"DMZ_02"

A DMZ nagyjából egyetlen olyan helye, ahol valódi interakció van a két Korea között: Pánmundzsam. Folyamatos feszültség, időnként botrányok, néhanapján jó dolgok. A kék épület közepén van egy vonal: innen Dél, onnan Észak. Itt ült az egyik tárgyalódelegáció, ott a másik. Ha nem jön be északi, át lehet menni a túloldalra a látogatónak. Ilyenformán voltam Északon. Ha mégis bejön egy északi határőr, akkor viszont: nem szabad ránézni, beszélni vele, bármilyen formában  kontaktusba kerülni. A déli katonák naphosszat az északiak mozdulatait figyelik, s viszont. A szemkontaktus okozta konfliktusok elkerülése végett a déliek napszemüveget hordanak. Csupa Ray Ban-es pali ...

"DMZ"

Ma délután 3 óra körül elsült egy dél-koreai aknavető az Észak-, és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált zóna, a DMZ környékén, Pádzsu körzetében. A déliek azt mondják, véletlen volt, s erről azonnal értesítették az északiakat is (szerencsére déli területen landolt a lövedék), mindenesetre nem jött jól az amúgy is feszült helyzetben: amerikai/dél-koreai tengeri hadgyakorlat, északi fenyegetőzés, kínai javaslat.

A DMZ: 
"The Korean Demilitarized Zone (Korean: 한반도 비무장지대) is a strip of land running across the Korean Peninsula that serves as a buffer zone between North and South Korea. The DMZ cuts the Korean Peninsula roughly in half, crossing the 38th parallel on an angle, with the west end of the DMZ lying south of the parallel and the east end lying north of it. It is 250 kilometres (160 miles) long, approximately 4 km (2.5 mi) wide and is the most heavily militarized border in the world. The Northern Limit Line, or NLL, is the de facto maritime boundary between North and South Korea in the Yellow Sea and the coastline and islands on both sides of the NLL are also heavily militarized."

Furcsa hely: tele van aknákkal, ember nem járta vidék évtizedek óta. Hacsak nem számítjuk az ide-oda járó diverzánsokat meg a (főként) északról próbálkozó menekülőket.

Choi Byung Kwan, fotóriporter, az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején végigjárta a DMZ-t és elképesztő fotókat készített. "Gyakran látok megkapó vadvirágokat, amelyek aknamezőkön fekvő, rozsdás sisakok golyó ütötte lyukaiból virágoznak ki. Ezek egyszerre örvendeztetik meg a szívemet és töltenek el mély fájdalommal, mert mintha halott katonák ifjú lelkei elevenednének meg bennük ..."

"FACELIFT - UPDATE"

Most néztem a The Korea Herald címoldalán a statisztikákat: a vezető hírek között első helyen áll a tudósítás arról, hogy egy tanárt egy kiskorú tanítvány megrontásával vádolnak. Második a dél-koreai sziget ágyúzásához használt északi lövedékek elemzése, azt pedig egy olyan írás követi, amely a déli katonai készültség növeléséről szól. Aztán jön egy cikk az újabb északi fenyegetésekről, az 5. pedig egy rövid hír arról, hogy Sarah Palin az elmúlt hónapokban sem lett eszesebb egy jottányival sem. (Egy rádióadásban odanyilatkozott, hogy a jelenlegi feszült helyzetben "nyilvánvaló, hogy észak-koreai szövetségeseink mellé kell állnunk". Amikor kijavították, nagyjából azt mondta: "no, meg persze a déliek mellé".) És igen, a 6. helyen ott van a fő hírek között a mi kis szépségversenyünk! Basszus, ha mondjuk, egy San Marinó-i újságról lenne szó, ahol baromira nem történik semmi, esetleg megérteném! De itt most épp van egy kis háború, a miniszterelnök elfogadta a védelmi miniszter lemondását, megy az Ázsiai Játékok, s akkor vezető hír a magyar "műnőkről" szóló beszámoló?! A legolvasottabb írások között hátrébb, a 9. helyre szorult a kis színes: egy vetkőző cambridge-i egyetemista, a modellkedés buktatói és Oprah "befurakodtak" elé ... Ezeket olvassák leginkább az itteni angol ajkúak ... akkor nekik is: "Köszönjük, Olvasók!"

