"AMI JÓ, AZT EL IS LEHET ... (öncenzúra)"

Édesanyám a minap azt üzente: ne beszéljek csúnyán. Teszek egy kísérletet. :-) (Lásd fönt.)

Tegnap implicit módon megdicsértem a koreaiakat, mert több fronton tudatosan igyekeznek tenni a környezet megóvásáért. Az egyik ilyen: a nejlon szatyrok kiiktatása a hipermarketekből, s helyettük barna (újrapapír?) zacskók használata. Nos, ma árnyalnom kell egy kicsit a képet: mert "ami elromolhat, az el is romlik" - ismerjük Murphy örök igazságát!

Kicsit messziről kezdem: Szöulban és környékén kevés helyen kaphatni tejfölt! Szomorú tény, de igaz. Ha nem csalódom, jelenleg leginkább csak a Lotte Mart nevű hipermarketben találni nagy kiszerelésű, dán tejfölt, másutt nemigen. S olykor a közelebb eső Lotte Martban sincs. :-( Ma bent voltam Szöulban, s épp egy műszaki szaküzlet fölső emeletein tájékozódtam, amikor eszembe jutott: alant van egy Lotte Mart, akár meg is nézhetném, van-e tejföl. Volt, vettem. Elég bután van csomagolva, mert a kb. fél literes dobozt félig műanyag fólia takarja , ami alatt meggyűlik némi savanykás folyadék. A legutóbbi vásárláskor szétmállott a papírzacskó, mire hazaértem vele - alig tudtam valahogy hazamenekíteni. Rutinból most is kértem "bevásárlószatyrot", ki is utalták a barna papírt, ám akkor megpillantottam a pénztárosnő előtt egy stósz lilás műanyag zacsit ... (Hm.) Vizet prédikáló, ám bort ivó énem (a szétmállásra tekintettel) megkérdezte: "binil bongtu isszajó?", azaz, van-e műanyag szatyi? A néni elmagyarázta: műanyag bevásárlószatyor nincs, de van itt előtte egy stósz lilás műanyag zacsi, ami, egyébként Szöul város hivatalos szemeteszsákja, abból is a legkisebb. (Hm. Miért is van ott?!) Ebben viszik el a szemetet - tette még hozzá (ostoba arcot vághattam, pedig - magyarként! - képben voltam). "Akkor abból egyet", mondtam, most már odahagyva a zöld tudatosság utolsó morzsáit is. "De hogy ez szemetes zsák, ilyenformán csöppet drágább" - szavalta a néni. Ha tudnám, hogy kell azt mondani koreaiul, hogy "vágom", bizonyára megkockáztattam volna, így azonban csak egy "rendben" csúszott ki. A mögöttem fizető is kialkudott egy szöuli szemeteszsákot, s ebből több következtetést is levontam:

1. Az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz.

2. A "multi" tudja, hogy "az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz", hát a maga lehetőségeihez képest igyekszik kiszolgálni az igényt.

3. Hogy közben 1. az áruház a sokadik, drágább nejlon szatyit adja el, 2. a vásárló hazaviszi a nejlont, majd szelektíve kidobja 3. a papír meg nem fogy - másodlagos! NOS, adtunk a szarnak egy pofont, de annyi baj legyen!

4. A koreaiakban lakik egy kis magyar, aki a jég hátán is megél!

5. A koreai környezettudatosabb talán, mint magyar kollégája, de bizonyos érdekek mentén ugyanúgy meghajlik.

6. A koreai voltaképp egy érdekvezérelt magyar, a magyar pedig egy olyan koreai, akiből hiányzik minden fegyelmezettség.

Összességében azért jó úton járunk: kevesebb lesz a nejlon, mert nem mindenki van "helyzetben". Pl. kevesen vesznek tejfölt. A drágább szatyi a helyi költségvetést gazdagítja, akik esetleg fölbérelhetnek egy tanácsadót, akinek van jó ötlete a helyzet megoldására. A tejfölt vásárlók zacskója addig sem ázik át, azaz "a jég hátán is megélünk" - ők is, mi is! A koreai-magyar testvérbarátság - finoman korrupt módon -, de erősödik! 

"AMI JÓ, AZ JÓ!"

