A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dél-Korea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dél-Korea. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 29., szombat

"RIZS"

A vészharangok halkan, finoman, valahol a távolban, de megszólaltak. Vagyis, szó sincs kétségbeesésről, ám a jelzés elgondolkodtató. 2010-ben jól kimutathatóan csökkent a dél-koreai lakosság rizsfogyasztása! Puff! Ha hozzávesszük, hogy ez az adat az 1963 óta vezetett statisztika legalacsonyabb mutatója, akkor látszik, hogy a csökkenésnek mégis csak van jelentősége. Pánikba esnie persze nem kell sem termelőnek, sem nagykereskedőnek, sem pedig dietetikusnak, mert csupán arról van szó, hogy az egy főre eső évi rizsfogyasztás a 2009-es 74 kilogrammról 72.8 kilóra csökkent. Csaknem 73 kiló rizs fejenként - azért az sem kevés! :-) Ennek a mennyiségnek a döntő részét a napi étkezések részeként (főtt rizsként) eszik meg, s csupán 1.4 kilogrammnyi rizst fogyaszt el minden koreai rizssütik, édességek, snack-ek formájában. Ez, a mintegy 73 kilogramm rizs nem kevesebb mint 20 kilóval elmarad a 2000-ben fogyasztott, 93.6 kilós átlagtól. Korea még ezzel az adattal is utcahosszal előzi a többi távol-keleti országot: Japánban 14.3 kilóval, Tajvanon pedig csaknem 25 kilóval esznek kevesebb rizst, mint a csendes hajnalok országában.
S hogy áll vajon kis hazánk? Nos, minden rendes magyar ember 6-7 kilogramm rizst fogyaszt évente, így mintegy 60-70 tonna fogy ebből a gabonaféléből.
Egyébként furcsa: a honi publikációkban azt olvasom, hogy a rizs a magyar fogyókúrázók trendi terméke, itt meg azt, hogy a koreaiak részben azért esznek kevesebb rizst, mert fogyni szeretnének ...


A koreai adatok a The Korea Times internetes kiadásának január 27-i számából valók.

2011. január 19., szerda

"MIÉRT?"

A leggyakoribb kérdés, amit otthoni ismerőseimtől kapok az, hogy miért tanulnak Koreában magyarul. Mielőtt bárki túlzott várakozásokkal folytatná az olvasást, szeretném leszögezni: fogalmam sincs. Magam is kíváncsi vagyok, föl is teszem a kérdést, amikor csak lehet, de a válaszoktól nem leszek okosabb. Érzéseim, persze, vannak. Az ember elcsíp ezt-azt, itt-ott. De teljes, kielégítő választ még nem sikerült kicsikarnom. Mondom, megérzések, fílingek azért vannak.
Itt van például egy tanítványom levele, akinek az önéletrajzában korrigáltam ezt-azt. Állást szeretne kapni, ahhoz kell a magyar nyelvű önéletrajz. Tudjuk, ilyesmit írni anyanyelven is nehéz, hát még valamely idegen nyelven!
Az önéletrajzot korrigáltam, aztán ezt a levelet kaptam. Egy adalék ahhoz a megválaszolatlan kérdéshez: miért tanulnak Koreában magyarul:


"Jó napot kívánok!

Hálásan köszönöm, Tanár Úr!

Tényleg koreaiul sem volt könnyű. Most először írtam az önéletrajzomat. Az is nagyon jó tanulás volt. :)
Szerintem nagyon gőgös voltam, amióta visszajöttem haza. Minden magyar értett, amit én mondtam. És Koreában is jó kapcsolatot tartottam magyar barátaimmal. És mindenki dicsért engem.
Azért kicsit lustán tanultam, és nem igyekeztem.
Most már világos, még mennem kell tovább, tovább, és még messze.
Hát ... szóval nagyon hiányzik Magyarország.
Azért kell igyekeznem is! :)
Megint nagyon nagyon szépen köszönöm!!
Jó hetet!!
Üdv: XY"

Hát, például ezért.


2010. december 20., hétfő

"NA, VAJON MI LESZ?"



Ahogy az várható volt, a dél-koreai hadsereg ma délután elkezdte a napokkal ezelőtt elhalasztott, néhány órás éles lőgyakorlatot Janpjang szigetén, amelyet néhány héttel ezelőtt észak-koreai ágyútűz ért. A gyakorlat során a tengerbe lőnek különféle fegyverekkel, kb. 10 kilométerre délre a tengeri határtól. A tévében órák óta ez a téma, ugyanazokat a képeket mutatják, és párhuzamosan a Biztonsági Tanácsbéli fejleményeket, illetve azok hiányát.
Itt meg azt magyarázza az Észa-Koreát megjárt Bill Richardson, volt amerikai ENSZ nagykövet, hogy találkozott a DMZ-ért felelős északi főtiszttel, akivel megállapodtak abban, hogy "forródrótot" hoznak létre a két hadsereg között, s bár az északi főkatona nem válaszolt közvetlenül arra a kérdésre, hogy mit tesznek, ha a déliek megtartják a lőgyakorlatot, Richardson beszédesnek tartja magát a tényt, hogy nem vágta rá a csávó, hogy akkor ők is lőnek. Ez, szerintük talán annak a jele, hogy egy csöppet visszahátráltak az északiak a  még tegnap is használt, rendkívül ellenséges retorikától.
A tévében továbbra is megy a tudósítás a fejleményekről, de alapvetően nyugodtság van.


UPDATE (16.32):
Jaj, ez nagyon aranyos: az északiak bejelentették, hogy az előbb emlegetett Richardson - aki a legújabb hírek szerint azt is elérte, hogy az északiak visszaengedjék a nukleáris programokat vizsgáló ellenőröket - valójában azért jött, hogy ajándékot hozzon az ország vezetőjének, Kim Dzsong Ilnek. Vajon mit vitt neki? Egy rendes öltönyt? Egy Ray Bant? Egy raklap Laphroaig-ot?

2010. december 15., szerda

"RÁLÁTÁSOK"



Észak-koreai támadásra készítik fel a dél-koreaiakat

2010. december 15., szerda, 9:15

Dél-Koreában az ország történelmének eddigi legnagyobb polgári védelmi gyakorlatát tartották szerdán, amelyen egy esetleges észak-koreai légitámadásra készítették fel a lakosságot.


