen: Egyszer egy férfi meztelenül beleugrott a kaktuszbokorba. Amikor véresen, összeszurkálva kiszedték onnan és megkérdezték, hogy miért csinálta, csak annyit mondott: Az első pillanatban jó ötletnek tűnt.

"RETORIKA"

2011-01-07T20:38:00.000+09:00

Egy ideje tartogatom ezt a gyöngyszemet - nem is egyet, mindjárt hármat! -; s bár először karácsonyi ajándéknak szántam, végül csak most kerül elétek. Egyeztetnem kellett, szerzői jogokat intézni ... tudjátok, hogy van ez.

Már meséltem: az elmúlt félévben nyelvészeti órát kellett tartanom az MA-képzésben, s hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, végül úgy döntöttünk, legyen pragmatika. Talán ez a nyelvészetnek az a területe, amely a legközelebb áll az irodalomtudományhoz. Egy darabig gyűrtük is becsülettel, aztán lassanként mindannyian eluntuk, úgyhogy áteveztünk a stilisztika felé, végül a retorikánál kötöttünk ki. Ez már nagyon a félév vége felé volt, ezért hogy ellenőrizzük, mire is jutottunk tanulmányainkkal, no meg hogy egy kicsit mókásabb legyen az óra, nehéz házi föladatot adtam a három hallgatónak: a megtanult stíluselemek és retorikai eszközök segítségével irodalmi szöveget kellett írniuk. S mint valamely klasszikus retorikai gyakorlatnál, a témát is megadtam: műfaji kötöttség nélkül, de az irodalmi szövegekre jellemző, erős szervezettségű írást kellett prezentálniuk ... az egyetemi kampuszról.

Az utolsó órát aztán azzal töltöttük, hogy megvitattuk, értelmeztük, retorikai analízisnek vetettük alá a műveket. Mondanom sem kell: ez volt a legvidámabb óránk, s talán azt sem, hogy ez volt az egyik legtanulságosabb! Ennyit a kontextusról, s akkor most jöjjenek maguk a művek abban a sorrendben, ahogy az órán elhangoztak. (Az apróbb nyelvtani hibákat és a központozást korrigáltam.)

이 가 영 (Lee Gah Young/I Gá Jang): Pitypang

Egy tavaszon egy kis angyal jött hozzám,
És bennem mélyen helyet foglalt.

Az angyal végtelen érdeklődést és szeretetet kapva,
Az egész világ felé
Szégyenlősen az arcát kinyújtotta.

Az angyalból lett egy gyönyörű virág,
És egy világot várakozott.

Az angyal fehér szárnyát terítve,
Olyan szeretetet ad át, amilyet tőlem kapott.
Bátran repül.

오 선 미 (Oh Sun Mi/O Szan Mi): Ciklus (4 évszak a kampuszon)

Élénk és ragyogó bimbók,
Meg mindenféle nyíló virágok,
Színesen színeződnek
Az egész kampuszon.

Párás monszuni időjárások,
Meg ez utáni kánikulák,
Nyári különös szagában megbabonáznak
Az egész kampuszon.

Elég friss szelek,
Meg fákról lehulló falevelek,
Vidáman táncolnak
Az egész kampuszon.

Felhalmozódó, tiszta havak,
Meg csak akkori téli hidegek,
A múlt egy évre visszagondol
Az egész kampuszon.

정 겨 운 (Jung Gyeo Woon/Dzsang Gja Un): A hangyák háza

Milyen hosszú ez a ház! A hangyáknak a háza. Az ajtaja mindig nyitva van. Csak mi, hangyák tudjuk, hol van ez. Minden irányba néznek a folyosók. A kis utcák különböző tematikus szobákhoz vezetnek, ahová keresni megyünk a királynőt. A föld azonban megakadályoz. Szegény hangyáknak ez a kínzása, az ellensége és a szomszédja. A keserű munka mellett néha járkálnak. Ilyenkor élvezik a szépségét. És közben szórakoznak is, mintha menekülnének az ismétlődő napirendtől. Ebben a házban nincs csendes szünet. Folyamatosan jönnek be új és újabb társaink. Az önző hangyák csak oda járnak, ahova akarnak. Úgy látszik, hogy nem törődnek azzal: hol van a királynő. Végül - több év múlva - már tudjuk, hogy annyi királynő van, ahány hangya ...

"SZTEREOTÍPIÁK"

2011-01-06T20:53:00.000+09:00

Üdvözléskor meghajló, szemüket a földre sütő keletiek és egymás szemébe néző, kezet rázó nyugatiak - ugye, ismerős sztereotípia? A gyorsan modernizálódó Koreában ma már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Az egyre nyitottabbá váló országban gyorsan terjednek a nyugati gesztusok, de kétségtelen, az ide érkező nyugati turistát még mindig meglepi az a testbeszédben is megjelenő etikett, amely a hagyományos Koreából származik. Mert bár egyre többször fognak egymással kezet a férfiak (és a nők!), s egyre ritkább a szemkontaktust udvariasságból elkerülő ember, a régi szokások a hétköznapokban azért erősen élnek.

Paul S. Crane, eredetileg 1967-ben publikált, de máig megkerülhetetlen, Koreát bemutató könyve, a The Korean Patterns külön fejezetet szentel a koreai etikettnek. A fejezet elején azt írja: "A koreai a világ egyik legtermészetesebben udvarias népe - amikor betartja az etikettet. A koreaiak nagyon ügyelnek arra, hogy kövessék az udvariassági előírásokat, amikor idegenekkel vagy ismerősökkel érintkeznek." Ez, bármennyit változott is a világ, ma is így van.

Az egyik, idegen szemnek legszembetűnőbb udvariassági gesztus - mégis csak - a meghajlás, bármennyire sztereotip is. Pontosabban az, hogy ott is meghajlással köszöntik az embert, ahol nem várná. Mert ha valamely formális eseményen a felek meghajlással üdvözlik egymást, értjük. Ha a közönséghez szóló ember meghajolva üdvözli az őt hallgatókat, elfogadjuk. Persze, itt is vannak fokozatok: ha a műsorvezető a színpadon meghajol mielőtt belekezd a mondókájába - hát, persze. Ha a híradó bemondói így jelentkeznek be és búcsúznak el - OK. Ha egy tudományos konferencián meghajlással üdvözli kollégáit az előadó - miért ne? Ám az azért mégis meglepő, hogy az egyetemi szemináriumon referátumot tartó hallgató is meghajlással köszönti a többieket.

De, rendben, fogadjuk el: formális keretek között a meghajlás amolyan elengedhetetlen kellék.

A meglepetés akkor éri az idegent, amikor nem várt helyzetekben ugyanezt a testbeszédet tapasztalja. Mert hát, valljuk be, van abban valami érdekes (nyugati szemmel: bizarr?!), hogy az áruházak parkolóházainak emeletein meghajló egyenruhás fiúk/lányok jelzik széles karmozdulatokkal: van, avagy nincs hely az emeleten. De ugyanígy meglepő, hogy a hipermarketek bejáratánál álló biztonsági őrök mély meghajlással fogadnak minden bejövő és kimenő vásárlót. A magunkfajta ilyenkor megneszül. Mert tudja, hogy a koreai udvariassági szabályok szerint ilyenkor a megfelelő viselkedés az, ha az ember tudomást sem vesz az őt meghajlással köszöntő alkalmazottról (látja az ember, hogy száz meg száz koreai halad el egy hajlongó biztonsági ember mellett anélkül, hogy a tekintetét ráemelné), mégis, működnek a nyugati beidegződések. Az ilyenféle visszaköszön, visszahajol - ezzel zavarba hozva a koreai felet.

Crane egyébként leírja: nem is olyan egyszerű ez a meghajlás-ügy! Mert meghajolni csak szépen, ahogy csillag megy az égen, úgy érdemes! Egyébként ne is bajlódjanak vele a külföldiek, mert nem fog menni. (A tanácsa: ne csináljanak majmot magukból a béna hajladozásukkal! Jobban járnak, ha nyugati szokás szerint a partner szemébe néznek, s keményen kezet ráznak vele.) Erre születni kell, vagy legalább kisgyermekkortól gyakorolni! Mert a meghajlás legfontosabb eleme: a kecs! "A tökéletes gesztus során derékból előre hajolunk, a hát egyenes marad, az állat leszegjük, tenyerünket pedig az ülepünkre helyezzük, s mindezt lassú, folyamatos mozgásban tesszük."

Valahogy úgy, ahogy a kvángdzsui E-Mart biztonsági őre csinálta ma:

Egyébként Crane azt is írja: "Az isten háta mögötti falvakban ugyanúgy - mintegy ösztönösen - betartják az udvariassági szabályokat, mint bárhol." Kvángdzsu ...

"DRAKULA"

2011-01-02T23:25:00.001+09:00

"JONATHAN HARKER
GYORSÍRÁSOS NAPLÓJEGYZETEIBŐL

Május 3., Szász-Besztercén – Május 1-én este 8.35-kor indultam el Münchenből, másnap reggelre értem Bécsbe. 6.46-ra kellett volna érkeznem, de a vonat egy órát késett. – Buda-Pesth csodálatos város, már amennyit a vonatból láthattam belőle, majd utóbb egy rövid séta során – nem akartam nagyot kerülni az állomástól, mivel ide is késéssel érkeztünk, viszont innen a vonatot időben indították tovább. Olyan érzés kísértett, hogy a Nyugatot elhagytam és a Keletnek vágok neki: a fenségesen hömpölygő Dunán kecses híd visz át a török uralom hagyományai közé. Az est leszálltával befutottunk Kolozsvárra. Az Hotel Royale-ban szálltam meg. Ebédre, azaz már vacsorára piros törökborsos lében pácolt csirkét ettem. Nagyon ízlett, csak éppen szomjas lettem tőle. (NB. receptjét Minának!) Kérdeztem felőle a pincért, és mondta, hogy "paprika hendl" vagy ilyesmi a neve, s mivel nemzeti eledelnek számít, a Kárpátokon belül kapok bárhol. Tört németségem hasznomra válik itt – nem is tudom, hogyan boldogulnék nélküle. ...

... Erdély népe négyféle. Szászok lakják délen s kevesebben északon, oláhok közé ékelődötten, akikről újabban az hírlik, hogy dák származékok. Magyarok lakják nyugaton, székelyek pedig keleten és északon. A székelyekről azt olvasom, hogy az eleik Attila hunjai voltak. A néprajz tudósai viszont állítják, hogy a Kárpátok koszorúján belül a világ minden babonája meglelhető, mintha a képzelet boszorkányszele hordta volna össze. Ha állításuk igaznak bizonyul, az érdekesebbjét feljegyezhetem magam is. (NB. a babonák felől megkérdezni a grófot!) ...

... A hegyek lábán túl a Kárpátok gerince vonul méltóságosan. A délutáni napfény elénk tárta káprázatos színeit – a bércek árnyékában mélykéket és bíbort, zöldet és barnát a gyep meg a sziklák találkozásánál, majd fel a fehér ormok birodalmáig a szakadozó szirtek tarkaságát. Itt-ott óriás hasadékokból, ahogy a nap alább szállt, vízesések csillogása tetszett elő. Egyik útitársam, amint egy hófödte csúcs alá érkeztünk, s mintha egyenest annak tartottunk volna, megérintette a karomat, úgy suttogta: – Nézze! "Ish-ten-zek!" – Vagyis az Isten trónusa. Amint ezt megmagyarázta, jámboran keresztet vetett."

Bram Stoker: Drakula gróg válogatott rémtettei

Bartos Tibor magyarította

Árkádia, Budapest, 1985

Komolyan nem emlékeztem, hogy Bram Stoker Drakulája ilyen mulatságosan kezdődik! Véletlenül került elém megint egy új hardverrel, s nem álltam meg, elkezdtem olvasni. Pedig annyi minden mást kellene: muszájból! Erre, Drakula, fölindulásból, angolul. A magyart csak megkerestem a neten, mert hát mégis ...