Vannak dolgok, amiket vitán felül jól csinálnak itt, Koreában. Ilyen például a szelektív szemétgyűjtés, ami persze inkább a városiasabb vidékekre jellemző. Erről részletes beszámolót olvashattok, és diavetítést nézhettek meg miránál, úgyhogy itt legföljebb még annyit: nemrég, egy napos délután tett sétánk alkalmával fölfigyeltünk a szemétgyűjtő házikó falára kifüggesztett néhány papirosra. Nekiálltam kisilabizálni, mi lehet rajta, sőt, kisvártatva a segítségemre sietett az egyik barátságos lakótelepi őr is, akivel egyébként leginkább épp a szemétgyűjtő vasárnapokon szoktam angolul-koreaiul vegyest, "eldiskurálni". Kiderült, hogy a papírokon részletes lista olvasható azokról a hulladékká vált tárgyakról, amelyek vagy méretük vagy anyaguk okán nem sorolhatók be a szokásos kategóriákba, így ezek elszállításáért külön fizetni kell.

Kinagyítva talán ki lehet silabizálni: például egy termetes, 500 literesnél nagyobb hűtő elszállításáért 8.000 vont kell kiperkálni, míg egy 300 literesnél kisebbtől már 4.000-ért megszabadulhatunk. (A forint/von váltószám jelenleg kb. 6.) A 19"-nél nagyobb tévét 5.000-ért, az annál kisebbet 3.000-ért adhatjuk le. A monitor 2.000-et kóstál, egy billentyűzetet pedig bagóért, egy ezresért elvisznek. A vasaló 2.000, a hangszóró/hangfal mérettől függően 2.000 vagy a duplája. Ha méretesebb dolgok válnak fölöslegessé, kicsit mélyebbre kell nyúlni a tárcába: egy egyszemélyes ágyért 10.000 vont kell fizetni, de ha a matrac is megy vele, az plusz 5.000. A kétszemélyes ágy 15.000 - igaz, ez sem olyan nagy összeg. A megunt, nagyméretű zongorát voltaképp olcsóért viszik, 15.000 vonért, a pianínótól pedig még kedvezményesebben, 10.000-ért megválhatunk. Egy roncs bicikli 3.000, de ugyanennyiért megy el a szőnyeg is - nem szőröznek vele: mindegy mekkora. Tulajdonképpen egyik sem olyan drága, de azért egy komolyabb lomtalanítást érdemes előbb átgondolni! Igaz, néhány naponként körbejár a lakótelepen egy kis teherautó, amelynek hangszórójából folyamatosan szól a monoton kántálás: tévét, számítógépet, monitort, egyéb elektronikai cuccokat ingyen átvesznek (azt hiszem). Fölteszem, a bennük lévő, meglehetősen értékes fémek miatt érdemes elszállítani ezeket, s így mindenki jól jár: a lakók nem fizetnek, a vállalkozó leadja a fémet, s ez így elég környezetbarát is.

De nem is erről akartam én igazából beszélni, hanem egy másik eszes, praktikus, környezetkímélő megoldásról, amit a kisebb-nagyobb boltokban, szuper- és hipermarketekben alkalmaznak. Ezeken a helyeken óriási mennyiségben termelődik kartondoboz: miután kirakják a polcokra az árut, ott a rengeteg göngyöleg. Itt az a szokás, hogy ezeket erre szakosodott - rendszerint idősebb dolgozók - laposra hajtogatják, majd a pénztárak mögött kialakított asztalkák mellett fölstószolják azokat. Az asztalok (vagy pultok) csomagolásra szolgálnak, ezért minden szükséges kellék oda van készítve: széles ragasztószalag, mellyel újra össze lehet állítani a papírdobozt, olló, hogy el lehessen vágni a szalagot, meg egy másik fajta szalag, ha valaki át is akarná kötni a csomagot. Voltaképp roppant egyszerű, mégis nagyon hasznos. Az emberek többsége autóval jár az ilyen helyekre vásárolni, ezért a (rendszerint nagy mennyiségű) árut nem nejlon szatyrokba, hanem ilyen dobozokba pakolja, amit aztán bedob a csomagtartóba. Valahogy így néz ki ez a dolog:

Nálunk egyébként úgy működik, hogy a vásárláskor összeállított, és a hazaszállításnál használt dobozok otthon átalakulnak szelektív szemetet gyűjtő konténerré, hogy vasárnap aztán kiüríttessenek, s megtalálják helyüket a szelektíven gyűjtött papírhegy tetején.

Zárójelben még annyit: az egyik nagy áruházlánc fokozatosan átállt arra, hogy a műanyag szatyrokat az amerikai filmekből ismerős papírzacskókkal helyettesítse, így is ösztönözve az embert a dobozolásra. Mintha ők is tudnák, amit mi, magyarok, talán minden más népnél jobban tudunk: "Dobozolni a legjobb a világon! A legméltóbb emberi tevékenység!"

S bár eszemben sincs, hogy versenyre keljek ezzel a zseniális alakítással, itt egy másik filmecske arról, MI hogyan dobozolunk:

(Illetve mégsem, mert a nyomorult Blogger nem akarja.)