Polgári védelmi gyakorlatot tartottak szerdán kora délután Dél-Koreában, országszerte megszólaltak a szirénák, a polgároknak a legközelebbi menedékhelyekre kellett menekülniük tizenöt percre. Közben egy tucat vadászgép emelkedett a levegőbe észak-koreai légitámadást szimulálva. Szemtanúk szerint a dél-koreai városok utcái pillanatok alatt elnéptelenedtek, leállt a forgalom.
Az iskolai tanítást is felfüggesztették, a tanároknak és diákoknak egyaránt a kijelölt menedékhelyekre kellett sietniük. A magasabb épületek lakóitól azt kérték, a lift helyett inkább a lépcsőt használják a meneküléshez. Hét szöuli metróállomáson tűzoltók, katonák és kormányzati tisztviselők bevonásával gyakorlatoztak. Az akció miatt a hajó- és légiforgalom nem állt le, de az autópályákon haladó autósokat arra kérték, hogy lassítsanak le.
A Nemzeti Válságkezelő Hivatal (NEMA) közlése szerint ilyen átfogó evakuációs gyakorlat most először volt azóta, hogy 1975-ben elfogadták a polgárvédelmi törvényt. Szöul eddig csak jóval kisebb, mindössze a szirénákat megszólaltató akciókat szervezett, amelyekről a lakosság többnyire tudomást sem vett.
A szerdai polgárvédelmi gyakorlat keretében a NEMA munkatársai ellenőrzik többek között azt is, hogy az országszerte kijelölt, összesen 25 724 menedékhelyen megfelelő túlélő-felszerelés áll-e a lakosság rendelkezésére.
Észak-Korea a harmadik atomrobbantásra készül
A mostani különleges művelet célja, hogy a polgárok hatékonyan meg tudjanak küzdeni egy olyan helyzettel, mint amilyen Jonpjong szigetének ágyúzása is volt novemberben. A lakosságot egyre inkább aggasztják az észak-koreai provokációk - olvasható a NEMA közleményében, amely a nem szűnő észak-koreai katonai fenyegetésre, a vitatott tengeri határ térségében kialakult feszültségre, illetve egy harmadik föld alatti atomkísérlet eshetőségére hívja fel a figyelmet.
A Csoszun Ilbo című dél-koreai lap azt írja szerdán hírszerzési forrásokra hivatkozva, hogy Észak-Korea tavaszra fejezi be az előkészületeket a harmadik atomrobbantáshoz az ország északi részén fekvő nukleáris gyakorlóterepen, ahol javában fúrják az ehhez szükséges egy kilométer mély aknát.



Ezt olvasom egy magyar újságban. Ha volna hozzátartozóm Koreában, azonnal nyúlnék a telefon után, s kérdezném: "Mi a fene van?! Jól vagy?" Hozzátartozóm ugyan (jelenleg) nincs Koreában, ám én is "hozzátartozó" vagyok, ráadásul ITT, ezért a következőket szeretném közölni:

1. A mai nap olyan volt itt, mint az összes többi. Semmi, de semmi nem történt.

2. Vizsgáztattam a Szöultól kb. 50 kilométernyire lévő jongini kampuszon. Jelentem, esemény nem történt. Egy-két tanítvány zavarba jött a kérdésektől, de ez aligha az északiak műve. Nem tanulták meg a nyelvtörténetet. Pont.

3. Nem hallottam szirénát, nem kellett elhagynunk az épületet. Elmentem ebédelni, akkor mégis elhagytam a "bázist", de önszántamból. Az ebéd jó volt - egyébként. Jukkedzsáng (húsos, zöldséges, paprikás-erős leves), halszeletkék panírozva, tofu, kimcsi. Nem nagy izgalom, ha szabad így fogalmaznom.

4. Ma többször mentem le-föl a lifttel: soha nem kellett lépcsőznöm, ami szerencsés, mert a 15-iken lakunk. Hú ...!

5. Aztán bementem a Bundáng nevű lakótelepre: nem néptelenedtek el az utcák. Az emberek jöttek-mentek. A Homeplus nevű áruházban nyoma sem volt semmiféle extraordinatirásnak.

Ha valami történt itt, azt mi, akik itt vagyunk, nem vettük észre.

Ha MÉGIS történne valami, asszem nem vagyok fölkészülve ...

2010. november 10., szerda

"AMI JÓ, AZT EL IS LEHET ... (öncenzúra)"

Édesanyám a minap azt üzente: ne beszéljek csúnyán. Teszek egy kísérletet. :-) (Lásd fönt.)

Tegnap implicit módon megdicsértem a koreaiakat, mert több fronton tudatosan igyekeznek tenni a környezet megóvásáért. Az egyik ilyen: a nejlon szatyrok kiiktatása a hipermarketekből, s helyettük barna (újrapapír?) zacskók használata. Nos, ma árnyalnom kell egy kicsit a képet: mert "ami elromolhat, az el is romlik" - ismerjük Murphy örök igazságát!
Kicsit messziről kezdem: Szöulban és környékén kevés helyen kaphatni tejfölt! Szomorú tény, de igaz. Ha nem csalódom, jelenleg leginkább csak a Lotte Mart nevű hipermarketben találni nagy kiszerelésű, dán tejfölt, másutt nemigen. S olykor a közelebb eső Lotte Martban sincs. :-( Ma bent voltam Szöulban, s épp egy műszaki szaküzlet fölső emeletein tájékozódtam, amikor eszembe jutott: alant van egy Lotte Mart, akár meg is nézhetném, van-e tejföl. Volt, vettem. Elég bután van csomagolva, mert a kb. fél literes dobozt félig műanyag fólia takarja , ami alatt meggyűlik némi savanykás folyadék. A legutóbbi vásárláskor szétmállott a papírzacskó, mire hazaértem vele - alig tudtam valahogy hazamenekíteni. Rutinból most is kértem "bevásárlószatyrot", ki is utalták a barna papírt, ám akkor megpillantottam a pénztárosnő előtt egy stósz lilás műanyag zacsit ... (Hm.) Vizet prédikáló, ám bort ivó énem (a szétmállásra tekintettel) megkérdezte: "binil bongtu isszajó?", azaz, van-e műanyag szatyi? A néni elmagyarázta: műanyag bevásárlószatyor nincs, de van itt előtte egy stósz lilás műanyag zacsi, ami, egyébként Szöul város hivatalos szemeteszsákja, abból is a legkisebb. (Hm. Miért is van ott?!) Ebben viszik el a szemetet - tette még hozzá (ostoba arcot vághattam, pedig - magyarként! - képben voltam). "Akkor abból egyet", mondtam, most már odahagyva a zöld tudatosság utolsó morzsáit is. "De hogy ez szemetes zsák, ilyenformán csöppet drágább" - szavalta a néni. Ha tudnám, hogy kell azt mondani koreaiul, hogy "vágom", bizonyára megkockáztattam volna, így azonban csak egy "rendben" csúszott ki. A mögöttem fizető is kialkudott egy szöuli szemeteszsákot, s ebből több következtetést is levontam:
1. Az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz.
2. A "multi" tudja, hogy "az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz", hát a maga lehetőségeihez képest igyekszik kiszolgálni az igényt.
3. Hogy közben 1. az áruház a sokadik, drágább nejlon szatyit adja el, 2. a vásárló hazaviszi a nejlont, majd szelektíve kidobja 3. a papír meg nem fogy - másodlagos! NOS, adtunk a szarnak egy pofont, de annyi baj legyen!
4. A koreaiakban lakik egy kis magyar, aki a jég hátán is megél!
5. A koreai környezettudatosabb talán, mint magyar kollégája, de bizonyos érdekek mentén ugyanúgy meghajlik.
6. A koreai voltaképp egy érdekvezérelt magyar, a magyar pedig egy olyan koreai, akiből hiányzik minden fegyelmezettség.