Ugyanígy jött Hawking A Brief History of Time-ja. Ezeket olvasom, miközben Rakovszky Zsuzsát és Pák Ván Sza-t kellene ...

"FEJLEMÉNYEK"

2011-01-02T21:44:00.002+09:00

Most, hogy a politikai-katonai ügyek tekintetében javulni látszik a helyzet - az északiak mintha békülékenyebb hangot ütöttek volna meg az utóbbi napokban -, úgy tetszik, más "frontokon" állt be rosszabbodás. Már hetek óta cikkeznek arról, hogy újra fölütötte a fejét a száj- és körömfájás nevű állatbetegség Koreában, mostanra pedig megérkeztek az első hírek arról is, hogy egy elpusztult kacsából a madárinfluenza kórokozóját mutatták ki. Na, tessék! A madárinfluenza eddig itt még egyetlen esetben sem terjedt át emberre, s reméljük, a mostani "vészt" is sikerül megelőzni. Ami azt illeti, nekem, laikusnak úgy tűnik: mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ne legyen baj. Naivitásomat, ostobaságomat mutatja, hogy egészen tegnap délutánig nem kapcsoltam össze a virtuáliában tapasztaltakat (a híreket), meg a valóságomban megjelent fejleményeket. Nem is tudom, talán egy héttel ezelőtt, csaknem leszakítottam KS alvázát, amikor a szokásos sebességgel ráközelítettem a lakás és az egyetem közötti néhány kilométeres úton egyik napról a másikra megjelent, brutális fekvőrendőrre. Nem mentem gyorsan, de azért elég határozottan rá kellett állnom a fékpedálra, hogy legalább valamelyest lelassítsak: ahol előző nap még sima aszfalt volt, most egy minden (előre) jelzés nélküli fekvőrendőr terpeszkedett. 20 méterrel odébb még egy, aztán egy újabb, összesen 4. Nézelődtem erősen, de nem tudtam megfejteni, miért tették oda. Építettek még egy sátrat is az út mellé, meg odatettek két izét, amik úgy néznek ki, mint valami gigászi hajszárítók. Azóta óvatosabban közelítek: változás nincs, és továbbra sincs fogalmam arról, mi célt szolgálnak a berendezések. Aztán az is föltűnt, hogy az autóút szembe sávjában is bütykölnek valamit, odább, közelebb a lakáshoz. Ott is volt sátor meg "hajszárító", de sehol egy fekvőrendőr. Viszont valami fehéres anyag borította az utat ... No, tegnap aztán összeállt a kép! Mert a suliba haladtomban láttam: most már a másik, visszafelé jövő irányban is lassítják a forgalmat, meg ... locsolják az utat. Mínusz 2-3 foknál ez nem tűnt annyira racionálisnak, de én a másik oldalon voltam, nem láttam jól, meg hát, ki tudja, valami vezetéstechnikai tréning ...?! A visszaúton aztán minden kiderült:

Száj- és körömfájás, ez olvasható a tájékoztató táblán. Akkor, persze, fogalmam sem volt erről (a kifejezés addig nem volt benne az aktív koreai szókincsemben, bár ha gyorsabb és szemfülesebb lettem volna, már akkor kiszúrhattam volna a kép jobb fölső sarkában szomorkodó patásokat), viszont amikor átzötykölődtem a fekvőrendőrökön, ezt láttam:

Fertőtlenítik az áthaladó autókat. Miért itt, gőzöm sincs! (Bocs a kapkodó videóért, de a fekvőrendőr+spricc+baromikíváncsivagyokmiazúristentörténiképpmost+normál forgalom+telefonos videózás - úgy látszik, meghaladták a képességeimet. Olyan vagyok, mint egy iPhone: zéró multitasking, vagy ha mégis, hát döcögősen. Bocs, minden iPhone tulajtól!)

A neten meg láthatni a képeket, videókat, amelyek arról szólnak, hogy hasonló fertőtlenítést végeznek a madárinfluenza ügyében is. Ezért mondom: úgy tetszik, mindent megtesznek, hogy a nagyobb bajt elkerüljék/elkerüljük.

Hogy odafelé miért vannak fekvőrendőrök, még mindig nem tudom. Talán holnapra az is kiderül! :-)

Egyébként pedig: MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

A videó miatt két kört mentem, ezért KS annyira fertőtlen, hogy csak na ...!!!

"FIGYELEM"

2010-12-28T19:12:00.000+09:00

Már többször ért kritika rendíthetetlen bölcsész olvasóim részéről, hogy a lét nagy kérdései felé fordított kitartó és mélyre ható figyelmemet talán az indokoltnál és elfogadhatónál gyakrabban törik meg a hétköznapi lét sarára, az említésre sem méltó, közhelyes, materiális létezésnek is a peremére szoruló problémákra való reflexiók. (V.ö. fölmosóvödör, még fölmosóvödör, laptop, a szubjektum és a porcicák összefüggése, hogy a fekáliagyűjtést ne is említsem!) Minden alkalommal beláttam: igazuk van, s ennek megfelelően igyekeztem vizsla tekintetemet a nyomorult életvilág apró-cseprő buktatói felől a nagy sorskérdések, az emberi lét értelmét és mikéntjét boncolgató filozófia, kultúratudomány s egyéb komoly diszciplínák felé fordítani. Ám újra meg újra szembesülnöm kell azzal, hogy bölcsész érdeklődésem vékony üvegfalát minduntalan megrepeszti egy-egy odahajított kavics, egy rosszul eltalált labda vagy egy durvábbra sikerült kopogtatás, s olyankor a messzi horizontot, a "ki?", a "mi?" és a "mivégre?" magasságait fürkésző tekintetem újra a föld, a durva anyag, az önfenntartását izzadságosan megkísérlő test felé fordul. Van bennem egy ilyen inklináció, gondolom. Mert ma is már vagy egy órája azon töröm a fejemet, hogy ha veszek egy bagettet bármely pékségben, miért adnak hozzá automatikusan egy tálkányi édes, mű-tejszínhabot!?!?

Javíthatatlan bölcsészként, valamint egy "az önfenntartását izzadságosan megkísérlő test" tulajdonosaként azt sem tartom kizártnak: ha sikerülne megfejteni, hogy mi az úristenért adnak egy tálkányi édes, mű-tejszínhabot minden egyes bagetthez Koreában, az emberi lét értelmének horizontját fürkésző tekintetünk is fölcsillanhatna egy másodpercre ...

"IDŐJÁRÁS"

2010-12-27T21:25:00.000+09:00

"... tízzel (km/h) tükörjégen hazáig: az presztízs."

A 6-8 perces út ma este 25-30 lett, lépésben, ide-oda csúszkálva. Közben életunt idősek, tinédzserek, gyermeküket cipelő kismamák, sokra hivatott egyetemisták úgy léptek be a driftelő autók elé, mintha maguk nem érzékelték volna, hogy egy totyogó nagymama féktávja is 20 méterre nőtt. Erre lelép a szerencsétlen a 60-as busz elé - mekkora távon áll meg egy ilyen soktonnás monstrum jégpályán?! Velem hárman próbálkoztak. A ránézésre hetvenes férfi 20 méterrel előttem lépett le, de amikor látta, hogy finom fékezéssel is megy a kocsi fara oldalvást, visszatáncolt, gyakorlatilag szó szerint. Egy néni három sávot próbált átszelni úgy, hogy jól láthatóan minden sofőr küzdött, hogy a sajátjában maradjon. Miért most vállalta be ezt a mutatványt, fogalmam sincs. Ahogy arról sem, túlélte-e - én, mindenesetre ki tudtam kerülni. A srác a túloldalon indulni készülő buszra startolt rá. Itt, a kampuszon, ezerrel kell figyelni, ez volt a szerencséje. Nagyon lassan mentem, és a satu ellenére sem koccoltam le a padkát.

Itthon aztán jól beparkoltam a többiek elé: tologassák most ők az enyémet! Eleget toltam én az ő monstrumaikat.

"KARÁCSONY NAPJA"

2010-12-26T01:31:00.000+09:00

Olyan lesz ez lassan, mint egy elgyakott gasztroblog, de az vesse rám az első követ, aki az évnek ebben az időszakában nem gondol többet a gyomrával, mint rendesen!

Tegnap halas nap volt - már csak a hagyomány okán is -, ma viszont össze-vissza nap támadt. Részben a gusztus, részben a megszokás miatt. A gusztus miatt keletkezett egy mustáros-fokhagymás-fehérborsos marhaszték.

A hagyományok mián meg töltött káposzta, aminek azért - valljuk meg - csak nyomokban van köze az otthonihoz. Nem kaphatni savanyú káposztát, ugyebár, nincs rendes füstölt szalonna, hogy "megbolondítsa". A többiről ne is essék szó ...
Ebből indultam ki:

Savanyított kínai kel. Jó, jó, de nem az igazi ...

A stációk.

A vége - hiába is hazudnék - elfogadható lett! No, nem egy rendes, hordós káposztából főzött, igazi töltött káposzta, de élvezhető étel, ha nem kapna Michelin csillagot, akkor is.

"KARÁCSONYI MENÜ"

2010-12-26T00:31:00.003+09:00

Olvassz föl 4 evőkanálnyi vajat egy serpenyőben, ha megolvadt, keverj bele két evőkanálnyi barna cukrot. Helyezd a lazacfilét a serpenyőbe és süsd kb. 5 pecig közepes lángon. Fordítsd meg a halszeleteket, és önts kb. 4 evőkanálnyi bourbon whiskey-t a halfilé mellé. Párold tovább 5 percig, majd egy kanállal locsold a halra a maradék szószt. Barna rizzsel és friss spárgával tálald.

Nos, nálam jó lesz a sima rizs is, meg egy salátakeverék a spárga helyett. :-)

LAZACFILÉ BARNA CUKROS-WHISKEYS MÁZZAL

Keverj össze 5 evőkanál olajat, 2-3 evőkanál friss citromlevet, egy csokor, apróra vágott zöldhagymát, 3 evőkanál, apróra vágott petrezselymet, három gerezd összezúzott fokhagymát, egy teáskanál szárított bazsalikomot, egy teáskanál mustárport és egy teáskanál sót. A keveréket öntsd az üvegtálban lévő rákocskákra. Hagyd állni mintegy 3-4 óráig, majd faszénen süsd 5-7 percig, míg mindkét oldala átsül.

Hát, faszenezés nem lesz, de talán megteszi egy jó kis serpenyő is! Egyébként a sót felejtsétek el! Legfönnebb egy csipet, de többet nem kíván a rák! Súlyosan elsóztam! :-(

Tudom, nem éppen klasszikus karácsonyi menü, de hal van benne, s ezek a rákocskák is a vízben kepesztettek még nemrég!

Na, itt azért érdemes nézni, ahogy a szürke rákocskák szép rózsaszínűvé válnak ...!
És a végeredmény:

CITROMOS, FOKHAGYMÁS, ZÖLDHAGYMÁS SCAMPI ROSTON

Azért van a hűtőben darált hús, meg beszereztem egy fej savanyú káposztát, hátha holnap nekiesek egy töltött káposztának ...
UPDATE:
A lazac hibátlan, a rák viszont szörnyen sós. A vacsora azért rendben volt.

"DILEMMA"

2010-12-24T01:19:00.001+09:00

Mostanában sokszor fölmerül: most akkor legyek beszarva, vagy ne legyek beszarva?! Van-e középút a beszarás és a be nem szarás között? S ha igen, hol? (S akkor az, vizuálisan, milyen?) Vagy mi ennek a binaritásnak a föloldása? Esetleg, lehet-e ignorálni ezt a kettősséget, s azt mondani: nem ez a releváns kérdés. Mit gondoljon az ember, ha a házától kb. 100 kilométerre lévő ellenség atomcsapást fontolgat?

