"ÉSZAK ÉS DÉL"

Ha nem használtam volna el az előző bejegyzéshez a kifejezést, most azt kérdezném: "Ez meg mi ez?" És tennék utána rohadt sok fölkiáltójelet ...

A hír most már nyilván kevés embernek hat újdonságként: az észak-koreai hadsereg ma délután lőni kezdett egy dél-koreai szigetet a Sárga-tengeren lévő, képzeletbeli határvonal közelében. Civilek házait gyújtották föl a lövedékek, eddig két dél-koreai tengerészgyalogos meghalt, többen megsebesültek. Tele van a történettel a világ-, és a hazai sajtó is. Itt meg szinte megállás nélkül erről szól az összes tévécsatorna műsora. Nincs pánikhangulat, az ittenieken nem félelem érződik, inkább tehetetlen düh, némi értetlenséggel vegyítve. "Ez meg mi ez?!?!?!?!?!?"

Értem én, hogy az északiak már évtizedek óta hasonló akciókkal zsarolják a délieket, az amerikaiakat, Kínát és az oroszokat, gyakorlatilag az egész világot: hol urániumdúsítással dicsekszenek, hol robbantásokkal fenyegetőznek, időnként föllőnek egy-egy rakétát, vagy ha úgy hozza kedvük, állítólagosan a biztonsági zónába tévedt civileket lőnek le habozás nélkül, de egy hadihajó megtorpedózása is megteszi, csak figyeljenek rájuk, s mindenekelőtt: küldjenek élelmiszersegélyt (évek, évtizedek óta tart az éhínség!), bármit, amivel meg lehet hosszabbítani a kétségbeejtő helyzetben lévő ország és rezsim fönnállását. Értem, de most, mintha túllőttek volna a célon azzal, hogy telibe trafáltak. Másutt azt írtam egy kommentre válaszul: ha az eddigi akcióik olyanok voltak, mintha egy hiúz orrát pöckölgették volna, most közvetlen közelről bemostak egyet egy tigrisnek. Én már a hiúzzal is óvatosabb lettem volna, de egy ekkora nagymacskát orrba baszni már túlmegy minden vagányságon ...! S most nem arra gondolok, hogy a déliek visszalőttek, meg nem is arra, hogy esetleg eszkalálódik a helyzet és háború lesz a két ország között. Ezt nem tartom valószínűnek. Azt annál inkább, hogy pl. a kínaiak, akik eddig rendszeresen megakadályozták, hogy a nemzetközi közösség amúgy emberesen pofán verje az északi rezsimet, kihátrálnak a vállalhatatlan szomszéd mögül, vagy a példátlan incidensnek az lesz a következménye, hogy a fizikai túlélést biztosító déli élelmiszer-, és humanitárius segélyek elapadnak, esetleg az amerikaiak tényleg nem állnak szóba az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Észak-Koreával. Szóval, veszélyes játszmába kezdett az egyébként is hatalmi átmenettel küszködő északi rezsim, én úgy vélem.

Órák teltek csak el a támadás óta, de a szerecsenmosdatás megkezdődött, mégpedig a megszokott, jellegzetes északi retorikával: a csapás voltaképpen ellencsapás volt a déliek provokációjára (hadgyakorlatot tart a déli hadsereg), s arra, hogy Délről kezdték el lőni az északi területeket. (Egy déli katonai forrás szerint az érintett szigettől 20-30 kilométerre délnyugatra valóban volt egy lövészeti gyakorlat, de hát hol van az a határvonaltól?!) És persze jön a többi, szokásos duma: további, "kíméletlen" csapások várhatók, amennyiben a "déli bábkormány katonái akár 0,001 milliméterrel is behatolnak az észak-koreai felségvizekre", bla-bla ... Mindezt egy olyan területen, ahol még a szárazföldinél is képlékenyebb a demarkációs zóna, s ahol az északiak nem ismerik el "az amerikaiak által egyoldalúan kijelölt" határt.

A nagy kérdés most az: mit lépnek a déliek, illetve hogyan reagálnak a hatpárti tárgyalások potenciális résztvevői, a térség meghatározó erői. Dél-Korea "elítél, és nem tolerál, válaszlépéseket helyez kilátásba", az USA "határozottan elítél", Kína "aggodalmát fejezi ki", az oroszok szerint az incidens kirobbantója "nagy felelősséget vállalt", a japánok "minden lehetséges információt begyűjtenének, s fölkészülnek egy esetleges váratlan fordulatra".

Egyelőre mindenki hozza a szokásos formáját ...

"EZ MEG MI EZ?"

Szerintem alapjában véve két eset lehetséges:
1. Valakinél befigyelt egy briliáns szójáték, hát legott fölkasírozta egy molinóra.
2. A 30 év az kemény 30 év, ami nem hagyta érintetlen a hosszú távú memóriát sem.

