2008. december 14., vasárnap

"HELYZETJELENTÉS+SZOMSZÉDOK"

1. Amint Babarumnak már megírtam: a fönti szomszéd rákapott az extrém sportokra. Kényelmes ember lehet, kizárólag fedettpályában gondolkodik. Tegnap éjszaka beakadt nála a fatörzshajítás, s úgy tűnik, be is jött neki, mert ma reggel megint zuhogott a plafon. A bowlingot azért nem hanyagolja, most is szorgosan gyakorol. Úgy lehet, van valami triatlonszerű összetett, amire gyúr, bár nem tudom, mi lehet a harmadik sportág. Elképzelhető, hogy amikor csönd van, szaporán "go"-zik.
2. Múlt vasárnap még nem mertem leírni - a szavak teremtő erejétől tartva -, mostanra azonban bizonyossággá érett: valaki, kábé a nyolcadikon, vett egy dobszerkót. Minden jel arra mutat: elfoglalt ember lehet, mert csak vasárnap reggel van ideje gyakorolni. Nem egy Billy Cobham, de nem panaszkodhatom, egész jól nyomja.
3. Ja, és valakinél előkerült a szekrény mélyéről a flex s úgy tetszik, nagyon megörült neki!
Elindult a mai nap is!

"EXPATRIÓTA"