Fura, de nem vagyok beszarva. Tegnap megnéztem a "Tegukki"-t, a koreai háborúról szóló filmet. Nyomasztó! Valamiért mégsem ...

Talán, hogy ez annyira "nem lehetséges", nincs benne az "elképzelhetőben", azért.

http://index.hu/kulfold/2010/12/23/eszak-korea_keszen_all_a_szent_atomhaborura/

"STATISZTIKA"

2010-12-22T19:58:00.001+09:00

A kommentekben fölmerült: kinek melyik írás tetszik jobban a blogon közöltekből. Meg hogy régebben jobbakat írtam. Én egyrészt azon a véleményen vagyok, hogy kinek a pap, kinek a papné. Másrészt meg egyetértek azzal, hogy régen jobbakat, viccesebbeket írtam. De egyetértek magammal is: változik az ember, másképp éli meg az életét, másképp ír ... Fölemlítődött az is, hogy amit valaki jónak érez, vajon miért nem szólít meg másokat, és fordítva. Szóval, nyomul a pap, meg a papné ...

Kíváncsivá tett ez az eszmecsere! Izgatott, vajon mit mond a statisztika (amiben - állítólag - meg lehet bízni)? Kíváncsiságom miatt, valamint azért, mert a Win7 "Snipping Tool"-ja mindig lenyűgöz, valahányszor használom (ezért szeretem használni), "kivágtam" a statisztika oldal all time favourite-bejegyzés nézetét:

Ebből kiderül: kimagaslóan a legtöbben egy 2008. decemberi bejegyzésre kattintottak. A következő poszt a sorban csak kicsivel több mint a listavezető megjelenítés felét tudta produkálni. Onnantól nagyjából egységes a mezőny, a következő 8 bejegyzés "listavezetője" és az utolsó között a különbség csupán 28. Ha megfontoljuk, hogy az első és második legtöbbször kattintott bejegyzés közötti különbség 61, a következő nyolc elsője és utolsója közötti azonban csupán 28, joggal föltételezhetjük: az első poszt valamiért nagyságrenddel több kattintást eredményezett. Vajon miért?

(Be kell vallanom valamit! Az egész úgy indult, hogy tényleg kíváncsi lettem a statisztikára [meg tetszik a "Snipping Tool"], de amikor elkezdtem komolyabban nézegetni az eredményeket, az olyan volt, mint amikor "törökgáborelemez", s attól teljesen behaltam.)

Szóval, miért kattintanak annyian az "Expatriótá"-ra? A címe miatt, fölteszem. Mert erre a blogra a barátaim, ismerőseim, családtagjaim járnak, a Facebookról ismerősök, azok, akik más, hasonló témájú blogokról jönnek át, azok, akik a barátaim/ismerőseim/családtagjaim blogjairól érkeznek, no és vannak azok, akiket valamilyen weboldal "irányít" ide: hivatkozó webhelyek, URL-ek. S azt hiszem, ők a többség. Az "expatrióta" valószínűleg olyan hívószó, ami sokakat elér a hivatkozó webhelyekre/URL-ekre látogatók közül. Meglehet, nagy többségük soha nem néz vissza, mert az "expatriótaságon" kívül más nem érdekli itt.

Ez a statisztika-izé, basszus, ez egy állatira érdekes dolog! Penig eddig azt hittem: parasztvakítás, nem egyéb! Most meg hirtelen annyi egyéb információ tűnik föl ezen a nyomorult diagrammon, hogy alig tudom befogadni! A fiam beszélt nemrég egy ilyen tantárgyáról, s én meg azt hittem, száraz anyag. Dehogy! Bocsi, S.! Mert mennyi szempontot figyelembe lehetne venni! S mennyi, hirtelen észrevételt tenni! Pl. meg lehetne nézni, hogy a képekkel illusztrált posztok népszerűbbek vagy a sima szövegesek? A retorikailag kifinomultak vagy az összegyakottak? Van-e tematikus rendeződés? Mi az időbeli szórás? Van-e különbség a hétvégén és hét közben posztolt tartalmak között? Miért van az, hogy egy 2008-as bejegyzést követően csak 2010-es írások vannak a Top 9-ben? Mi az, hogy Top 9?? Miért nem 10 vagy akármi?

S miért van, hogy sem a kommentekben emlegetett "kedvencek", sem az én favoritjaim nincsenek a Top 9-ben?!

Lássunk hát színről színre! Barátaim, ismerőseim, családtagjaim, máshonnan ide kattintók, mindenki! Kérlek benneteket, írjátok meg, posztoljátok, kommenteljétek, tudassátok, melyik a kedvenc írásotok (1-10)! Teszteljük le a statisztika-oldalt!

UPDATE:
Hogy mennyire megbízható ez a statisztika. Arról. Meg arról, hogy ha lementesz egy képernyőt, akkor az le lesz mentve. V.ö. "Snipping Tool"

Hogy lett a 147-ből 129 órákkal később?!?!

"KÉRÉS"

2010-12-20T20:15:00.000+09:00

Állatira elmaradtam a kommentek megválaszolásával, bocsi! Mivel már látni sem bírom az előttem lévő vizsgadogákat, pótcselekvésként írtam néhány választ. De lehet, hogy valami kimaradt, mert a régebbieket nem mutatja a blog.

Ha valakinek tartozom, kérem, jelezze! Köszi!

Most pedig egy utolsó nekirugaszkodás: kijavítok még 20 dogát! :-(

"NA, VAJON MI LESZ?"

2010-12-20T15:48:00.001+09:00

Ahogy az várható volt, a dél-koreai hadsereg ma délután elkezdte a napokkal ezelőtt elhalasztott, néhány órás éles lőgyakorlatot Janpjang szigetén, amelyet néhány héttel ezelőtt észak-koreai ágyútűz ért. A gyakorlat során a tengerbe lőnek különféle fegyverekkel, kb. 10 kilométerre délre a tengeri határtól. A tévében órák óta ez a téma, ugyanazokat a képeket mutatják, és párhuzamosan a Biztonsági Tanácsbéli fejleményeket, illetve azok hiányát.

Itt meg azt magyarázza az Észa-Koreát megjárt Bill Richardson, volt amerikai ENSZ nagykövet, hogy találkozott a DMZ-ért felelős északi főtiszttel, akivel megállapodtak abban, hogy "forródrótot" hoznak létre a két hadsereg között, s bár az északi főkatona nem válaszolt közvetlenül arra a kérdésre, hogy mit tesznek, ha a déliek megtartják a lőgyakorlatot, Richardson beszédesnek tartja magát a tényt, hogy nem vágta rá a csávó, hogy akkor ők is lőnek. Ez, szerintük talán annak a jele, hogy egy csöppet visszahátráltak az északiak a még tegnap is használt, rendkívül ellenséges retorikától.

A tévében továbbra is megy a tudósítás a fejleményekről, de alapvetően nyugodtság van.

UPDATE (16.32):
Jaj, ez nagyon aranyos: az északiak bejelentették, hogy az előbb emlegetett Richardson - aki a legújabb hírek szerint azt is elérte, hogy az északiak visszaengedjék a nukleáris programokat vizsgáló ellenőröket - valójában azért jött, hogy ajándékot hozzon az ország vezetőjének, Kim Dzsong Ilnek. Vajon mit vitt neki? Egy rendes öltönyt? Egy Ray Bant? Egy raklap Laphroaig-ot?

"IDENTITÁS"

2010-12-19T21:33:00.001+09:00

Az egyik boltban, itt a faluban, van egy hentes gyerek, aki már hetek óta nem tudja földolgozni a nemzetiségemre vonatkozó információt. Pedig igyekszik ő, szó se róla, nem az a "hanyattdőlős" fajta, minden alkalommal megkérdezi ... Ma negyedszerre futottunk neki. Eddig háromszor simán megkérdezte, hogy "honnan is?", aztán nyugtázta: "ja, vágom, Hangári". Ma újított: bepróbálkozott Szingapúrral. Hogy akkor én volnék a szingapúri csávó, ugye? Annyira meglepett, hogy épp ezt kérdezi, hogy szingapúri-e vagyok, hogy elsőre nem is tudtam lekövetni. A koreai nyelv számomra (egyelőre!) süppedékes talaján állva némi mocorgást és egy második kérdést igényelt, hogy fölfogjam: tényleg ez itt a kérdés, "szingapúriságom". A nyelvi bizonytalanság mellett az is félrevezető volt, hogy egyfajta magabiztosság sugárzott belőle: meglehet, háromszor kifogtam rajta, de most már nem bujkálhatok előle, én, a szingapúri - ez volt az arckifejezésében. "Nem, nem szingapúri", tértem végre magamhoz, "hanem magyar". Még mindig. "Áh, tényleg, Hangári", valami ilyesmi volt a reakció, s nyilván csak azért nem csapott a homlokára, mert épp egy komoly késsel szelte nekem a "számgjapszál"-t.

Hazafelé, a bevásárlószatyrot lóbálva, próbáltam megfejteni, miért épp szingapúrinak gondolt. Aztán rájöttem: valószínűleg rémlett neki valami "H" betűs ország, így összekeverte "Hangárit" Hongkonggal (annak mégis több értelme van!), aztán Hongkongot Szingapúrral. Végtére is ugyanott van mind, valahol lent, délen, közvetlenül Honduras és Haiti mellett.

Egyébként Szingapúr lakosságának 42%-a valóban külföldi (ha lehet hinni a Wikinek), ám a nagy többség kínai, maláj, Fülöp-szigeteki, észak-amerikai, közel-keleti, ausztrál, bangladesi és indiai, s az elenyésző kisebbség európai. (Egyébként rég megbántam, hogy ezt a mondatot így kezdtem fogalmazni! Olyan, mint egy helyesírás-dolgozat rémálom [ami meg, basszus, nem is tudom, hányas összetétel, s hogy hová kell a nyomorult kötőjel, és mit kell különírni, de nem nézem meg, csak azért sem!]) És juszt sem írom át a mellékneveket főnevekre, és nem vagyok hajlandó megnézni azt sem, hogy kell valójában írni a Fülöp-szigetekit! És azt sem ellenőrzöm: hogy kell írni azt, hogy "csak azért sem", mert én csak annyit akartam mondani, hogy Szingapúrban kurva kevés fehér ember van, én meg - szerintem - nem nézek ki se kínainak, se malájnak, de még [direkt!] Fülöp-szigetekinek sem! Az Osiris egyébként is a másik szobában van.

Ha meg azt mondjátok, megérdemli a sorsát az, aki ilyen helyesírási baromságokon töri a fejét, amikor nagyon egyszerű dolgokat akar mondani, azt kell mondjam: igazatok van ... legyen az illető szingapúri, magyar, bangladesi vagy - csak azért is - Fülöp-szigeteki.

Megnézek egy filmet.

"MELLESLEG"

2010-12-18T23:54:00.000+09:00

Mivel az orvostól rekordidőn belül szabadultam, bementem Gvángdzsuba. Ez az a város, amiben én is lakom, csak a legszélén. A város, itt, egyébként, a következő városig tartó - gyakran lakatlan vagy ritkán lakott - területet jelenti. Gvángdzsu voltaképp egy irdatlan nagy falu. Reménytelenség árad minden négyzetméteréből. Persze, a koreaiak idővel ebből a szarból is várat építenek, de jelenleg még inkább szar, mint vár.

Tavaly azért épült itt egy E-Mart, benne Food Court, kávézók, üzletek ... Itt kötöttem ki az orvos után, s ezt ettem:

Kínai, ahogy azt a koreaiak elképzelik. Eszméletlen csípős leves kagylóval, rákkal, polippal (igen, az ott egy polipkar, ami kifelé meredez), zöldhagymával a tetején. Mellé panírozott setéscsíkok édes-savanyú mártásban. Hátul van még egy kevéske sárga retek, amit szójaszószba mártogat az ember. Ha az ember begyűr egy ilyen "dzsampongot" (ez a leves, tésztával), folyik az izzadság mindenhol ...! :-) Egyszer majd megírom, miért gondolom azt, hogy a koreai konyha egyszerre olyan, mint "Dirty Harry" és "Csocsoszán", mindenesetre a mai menü közelebb volt Harry-hez.

