Az ember előbb azért vár sokat, hogy a konyhán sikerüljön úgy fölforrósítani az edényt, hogy tálalás után még percekig forrjon benne a leves, aztán - ám most már csorgó nyállal - azért, hogy kihűljön végre annyira, hogy hozzá lehessen látni!
1. megjegyzés: Általában nem sikerül kivárni, ezért én meg szoktam égetni vele a nyelvem.
2. megjegyzés: A hasonlóan készült ételeket eleinte megpróbáltam elkérni a konyhás néniktől (szakácsoktól) mielőtt vörös izzásig hevítenék az edényt - de ez a próbálkozás eleve kudarcra van ítélve! Sohasem adják oda! Csak ingatják a fejüket, s azt motyogják: még nincs kész. Ha erősködsz, még valami olyasmit mondanak: honnan tudná ez a nyomorult, hogyan kell ezt elkészíteni? - és kíméletlenül fölcsavarják a lángot, s csak közvetlenül az olvadáspont elérése előtt adják ki a kezükből. Illetve, nem a kezükből, mert egy fogószerű célszerszámmal fogják meg, és hőálló műanyag tálkára helyezik, hogy ne égesse át azonnal a tálcát. A múlt héten a Technomartban szervírozás után fél perccel futott ki az elém tett szójapasztaleves - alig tudtam elugrani előle.
Ez, egyébként "számgjetáng", ginszenges, fokhagymás, dzsudzsubés, rizzsel töltött csirkeleves. Igen, egy egész (igaz, apró) csirke figyel a tálban. "Számgjetáng": igen, igen, igen, bármikor!!!