Összességében azért jó úton járunk: kevesebb lesz a nejlon, mert nem mindenki van "helyzetben". Pl. kevesen vesznek tejfölt. A drágább szatyi a helyi költségvetést gazdagítja, akik esetleg fölbérelhetnek egy tanácsadót, akinek van jó ötlete a helyzet megoldására. A tejfölt vásárlók zacskója addig sem ázik át, azaz "a jég hátán is megélünk" - ők is, mi is! A koreai-magyar testvérbarátság - finoman korrupt módon -, de erősödik! 

2010. november 8., hétfő

"SZIGETELÉS 01"

A következő történhetett - szerintem. A teremtés-prodzsekt elején, talán az első harmadban, amikor már nagyjából körvonalazódott az elképzelés - elválasztódott egymástól az ég és a föld (az egyik föntre került, a másik kicsit lejjebb) -, de még bőven volt mit csinálni, nos, akkor eshettek meg az alábbiak. Mert igaz ugyan, hogy a Teremtő elválasztotta a szárazföldet már a vizektől - egyik erre, másik arra -, hát alakulófélben volt a planéta, de azért még hátra volt a neheze, a "finommunka" (?!), nevezzük tereprendezésnek. Mert hát ki kellett pofásítani mind a száraz részt, mind pedig a vizeset. Egy csomó kulimunka! (Modern szóval: földmunka). "Tegyünk ide egy kevéske vizet, azt ott meg emeljük meg egy csöppet, hogy legyen lejtése, s a víz folyjék!" "Ott meg, zárjuk csak el azt a kis rést, így majd szépen meggyűlik itt a víz, s lesz belőle ... khm, tenger." Szóval elkezdődött ez a meló, a berendezkedés, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Nem mintha olyan részletesen ki lett volna dolgozva valami alaprajz, hogy akkor ide egy hegységet, oda meg egy marha nagy alföldet, vagy hogy itt, gyerekek, legyen állati hideg, ott meg fűtsünk be, rendesen! Inkább csak olyan alapelvek voltak megadva: hogy jól nézzen ki ez a bolygó, legyen változatos, ugyanakkor látszódjék az elrendezésben valami rendszer. S hát, akkor ennek szellemében ment a munka. Ekkortájt eshetett, hogy maga a Teremtő (?) vagy inkább valamely böhöm inasa, afféle titán, fölkapott egy marha nagy darab sziklát. De ne egy olyan közepesen marha nagy követ gondoljatok el, hanem egy igazán cefet nagy darabot, amit majdnem könnyebb fölemelni, mint letenni. No, fölkapta ez a titán a nagy földdarabot, mert dúlt benne a virtus - ismerjük ezt a fajtát, aki inaszakadtáig elképeszt bennünket, különösen, ha nő van a közelben (bár ez, a teremtésnek abban a szakaszában, még nem lehetett szempont) -, s ha fölkapta, legott el is indult vele, hogy a helyére illessze. Nagy erőben volt ő, de amit magához ölelt, az sem volt semmiség! Ahogy ránézett, az jutott eszébe: ha ő ezt a baszott nagy követ egy helyt leteszi, aligha az nem lesz az ismert világ legmagasabb pontja! Legott körülnézett, s megpillantott egy helyet, ahová a nagy követ letehetné: nem volt ott semmi sem, nagy sík fölület, épp oda illik az, gondolta. (Megjegyzem, ma Tibet, Nepál, Bhután, India van a környéken.) Hát, elkezdett gázolni a sós vízben, mert az előző fázisban úgy alakult: több lett a víz, mint a száraz. Hát, ahogy ott térdig gázolt az óceánban, egyszer csak megbillent. Elfelejtette, vagy tán nem is szóltak neki, hogy a délelőtti műszakban dolgozó titán ehelyt egy csöppet kimélyítette a medret - erről nem szól a fáma. (Az utasítás úgy szólt: legyen változatosság, ezért a délelőtti kolléga itt egy picit improvizált. No, nem tett ő sokat, épp csak kétszer-háromszor belekarmolt a tengerfenékbe, s a kimarkolt iszapot odébb csapta. A kicsinyég kimélyített helyet ma Mariana-ároknak hívják, ahová meg odavágta az iszapot a behemót, ott ma is kicsit Sárga a tenger a sok sártól.) No, belelépett a mélyedésbe "emberünk" :-), s ha eddig térdig gázolt a vízben, a bal lába most combig merült az óceánba. Megtántorodott, csaknem arccal előre bukott bele a nagy vízbe, ám végül sikerült visszanyernie az egyensúlyát ... Közben azonban, mintegy reflexszerűen, még erősebben markolta meg az ölében hordott követ, amely az erős fogástól mállani kezdett. Így történt, hogy gigászunk talpon maradt, de vasmarka szorításától néhány apró rög letörött, s a törmelék a tengerbe esett. No, nem kell nagy veszteségre gondolni: apró sziklácskák hulltak csak a tengerbe, s mert akkora nagy dög követ vett föl: jutott is, maradt is. Attól a kis veszteségtől az még a legmagasabb hegy lesz a planétán, ha sikerül egy helyt letennie - gondolta -, meg tulajdonképpen nem is esett olyan rossz helyre az a néhány kő. Így vélekedett.
Két dolog biztos: az a nagy böhöm szikla ma is ott van, ahová titánunk végül letette (Nepál, Tibet?). Aligha nem Himalájának hívják! No, meg az elejtett törmelék is kitart!
Visszafelé jövet még gondolkodott talán, hogy összeszedi a ledobott apróságokat, ám az árokba lépéskor csöppet meghúzódott a dereka, hát nem kockáztatta a lehajlást! Meg egyébként is, közeledett sabbath, s annál tovább nem akarta volna húzni a dolgot!
A kövek egy része közelebb esett a szárazföldhöz, azokkal nem is volt semmi baj. Egész jól mutatnak azóta is! Hanem a csöppségek, melyek kicsit távolabb hulltak a vízbe, azóta is nagy gondokat okoznak! No, nem mintha nem nyújtanának szép látványt azok is, inkább az a bibi, hogy olyan furcsa helyre estek. Ha a mi titánunk tudta volna, lustasága mekkora, évszázadokig tartó gondokat okoz, alighanem lehajolt volna azokért a kövekért - derékfájás ide vagy oda!
A nagyobbacska darabok, melyek a szárazföldhöz közelebb estek le, tehát nem nagyon okoznak fejfájást: Ullüng-do-nak hívják az apró szigetcsoportot, s Korea szerves részét képezik.