A "falu" meg így néz ki egy piros lámpányi várakozás alatt:

"HÁZIORVOS"

2010-12-18T22:49:00.001+09:00

Ma villámlátogatást tettem a - nevezzük így - háziorvosomnál. Szerencsére nincs semmi bajom, csak elfogyott a hazulról hozott állandó gyógyszerem, s most föl kellett íratni itt. Nem először járok nála: tavaly menet közben derült ki, hogy a két félév közötti elfoglaltságok miatt nem tudok hazamenni, s így elfogyott a fél évre kiporciózott gyogyó. Az első vizitnél aggódtam egy csöppet, mert például fogalmam sem volt, hogy itt léteznek-e ugyanazok a gyógyszerek, mint amiket otthon rendelnek az embernek, vagy hogy bemondásra fölírja-e nekem a kért anyagot. Kellemesen csalódtam: mindkét szer ismerős volt neki, és miután elmondtam, mi a helyzet, egy rapid vérnyomásmérés után már a kezemben is volt a recept. No, azóta, ha megszorulok, mindig hozzá megyek. Na, de hadd mondjam el a mai látogatást, ami bizonyos értelemben tegnap este kezdődött. A rendelő itt van a "faluban", néhány száz méterre a lakástól, ebben az épületben, a másodikon:

Elég praktikusan van ez kialakítva, mert lent van egy gyógyszertár, fönt az említettem rendelő, s valahol az épületben még van egy fogászati klinika is. No, tegnap este a gyógyszertárba tértem be valami apróságért, s ha már ott voltam, megkérdeztem az ismerős patikuslánytól, vajon rendel-e a doki szombaton. Kicsit megütközve nézett rám, aztán azt mondta: "Természetesen rendel szombaton." Aztán egy kicsivel később azért hozzátette: "Azért figyeljek, mert szombaton csak 3-ig tart a rendelés." "Csak", mormoltam én meg magamban, neki meg elmondtam, hogy a hétvége az nálunk, Magyarországon munkaszünet, csak azért érdeklődtem. Erre ő meg, hogy az orvosok meg a patikusok nagyon be vannak fogva: ő például minden szombaton 5-ig dolgozik, de nyáron kivehet 3 nap szabit. Olykor ötöt, tette hozzá, mosolyogva. Édes istenem, azért ez durva! Mindenesetre tegnap este már tudtam: ma háromig mehetek a háziorvoshoz. Minden látogatás ugyanúgy zajlik: az ember fölmegy egy lépcsősort, és belép egy váróba, ami úgy fest, mint egy kicsi, de otthonos nappali. Körben pamlagok, a falon tévé, ingyenes víz- és kávégép oldalt, s csak onnan tudja az ember, hogy orvosi rendelőben van, hogy jobbra egy pult mögött két, színes egyenruhás hölgy ül. Most már tudom a protokollt: az ember leadja a biztosítási kártyáját, benyomják a számítógépbe, a következő pillanatban megjelenik az orvos monitorján. Ma a dzsekimet sem tudtam levenni, máris szólítottak - de eddig sohasem kellett 3 percnél tovább várnom. Ilyenkor az ember behalad a dokihoz, aki ugyan tud angolul, de szigorúan koreaiul köszön, s én is így viszonzom. Óvatosan ülök le a székre, s közben már mondom, hogy a szokásos gyógyszerekre volna szükségem, de nem is nagyon kell, mert látja már a monitoron, miért szoktam jönni. Azért ereszkedem óvatosan a székre, mert eddig már háromszor fordult elő, hogy mire a fenekem a műbőrhöz ért, a doki már el is búcsúzott tőlem, az meg egy hülye szitu, úgyhogy mostanában óvatosabb vagyok. A nővér már méri is a vérnyomásomat, s mivel a szerkezet össze van kötve a doki számítógépével, ő már látja az adatokat, mire lekerül a mandzsetta. Bólogat, no igen, igen, akkor fölírok két havi adagot. Nem tudom, mi lehetett ma vele, valamiért nagyon le volt lágyulva, legalább három mondatot mondott angolul mielőtt koreaiul elköszönt. Közben lenyomta az "Enter"-t. Na, gondoltam, jól eldumáltunk, s ha le is ért az alfelem a műbőrre, nem pállott be, szerencsére. Megköszöntem, elbúcsúztam. A doktor "Enter"-ére a váróban kinyomtatták a receptet, mire kisétáltam, már ott várt. Vizitdíj: 3.600 von, mintegy 600 forint. Kezemben a recepttel lehaladtam a gyógyszertárba, ahol legott megkaptam az anyagot azzal, hogy mivel a doki 2 havi adagot írt föl, két szem gyogyóért majd vissza kell jöjjek, mert az jelenleg "nem elérhető". OK, majd jövök. Nem adnak nyugtát, számot, nem kérnek semmit - tudják, mivel tartoznak, ide fogják adni, s nem kérik majd, hogy igazoljam, jogosult vagyok-e.

A korábbi tapasztalatok birtokában ma elhatároztam, hogy stopperelem az orvos-beteg találkozást. Amikor beléptem az épületbe, elindítottam az órát: bejelentkezéssel, orvossal "dumcsizással", receptátvétellel, fizetéssel, receptkiváltással, fizetéssel 6 perc 35 másodperc. Ennyi idő alatt jutottam hozzá a gyógyszerhez, amit évek óta szedek - vagyis nem kellett föltalálni a spanyolviaszt. Megjegyzem: javítottak az idejükön, mert legutóbb bőven 7 perc fölött voltunk! (Csak akkor nem írtam meg.)

Egyébként a gyógyszert nagyjából fele annyiért kapom, mint Magyarországon (hála a biztosításomnak) - inkább csak valami megszokás az, ami miatt otthonról is hozok szert.

Leszögezném: az, hogy orvosok és gyógyszerészek heti hat napot dolgoznak, szerintem, nem egészséges. De hogy állati kényelmes, az biztos!

És még egy dolog: az orvos-beteg találkozás témájában olyannyira érintett Magyarország, azt hiszem, ezen a ponton tanulhatna.

"RÁLÁTÁSOK"

2010-12-15T20:22:00.003+09:00

Észak-koreai támadásra készítik fel a dél-koreaiakat

2010. december 15., szerda, 9:15

Dél-Koreában az ország történelmének eddigi legnagyobb polgári védelmi gyakorlatát tartották szerdán, amelyen egy esetleges észak-koreai légitámadásra készítették fel a lakosságot.

Polgári védelmi gyakorlatot tartottak szerdán kora délután Dél-Koreában, országszerte megszólaltak a szirénák, a polgároknak a legközelebbi menedékhelyekre kellett menekülniük tizenöt percre. Közben egy tucat vadászgép emelkedett a levegőbe észak-koreai légitámadást szimulálva. Szemtanúk szerint a dél-koreai városok utcái pillanatok alatt elnéptelenedtek, leállt a forgalom.

Az iskolai tanítást is felfüggesztették, a tanároknak és diákoknak egyaránt a kijelölt menedékhelyekre kellett sietniük. A magasabb épületek lakóitól azt kérték, a lift helyett inkább a lépcsőt használják a meneküléshez. Hét szöuli metróállomáson tűzoltók, katonák és kormányzati tisztviselők bevonásával gyakorlatoztak. Az akció miatt a hajó- és légiforgalom nem állt le, de az autópályákon haladó autósokat arra kérték, hogy lassítsanak le.

A Nemzeti Válságkezelő Hivatal (NEMA) közlése szerint ilyen átfogó evakuációs gyakorlat most először volt azóta, hogy 1975-ben elfogadták a polgárvédelmi törvényt. Szöul eddig csak jóval kisebb, mindössze a szirénákat megszólaltató akciókat szervezett, amelyekről a lakosság többnyire tudomást sem vett.

A szerdai polgárvédelmi gyakorlat keretében a NEMA munkatársai ellenőrzik többek között azt is, hogy az országszerte kijelölt, összesen 25 724 menedékhelyen megfelelő túlélő-felszerelés áll-e a lakosság rendelkezésére.

Észak-Korea a harmadik atomrobbantásra készül

A mostani különleges művelet célja, hogy a polgárok hatékonyan meg tudjanak küzdeni egy olyan helyzettel, mint amilyen Jonpjong szigetének ágyúzása is volt novemberben. A lakosságot egyre inkább aggasztják az észak-koreai provokációk - olvasható a NEMA közleményében, amely a nem szűnő észak-koreai katonai fenyegetésre, a vitatott tengeri határ térségében kialakult feszültségre, illetve egy harmadik föld alatti atomkísérlet eshetőségére hívja fel a figyelmet.

A Csoszun Ilbo című dél-koreai lap azt írja szerdán hírszerzési forrásokra hivatkozva, hogy Észak-Korea tavaszra fejezi be az előkészületeket a harmadik atomrobbantáshoz az ország északi részén fekvő nukleáris gyakorlóterepen, ahol javában fúrják az ehhez szükséges egy kilométer mély aknát.

Ezt olvasom egy magyar újságban. Ha volna hozzátartozóm Koreában, azonnal nyúlnék a telefon után, s kérdezném: "Mi a fene van?! Jól vagy?" Hozzátartozóm ugyan (jelenleg) nincs Koreában, ám én is "hozzátartozó" vagyok, ráadásul ITT, ezért a következőket szeretném közölni:

1. A mai nap olyan volt itt, mint az összes többi. Semmi, de semmi nem történt.

2. Vizsgáztattam a Szöultól kb. 50 kilométernyire lévő jongini kampuszon. Jelentem, esemény nem történt. Egy-két tanítvány zavarba jött a kérdésektől, de ez aligha az északiak műve. Nem tanulták meg a nyelvtörténetet. Pont.

3. Nem hallottam szirénát, nem kellett elhagynunk az épületet. Elmentem ebédelni, akkor mégis elhagytam a "bázist", de önszántamból. Az ebéd jó volt - egyébként. Jukkedzsáng (húsos, zöldséges, paprikás-erős leves), halszeletkék panírozva, tofu, kimcsi. Nem nagy izgalom, ha szabad így fogalmaznom.

4. Ma többször mentem le-föl a lifttel: soha nem kellett lépcsőznöm, ami szerencsés, mert a 15-iken lakunk. Hú ...!

5. Aztán bementem a Bundáng nevű lakótelepre: nem néptelenedtek el az utcák. Az emberek jöttek-mentek. A Homeplus nevű áruházban nyoma sem volt semmiféle extraordinatirásnak.

Ha valami történt itt, azt mi, akik itt vagyunk, nem vettük észre.

Ha MÉGIS történne valami, asszem nem vagyok fölkészülve ...

"PARA"

2010-12-14T00:36:00.000+09:00

Hú, az elmúlt néhány napban volt belőle rendesen! Mármint parából. Úgy kezdődött, hogy olykor be tudtam lépni a blogra, máskor meg nem. Gondoltam, valami izé, fönnakadás. Aztán néhány nappal ezelőtt egyik pillanatról a másikra, ha lehet ilyet mondani az előzmények után, egyszerre behalt a blog. Vagyis rendre azt írta ki a böngésző, hogy átmenetileg nem elérhető. Az ember ilyenkor megpróbálja a többi böngészővel, hátha, de semmi ... Sőt, az is kiderült, hogy az általam követett blogger/blogspot helyek is meghaltak ... legalábbis nekem. Ment ez így néhány napig, gondoltam, majdcsak megjavul. Nem, és nem. Sőt, elpusztult az iGoogle oldalam, és a Desktopról is eltűntek tartalmak. Na, akkor kezdtem valóban parázni! Letiltottak! Vazze, ezek engem letiltottak! Vazze, személy szerint engem letiltottak! De kik?! Elkezdtem keresgélni a neten. Semmi, senki nem panaszkodott. Baszki, tényleg rámszállt valami izé, szervezet ... gondoltam. Túl sokat pofáztam Koreáról vagy mi a csuda!?