"KIRÁNDULÁS"

Mostanában nincs idő semmire! Pedig még csak azt sem mondhatnám, hogy irtózatosan sok a munka, mert bár van mindig föladat, azért össze sem hasonlítható az elmúlt félévvel. Mégis, most valahogy elmúlnak a napok, darálódik a hétköz, és olyan kevés dologra mondhatom, hogy akkor ezt most megcsináltam, vagy ez most jól sikerült ... A vasárnap mégis ilyenre sikeredett, végre! Elhatároztuk, hogy kimozdulunk, ha messze nem is, ide a környékre, néhány érdekesnek tűnő helyre. S mert mostanában nincs idő semmire (mondtam már?) - például írni sem nagyon tudok leülni -, álljon hát itt a vasárnap története képekben és klipekben!

Magunkhoz képest korán keltünk (direkt!), és nekivágtunk! No, az első etapban nem jutottunk nagyon messzire: tervezett útvonalunkon, néhány kilométerre tőlünk, van egy Paris Baguette üzlet, ott megálltunk. Ki volt ez találva: gyors reggeli, finom kávé, aztán uccu! Közben, kihasználva a személyzet lazulását, lefényképeztem a PB tortafölhozatalát. Állati jól néznek ki, a szomorú valóság azonban az, hogy 60%-kal ízetlenebbek a látványnál, s ráadásul szinte mind ugyanazt tudja. Vizuálisan rendben vannak, ám ízek tekintetében kihívásokkal küzdenek - fogalmazzunk píszí (PC) módon!

Utána elautóztunk a kellemes napsütésben Icsanba, a koreai kerámiaközpontok egyikébe. Van itt egy falucska, ahol kézművesbemutatókat, kerámiaüzleteket ígért a kalauz. Üzletek éppen voltak, meg láttuk az égetőkemencéket is, bemutatónak viszont nyoma sem volt. Némi csalódás ... Bár az összkép kellemes ...

Rövid séta után továbbindultunk Jadzsuba, mintegy 45 kilométerre Icsantól. Az első megálló egy ma is működő buddhista templom volt, amelyet a 14. században alapítottak: Sillükszá. Nekem picit rendezetlennek tűnt, de a folyó melletti elhelyezkedés, a mögötte lévő dombocska mégis szép látvánnyá, kellemes hangulatúvá varázsolta a helyet.

A templom tényleg élt: a kis imaházakban emberek térdepeltek, az udvarban gyerekeket okítottak, s közben mindenhol szólt a meditatív zene és beszéd:

Csöndes, szép kis hely. Fönt, a templom fölötti dombon több mint 600 éves kövek állnak: az alapító szerzetes sírhelye, sztúpa, kínaiul írt emléktábla: eszméletlen idők ...!

Amint említettem: mindez a folyóparton áll. Egy kis sziklamászás után az ember lenézhet az alant kanyarodó folyóra, s itt tényleg van valamiféle meditatív hangulat - jóllehet, jönnek-mennek az emberek.

S még nincs vége: mert a templom annyira él, hogy a közösséghez tartozó férfiak és nők - most, a kimcsikészítés szezonjában - mi mást tettek volna, mint hogy előkészítették a kettőbe vágott kínai kel fejeket a fermentáláshoz:

A templomlátogatás után a folyó mentén sétáltunk lefelé, amikor kiderült: a spirituális aktivitás mellett a testnek is adnak a helyiek! Szenior ligás lábtengósok nyomták két adag rizsbor között az ipart - egészen jó színvonalon. A szabályok mások mint nálunk, itt minden érintés után pattanhat a labda, s ettől egyrészt lassúbb, másrészt agresszívebb lesz a játék. A mákkalli-meghajtású idősek jól nyomták - kíváncsi volnék, hogy egy gyors játékot erőltető magyar négyes ellen mennyi esélyük volna a karaterúgásokkal operáló keletieknek?!

Késő délután volt, de még el tudtunk menni a koreai ábécé föltalálójaként tisztelt Szedzsong király sírjához, aki a 15. század közepén hunyt el. A hatalmas parkban valóban van valami magasztos - az embernek tényleg van olyan érzése, hogy szent helyen jár:

Innen már hazafelé indultunk, lassan beesteledett, de hazaérve kiderült: alig is van mit ennünk. No, legott elmentem a legközelebbi mándu-készítőhöz! A mándu afféle tésztába csomagolt izé - lehet húsos, zöldséges, kimcsis stb. töltelékes -, amit általában gőzben párolnak meg. Míg vártam az eredményre, kicsit filmeztem, és - mellesleg - megtudtam: "győztünk" tollaslabdában az Ázsiai Játékokon!

Nos, nagyjából eddig tartott a nap - a "mándu" arcba tűrése már semmiféle érdekességgel nem bír, meg hát mondtam is talán: "mostanában nincs idő semmire".