Igy néz ki a hely:







A másik néhány rög azonban elég béna helyre esett: valahová Korea és Japán közé. (Itt: Liancourt Rocks.) Mihez van közelebb, nehéz megmondani. De talán nem is a közelség számít. Tény: a titánunk elejtette morzsák azóta is politikai, területi viták gyújtópontjában állnak.
Liancourt Rocks, Takeshima, Dokdo? Ez itt a kérdés:






 



A tanulság: ha (épp) teremtesz, ne végezz félmunkát! Derékfájás ide vagy oda!
Folyt. köv.

2010. november 2., kedd

"CENSUS"

A koreai statisztikai hivatal vasárnap bejelentette: hétfőtől, azaz november 1-től november 15-ig népszámlálást tart. 5 évenként kerül sor efféle összeírásra, s ez a 18. alkalom, hogy elvégzik a cenzuszt. Egyrészt arra gondolhat az ember: a srácok nem nagyon akarják elhúzni a dolgot - ez a két hét ugyancsak kurta időszak! Gyerünk, gyerünk, gyorsan, gyorsan! Ez, persze, nem idegen a koreai kultúrától. :-)  110.000 kérdezőbiztos dolgozik majd az ügyön, de minden háztartásban személyes interjút kell végezni - hát nem egyszerű a föladat! Számoljunk csak: Koreában nagyjából 48.000.000, azaz negyvennyolcmillió ember él. Kábé ... nehéz megmondani, de majd most ...! Én szánalmas vagyok matekból, ezt szeretném előrebocsátani! (Érettségi előtt néhány nappal a ceglédi strandon É. T., kedves barátom, először hitetlenkedve visszakérdezett valamely ostoba kérdésem hallatán, majd a nevetéstől gyakorlatilag a vízbe borult. Csak azért.) Mégis, ha 110.000 embernek kell kikérdeznie 48.000.000-t, akkor az azt jelenti, hogy egy kérdezőbiztosra 436 ember jut. Kábé, és szerintem. Persze, ezek egy része együtt, családban él, így a kérdezőbiztos egy címmel több embert is letud.
Ma este csöngettek lentről: a monitoron ártatlan koreai néni nézegetett, hát beengedtem a lépcsőházba. Az asztalon volt a vacsora, reméltem, nem is hozzánk jön, csak térít egy keveset, aztán annyi. De nem, becsöngetett. Amikor ajtót nyitottam, csöppet meglepődött, de aztán rögvest azt tudakolta: volna-e koreai ember a háztartásban? Nemo. De hogy ő népszámlálna, s mutogatta a papírt - és közben a "külföldi" szót ismételgette. Én meg próbáltam jelezni: hozott anyagból dolgozunk, külföldi vagyok, kicsi a valószínűsége, hogy hunyunk egyet, s hopp, koreai leszek ... Elment telefonálni, aztán szólt, hogy majd visszajönne. OK. Vissza is jött nemsoká: előkerített egy ívet, melyen angol, kínai, vietnámi és egyéb nyelveken is volt kérdéssor, merthogy a népszámlálás minden Koreában tartózkodóra kiterjed. Nem volt mit tenni, beinvitáltam. Ekkor valami nagyon koreai történt: az előszoba még cipővel használható részén megállt, letérdelt a már mezítlábas területre (koreai lakásba nem megy be az ember cipővel! soha!), s elkezdte kiteregetni a papírjait, miközben azt ismételgette: ő ide be nem jön, viszont én ezt tölteném ki! Az asztalon gyorsan hűlt a leves meg a tofu, a párolt szójababcsíra meg a rizs, ezért kínomban megkérdeztem: most? Azonnal levágta: fél óra múlva visszajön.
Egy darabig nem mertünk enni, mert mindjárt becsönget, de aztán megvacsoráltunk, s még volt egy kis időnk, mire a néni visszajött. Kérdőív vissza, ő 20 másodperc múlva újra becsönget, hogy írnám föl a telefonszámomat, amit állati nagy méretben rávéstem a második oldalra. Ő meg hogy bocsánat, bocsánat, és elnézést ...
Ha paranoid volnék, azon kezdenék agyalni: hogy lehetséges az, hogy a vasárnapi bejelentés után hétfőn már itt van a kérdezőbiztos?! Kipécéztek? Vagy keddre le akarják tudni az egész ügyet, mert minek szarozni?!
Nem vagyok paranoid (?), ezért inkább azt képzelem el, hogy hamarosan egy irodában valaki silabizálja az űrlapot: Gvángdzsu, 2 db magyar. 1 db férfi, 1 db nő. A férfi 2008. augusztusában érkezett, alkalmazott, iskolai végzettsége: egyetem. A nő 2010-ben jött, jelenleg háztartásbeli. Van nekik 3 db hálószobájuk, 1 db nappalijuk konyhával kombinálva (szobának számít a lakásnak az a része, amit 4 fal vesz körül), 2 fürdőszobájuk. Hideg-meleg víz, nem osztják meg senkivel, s a két vécét is maguk használják. Lakásuk mérete kb. 117 nm, és fogalmuk nincs, hogyan bérli ... nekik az egyetem ... Kettő darab magyar Gvángdzsuban ...