Kétségbeesésemben írtam néhány barátnak: vajon ők látják-e a kérdéses blogokat. Sajnos, látták, hát bele kellett törődnöm: nálam van a baj. De mennyire nálam?

Balázs, szerencsére, kisegített! Fölkutatta az általam föl nem lelt, vonatkozó információt. Kiderült valami, amitől még inkább megneszültem! Tucatjával érkeztek a bejelentések a Google-hoz: mindenki Dél-Koreából panaszkodott, s mindenkinek ugyanaz volt a szolgáltatója ... mint nekem. Na, kafa! A Google szerint általában politikai okok miatt dönt úgy egy szolgáltató, hogy bizonyos elérhetőségeket letilt. Még jobb, gondoltam, mivelhogy itt amúgy is van egy kis háborús hangulat, hát akkor így kezdődik ... Letiltanak. Aztán majd elkezdenek lőni vagy mi a fene! Közben írtam is volna, meg szerettem volna elolvasni, mit írtak a követett blogokon. Elvonási tünetek vagy mi a csuda ... Azért elküldtem a magam kis hibajelentését, hátha segít, de nemigen bíztam hozzá! Ajánlgatták, hogy állítsak be vmi proxy szervert, de mire megértettem volna, mi az a proxy szerver, már változott a helyzet: föléledt az iGoogle. Mivel sejtettem, hogy ezek kapcsolatban vannak, finoman rátapicskoltam a blogomra ... láss csudát, bejött! Azóta látom magamat, és végre olvashatom a többiek dolgait!

Azért valamit megjegyeznék: nagy elkeseredésemben írtam egyet a blogger "Súgó"-jára. Megkérdeztem: ha két játékos van, a blogger meg a szolgáltatóm, az SK, s az egyik ártatlannak mondja magát (blogger), miért ne kérdezhetném meg a szolgáltatót, hogy akkor mi a fene van ... Egy bizonyos értelmezés szerint erre javult meg ...

Mindazonáltal, Balázs, köszi!

"TARTOZÁS"

2010-12-05T01:44:00.000+09:00

Nem feledem: tartozom egy sereg válasszal a kommentjeikre. Azt sem, hogy megígértem: elmesélem, hogyan találkoztam I Bjang Han-nal (Lee Byung Hun):

De tartozom egy mesével a Keleti tengeren elejtett sziklamorzsák ügyében is.

Ott, a kép közepén az a csöpp kis kiemelkedés a diszkurzus tárgya.

Közelebbről így néz ki a Google Földben. Liancourt Rocks, olvashatni. No, erre mindkét (legközelebbről) érdekelt (Japán, Korea) hörög, mint egy francia bulldog. Mert ők másképp tudják.

Még közelebbről: ez az a néhány kő, amin marakodnak. Vagy?

S az sem ment ki a fejemből, hogy folytatást ígértem a koreai temetkezési szokásokról.

Csak közben annyi minden történt ... de ami késik, nem múlik ... remélem! Holnap vasárnap, elvileg szabadnap.

"HUFS NAPTÁR"

2010-12-05T00:15:00.001+09:00

Az egyetemünk (Hankuk University of Foreign Studies - HUFS) minden évben megjelentet egy naptárt. Hónapok, hetek, napok, meg persze a nemzeti ünnepek és az egyetemi év legfontosabb eseményei: szünnapok, vizsgaidőszak, effélék. És persze képek minden második oldalon. Évek óta bámulom az egyetemünkön tanított nyelvek országairól készített képeket, s mindegyre hiányoltam a miénket! No, de eljött a mi időnk is! Ma megkaptam a jövő évi egyetemi naptárat két méretben: asztalra helyezhető kicsi, meg falra aggatható nagy formátumban. Már a 12 képet mutató kezdőlapon is gyanús volt az első fotó, de januárra fordítva megjött a bizonyosság: Hungary - Goulash! S hozzá még az, hogy a hagyományoknak megfelelően, a hónap napjait magyarul írták be a naptárba.

Szerintem most tekintsünk el attól, hogy ez nagy valószínűséggel babgulyás ahogyan azt egy osztrák séf elképzeli, s örüljünk a ténynek: sok ezer HUFS-os ezt a képet bámulja majd egy hónapig. Üröm az örömben, hogy január itt holtszezon, s legfönnebb azért néznek majd rá a naptárra, hogy lássák, mennyi telt el az olyannyira értékes szünidőből. Mindenesetre ott vagyunk, ha mással nem, hát a gulyással. Egyébként a társaság nem rossz:

Paella Spanyolországból.

Bibimpap Koreából. És a többi ...
Szerintem a nemzet fölemelkedése onnantól számítható, amikor Magyarországról nem csupán a gulyás jut az emberek eszébe. Addig meg legyünk büszkék erre. Ez sem rossz ...!

"DMZ_02"

2010-11-29T05:20:00.002+09:00

A DMZ nagyjából egyetlen olyan helye, ahol valódi interakció van a két Korea között: Pánmundzsam. Folyamatos feszültség, időnként botrányok, néhanapján jó dolgok. A kék épület közepén van egy vonal: innen Dél, onnan Észak. Itt ült az egyik tárgyalódelegáció, ott a másik. Ha nem jön be északi, át lehet menni a túloldalra a látogatónak. Ilyenformán voltam Északon. Ha mégis bejön egy északi határőr, akkor viszont: nem szabad ránézni, beszélni vele, bármilyen formában kontaktusba kerülni. A déli katonák naphosszat az északiak mozdulatait figyelik, s viszont. A szemkontaktus okozta konfliktusok elkerülése végett a déliek napszemüveget hordanak. Csupa Ray Ban-es pali ...

"DMZ"

2010-11-29T03:26:00.002+09:00

Ma délután 3 óra körül elsült egy dél-koreai aknavető az Észak-, és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált zóna, a DMZ környékén, Pádzsu körzetében. A déliek azt mondják, véletlen volt, s erről azonnal értesítették az északiakat is (szerencsére déli területen landolt a lövedék), mindenesetre nem jött jól az amúgy is feszült helyzetben: amerikai/dél-koreai tengeri hadgyakorlat, északi fenyegetőzés, kínai javaslat.

A DMZ:
"The Korean Demilitarized Zone (Korean: 한반도 비무장지대) is a strip of land running across the Korean Peninsula that serves as a buffer zone between North and South Korea. The DMZ cuts the Korean Peninsula roughly in half, crossing the 38th parallel on an angle, with the west end of the DMZ lying south of the parallel and the east end lying north of it. It is 250 kilometres (160 miles) long, approximately 4 km (2.5 mi) wide and is the most heavily militarized border in the world. The Northern Limit Line, or NLL, is the de facto maritime boundary between North and South Korea in the Yellow Sea and the coastline and islands on both sides of the NLL are also heavily militarized."

Furcsa hely: tele van aknákkal, ember nem járta vidék évtizedek óta. Hacsak nem számítjuk az ide-oda járó diverzánsokat meg a (főként) északról próbálkozó menekülőket.

Choi Byung Kwan, fotóriporter, az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején végigjárta a DMZ-t és elképesztő fotókat készített. "Gyakran látok megkapó vadvirágokat, amelyek aknamezőkön fekvő, rozsdás sisakok golyó ütötte lyukaiból virágoznak ki. Ezek egyszerre örvendeztetik meg a szívemet és töltenek el mély fájdalommal, mert mintha halott katonák ifjú lelkei elevenednének meg bennük ..."

"FACELIFT - UPDATE"

2010-11-25T21:40:00.001+09:00

Most néztem a The Korea Herald címoldalán a statisztikákat: a vezető hírek között első helyen áll a tudósítás arról, hogy egy tanárt egy kiskorú tanítvány megrontásával vádolnak. Második a dél-koreai sziget ágyúzásához használt északi lövedékek elemzése, azt pedig egy olyan írás követi, amely a déli katonai készültség növeléséről szól. Aztán jön egy cikk az újabb északi fenyegetésekről, az 5. pedig egy rövid hír arról, hogy Sarah Palin az elmúlt hónapokban sem lett eszesebb egy jottányival sem. (Egy rádióadásban odanyilatkozott, hogy a jelenlegi feszült helyzetben "nyilvánvaló, hogy észak-koreai szövetségeseink mellé kell állnunk". Amikor kijavították, nagyjából azt mondta: "no, meg persze a déliek mellé".) És igen, a 6. helyen ott van a fő hírek között a mi kis szépségversenyünk! Basszus, ha mondjuk, egy San Marinó-i újságról lenne szó, ahol baromira nem történik semmi, esetleg megérteném! De itt most épp van egy kis háború, a miniszterelnök elfogadta a védelmi miniszter lemondását, megy az Ázsiai Játékok, s akkor vezető hír a magyar "műnőkről" szóló beszámoló?! A legolvasottabb írások között hátrébb, a 9. helyre szorult a kis színes: egy vetkőző cambridge-i egyetemista, a modellkedés buktatói és Oprah "befurakodtak" elé ... Ezeket olvassák leginkább az itteni angol ajkúak ... akkor nekik is: "Köszönjük, Olvasók!"

"FACELIFT"

2010-11-25T21:05:00.001+09:00

Régóta tervezem, most belekezdtem: föltettem az oldalra néhány Koreáról szóló blogot és az ország, a nyelv iránt érdeklődőknek talán érdekes vagy hasznos linket. Az elején tartok (az anyaggyűjtés közben jöttem rá: meglepően sok ilyen webhely van!), de igyekszem mielőbb befejezni. Keresgélés közben nagy segítség volt cotta blogja, amit külön is a figyelmetekbe ajánlok (főleg, ha koreaiul akartok tanulni) - sok érdekes weboldalra ő hívta föl a figyelmemet. Köszi!

Egyébként meg, ha már a "facelift"-nél tartunk: egy magyarországi esemény ismét átlépte a koreai angol nyelvű sajtó ingerküszöbét. (Utoljára talán a vörösiszap-katasztrófa idején cikkeztek kis hazánkról.) Nem, nem a magánnyugdíjpénztárak körül kialakult helyzetről írtak, s nem is a stagnáló magyar gazdaságról. Nem érdekelte őket a forint árfolyammozgása, a Biszku-ügy, és nem találgatják, ki lesz a legfőbb ügyész. Nem, a The Korea Herald internetes kiadását ma más hozta lázba. Ez:

A hír szerint Magyarországon az idén is megrendezik a plasztikai műtét(ek)en átesett hölgyek szépségversenyét, a "Miss Mű(anyag) Magyarországot". (Hú, csak el ne maradjon valamiért!) A versenyen kizárólag orvosi igazolással lehet részt venni: bizonyítani kell, hogy történt(ek) beavatkozás(ok) - "natúr" nők nem nevezhetnek. A bírálók a versenyzők szépségét és az elvégzett plasztikai műtétek minőségét vetik össze. (Ez vajon hogy megy? "Itt egy első osztályú ajakföltöltés: 9.5 pont. Ott egy szuper szilikon mell, és nézzék csak, alig látszik a vágás! 10 pont!) A 22 éves Kertész Timea elálló füleit operáltatta meg először még 17 éves korában, s az eredménytől annyira megjött az önbizalma, hogy később nem volt megállás: mellplasztika, fenékimplantátum. Remek! Köszönjük, Timea!

Hogy emberek ilyen baromságokkal foglalkozzanak! És ez vonatkozik mind a "szépségverseny" kitalálóira és közreműködőire, mind pedig a Herald sasszemű riporterére! Neked is köszönjük, Moon Ye-bin!

