"TELJESSÉG"

Nemrég jöttem meg szokásos vasárnap esti zarándoklatomról: levittem a szelektív hulladékot. Papír a papírhoz, műanyag a műanyaghoz, fém a fémhez, üveg az üveghez, zacskók és csomagolóanyagok a polyvynilhez, a polisztirol meg a maga fajtájához. Van még fanemű kategória, izzók és neoncsövek, bőr és ruhanemű. Van aztán az elektromos/elektronikus hulladék, annak elhelyezéséért azonban már fizetni kell, igaz, elenyésző összeget. Egész héten gyűjtöm a cuccot, aztán vasárnap este leviszem. (A szerves hulladék - ételmaradék, efféle - megint máshová megy, a maradék meg szemeteszsákokba.) Holnap aztán eltüntetik az egész halmot, s kezdődik minden elölről. Akár ez is lehetne a poszt címében jelzett: "teljesség".

De nem ezért írok most. Visszafelé jövet egy fiatal pár ment előttem, ők is most tudták le a "szemétszállítást". Először kézen fogva mentek - látszott, élvezik a csöndes esti sétát -, aztán azt kezdték játszani, hogy eltávolodtak egymástól, majd - mintegy jelre - egymásnak ütötték a vállukat. Lepattantak egymásról, eltávolodtak, s aztán kezdődött minden elölről: közeledés, ütközés, pattanás, távolodás, vissza ... Jó volt nézni őket, ahogy bolondoznak! Aztán a lány odanyúlt a fiú kezéhez, megszorította, s újra elkezdtek közeledni egymáshoz, de már nem ütődött össze a két váll, csak csöndesen egymás mellé rendeződött, ők meg összesimultak. A szomszéd lépcsőházba mentek be.