2010. november 1., hétfő

"NEM FÉLEK"

Tényleg nem - soha, semennyire. Pedig tudom: az ország, amelyben élek, de jure háborúban áll északi szomszédjával, s csak az 1953-ban megkötött tűzszüneti egyezmény alapján van itt nyugalom (nem írhatom: béke). Voltam Pánmundzsomban, és érzékeltem a feszültséget az ott szolgálatot teljesítő katonákban - nem félek mégsem. Néhány havonta megírják az újságok, hogy az északi kommunista rezsim "tűztengerré" kívánja változtatni a déli bábkormány uralta országrészt, mégis, a legrosszabb napokban is inkább csak kíváncsiságból számoltam ki: hány óra alatt érnének Szöulba az északi tankok, vagy röpülnének rá az országra az ellenséges vadászrepülők (ha tudnának menni/röpülni, valóban). Szóval, nincs bennem szemernyi félelem sem, mint ahogy nem érzékelek ilyet egyetlen dél-koreaiban sem.
Mindazonáltal van abban valami lúdbőröztető, ha az ember a következőt látja, amikor gurul haza a kampuszról lakótelepi otthonába:




A videó vacak, talán nem is látjátok, miről beszélek. Először én is lemaradtam róla, szinte csak fél szemmel láttam, de aztán a kíváncsiságtól hajtva visszafordulván már jól kivehető volt: igen, ott, a vidéki kis út mellett, Gvángdzsu legszélén, ott, ott, az ezüsztszínű kisbusz mögött meghúzódva (elrejtezve?!)



 bizony két, álcázó színekre mázolt arcú, karabélyt szorongató, sisakos katona figyel ... De mire?!

2010. október 31., vasárnap

"KŐ A SZÍVRŐL"

Kicsivel több mint egy hónapja kaptam egy hivatalos levelet. Azt magam is ki tudtam silabizálni, hogy KS-ről van benne szó (neofitáknak: Kia Sephia, AZ autó), de azt már a hallgatóim segítségével fejtettük meg: KS-t műszaki vizsgára kell vinni! A Kelet-Európában szocializálódott idegrendszerem ekkor olyan jeleket küldött a testemnek, melyektől görcsbe rándult a gyomrom, és kivert a hideg veríték, a koreai (pszichés) plugin értelmében viszont színlelt nyugalommal fogadtam a hírt. Aligha kell magyaráznom: Magyarországról jőve egy 14 éves autó műszaki vizsgáztatása mindennek tűnik, csak sétagaloppnak nem. Jelentős anyagi ráfordítás (akkor is, ha a kocsi hétköznapi értelemben rendben van), kiszolgáltatottság (szerelőnek és vizsgabiztosnak egyaránt), megalázó, ugyanakkor minden részről magától értődőnek vett korrupció ("Rozsdásodik a küszöb? Sebaj, egy tízes betakarja!"), indokolatlanul hosszú idő (autó nélkül), s akkor még nem beszéltünk egy esetleges szigorított vizsgáról - ez rémlett föl. Másfelől viszont a fölszólító levél rugalmas hozzáállásról tanúskodott: a megjelölt október 1-e előtt és után egy hónappal bármikor le lehetett vizsgáztatni a kocsit a részletes térképekkel ábrázolt vizsga-, és szervizpontok bármelyikén. Ezért, no meg azért, mert a koreai plugin sugallata mégiscsak az, hogy légy kiegyensúlyozott, nem paráztam - nagyon. Fölvettem a teendők listájára, hogy október végéig le kell vizsgáztatni KS-t, de mindig találtam fontosabb elfoglaltságot, előrébb való dolgot, mint hogy valóban nekilássak. Valljuk be: halogattam a dolgot. Mert tudom, hogy a gumik tényleg eléggé elvástak, érzem, hogy a kéziféktől simán el tudok indulni, hallom, hogy csörögnek a szelepek, látom, hogy a hátsó sárvédőívet kikezdte a rozsda, s egyáltalán, hű autómnak véres a torka ... Tartottam attól, hogy restaurálni kell az egész autót a vizsga miatt, miközben - igazából - csak kisebb beavatkozásokra volna szükség. Meg nem is tudtam, hogy működik ez itt. Azt gondoltam, úgy, mint otthon: elviszi az ember az autót egy szerelőhöz, hogy készítené föl a vizsgára, majd elviteti a kocsit a műszakira vele, mert ők jobban tudják, hogy kell ezt csinálni, meg ügyesebben adják a jattot, amit eleve bele is számítanak a "fölkészítésbe".
A végső határidő közeledvén aztán - megtörve - megkérdeztem autós kollégámat, hogy megy ez itt? Azt mondta: menjek csak el egy ilyen vizsgaállomásra, gyorsan megnézik az autót, aztán, ha minden rendben, kiadják az engedélyt. Ha valami hibát mégis lelnek, vagy maguk, vagy a vizsgahely melletti műhely elvégzi a javításokat, s aztán adják a pecsétet. Azt is fölajánlotta, hogy eljön velem - végül mégis egyedül mentem. Egyébként, hittem is, meg nem is, amit mondott: elvégre kibicnek semmi se' drága, ám végül úgy döntöttem: essünk túl rajta! Rémálmaimban megjelent: a vizsgabiztos belepróbál egy 10 vonos érmét a bal első gumi vájatába, majd megrázza a fejét, és elküld a sarki gumishoz 4 új abroncsért. Brrrr!!!
Szóval benne volt a zabszem a seggemben, amikor 30 perc autózás után megérkeztem a vizsgaállomásra! Beálltam a jelentős sorba, előre kifizettem a 20 ezer vonos díjat (uszkve 3.400 HUF - nevetséges!!), aztán beküldtek az ügyfélváróba azzal, hogy innentől majd ők intézik, én meg igyak egy kávét, és figyeljek a hangosbemondóra, amikor szavalja a rendszámot. Persze, nem mentem, hanem sasoltam meg fényképeztem, mert nagyon érdekes volt!




Állati gyorsan ment minden: 5-6 ember vitte a kocsikat két sorban a diagnosztikához. Emitt fékerőmérés, ott kipufogógáz-ellenőrzés. Némelyik autónál megnézték a gumikat, volt olyan is, hogy fölnyitották a motorháztetőt és ellenőrizték az olajat, de inkább szúrópróbaszerűen vizsgáltak.  KS-hez gyakorlatilag nem nyúltak: fékpad, OK, szenzor a kipufogóba, OK, más semmi.




(KS ott szerénykedik a két világos autó között.)
Én közben identitásválsággal küszködtem: legszívesebben mindent lefényképeztem, lefilmeztem volna, ugyanakkor az eredménycentrikus énem azt sugallta: eltűnni, semmivé válni, nem kilógni - hátha átcsusszanunk. Az eredmény: néhány remegő kezű fotó és videófölvétel a szerencsétlen telefonommal ... no meg a meglepő végkifejlet: miután átvitték KS-t mindkét kapun, bemondták a rendszámot, s egy fiatal csávó tök érthetően elmondta angolul, hogy az autó megfelelt, a következő két évben nem lesz gondom a műszaki vizsgával. Hú, megkönnyebbültem! Kő a szívről ...!
Az egész procedúra lezajlott 17 perc alatt onnantól, hogy megérkeztem, besoroltam, fizettem, odáig, hogy megvizsgálták, pecsételtek, kihajtottam. Ismétlem, "az egész procedúra lezajlott 17 perc alatt ..."