"ÉSZAK ÉS DÉL ÚJRA"

2010-11-24T00:52:00.000+09:00

Az előző posztban emlegettem az északi zsarolós technikát: fenyegetéssel, követelőzéssel, olykor sima gyilkosságokkal próbál Észak-Korea újabb és újabb élelmiszersegélyekhez jutni. (A 90-es években visszafogottabb becslések szerint legalább 600.000 ember halt éhen, mások szerint az éhezés következtében korai halált haltak száma megközelítette a 2 milliót, míg olyanok is vannak, akik 3 millió áldozatról tudnak. A helyzet a következő évtizedben valamennyit javult, bár a 2007-es árvizek újabb krízist idéztek elő. A helyzetről sokat elárul, hogy '92-ben az "együnk kétszer egy nap!"-kampánnyal igyekeztek orvosolni az élelmiszerhiányt.) Most olvasom: Dél-Korea fölfüggesztette a két ország Vöröskeresztje közötti tárgyalásokat, melyeknek a háború által szétszakított családok találkozásának megszervezése lett volna a föladata. Októberben még egyezkedtek, de Pjangjáng (Phenjan) 500.000 tonna rizst és 300.000 tonna műtrágyát követelt a találkozások folytatása fejében. Sima, egyszerű, arcátlan zsarolás ... akkor nem "bizniszeltek". Most egy darabig megint nem fognak.

A helyzet, persze, nem egyszerű: az élelmiszersegély megtagadása esetleg déli családok Északon rekedt rokonait, gyerekeket ítél (éh)halálra.

"ÉSZAK ÉS DÉL"

2010-11-23T22:59:00.000+09:00

Ha nem használtam volna el az előző bejegyzéshez a kifejezést, most azt kérdezném: "Ez meg mi ez?" És tennék utána rohadt sok fölkiáltójelet ...

A hír most már nyilván kevés embernek hat újdonságként: az észak-koreai hadsereg ma délután lőni kezdett egy dél-koreai szigetet a Sárga-tengeren lévő, képzeletbeli határvonal közelében. Civilek házait gyújtották föl a lövedékek, eddig két dél-koreai tengerészgyalogos meghalt, többen megsebesültek. Tele van a történettel a világ-, és a hazai sajtó is. Itt meg szinte megállás nélkül erről szól az összes tévécsatorna műsora. Nincs pánikhangulat, az ittenieken nem félelem érződik, inkább tehetetlen düh, némi értetlenséggel vegyítve. "Ez meg mi ez?!?!?!?!?!?"

Értem én, hogy az északiak már évtizedek óta hasonló akciókkal zsarolják a délieket, az amerikaiakat, Kínát és az oroszokat, gyakorlatilag az egész világot: hol urániumdúsítással dicsekszenek, hol robbantásokkal fenyegetőznek, időnként föllőnek egy-egy rakétát, vagy ha úgy hozza kedvük, állítólagosan a biztonsági zónába tévedt civileket lőnek le habozás nélkül, de egy hadihajó megtorpedózása is megteszi, csak figyeljenek rájuk, s mindenekelőtt: küldjenek élelmiszersegélyt (évek, évtizedek óta tart az éhínség!), bármit, amivel meg lehet hosszabbítani a kétségbeejtő helyzetben lévő ország és rezsim fönnállását. Értem, de most, mintha túllőttek volna a célon azzal, hogy telibe trafáltak. Másutt azt írtam egy kommentre válaszul: ha az eddigi akcióik olyanok voltak, mintha egy hiúz orrát pöckölgették volna, most közvetlen közelről bemostak egyet egy tigrisnek. Én már a hiúzzal is óvatosabb lettem volna, de egy ekkora nagymacskát orrba baszni már túlmegy minden vagányságon ...! S most nem arra gondolok, hogy a déliek visszalőttek, meg nem is arra, hogy esetleg eszkalálódik a helyzet és háború lesz a két ország között. Ezt nem tartom valószínűnek. Azt annál inkább, hogy pl. a kínaiak, akik eddig rendszeresen megakadályozták, hogy a nemzetközi közösség amúgy emberesen pofán verje az északi rezsimet, kihátrálnak a vállalhatatlan szomszéd mögül, vagy a példátlan incidensnek az lesz a következménye, hogy a fizikai túlélést biztosító déli élelmiszer-, és humanitárius segélyek elapadnak, esetleg az amerikaiak tényleg nem állnak szóba az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Észak-Koreával. Szóval, veszélyes játszmába kezdett az egyébként is hatalmi átmenettel küszködő északi rezsim, én úgy vélem.

Órák teltek csak el a támadás óta, de a szerecsenmosdatás megkezdődött, mégpedig a megszokott, jellegzetes északi retorikával: a csapás voltaképpen ellencsapás volt a déliek provokációjára (hadgyakorlatot tart a déli hadsereg), s arra, hogy Délről kezdték el lőni az északi területeket. (Egy déli katonai forrás szerint az érintett szigettől 20-30 kilométerre délnyugatra valóban volt egy lövészeti gyakorlat, de hát hol van az a határvonaltól?!) És persze jön a többi, szokásos duma: további, "kíméletlen" csapások várhatók, amennyiben a "déli bábkormány katonái akár 0,001 milliméterrel is behatolnak az észak-koreai felségvizekre", bla-bla ... Mindezt egy olyan területen, ahol még a szárazföldinél is képlékenyebb a demarkációs zóna, s ahol az északiak nem ismerik el "az amerikaiak által egyoldalúan kijelölt" határt.

A nagy kérdés most az: mit lépnek a déliek, illetve hogyan reagálnak a hatpárti tárgyalások potenciális résztvevői, a térség meghatározó erői. Dél-Korea "elítél, és nem tolerál, válaszlépéseket helyez kilátásba", az USA "határozottan elítél", Kína "aggodalmát fejezi ki", az oroszok szerint az incidens kirobbantója "nagy felelősséget vállalt", a japánok "minden lehetséges információt begyűjtenének, s fölkészülnek egy esetleges váratlan fordulatra".

Egyelőre mindenki hozza a szokásos formáját ...

"EZ MEG MI EZ?"

2010-11-23T17:26:00.001+09:00

Szerintem alapjában véve két eset lehetséges:
1. Valakinél befigyelt egy briliáns szójáték, hát legott fölkasírozta egy molinóra.
2. A 30 év az kemény 30 év, ami nem hagyta érintetlen a hosszú távú memóriát sem.

"KIRÁNDULÁS"

2010-11-23T04:00:00.002+09:00

Mostanában nincs idő semmire! Pedig még csak azt sem mondhatnám, hogy irtózatosan sok a munka, mert bár van mindig föladat, azért össze sem hasonlítható az elmúlt félévvel. Mégis, most valahogy elmúlnak a napok, darálódik a hétköz, és olyan kevés dologra mondhatom, hogy akkor ezt most megcsináltam, vagy ez most jól sikerült ... A vasárnap mégis ilyenre sikeredett, végre! Elhatároztuk, hogy kimozdulunk, ha messze nem is, ide a környékre, néhány érdekesnek tűnő helyre. S mert mostanában nincs idő semmire (mondtam már?) - például írni sem nagyon tudok leülni -, álljon hát itt a vasárnap története képekben és klipekben!

Magunkhoz képest korán keltünk (direkt!), és nekivágtunk! No, az első etapban nem jutottunk nagyon messzire: tervezett útvonalunkon, néhány kilométerre tőlünk, van egy Paris Baguette üzlet, ott megálltunk. Ki volt ez találva: gyors reggeli, finom kávé, aztán uccu! Közben, kihasználva a személyzet lazulását, lefényképeztem a PB tortafölhozatalát. Állati jól néznek ki, a szomorú valóság azonban az, hogy 60%-kal ízetlenebbek a látványnál, s ráadásul szinte mind ugyanazt tudja. Vizuálisan rendben vannak, ám ízek tekintetében kihívásokkal küzdenek - fogalmazzunk píszí (PC) módon!

Utána elautóztunk a kellemes napsütésben Icsanba, a koreai kerámiaközpontok egyikébe. Van itt egy falucska, ahol kézművesbemutatókat, kerámiaüzleteket ígért a kalauz. Üzletek éppen voltak, meg láttuk az égetőkemencéket is, bemutatónak viszont nyoma sem volt. Némi csalódás ... Bár az összkép kellemes ...

Rövid séta után továbbindultunk Jadzsuba, mintegy 45 kilométerre Icsantól. Az első megálló egy ma is működő buddhista templom volt, amelyet a 14. században alapítottak: Sillükszá. Nekem picit rendezetlennek tűnt, de a folyó melletti elhelyezkedés, a mögötte lévő dombocska mégis szép látvánnyá, kellemes hangulatúvá varázsolta a helyet.

A templom tényleg élt: a kis imaházakban emberek térdepeltek, az udvarban gyerekeket okítottak, s közben mindenhol szólt a meditatív zene és beszéd:

Csöndes, szép kis hely. Fönt, a templom fölötti dombon több mint 600 éves kövek állnak: az alapító szerzetes sírhelye, sztúpa, kínaiul írt emléktábla: eszméletlen idők ...!

Amint említettem: mindez a folyóparton áll. Egy kis sziklamászás után az ember lenézhet az alant kanyarodó folyóra, s itt tényleg van valamiféle meditatív hangulat - jóllehet, jönnek-mennek az emberek.

S még nincs vége: mert a templom annyira él, hogy a közösséghez tartozó férfiak és nők - most, a kimcsikészítés szezonjában - mi mást tettek volna, mint hogy előkészítették a kettőbe vágott kínai kel fejeket a fermentáláshoz:

A templomlátogatás után a folyó mentén sétáltunk lefelé, amikor kiderült: a spirituális aktivitás mellett a testnek is adnak a helyiek! Szenior ligás lábtengósok nyomták két adag rizsbor között az ipart - egészen jó színvonalon. A szabályok mások mint nálunk, itt minden érintés után pattanhat a labda, s ettől egyrészt lassúbb, másrészt agresszívebb lesz a játék. A mákkalli-meghajtású idősek jól nyomták - kíváncsi volnék, hogy egy gyors játékot erőltető magyar négyes ellen mennyi esélyük volna a karaterúgásokkal operáló keletieknek?!

Késő délután volt, de még el tudtunk menni a koreai ábécé föltalálójaként tisztelt Szedzsong király sírjához, aki a 15. század közepén hunyt el. A hatalmas parkban valóban van valami magasztos - az embernek tényleg van olyan érzése, hogy szent helyen jár:

Innen már hazafelé indultunk, lassan beesteledett, de hazaérve kiderült: alig is van mit ennünk. No, legott elmentem a legközelebbi mándu-készítőhöz! A mándu afféle tésztába csomagolt izé - lehet húsos, zöldséges, kimcsis stb. töltelékes -, amit általában gőzben párolnak meg. Míg vártam az eredményre, kicsit filmeztem, és - mellesleg - megtudtam: "győztünk" tollaslabdában az Ázsiai Játékokon!

Nos, nagyjából eddig tartott a nap - a "mándu" arcba tűrése már semmiféle érdekességgel nem bír, meg hát mondtam is talán: "mostanában nincs idő semmire".

"VALLOMÁS"

2010-11-16T23:55:00.000+09:00

"Egy probléma: még mindig nehéz első személyre fordítani, amikor tolmácsolok. Talán nagyon szeretem magamat, és nem tudom engedni, hogy más az én legyek. :-)"

Egy ma érkezett e-mailből. Ennél szebben, pontosabban és közérthetőbben megfogalmazni az "ego-dilemmát" ...?!

"MÉLYGARÁZS"

2010-11-16T23:46:00.000+09:00

Beparkoltak a srácok.

Szegény KS hátul, beszorulva. Ilyenkor jön az, hogy a fehér Daewoo-t hátra, a dög nagy Hyundai-t meg előre tolja az ember. Egyébként nem nehéz.

"AZ ŐSZ SZÍNEI A KAMPUSZON"

2010-11-15T01:13:00.001+09:00

Silány képek, tudom, de talán visszaadnak valamit az itteni őszből:

Az hogy van, hogy ugyanazon a juharfán vannak sárga és mélyvörös levelek is?!