Expatriótának lenni annyit jelent, hogy az ember a mindennapi létezés szintjén igyekszik alkalmazkodni egy, a sajátjától többé-kevésbé eltérő kultúrához, s ezt hosszan, kitartóan teszi. Vannak, persze, különbségek. Nem mindegy például, mekkorák a kulturális eltérések. De abban a tekintetben is nagy a szórás, hogy ki mennyire képes az alkalmazkodásra. Vannak, akik minden gond, erőlködés nélkül beilleszkednek, s vannak olyanok is, akiknek nehezebben megy az idomulás. Az előbbire a legjobb példa fiatal indiai kollégám: bő három hónapja van itt, de már hetek óta egy bundangi (Bundang egy Szöultól délkeletre fekvő, városnyi lakótelep) kocsmában tölti a szombat éjszakáit, ahol a helyi erőkkel kvaterkázik hajnalig. Legutóbb, azt mondja, kitárgyalták a koreai popzenét (milyen nyelven vajon?!), majd hajnaltájban Louis Armstrong és koreai popidol-imitációkkal szórakoztatta a cimborákat. Sikersztori. A másik véglet az alkalmazkodási képesség teljes hiánya: szomorú arcú kelet-európai kollégám - még a 90-es évek második felében – egy évig gyakorlatilag kizárólag margarinos és lekváros kenyeret evett, mert 1. a gyomra nem vette be a koreai ételt, 2. annyira béna volt, hogy egy rántottát sem tudott csinálni, 3. takarékossági megfontolásokból nem hozatott pl. olasz kaját sem. Gyakorlott expatrióták a különféle összejöveteleken egy pillanat alatt kiszúrják az ilyen szerencsétleneket és hanyatt-homlok menekülnek, mert ha egy ilyen savanyú képű, nullára amortizálódott ember elkapja például a magamfajtát, órákon keresztül képes nyavalyogni az élet bármely apró dolgával kapcsolatban. Van aztán olyan is, aki nagyon igyekszik alkalmazkodni, talán túlzásba is viszi az idomulást, s akkor meg olyan, hogy is mondjam csak, izzadságszagú [?] lesz a teljesítmény. Egy másik kelet-európai kolléga idéződik föl, talán ’96-ból: az egyetem rektora hívta meg vacsorára a kelet-európai tanszékek oktatóit és a tanszékvezetőket a Lotte Hotel sokadik emeletén lévő luxusétterembe. (Igen, ez még a ’97-es összeomlás előtt volt.) Az asztalon pazar menü, mellette - a hely és az alkalom miatt - kicsit kényszeredett társalgás. Szemben velem tanult kollégám, akitől rengeteg dolgot megtudtam Koreáról, egy idő után kezdett feszültté válni. (Zárójelben: tudnivaló, hogy a koreai etikett értelmében az asztalnál való orrfújás legalábbis illetlenség. A koreai ételek viszont gyakorta nagyon erősek, s a csípős íz és a nyálkahártya-reakciók összefüggését aligha kell ecsetelnem.) Nos, kollégám izgett-mozgott, s a következő pillanatban már láttam is, miért. (Gyengébb idegzetű olvasóimnak most azt ajánlom, takarják el a szemüket vagy a monitort, s használják a „scroll down” parancsot: grafikus részletek következnek!) Először csak egy apró csöpp jelentkezett az egyik orrlyuknál, ami aztán csiga[!]lassúsággal lejjebb s lejjebb szivárgott az ajak felé, határozott nyomot rajzolva a bőrön. A kolléga kétségbeesett erőfeszítéssel próbálta visszaszívni az anyagot, de a gravitáció kérlelhetetlen következetességgel dolgozott. Egy percen belül az a remény is elszállt, hogy a száraz bőr esetleg fölszívja a cuccot: a ventilláció következtében előálló szortyogó hangok világossá tették, bőven van ott még utánpótlás! Én, érthető okokból, abbahagytam a kaját, meg hát dolgozott bennem a kíváncsiság is: mi lesz a dolog kifutása? Az egyre komolyabb anyagmennyiség a kolléga lélegzésének ütemére hol lentebb ereszkedett, hol meg följebb rántódott, de egyre közeledett a kényes területhez. Emlékszem, arra gondoltam: „töröld le, baszki, azt csak szabad!”, de hogy nézett volna ki, hogy szólok a késő ötvenes férfiembernek, hogy lóg a takony az orrából!? Úgy tűnt, nagyon sok idő telt így el, bár valószínűleg inkább csak percek, végül drasztikus megoldást választott: fölpattant és kirohant, nyilván a mosdóba.
Nos, szerintem én valahol a végletek között vagyok, ami az alkalmazkodást illeti. Igyekszem, de a túlkapásokat próbálom kerülni. A legtöbb dologhoz könnyen alkalmazkodom. Néhány napja P-vel (az indiai) véletlenül (elfogyott az, amit enni akartunk) becsűrtünk egy emberes vacsorát: máj, lép, vese, bél például biztosan volt benne, a többire nem esküdnék.
Persze, nem tagadom, vannak kihívások! A koreai hétköznapok egyik legellentmondásosabb, számomra legnehezebben földolgozható momentuma – kell-e mondanom? – a fürdőszobához kötődik. Van ott valami, amit roppant nehezen veszek be! Egyszerűen nem tudom internalizálni a dolgot! Vágjunk a közepébe, félre az álságossággal, beszéljünk világosan! (A finnyásaknak: „scroll down”!) Az a helyzet, hogy a koreaiak nem dobják a WC-be a használt WC papírt! A lakásokban, az egyetemen, a nyilvános WC-kben többnyire nejlonszatyorral kibélelt vödörben gyűjtik a papírt. Nyilvánvaló eufemizmus ez (papír), mert legyen bár csekély a mennyiség, mégiscsak szart tárolnak a vödörben! ’95-ben egy bundangi panelházban kezdtem. Fogalmam sem volt a szokásról, az csak akkor derült ki, amikor először dugult el a vadiúj lakásban a klotyó. Jött a szakember, vákummal lekezelte, aztán, hogy nem látta a vödröt, jól leteremtett. (Egyébként ugyanezek a szakemberek a szemeteszsákjainkat is áttúrták, s ha nem szelektíven gyűjtöttünk valamit, jött a rovó!) :-) A második dugulásnál rám küldték az egyetemi embereket: hassanak oda, hogy én is raktározzam az anyagot, ahogy minden rendes ember teszi! Szerencsére [?] az újabb zűr előtt átköltöztettek Szöul egyik régi városrészébe. Ott meg az volt a baj, hogy nem volt csatorna, havonta szippantották a cuccot, simán lebuktunk, mi, szubverzívek, de mivel vegyült a lé, mindenki ártatlanul nézegetett. (Itt most jön egy vallomásos rész, aki meg ettől idegenkedik: „scroll”!)
Nos, azt hiszem, tényleg öregszem! A bennem valaha élt rocker lecsihadt, megtörtem, s bármennyire idegen is tőlem a dolog, alkalmazkodom: Barátaim, én gyűjtöm a kakit!