Elég béna a fölvétel, de az talán kitetszik: egy pillanatig nem "pihent" a dolog, a vizsgáztatók tették a dolgukat, vitték előre az autókat rendületlen.

Na, most akkor, szerintem kétféleképpen lehet nézni a dolgot:

1. A magyar rendszer jó, mert alaposan átvizsgálja a kocsit, balesetet okozható hibát nem hagy megoldatlan a műszaki vizsga. Valaki - az állam valamely csápja - gondoskodik arról, hogy autónk megfelelő állapotban legyen. Valaki, helyettünk - persze, a mi kontónkra, a mi időnket használva ...! 

2. A koreai rendszer jó, mert működő autónk működőképességét - minimális szinten - rendkívül gyorsan igazolja (v.ö. ez vazze, valahogy eljött idáig, és meg is tudott állni a bejáratnál), igaz, a felelősséget, hogy gumink (karosszériánk stb.) megfelelő állapotban vannak-e, ránk hagyja. Ha valami baj lesz, az, persze, a mi sarunk.
(Némi szépséghiba az argumentációban: fogalmam sincs, mit vállal a koreai vizsgáztató, amikor ráüti a pecsétet a papírra.)

Nehéz dönteni a két modell között. De emlékeztetnék mindenkit a magyar utakon rohangáló, szarrá rohadt Ladákra, melyeket valahol, valakik, valamennyi pénzért levizsgáztattak. A kötelező jattra.  Meg arra is, hogy engem is elküldhettek volna pl. gumicserére a szomszédhoz, ahonnan aztán vissza is csoroghatott volna valami az odaküldött kuncsaft cechjéből - de nem így történt ...

Nyertem egy fél délelőttöt: elmentem autókázni ...

2010. október 21., csütörtök

"HUFS - JONGIN KAMPUSZ ŐSSZEL"

Hosszú, nehéz napom volt, annyit mondhatok! Volt benne jó is, rossz is! Iszonyúan kezdődött (hosszú mese, majd elmondom), szépen folytatódott (rögvest), aztán jött a neheze (ehhez kell egy nagy lélegzet), végül állatira elfáradtam (megvan az oka, el is mesélem). Kezdjük a szép résszel! Az "iszonyat" miatt be kellett mennem a suliba - azaz egy irodába a kampuszon. Ha már ott voltam, s éppen a zsebemben lapult mira fényképezőgépe, gondoltam, csinálok egy kis filmet arról, hogyan sárgulnak a gingko-k, veresednek a fene tudja, milyen fák: az ősz gyönyörű itt, Koreában! Amit a film elmondani nem tud: kellemes, pólós idő, kb. 22 fok, amolyan nyárutó. Elindultam föntről, nagyjából onnan, ahol a magyar tanszék van, s legurultam a kampusz bejáratáig. Gingko kétoldalt, meg hát ami még van ... Bocsi, kicsit kapkodós, csöppet homályos is, de vezettem is közben ...

A kampuszon rengeteg a "fekvőrendőr" - ha nagyon figyeltek, a film végére megtanulhatjátok, hogyan szavalja el a műszerfalra épített csaj ezt a körülményt ...! :-)

Milliószor eszembe jut: ez a navigációs szoftver vajon ismeri az összes, Dél-Koreában "lefektetett" rendőrt?! S ha igen (tegnap volt a statisztikai világnap!), hány ilyen lehet????


2010. október 12., kedd

"ÁTÍRÁS - VÁZLAT"

Én ezt egyszer rendesen meg fogom írni! Istenuccse! Megírom, ha addig élek is, mert rettentően idegesít a dolog megoldatlansága! Adatokkal, érvelve, ahogy azt a tudományos beszédben kell! Legalább tanulok egy csöppnyi fonetikát, fonológiát, effélét! Ki tudja, mire lesz még jó egyszer! De addig is, írok egy posztot, mert valóban foglalkoztat a dolog, no meg van valamiféle aktualitása is. De előbb valamiről, ami már nem aktuális: még nyáron, a foci VB kezdete előtt akadtam rá a namhanman gondozta oldalra, amely a VB-n résztvevő dél-koreai csapat kvázi "honlapja" volt. Információk a csapatról, beszámolók a meccsekről, tények, adatok, képek, vélemények, és szurkolás ezerrel!