"A 15. EMELETEN"

2010-11-14T19:48:00.000+09:00

Ma délután Pazdottirnak válaszoltam egy régi bejegyzés ürügyén, s azt találtam írni, hogy itt, a 15-en, ahol csak az egyik oldalon van szomszéd, csöndesebb, már-már unalmas az élet. Mert igaz ugyan, hogy a fejemnél kerreg egy kicsit a lift gépháza, de a szomszédok hiánya mégiscsak egyhangúbbá teszi a hétköznapokat. Már lenyomtam az "Enter"-t, amikor eszembe jutott: ez így nem is teljesen igaz. Mert hisz éppen tegnap történt, hogy különös zajra ébredtem. Az ágyam az árnyékolatlan, faltól-falig ablakkal szemben van, ezért, ahogy felneszeltem, rögtön tudtam, hogy a furcsa kaparászás, rugdalózás, kopogás az ablak fölül, kintről, a tető környékéről jön. Mi a fene?! Az első, még kába gondolatom az volt, hogy a tetőn zöldségeket, paprikát szárítgató nénik egyike megcsúszhatott, kiesett, s most az életéért küzd. Ennek ellentmondani látszott, hogy a kaparászás és rugdalást nem kísérte sikoltozás, ami az ilyesfajta jelenetek obligát kelléke. De akkor ki küzd odakint, az ablakom fölött, a 15-en? Gyorsan megjött a válasz: először megláttam két lábat (az egyik határozott mozdulattal kihasította a szúnyoghálót), majd egy vastag kötelet, végül egy primitív, hintaszerű képződményt - ebbe próbálta valahogy beleszuszakolni magát egy ember a 15. emelet fölött lebegve. Az összképhez hozzátartozott még egy "sziloplasztnyomó-pisztoly", ami a hintáról lógott. A kalimpáló lábakról még lemaradtam, de a többit gyorsan lefényképeztem, hogy legyen valami nyoma annak, hogy nem álmodtam az egészet:

A pali valahogy belegyógyította magát a hintába, s már el is kezdett szépen ereszkedni, gondosan végigrugdalva a szúnyoghálót:

Addigra már én is "képben voltam", a "sziloplaszt" nyomra vezetett. Beköltözésünk után jeleztük az egyetemnek: nagy esők idején a nappali ablaka fölötti rész beázik. Azóta többször jártak itt szakemberek, hogy diagnózist állítsanak föl a helyzetről, illetve hogy kidolgozzák a gyógymódot. Aztán elmaradtak ... senki nem szólt semmit. Mi sem, mert azóta nem nagyon esett komoly eső, meg azt is gondoltuk: halott ügyről van szó. Amikor megláttam a "sziloplasztos" embert, azonnal tudtam: a háttérben mégis mozgásban volt a dolog, s most itt vagyunk, a megoldás fázisában. Lentiben, a laktanyában, ha valakinek fájt valamije, mindig azt mondták a mókás "öregek": kend be Niveával! (Ahogy a Bazi nagy görög lagzi idős görögje meg mindenre Windexet fújt volna.) Nem tudom, miért van ez, de ha itt valamiféle probléma fölmerül a lakásban vagy a házban, azonnal azt mondják: nyomni kell rá egy kevés "sziloplasztot"! Ha bárhol, bármilyen okból folytonossági hiány támad, tekintet nélkül a probléma természetére, habozás nélkül telenyomják szilikonnal! Letört fél csempe, mert kicsit elmozdultak a beton elemek? Már jön is a szakember, és nem sajnálja a szilikont! Leszakadt a lámpa foglalata? Majd egy fél tubus szilikon megtartja! Durván feketedik, gombásodik a kád széle a falnál? Szépen húzunk rá egy réteg szilikont, s látod, már fehér is ...!

Szóval ez ment most is: két ipari alpinista szakember végiglengett a ház mindkét oldalán, s az összes, betegnek látszó ablak felső részére húztak egy réteg szilikont. A problémamegoldók javára kell írni, hogy a bejelentésem után nem jöttek ki, hogy a mi ablakunkat "meggyógyítsák" - lekezelték az egész épületet.

Kíváncsian várom az első komolyabb esőt!

"ELSZABTÁK"

2010-11-14T18:47:00.001+09:00

Hát, mit mondjak, ezt tényleg jól elszabták a derék koreaiak! Mármint az ausztrál miniszterelnöknő, Julia Gillard ruháját. Csak képletesen, persze, mert a szóban forgó ruha nem textilből készült, hanem festékből.

Történt ugyanis, hogy a november 11-12-én Szöulban megrendezett G 20-as csúcstalálkozó egybeesett a Szöul belvárosában minden évben megrendezett Lámpás Világfesztivállal. A Csangjecsan nevű, a belváros közepén átfolyó hangulatos kis patak partján, olykor a víz fölött, világító figurákat, lámpásokat állítanak föl ilyenkor, valahogy ilyenformán:

(Ezeket a képeket mira készítette tavaly.)

Nos, idén úgy gondolták a szöuli szervezők, hogy jópofa dolog lesz, ha a világító figurák mellett fölállítják a a G 20-as találkozón résztvevő országok vezetőinek életnagyságúnál is nagyobb figuráját, mégpedig úgy, hogy mindegyikük saját országuk jellegzetes népviseletében legyen látható, kezében az adott ország zászlajával. Csakhogy az ötlet megvalósításáért felelős városházi alkalmazott alighanem sokat hiányzott a föciórákról, mert neki mindegy volt, hogy Ausztrália vagy Ausztria, avagy Joey után szabadon: eh, krumpli, burgonya, nem mindegy ...!? Úgyhogy a miniszterelnök asszonyt fölöltöztették (értsd kifestették) piros szoknyába, dirndlibe, fehér blúzocskába, és a kezébe nyomtak egy ausztrál zászlót. El is álldogált a figura Lee Myung Bak, koreai elnök és Dimitrij Medvegyev, orosz kollégája között egy hétig, mígnem fölfigyelt a dologra előbb az ausztrál sajtó, majd tiltakozást nyújtott be a szöuli ausztrál nagykövetség is. "A miniszterelnök asszony úgy néz ki, mintha egy jódliversenyre nevezett volna be." - panaszolják az ausztrálok. "Olyan, mint egy fejőnő." - dúlnak-fúlnak. És tényleg, van benne valami:

A szöuli városvezetés kicsit ellentmondásosan reagált: mert egyrészt haladéktalanul átfestették a nőalak ruháját (amely így most fekete kosztümben feszít, aminek nyilván ugyanannyi köze van az ausztrál népviselethez, mint a dirndlinek), másrészt meg azt mondják (valljuk be, némi joggal!), nincs is igazán jellemző ausztrál népviselet. Jobb híján néztek valami csinos (sic!) ruhát, aztán "ráadták" a jóasszonyra, és sohasem gondolták volna, hogy ebből még baj lehet.

Abban mindenképpen igazuk van, hogy így is elég hülyén nézett volna ki Julia Gillard:

Egyébként, azt hiszem az ilyenre mondják manapság: EPIC FAIL.

"VÁLASZ"

2010-11-13T00:25:00.000+09:00

Köszi a válaszokat! Csillagos ötös mindegyik, félév végére is megajánlom az ötöst, nem kell házidogát leadni ... meg ilyenek. Bocs, rutin ...
Mert hát nyilván átláttatok, nem csak a "föladott" szöveg retorikáján, hanem az enyémen is: a kérdést, természetesen, azért tettem föl, hogy elmondhassam, mennyire büszke vagyok a három posztgraduális hallgatómra, Gja Un-ra, Gá Jang-ra és Szan Mi-ra, akik ezen a - valljuk be, baromira nehéz - nyelven, ami nekünk anyanyelvünk, elkezdtek értőn olvasni! Aki próbált már angol, német, spanyol, francia, olasz stb. nyelven értelmezni egy szöveget, tudja: nem egyszerű! S akkor az még nagyjából ugyanaz a kultúra! Ha belegondolok, meddig kellene koreaiul tanulnom, hogy egy (koreai) rapszövegben levágjak egy akrosztichonszerű retorikai működést ... nos, inkább nem gondolok bele!

Egyébként ma volt a következő óránk - azaz lett volna, mert (most sem tudom, miért) derék hallgatóim finoman, de határozottan föllázadtak. :-) Amikor beléptem a szobába, moccanatlan ültek, majd Szan Mi azt mondta: "Tanár uram!". No, abban a pillanatban tudtam, hogy helyzet van ... Gyorsan kiderült: nincs kedvük ma tanulni, inkább elmennének autózni ... Na, bumm! Az én, frissen földicsért tanítványaim ... Tudnak egy jó kis helyet, nagyon szép ilyenkor, amikor sárgulnak, vöröslenek a levelek ... nem lehetne-e inkább azt?! Én is ismerem a környéket, nem is volt ellenemre a kiruccanás, amolyan csapatépítő tréningnek vettem, de azért még eljátszottam a tanárt: olvassák hozzá a múlt heti sorhoz a megelőző hármat, s ha mondanak valami "érdekeset", nem bánom, mehetünk! Olcsó, tudom. Erősen ripacsgyanús, elismerem. De ezt nem hagyhattam ki!

"Anagramm mozaik kódba lapozom a Bibliát,

Betűit ismerve belülről láthatod Isten arcát.

Kinyitva olvashatod rögtön Allah nevét ..."

Persze, most, hogy megvolt az algoritmus, másodpercekbe telt, míg "mondtak valami érdekeset", így aztán indulhattunk. :-) Klassz reggeli+kávé a suli melletti Paris Baguette-ben, aztán irány a "szép hely"! Tényleg gyönyörűek a színek ilyenkor (is) Koreában! Sajnos, nem maradhattunk sokáig, mert 11.30-tól "Nyelvtörténet" órám volt a harmadévesekkel, ahol a szleng volt a téma. Zajlik az élet ...! :-)

Vallomásos rész következik: szeretek itt dolgozni, sokszor szeretem a nyelvtanítást is, sokat tanulok abból, hogy olykor arra kényszerülök: nyelvészetet tanítsak, imádom az országismeretet, nehéz, de (a föntiek is mutatják) hálás föladat a magyart igen jól beszélő, de az irodalomtudományos diszkurzusban járatlan hallgatókat lassanként bevezetni egy másfajta gondolkodásba, s velük egyre mélyülő értelmező beszélgetéseket folytatni ... mégis, néha eszembe jut a folyosó végi terem a sarokban (hányas is?!?!), vagy éppen a Zoltán utca egy terme, netán udvara, valamely napsütéses délelőtt, amikor rekonokkal és prokonokkal, prekonokkal, sőt prekogokkal, dekonokkal és (javíthatatlan) konokokkal hajoltam egy-egy elméleti vagy irodalmi szöveg fölé ... nekem ott is jó volt ...