2008. december 8., hétfő

"ZAJOK"

23 óra 27 perc. Kb. 10 perce csöndesedtek el végleg a zajok a szomszédban. Az azt megelőző 30 percben viszont elképesztő élet (vagy éppen halál?) volt odaát. Nehezen értelmezhető, össze nem illő zajok kavalkádja jó sokáig. Elöljáróban annyit megkockáztatnék – aligha járok messze az igazságtól – 30 percig odaát valakinek vagy nagyon jó volt, vagy nagyon rossz! Innentől viszont nagy a bizonytalanság! Az egyik eshetőség szerint a pali egyszerűen fölkoncolta a nőt. Megunta, összevesztek, ki tudja! Ha így van, az asszony nem lehetett egy nyeszlett jószág, mert borzasztó sokáig küzdött, jól megdolgoztatta az embert. Meg ijedős se nagyon, mert nyoma sem volt a horrorfilmekből megszokott idegborzoló sikoltozásnak, inkább csak a testi küzdelem zajai jöttek, meg valami fojtott hörgés. Mondjuk, az is lehet, hogy a pasi olyan szorosan fogta a gégéjét, hogy ennyire tellett szegénynek. Fűrészelés tutira volt! Ezért gondolok arra, hogy a pasas fogta a rókafarkút és földarabolta az asszonyt. Nem volt könnyű dolga, ezt onnan is tudhatni, hogy bútormozgatás is volt: a padlón csúszó, nehéz darabok hangja, meg ilyen zuhanások, döndülések. A fűrészelés meg a bútorok miatt szóba jöhet az is, hogy nekiálltak átrendezni a lakást, s a hörgés-morgás az emelgetés miatt volt. Mondjuk a zongorát odább tenni nem kis teljesítmény, főleg így 11 után! Közben talán rájöttek, túl hosszú az asztalláb, nem mutat jól ott a konyhában, úgyhogy legott lemetszették. Persze, az is lehet, hogy nem vesztek össze, épp ellenkezőleg: szerették egymást. Akkor viszont valami nagyon érdekes figurát próbálhattak ki, mert mondom: fűrészelés, bútormozgatás és kín egészen biztosan volt! Láttam már egy-két dolgot, elhihetitek, de ilyen költöztetős szado-mazo-t még nem! És milyen sokáig bírták! A vége meg nem klimaktikus volt, inkább olyan elnyugvós, hogy „akkor szerinted jó lesz ott az a zongora?”, s rá a válasz: „ahhha, szerintem!”. Aztán talán ráhagyták, maradjon, majd holnap ránéznek megest.
Azóta megint eltelt egy kis idő. Egy dolog egészen biztos: a pasas túlélte, hallom, ahogy dörmög. Vagy az asszony is megúszta, s neki dödörög, vagy kesereg éppen, hogy aszongya, „miért kellett itthagynod?”.
Egyébként valami lehet a csillagokban, mert a fönti szomszéd meg az előbb úgy döntött: kipróbálja a bowlingot. Gurul a golyó … vagy egy fej?! 23 óra 59 perc.

2008. december 7., vasárnap

"EGO"