namhanman jó érzékkel azzal kezdte a blogot, hogy kiejtési mankót adott szurkolóknak és kommentátoroknak a koreai csapat játékosainak neveivel kapcsolatban:
Akkor, amikor egy-egy világversenyen azzal küzdünk - ki-ki a maga hazájában és nyelvén -, hogy a koreaiból angolra átírt neveket magyarrá, szlovákká, németté, törökké, stb., szelídítsük, namhanman vállalkozása úgy kellett, mint egy falat kenyér! (Máig nem értem egyébként, hogyan ejthette az angol szpíker az Olaszországot 2002-ben aranygóllal kiejtő Ahn Jung Hwan - angol átírás! - nevét "Jang"-nak, nem pedig "Dzsang"-nak - ám ez csak egy mellékvágány.) Szóval, namhanman sokat segített nekünk, hogy helyesebben ejtsük/értsük a VB-n szereplő koreai játékosok nevét. Nem értettünk egyet mindenben: a fönti linken elolvashatjátok, mit gondolt ő az átírás elveiről, s mit én, meg azt is, hogy bénán gépelek koreaiul. :-( namhanman azt mondta, hogy az átírás elvei világosak, én meg azt, hogy azok le vannak ugyan írva pl. a Helyesírási Szabályzatban vagy az Osiris Helyesírás című kötetében,
s létezik egy vaskos könyv a Keleti nevek magyar helyesírásá-ról is, ám az elvek gyakorlati alkalmazása olyannyira nem egyértelmű, hogy lám, ő is arra kényszerült, hogy gyakorlati útmutatót adjon azoknak, akik a koreai neveket nagyjából helyesen szeretnék ejteni. Ha, tudniillik, olyan jól működnének a gyakorlatban a leírt elvek, vajmi kevés szükség volna az egyébként nagyon is hasznos tájékoztatóra. A VB-n jutottunk, ameddig jutottunk, voltak jó momentumaink, és voltak szerencsés pillanatok is, de ez már a múlt! Hogy most újra fölmelegítem a dolgot, a koreai nevek/szavak magyar átírását, annak az az aktualitása, hogy úgy tetszik, Észak-Koreában fölgyorsult a hatalmi szerkezet átrendeződése. 김정일, az eddigi, egyszemélyi vezető egészségügyi problémákkal küzd, ezért rohamléptekben adja át a vezetést legfiatalabb fiának, 김정은-nek. Nem véletlenül írtam ezeket a neveket koreaiul, hiszen a kérdés/probléma éppen az: hogyan kellene e neveket magyarra átírni?! namhanmannnak, persze, igaza van, hiszen az ügy, elvileg, rendezve van:
"Az átírás elvei 218. A szépirodalmi művekben, a sajtóban, az általános és középiskolai oktatást szolgáló vagy kiegészítő kiadványokban a nem latin betűs írású nyelvek neveit és szavait a magyar ábécé betűivel (vö. 10.), lehetőleg a forrásnyelvből (tehát más nyelv közvetítése nélkül) írjuk át. Átíráskor az idegen hangsort (pl. a kínai esetében) vagy az idegen betű- és hangsort együttvéve (pl. az orosz, az arab, a görög stb. esetében) nyelvenként szabályozott módon helyettesítjük magyar hangokkal, illetőleg az ezeknek megfelelő magyar betűkkel. A magyar átírás alkalmazása a forrásnyelvvel kapcsolatban kialakult közgyakorlattól is függ (pl. az orosz vagy a kínai magyar átírása elterjedtebb más átírási módok használatához képest). Ha egy tulajdonnév vagy közszó nem szabályosan átírt alakban honosodott meg nyelvünkben, hagyo­má­nyos formájában használjuk. (Vö. 205., 210.)" Az Osiris nagyjából ugyanezt írja: pl. a koreaiból, azaz egy másik ábécéből átírt szavakat az eredeti ejtésnek megfelelő magyar hangokkal helyettesítjük, s az átírásban az ezeknek megfelelő betűket alkalmazzuk. Akkor, úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van! Hát akkor most ne firtassuk, hogyan lett 서울-ból ("Szaul") Szöul, 평양-ból ("Pjangjáng") Phenjan, 김일성-ból ("Kim Il Szang") Kim Ir Szen, és a többi. Mert erre mondja a szabályzat, hogy bevett forma, maradjon! Rendben, legyen! El van baszva, hát együtt élünk vele. Megjegyzem, nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy azt mondjuk: amiről tudjuk, hogy el van baszva, azt helyrehozzuk.
Szóval, a régi dolgokkal így áll a helyzet! Csakhogy most épp hatalomátvétel történik, az eddigi vezető helyett egy új, ezidáig (nagyjából) ismeretlen figura kerülhet e furcsa ország élére.

Hát itt volna az alkalom a szabályok érvényesítésére, s a magyarázhatatlan kivételek végleges sutba vágására. A világ médiumai tele vannak a trónkövetelő nevével, itt volna az alkalom, hogy eldöntsük, mi hogyan akarjuk írni! Mert az elmúlt hetekben írták már az ő nevét médiumainkban Kim Dzsang Un-nak, Kim Dzsang Ün-nek, Kim Dzsangun-nak, Kim Dzsangün-nek, Kim Dzsong Un-nak és Kim Dzsong Ün-nek is. (A lista, fölteszem, nem teljes.)
Javaslatom a következő: a 김 az Kim, kevés vita lehet efelől. A 정 talán eggyel bonyolultabb, de nem megfejthetetlen. A koreai ㅓ nagyon hasonlít a magyar "a" hanghoz, ha nem teljesen azonos is vele. Ebben namhanman-nak igaza van. Azonban van egy másik hang, a koreai ㅗ, amely viszont a magyar "o"-ra hajaz. Ha a koreai ㅓ-t "o"-ként írnánk át, azaz a 정-ot Dzsong-ként, elveszne a két fonéma, a koreai ㅓ és ㅗ különbsége. Ezért azt javaslom, hogy írjuk át a 정-ot "Dzsang"-ként. A 종-ot, meg, egyébként, "Dzsong"-ként. ( A ㅈátírásának esetleges problémáját most mellőzöm.) S akkor marad az utolsó szótag: 은. Megint két fonéma között kell döntenünk: ㅡ és ㅜ.  A második inkább a mi, magyar "u" hangunkhoz hasonlít, az első meg olyasmi, mint az oroszban a "jerü". Ez utóbbit leginkább a magyar "ü"-vel írjuk át, jóllehet a hang valahol az "i" és az "ü" között van. Mivel a koreaiban és a magyarban is van ㅣ és "i", azt javasolom, hogy - megint csak a differencialitás jegyében - maradjunk a koreai ㅡ magyar "ü" átírása mellett! S akkor megmarad nekünk az ㅣ "i" pár is!

Kim Dzsang Ün, így javasolnám átírni az új észak-koreai vezető nevét. Mostanában, persze, divat - főleg Délen -, hogy a két utolsó szótagot egybeírják, mintha angol név volna. .-(((((( Én minden tanítványomat arra biztatom: ragaszkodjon a nevéhez úgy, ahogy van, mert az identitása egyik horgonya az! Értik, nem értik, nem tudom! Akkor így módosítok - valamiféle tolerancia jegyében -: Kim Dzsang Ün vagy Kim Dzsangün.

Index, origo, egyebek, figyelem! 


Ja, egyébként meg próbáljátok ki ezt a komolyan problémás szolgáltatást: 


http://u.hanami.hu/wp/koreaiatiras.cgi

Tanulságos mindenképp!

2010. október 9., szombat

"MAGYAR HŰTŐ KOREÁBAN"

Kb. egy héttel ezelőtt czelfrida közkinccsé tette egy norvégiai (szándékosan írom így, mert bár czelfrida magát csaknem norvégnak érzi, én tudom: magyar ő, Norvégiában!) hűtő tartalmának egy részét. Itt: http://egysimaegyfjorditott.blogspot.com/2010/10/egy-sima-huto.html. Ennek nagyon megörültem, mert mégiscsak jó tudni, mit tesz az arcába egy magyar-norvég Északon, meg hát az ötletnek is, hogy akkor ki-ki a maga expatrióta hűtőjét közszemlére teheti, amolyan okulásképpen. Eddig nem jött össze a fényképezés meg az írás, de ma nekiálltam, hát itt az első fölvonás.
Itt van, elsőnek, a hűtő maga:


Ebben aztán a következő dolgok találhatók. Kezdjük a fagyasztóval, mert ott most nem sok minden akad. Vannak a halszeletek,



meg a mira által olyannyira preferált mándu, ami amolyan tésztába csomagolt hús-zöldség keverék, esetleg kimcsi vagy tészta megest. Vagy kifőzi az ember, vagy kisüti, melyiket hogy ajánlják. A mándut eszi az ember magában, de adják levesben is, meg egyéb ételek mellé, körítésnek. Ez itt épp csápcse-mándu, azaz üvegtésztás, szójaszószos, zöldséges töltelékkel ellátott gombócka.