"KÉRDÉS"

2010-11-11T20:11:00.001+09:00

Tudom, unalmasan tanáros, de hát az ember nem bújhat ki a bőréből! Szóval, kérdezni fogok! Pontosabban: megismételek egy kérdést, amit eredetileg a posztgraduális tanítványaimnak tettem föl a múlt héten. Ebben a félévben "Pragmatikát" kell tanuljunk (ez van a hálótervben vagy hogy hívják az ilyen gúzst), hát ebből próbáljuk kihozni a lehető legtöbbet. :-( A szövegről, a szövegszerűségről beszélgettünk mostanában, s lassan igyekszünk átcsorogni a stílus (végső soron a retorika) felé. A múlt héten egy (rapnyelvi?) szöveget olvastunk, az Egy ház címűt az Akkezdet Phiai-tól. A szövegolvasásnak több célja is volt: megpróbáltuk földeríteni, milyen pragmatikai implikációi vannak a ténynek, hogy egy, a popkultúrához tartozó szöveg zenével együtt működik, jellemző címzettjei fiatal, az alternatív világhoz tartozó befogadók, szokásos kontextusa pedig a koncert ... effélék. Aztán, persze, szót kellett ejtenünk erről a másik kontextusról is: az egyetemi órán olvasásról ..., s hogy ennek milyen implikációi vannak. Közben át-, átcsúsztunk a hagyományos szövegértelmezésbe is, beszéltünk metaforákról, szójátékokról, rímekről - a szöveg rendkívül erős szervezettségéről. A textusban emlegetett vallásokról (s a hozzájuk tartozó könyvekről) esett éppen szó, amikor rátaláltunk néhány kulcsszóra: Allah, Tóra, Biblia, stb. Körülbelül ekkor tettem föl a kérdést: "Mi az érdekes a következő sorban: "Tézisek, ódák, regék alkotják a Tórát ..."? Azon a fölvetésen gyorsan túljutottunk, hogy "az állítás nem igaz", hiszen megegyeztünk: a vallásos előírások, versek, legendák mind ott vannak a kérdéses szövegben. S akkor az én egyik tanítványom, kicsit félénken elkezdte mondani ...

De nem a választ akartam elmesélni, csak egy kérdést föltenni/megismételni: Szerintetek mi az érdekes a következő sorban: "Tézisek, ódák, regék alkotják a Tórát ..."?

Rekonok, prokonok, prekonok, sőt, prekogok, dekonok és konokok, egyszóval a szövegértés iránt érdeklődő barátaim, ismerőseim, röviden, olvasók: szerintetek mi itt az érdekes?

"AMI JÓ, AZT EL IS LEHET ... (öncenzúra)"

2010-11-10T23:47:00.003+09:00

Édesanyám a minap azt üzente: ne beszéljek csúnyán. Teszek egy kísérletet. :-) (Lásd fönt.)

Tegnap implicit módon megdicsértem a koreaiakat, mert több fronton tudatosan igyekeznek tenni a környezet megóvásáért. Az egyik ilyen: a nejlon szatyrok kiiktatása a hipermarketekből, s helyettük barna (újrapapír?) zacskók használata. Nos, ma árnyalnom kell egy kicsit a képet: mert "ami elromolhat, az el is romlik" - ismerjük Murphy örök igazságát!

Kicsit messziről kezdem: Szöulban és környékén kevés helyen kaphatni tejfölt! Szomorú tény, de igaz. Ha nem csalódom, jelenleg leginkább csak a Lotte Mart nevű hipermarketben találni nagy kiszerelésű, dán tejfölt, másutt nemigen. S olykor a közelebb eső Lotte Martban sincs. :-( Ma bent voltam Szöulban, s épp egy műszaki szaküzlet fölső emeletein tájékozódtam, amikor eszembe jutott: alant van egy Lotte Mart, akár meg is nézhetném, van-e tejföl. Volt, vettem. Elég bután van csomagolva, mert a kb. fél literes dobozt félig műanyag fólia takarja , ami alatt meggyűlik némi savanykás folyadék. A legutóbbi vásárláskor szétmállott a papírzacskó, mire hazaértem vele - alig tudtam valahogy hazamenekíteni. Rutinból most is kértem "bevásárlószatyrot", ki is utalták a barna papírt, ám akkor megpillantottam a pénztárosnő előtt egy stósz lilás műanyag zacsit ... (Hm.) Vizet prédikáló, ám bort ivó énem (a szétmállásra tekintettel) megkérdezte: "binil bongtu isszajó?", azaz, van-e műanyag szatyi? A néni elmagyarázta: műanyag bevásárlószatyor nincs, de van itt előtte egy stósz lilás műanyag zacsi, ami, egyébként Szöul város hivatalos szemeteszsákja, abból is a legkisebb. (Hm. Miért is van ott?!) Ebben viszik el a szemetet - tette még hozzá (ostoba arcot vághattam, pedig - magyarként! - képben voltam). "Akkor abból egyet", mondtam, most már odahagyva a zöld tudatosság utolsó morzsáit is. "De hogy ez szemetes zsák, ilyenformán csöppet drágább" - szavalta a néni. Ha tudnám, hogy kell azt mondani koreaiul, hogy "vágom", bizonyára megkockáztattam volna, így azonban csak egy "rendben" csúszott ki. A mögöttem fizető is kialkudott egy szöuli szemeteszsákot, s ebből több következtetést is levontam:

1. Az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz.

2. A "multi" tudja, hogy "az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz", hát a maga lehetőségeihez képest igyekszik kiszolgálni az igényt.

3. Hogy közben 1. az áruház a sokadik, drágább nejlon szatyit adja el, 2. a vásárló hazaviszi a nejlont, majd szelektíve kidobja 3. a papír meg nem fogy - másodlagos! NOS, adtunk a szarnak egy pofont, de annyi baj legyen!

4. A koreaiakban lakik egy kis magyar, aki a jég hátán is megél!

5. A koreai környezettudatosabb talán, mint magyar kollégája, de bizonyos érdekek mentén ugyanúgy meghajlik.

6. A koreai voltaképp egy érdekvezérelt magyar, a magyar pedig egy olyan koreai, akiből hiányzik minden fegyelmezettség.

Összességében azért jó úton járunk: kevesebb lesz a nejlon, mert nem mindenki van "helyzetben". Pl. kevesen vesznek tejfölt. A drágább szatyi a helyi költségvetést gazdagítja, akik esetleg fölbérelhetnek egy tanácsadót, akinek van jó ötlete a helyzet megoldására. A tejfölt vásárlók zacskója addig sem ázik át, azaz "a jég hátán is megélünk" - ők is, mi is! A koreai-magyar testvérbarátság - finoman korrupt módon -, de erősödik!

"AMI JÓ, AZ JÓ!"

2010-11-10T01:16:00.002+09:00

Vannak dolgok, amiket vitán felül jól csinálnak itt, Koreában. Ilyen például a szelektív szemétgyűjtés, ami persze inkább a városiasabb vidékekre jellemző. Erről részletes beszámolót olvashattok, és diavetítést nézhettek meg miránál, úgyhogy itt legföljebb még annyit: nemrég, egy napos délután tett sétánk alkalmával fölfigyeltünk a szemétgyűjtő házikó falára kifüggesztett néhány papirosra. Nekiálltam kisilabizálni, mi lehet rajta, sőt, kisvártatva a segítségemre sietett az egyik barátságos lakótelepi őr is, akivel egyébként leginkább épp a szemétgyűjtő vasárnapokon szoktam angolul-koreaiul vegyest, "eldiskurálni". Kiderült, hogy a papírokon részletes lista olvasható azokról a hulladékká vált tárgyakról, amelyek vagy méretük vagy anyaguk okán nem sorolhatók be a szokásos kategóriákba, így ezek elszállításáért külön fizetni kell.

Kinagyítva talán ki lehet silabizálni: például egy termetes, 500 literesnél nagyobb hűtő elszállításáért 8.000 vont kell kiperkálni, míg egy 300 literesnél kisebbtől már 4.000-ért megszabadulhatunk. (A forint/von váltószám jelenleg kb. 6.) A 19"-nél nagyobb tévét 5.000-ért, az annál kisebbet 3.000-ért adhatjuk le. A monitor 2.000-et kóstál, egy billentyűzetet pedig bagóért, egy ezresért elvisznek. A vasaló 2.000, a hangszóró/hangfal mérettől függően 2.000 vagy a duplája. Ha méretesebb dolgok válnak fölöslegessé, kicsit mélyebbre kell nyúlni a tárcába: egy egyszemélyes ágyért 10.000 vont kell fizetni, de ha a matrac is megy vele, az plusz 5.000. A kétszemélyes ágy 15.000 - igaz, ez sem olyan nagy összeg. A megunt, nagyméretű zongorát voltaképp olcsóért viszik, 15.000 vonért, a pianínótól pedig még kedvezményesebben, 10.000-ért megválhatunk. Egy roncs bicikli 3.000, de ugyanennyiért megy el a szőnyeg is - nem szőröznek vele: mindegy mekkora. Tulajdonképpen egyik sem olyan drága, de azért egy komolyabb lomtalanítást érdemes előbb átgondolni! Igaz, néhány naponként körbejár a lakótelepen egy kis teherautó, amelynek hangszórójából folyamatosan szól a monoton kántálás: tévét, számítógépet, monitort, egyéb elektronikai cuccokat ingyen átvesznek (azt hiszem). Fölteszem, a bennük lévő, meglehetősen értékes fémek miatt érdemes elszállítani ezeket, s így mindenki jól jár: a lakók nem fizetnek, a vállalkozó leadja a fémet, s ez így elég környezetbarát is.

De nem is erről akartam én igazából beszélni, hanem egy másik eszes, praktikus, környezetkímélő megoldásról, amit a kisebb-nagyobb boltokban, szuper- és hipermarketekben alkalmaznak. Ezeken a helyeken óriási mennyiségben termelődik kartondoboz: miután kirakják a polcokra az árut, ott a rengeteg göngyöleg. Itt az a szokás, hogy ezeket erre szakosodott - rendszerint idősebb dolgozók - laposra hajtogatják, majd a pénztárak mögött kialakított asztalkák mellett fölstószolják azokat. Az asztalok (vagy pultok) csomagolásra szolgálnak, ezért minden szükséges kellék oda van készítve: széles ragasztószalag, mellyel újra össze lehet állítani a papírdobozt, olló, hogy el lehessen vágni a szalagot, meg egy másik fajta szalag, ha valaki át is akarná kötni a csomagot. Voltaképp roppant egyszerű, mégis nagyon hasznos. Az emberek többsége autóval jár az ilyen helyekre vásárolni, ezért a (rendszerint nagy mennyiségű) árut nem nejlon szatyrokba, hanem ilyen dobozokba pakolja, amit aztán bedob a csomagtartóba. Valahogy így néz ki ez a dolog:

Nálunk egyébként úgy működik, hogy a vásárláskor összeállított, és a hazaszállításnál használt dobozok otthon átalakulnak szelektív szemetet gyűjtő konténerré, hogy vasárnap aztán kiüríttessenek, s megtalálják helyüket a szelektíven gyűjtött papírhegy tetején.

Zárójelben még annyit: az egyik nagy áruházlánc fokozatosan átállt arra, hogy a műanyag szatyrokat az amerikai filmekből ismerős papírzacskókkal helyettesítse, így is ösztönözve az embert a dobozolásra. Mintha ők is tudnák, amit mi, magyarok, talán minden más népnél jobban tudunk: "Dobozolni a legjobb a világon! A legméltóbb emberi tevékenység!"

S bár eszemben sincs, hogy versenyre keljek ezzel a zseniális alakítással, itt egy másik filmecske arról, MI hogyan dobozolunk:

(Illetve mégsem, mert a nyomorult Blogger nem akarja.)

"TEKEREDIK"

2010-11-09T22:52:00.000+09:00

"Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni. Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni." Nemrég eszembe jutott ez a gyermek mondóka, mert ezt láttam:

Úgy tetszik, mindenben és mindenkiben benne él a vágy, hogy más legyen, mint ami ... Senkinek se jó, ahogy éppen van? Avagy a szomszéd fűje mindig zöldebb?

"STATISZTIKA"

2010-11-08T02:14:00.002+09:00

Ez a blog javarészt Koreáról szól, no meg a kontrasztanyag Magyarországról.
Amióta létezik, olykor megnézem a blog statisztikáját. Értem én, hogy néhányan olvassák az itt írottakat Magyarországról és Koreából. Vannak ismerőseim Európa számos országában, hát nem lepődöm meg, ha ilyen találatokat látok. Meg vagyok tisztelve.
Vannak néhányan Amerikában is, ők is idekattintanak olykor. Barátság!
De vajon ki olvassa ezt Indiában, Szingapúrban, Jordániában, és mindenekelőtt Ugandában?!
Ugandai emberünk, kérlek, jelentkezz!