Ma két, az énképemet jelentősen befolyásoló fölfedezést tettem! Vasárnap van, a heti nagytakarítás elrendelt ideje. A lakásban szaladgálnak a porcicák, ahogy szoktak, a szemetesek dugig telve, a konyha finoman szólva is vállalhatatlan. (Zárójelben: olyan mértékű porosodás figyelhető meg itt, ami messze fölülmúlja az alföldi homok közepén fekvő tanyán tapasztalhatót!) Első lépésként rászántam hát magam a porszívózásra! Hát, ahogy ott finoman húzogatom a földön – igyekezve a legkisebb zajt csapni, mert most nincs kedvem a szomszéddal diskurálni -, egyszerre megvilágosodtam! Az ember, ugyebár, 4 szobát birtokol, de csak hármat használ: hálószoba, dolgozó, nappali+konyha. A negyedik szoba amolyan raktárféle csak: porszívó, bőröndök, vasalódeszka. Oda szinte be sem megyek soha. Egyszóval húzogatás közben arra jöttem rá, hogy mindenhol vannak porcicák, csak ott nem, a raktárban. Mindenhol, ahol élek, mozgok, de ott nem, ahol én sem vagyok! A következtetés sürgető erővel adta magát: a porcicák belőlem jönnek! Nincs apelláta, nincs kit interpellálni, egyszerűen ez az egyetlen lehetséges magyarázat! Át kell rendeznem az egomat: olyan szubjektumként kell megképezzem magam, aki/amely porcicákat termel!
De nincs vége! Mert ekkor meg ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy a fölismerést megosszam mindenkivel itt, a blogon. Csapot-papot odahagytam, leültem a gép elé, el is kezdtem írni, de akkor meg villámcsapásként jött az újabb ráismerés: személyes-publikus közléseim nagyjában-egészében ugyanabban a körben forognak. Itteni életem – világos a képlet! - eltűnni látszik a takarítás-buszutazás-számítógép/Tulip alkotta Bermuda-háromszögben!
Ezen sürgősen változtatnom kell! Már el is kezdtem …!

2008. december 3., szerda

"HELYZETJELENTÉS 2"

A koreai sorsom alakulását esetleg aggodalommal követőket szeretném megnyugtatni! Narin zseniális ötletének és a koreai fröccsöntő ipar egy végtelenül egyszerű ám roppant hasznos termékének köszönhetőn jelentős minőségi változás következett be fölmosóvödör-fronton! Theoria és techné, szellem és munkáskéz szép találkozása ez! Azt nem állítanám, hogy a kérdés végleg nyugvópontra jutott - mindjárt kiderül, a szó szoros értelmében sem -, ám a javulás eltagadhatatlan. Tegnapelőtt este megvásároltam az eszközt, s mindjárt be is üzemeltem! A befektetés - 1.250 won, a jelenlegi árfolyam mellett kicsit kevesebb 180 HUF-nál - jelentős megtérüléssel kecsegtet. Egy kör alakú, likacsos, 33 cm átmérőjű szűrőszerűségről van szó, amely alapállapotban szépen fölfekszik a 30 cm-es vödör peremére. Ha nem éppen vödörre teszi egy fantáziatlan magyar, valószínűleg nagyobb zöldségféléket moshatnak benne, egyéb használati módot jelenleg elképzelni nem tudok. Esztétikai értelemben visszafogott darabról beszélünk, ráadásul az akvamarin nem is nagyon megy a piros vödrömhöz, de ne legyünk telhetetlenek! Ennél nagyobb probláma, hogy mivel a vödör száját teljesen elfedi, a tunkolás után a mopot a nyelénél megemelve a másik kézzel ügyesen rá kell helyezni a szűrőt a vödörre, de ezt a technikát kis gyakorlással el lehet sajátítani, ám minden újabb munkafázisnál meg kell ismételni. Gondolkozom azon, hogy egy fölizzított késsel esetleg meg lehetne csonkítani a szűrőt oly módon, hogy a mopot a szűrő levétele nélkül is a vízbe lehessen mártani. Ha van kreatív ötlet a probléma megoldására, szívesen fogadom! No, de van itt még valami: a stabilitás. A mop kinyomkodása során a szűrő el-elcsúszkál a vödör peremén. Az első kísérletnél - talán túl nagy erővel nyomtam a nyelet? - elcsúszott a szűrő, én előrebillentem, a mop nyele pedig belefúródott a torkomba. Óvatosan folytattam, sikerült is megfelelően szárazra nyomkodnom a fölmosófejet, igaz, sokkal tovább tartott, mint egy normális vödör esetében. Tehát akkor a nyugvópontra juttatás, ez itt a kérdés: erősen töröm a fejem, hogyan lehetne fixálni az eszközt, miközben funkcionalitása megmarad ...