Most, hogy lefényképeztem, rájöttem: sokkal európaibb ez a hűtő, mint mira érkezése előtt! Mert van itt

majonéz,


mézes mustár,


tej,

vaj,


krémsajt,


és gyümölcsjoghurt is!


Van, persze, szójapaszta is, meg


szójapasztával kevert paprikaszósz is! Mindkettő isteni, a maga módján!


Nem hiányozhat a zúzott fokhagyma sem, amiből jut a


kimcsibe is! A világos anyag kínai kelből, zöldségekkel erjesztett kimcsi, a másik ugyanez, méregerős paprikával, rákszósszal megküldött változat.


Kétféle sör van itthon: ez nekem, a Hite márkacsalád legújabb terméke. Pont ugyanolyan, mint a többi, de nekem bejött a dizájn.


Ez meg mirának, aki, asszem, titkon még dönt bele mézet is. Szerintem a citromos sör a gyümölcsteákkal, a mézes mustárral, a ketchuppal, a citrompótlóval stb. a civilizáció zsákutcáját jelenti, mindazonáltal a hűtőben elfér.

Egyelőre ennyi, majd jön a folytatás!

2010. június 21., hétfő

"TÉRKÉP E TÁJ?"


A nappaliban a falon van egy Korea térkép. Nagy ügy, mondhatnánk, hol legyen?! Vagy a másik oldalról közelítve: milyen térkép legyen a kvángdzsui nappalimban, ha nem Korea?! (Vesd össze: "Miért, mi legyen, Fapuma?") És ha úgy fogalmazok: ez nem egy Korea térkép, hanem az egy Korea térképe? Érdekesebb, nem?! A térkép itt van mögöttem, s azért jutott eszembe, mert előttem meg a tévé képernyője virít, s ott épp Észak-Korea és Portugália gyűrik egymást. A két Korea közül az egyik. (Dél-Korea holnap játszik sorsdöntő meccset Nigériával.) (Közben az északiak belenéztek egy rettenetesen nagy pofonba: 7:0. Ez az, ami gombócból is sok. Azt kell mondjam, a gólarány nem túlzó akkor sem, ha nem ügyetlen társaság az északi válogatott. A hétköznapokban másik ligában játszanak, és ez megmutatkozott. Dzsang Te Sze, a legnagyobb északi sztár épp most kért elnézést a zakóért a déli tévében.) No, de vissza a térképhez! Fölül Kína egy darabkája látszik, alul meg a Koreai-félsziget színesben, egészen lent egy csücsöknyi Japán. Az egyes tartományok szépen berajzolva, a legészakibb északitól a legdélibb déliig, egységesen, ahogy kell. Ha gyanútlanul rápillant az ember, azt gondolhatná, egy ország térképe ez: semmi nem jelzi, hogy a Koreai-félszigeten két állam létezik. Nincs határ, nyoma sincs a nagyjából a 38. szélességi körnél húzódó demilitarizált zónának, amely a valóságban elválasztja egymástól a két országot. Ha közelebbről, tüzetesebben szemügyre vesszük a térképet, azért föltűnik egy-két dolog! A déli részen több nagy város van, fönt alig valami. A lenti területet utak százai szelik át, Északon a térkép jóval szellősebb. Az igazán figyelmes szemlélő azt is észreveszi, hogy ott, ahol a DMZ (Demilitarized Zone) van, az utak egyszercsak a semmibe futnak. Ez a térkép, persze, nem unikum. Alighanem hivatalos, politikai döntés, hogy nem vesznek tudomást a félsziget megosztottságáról: a legtöbb térkép ilyen, itt, Dél-Koreában. Ha azonban az ember a neten keresgél, csupa olyat lel, amelyekre nagy betűkkel beírták a két ország nevét, középre meg mélyen bekarcolták a DMZ-t. Kivéve, persze, ha koreaiul keres.
Ám az igazán érdekes rész még ez után következik! A térkép fölső peremén ugyanis a következő szöveg olvasható: "대한민국 전도", vagyis: Dehán Minguk Dzsando". Azaz (első közelítésben): "Korea teljes térképe". Csakhogy - éppen a félsziget megosztottsága miatt - Koreának nem egy neve van! A "Dehán Minguk" név Dél-Koreát jelenti, hivatalos nevén a Koreai Köztársaságot. Mert Észak-Koreát (pl. a tévé képernyő bal sarkában) közönségesen "Bukhán"-nak hívják itt, Délen, az ország hivatalos neve pedig: "조선민주주의인민공화국", vagyis Dzsoszan Mindzsudzsüi Inmin Gonghvaguk": ez a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. A falamon függő térkép tehát, amely a teljes Koreai-félszigetet ábrázolja mindenféle megosztottság jelzése nélkül, a cím szerint legalább: a Koreai Köztársaság (Dél-Korea) térképe, rajta Phenjannal (Pjangjáng) és a Bektuszánnal (a koreaiak Északon lévő szent hegyével).
No, hogy is kell ezt akkor érteni?! Tudjuk, a két Korea léte politikai/gazdasági/kulturális stb. realitás, legújabb konfliktusaikkal tele van a sajtó. Mindkét ország csapata itt van a vébén, a kettő (a mai hetes után erősen remélem!) nem egy! A mögöttem lévő térkép azonban egy egyesült Koreát ábrázol, pontosabban egy egységeset, amely még/vagy már nem megosztott. A jövő van a falamon? Vagy valamely, soha meg nem valósuló ábrándkép? Esetleg egy önmagát beteljesíteni hivatott jóslat? Fölfuvalkodottság, gőg, sovinizmus? Vagy éppen az öszetartozás érzésének megkérdőjelezhetetlen ereje?
Nehéz volna minden kétséget kizáró választ adni! Magam azt remélem, az előidejű jövő függ itt mögöttem, amit pedig a képernyőn, magam előtt látok, az a múlóban lévő jelen. Tegnap megkérdeztem néhány tanítványomat: drukkolnak-e az északiaknak a vébén? Először nem értették (nem nyelvi problémánk volt!), majd magától értődően mondták: természetesen! A déli tévé korrekt beharangozót adott a meccs előtt, ám a lakótelep melletti kis bolt udvarán, ahol a déli meccsek idején összegyűlik néhány tucat drukker, hogy végigszurkolják az egyik ház falára kivetített meccset, ma üresen álltak a székek és asztalok ... Talán otthon drukkoltak: előttük a tévé, mögöttük ...

No, valami ilyesmi: