Az imént emlegetett, zsúfolt buszon történt: oszlott a tömeg, lett egy üres ülőhely, legott leültem. A következő megállónál fölszállt egy idős asszony, hát fölkeltem, s fölajánlottam a helyemet. Nem akarta elfogadni, talán azt mondta, nem megy messzire, nem értettem pontosan, ám végül leült. Ugyanazzal a mozdulattal jelezte azonban, hogy (mintegy cserébe) ölébe veszi a táskámat. Jó nehéz volt, de rábíztam. Két megállóval később megürült ez előtte levő hely, megkopogtatta a vállamat, s jelezte, üljek le. Úgy tettem, de a táskámat magánál tartotta, meglapogatva, hogy jó helyen lesz az ott. Megint két megálló, üres lett a hely mellette: kopogtatás, s nyilvánvaló jelzés, üljek mellé: most adta vissza az eredeti gesztust. Elvettem a táskát, s elüldögéltünk egymás mellett még 10 percet szótlanul: nem volt közös nyelvünk. :-)
Loading...
Hide notes
Loading...
Hide notes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése