"SZÍNES"

Tegnap barkochbáztunk a magyar nyelvtanfolyamon. (Hogy tudjátok miről van szó: a Samsung nevű koreai cég minden téli szünetben beíratja egy sereg alkalmazottját az egyetemünkre nyelvtanfolyamra. A kurzus 10 hétig tart, és a magyartól a malájig, a szlováktól a portugálig, a romántól az arabig vagy egy tucat nyelven okítjuk a résztvevőket, akik aztán az adott országban folytatják a tanulást, míg végül "területi szakértők" lesznek. Ez a kurzus is megérne egy misét, de most másról vagyok beszélendő, ez csupán a háttér.) Ezen a télen egy tanítványunk van, aki délelőtt 3 órában egy koreai kollégával, délután 3 órában velem ismerkedik a magyar nyelv szépségeivel, hogy este "rádobjon" még 3-4 órát a másnapi készüléssel. Szóval, barkochbáztunk. Szinte minden óra elején játszunk valamilyen nyelvi játékot, most épp ez volt soron. M. H. elég ügyes, így viszonylag gyorsan eljutottunk odáig, hogy a tárgy, amire gondoltam nem nagy, de nem is kicsi, vékony, sőt, nagyon vékony, abban a tanteremben van (ahol tanultunk), nem a földön, nem az asztalon, még csak nem is a táskámban, hanem a zsebemben leledzik. Innen egy lépés volt csak, hogy ez a tárgy papírból van, s egy másik, ravaszdi kérdés nyomán az is kiderült, hogy ezt a tárgyat én szeretem. Mi több, nagyon szeretem. Vérszagra gyűlő vadként tette föl a következő kérdést, hogy vajon, szerintem, ő is szereti-e. Azt válaszoltam: egészen biztos vagyok abban, hogy ő is szereti. Ismeritek ti is a játéknak ezt a fázisát, amikor az ember szinte teljes bizonyossággal tudja, mire is gondolt a partner, s kéjes örömmel tesz föl újabb és újabb kérdéseket, melyekkel mind szorosabbra húzza a hálót, hogy végül a rákérdezéssel fölnyársalja a szó-vadat. Ennek a kéjnek a jegyében jött a következő kérdés: "Ez a tárgy kék?" S rögtön rá a kijózanító válasz: "Nem, ez a tárgy nem kék." Újabb, a színt firtató kérdés: "Ez a tárgy sötétkék?" "Nem." "Világoskék?" "Nem." Kezdett gyanússá válni a dolog. Az imént még én is azt hittem, hogy megvan a megfejtés, s persze örültem neki, hogy kérdeztünk is eleget, meg ki is találta a dolgot, ezzel fönntartottuk a motivációt, erre letapad ennél a kéknél ... Miért? Nem értettem. "Fehér?" Kezdtem megkönnyebbülni, hogy sikerült végre lefeszegetnie magát a kékről, s úgy tűnt, most már minden esély megvan rá, hogy rövid időn belül eljussunk a megfelelő színig. "Nem, nem fehér." Bumm! Úgy csuklott össze, mint Fradi-drukker a sokkolótól, majd fölocsúdva azt mondta: "Az nem lehet. Vagy kék vagy fehér." Már hogy a viharba' lenne kék vagy fehér, amikor tudván tudom, hogy nem az?! Nyelvtanárokra jellemző szörnyű sejtés kerített hatalmába: hiányosságok vannak a színeket jelentő szavak területén?! M. H. vagy összekeveri a kéket (mert elsősorban erre volt ráállva mégis) azzal a másik színnel, vagy egyszerűen nem jut eszébe amaz. Sebaj, legott a falon lógó világtérképhez nyargaltam, s kezdtem végigkérdezgetni az országok színeit, hogy kiugrasszam a nyulat a bokorból. Ugrott is ötödikre, de ezzel végképp összezavart engem is: Afrika közepén ott terpeszkedett a kérdéses színnel jelölt ország, s ő azonnal vágta, mi az. No, akkor vissza a kérdezéshez: "ez a tárgy pénz?" "Igen." "Papírpénz?" "Igen." "Rákérdezhetek?" "Igen." "Tízezer vonos papírpénz." Bingó! S már nyúltam is a zsebembe, hogy elővegyem, megmutassam, s igazoljam, micsoda badarságot beszélt. Még a zsebemben volt a kezem, amikor M. H. némiképp méltatlankodva azt mondta: "De a tízezres kék!" Az isten rakjon a rabok közé, hát hogy volna kék, amikor mindenki látja, hogy ... zöld?!

Azzal némi elégtétellel, ám egy kis zavart azért érezve az erőben fölmutattam a "tárgyat": zöld! M. H. nevetett, és azt mondta: kék. Gondoltam, egy színvakkal napestig elvitatkozhatunk ezen a kérdésen, ezért, amolyan adu ászként előhúztam egy ezrest, s megmutattam neki. Ez, barátom, ez valóban kék!

Na, erre varrjál gombot! M. H. tovább nevetett, s azt mondta: ez meg fehér! Itt a képen valóban egy kicsit fehéresnek látszik, de kék ez esküszöm, s különösen az a tízezres zöldjével szemközt! Nézzétek csak!

Mivel M. H. szemében továbbra is ott csillogott a magabiztosság, két esetet láttam valószínűnek: színtévesztő, tényleg, s akkor nehéz lesz ebből jól kijönni, vagy valami turpisság van a dologban. Mint kiderült, az utóbbi ... Kulturális turpisság, vagy megkockáztatom, kulturális színtévesztés. Mert M. H. elmondta: koreaiul "fehér"-ként hivatkoznak az ezresre, s "kék"-nek mondják a tízezrest. Hogy miért? Szerinte talán azért, mert a mai bankjegyek korábbi generációjában a tízezres jóval fakóbb, kékesebb volt. Nos, a 90-es évekből én is emlékszem a régebbi vonra, s rémlik, hogy kicsit más volt a színe, de hogy kék lett volna ...?! Döntsétek el ti:

No, mindegy, úgy látszik, a vizuális benyomás keveset nyom a latban, annál többet a megszokás. "Kék"-nek nevezik a tízezrest már régóta, hát így hívják ma is, s nem is tudnak másként (pl. "zöld"-ként) gondolni rá akkor sem, ha a szemükkel látják, hogy zöld. Mert amikor megkértem, hogy ne pénzként, csak egy darab papírként gondoljon rá (ha-ha!), M. H. is elismerte, hogy a fecni színe zöld, de ellenérvként meg elmondta: amolyan nyelvi viccként olykor el szokták sütni a két bankó "igazi" (ú. m. a nyelvben megőrzött) színének összefüggését. S már meséli is: az ember arcának bőre fehér színű, ugye? Igen. De ha erősen megütik az arcot, a fehér bőr bekékül, igaz? Igen. Na, ezért viccelődnek azzal, mondta, hogy ha az ezres bankót sokat ütik, tízezres lesz belőle!

Ezzel nem tudok vitatkozni, egy ilyen anekdota minden optikai ellenérvet legyűr ... hát maradunk annyiban: a koreai tízezres fizikai értelemben zöld, de a valóságban (!) kék!

S hogy nagyjából el tudjátok helyezni a "tárgy"-at, amelyről ma írtam, itt egy adat: a ma esti Super Prime Pizza, 40 cm-es átmérővel, szalámis kivitelben, 4 csillagos minőségben 1 darab "kék"-be és két "fehér"-be került.