"FACELIFT"

Régóta tervezem, most belekezdtem: föltettem az oldalra néhány Koreáról szóló blogot és az ország, a nyelv iránt érdeklődőknek talán érdekes vagy hasznos linket. Az elején tartok (az anyaggyűjtés közben jöttem rá: meglepően sok ilyen webhely van!), de igyekszem mielőbb befejezni. Keresgélés közben nagy segítség volt cotta blogja, amit külön is a figyelmetekbe ajánlok (főleg, ha koreaiul akartok tanulni) - sok érdekes weboldalra ő hívta föl a figyelmemet. Köszi!

Egyébként meg, ha már a "facelift"-nél tartunk: egy magyarországi esemény ismét átlépte a koreai angol nyelvű sajtó ingerküszöbét. (Utoljára talán a vörösiszap-katasztrófa idején cikkeztek kis hazánkról.) Nem, nem a magánnyugdíjpénztárak körül kialakult helyzetről írtak, s nem is a stagnáló magyar gazdaságról. Nem érdekelte őket a forint árfolyammozgása, a Biszku-ügy, és nem találgatják, ki lesz a legfőbb ügyész. Nem, a The Korea Herald internetes kiadását ma más hozta lázba. Ez:

A hír szerint Magyarországon az idén is megrendezik a plasztikai műtét(ek)en átesett hölgyek szépségversenyét, a "Miss Mű(anyag) Magyarországot". (Hú, csak el ne maradjon valamiért!) A versenyen kizárólag orvosi igazolással lehet részt venni: bizonyítani kell, hogy történt(ek) beavatkozás(ok) - "natúr" nők nem nevezhetnek. A bírálók a versenyzők szépségét és az elvégzett plasztikai műtétek minőségét vetik össze. (Ez vajon hogy megy? "Itt egy első osztályú ajakföltöltés: 9.5 pont. Ott egy szuper szilikon mell, és nézzék csak, alig látszik a vágás! 10 pont!) A 22 éves Kertész Timea elálló füleit operáltatta meg először még 17 éves korában, s az eredménytől annyira megjött az önbizalma, hogy később nem volt megállás: mellplasztika, fenékimplantátum. Remek! Köszönjük, Timea!

Hogy emberek ilyen baromságokkal foglalkozzanak! És ez vonatkozik mind a "szépségverseny"  kitalálóira és közreműködőire, mind pedig a Herald sasszemű riporterére! Neked is köszönjük, Moon Ye-bin!

"ÉSZAK ÉS DÉL ÚJRA"

Az előző posztban emlegettem az északi zsarolós technikát: fenyegetéssel, követelőzéssel, olykor sima gyilkosságokkal próbál Észak-Korea újabb és újabb élelmiszersegélyekhez jutni. (A 90-es években visszafogottabb becslések szerint legalább 600.000 ember halt éhen, mások szerint az éhezés következtében korai halált haltak száma megközelítette a 2 milliót, míg olyanok is vannak, akik 3 millió áldozatról tudnak. A helyzet a következő évtizedben valamennyit javult, bár a 2007-es árvizek újabb krízist idéztek elő. A helyzetről sokat elárul, hogy '92-ben az "együnk kétszer egy nap!"-kampánnyal igyekeztek orvosolni az élelmiszerhiányt.) Most olvasom: Dél-Korea fölfüggesztette a két ország Vöröskeresztje közötti tárgyalásokat, melyeknek a háború által szétszakított családok találkozásának megszervezése lett volna a föladata. Októberben még egyezkedtek, de Pjangjáng (Phenjan) 500.000 tonna rizst és 300.000 tonna műtrágyát követelt a találkozások folytatása fejében. Sima, egyszerű, arcátlan zsarolás ... akkor nem "bizniszeltek". Most egy darabig megint nem fognak.

A helyzet, persze, nem egyszerű: az élelmiszersegély megtagadása esetleg déli családok Északon rekedt rokonait, gyerekeket ítél (éh)halálra.

"ÉSZAK ÉS DÉL"

Ha nem használtam volna el az előző bejegyzéshez a kifejezést, most azt kérdezném: "Ez meg mi ez?" És tennék utána rohadt sok fölkiáltójelet ...

A hír most már nyilván kevés embernek hat újdonságként: az észak-koreai hadsereg ma délután lőni kezdett egy dél-koreai szigetet a Sárga-tengeren lévő, képzeletbeli határvonal közelében. Civilek házait gyújtották föl a lövedékek, eddig két dél-koreai tengerészgyalogos meghalt, többen megsebesültek. Tele van a történettel a világ-, és a hazai sajtó is. Itt meg szinte megállás nélkül erről szól az összes tévécsatorna műsora. Nincs pánikhangulat, az ittenieken nem félelem érződik, inkább tehetetlen düh, némi értetlenséggel vegyítve. "Ez meg mi ez?!?!?!?!?!?"

Értem én, hogy az északiak már évtizedek óta hasonló akciókkal zsarolják a délieket, az amerikaiakat, Kínát és az oroszokat, gyakorlatilag az egész világot: hol urániumdúsítással dicsekszenek, hol robbantásokkal fenyegetőznek, időnként föllőnek egy-egy rakétát, vagy ha úgy hozza kedvük, állítólagosan a biztonsági zónába tévedt civileket lőnek le habozás nélkül, de egy hadihajó megtorpedózása is megteszi, csak figyeljenek rájuk, s mindenekelőtt: küldjenek élelmiszersegélyt (évek, évtizedek óta tart az éhínség!), bármit, amivel meg lehet hosszabbítani a kétségbeejtő helyzetben lévő ország és rezsim fönnállását. Értem, de most, mintha túllőttek volna a célon azzal, hogy telibe trafáltak. Másutt azt írtam egy kommentre válaszul: ha az eddigi akcióik olyanok voltak, mintha egy hiúz orrát pöckölgették volna, most közvetlen közelről bemostak egyet egy tigrisnek. Én már a hiúzzal is óvatosabb lettem volna, de egy ekkora nagymacskát orrba baszni már túlmegy minden vagányságon ...! S most nem arra gondolok, hogy a déliek visszalőttek, meg nem is arra, hogy esetleg eszkalálódik a helyzet és háború lesz a két ország között. Ezt nem tartom valószínűnek. Azt annál inkább, hogy pl. a kínaiak, akik eddig rendszeresen megakadályozták, hogy a nemzetközi közösség amúgy emberesen pofán verje az északi rezsimet, kihátrálnak a vállalhatatlan szomszéd mögül, vagy a példátlan incidensnek az lesz a következménye, hogy a fizikai túlélést biztosító déli élelmiszer-, és humanitárius segélyek elapadnak, esetleg az amerikaiak tényleg nem állnak szóba az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Észak-Koreával. Szóval, veszélyes játszmába kezdett az egyébként is hatalmi átmenettel küszködő északi rezsim, én úgy vélem.

Órák teltek csak el a támadás óta, de a szerecsenmosdatás megkezdődött, mégpedig a megszokott, jellegzetes északi retorikával: a csapás voltaképpen ellencsapás volt a déliek provokációjára (hadgyakorlatot tart a déli hadsereg), s arra, hogy Délről kezdték el lőni az északi területeket. (Egy déli katonai forrás szerint az érintett szigettől 20-30 kilométerre délnyugatra valóban volt egy lövészeti gyakorlat, de hát hol van az a határvonaltól?!) És persze jön a többi, szokásos duma: további, "kíméletlen" csapások várhatók, amennyiben a "déli bábkormány katonái akár 0,001 milliméterrel is behatolnak az észak-koreai felségvizekre", bla-bla ... Mindezt egy olyan területen, ahol még a szárazföldinél is képlékenyebb a demarkációs zóna, s ahol az északiak nem ismerik el "az amerikaiak által egyoldalúan kijelölt" határt.

A nagy kérdés most az: mit lépnek a déliek, illetve hogyan reagálnak a hatpárti tárgyalások potenciális résztvevői, a térség meghatározó erői. Dél-Korea "elítél, és nem tolerál, válaszlépéseket helyez kilátásba", az USA "határozottan elítél", Kína "aggodalmát fejezi ki", az oroszok szerint az incidens kirobbantója "nagy felelősséget vállalt", a japánok "minden lehetséges információt begyűjtenének, s fölkészülnek egy esetleges váratlan fordulatra".

Egyelőre mindenki hozza a szokásos formáját ...

"EZ MEG MI EZ?"

Szerintem alapjában véve két eset lehetséges:
1. Valakinél befigyelt egy briliáns szójáték, hát legott fölkasírozta egy molinóra.
2. A 30 év az kemény 30 év, ami nem hagyta érintetlen a hosszú távú memóriát sem.

"KIRÁNDULÁS"

Mostanában nincs idő semmire! Pedig még csak azt sem mondhatnám, hogy irtózatosan sok a munka, mert bár van mindig föladat, azért össze sem hasonlítható az elmúlt félévvel. Mégis, most valahogy elmúlnak a napok, darálódik a hétköz, és olyan kevés dologra mondhatom, hogy akkor ezt most megcsináltam, vagy ez most jól sikerült ... A vasárnap mégis ilyenre sikeredett, végre! Elhatároztuk, hogy kimozdulunk, ha messze nem is, ide a környékre, néhány érdekesnek tűnő helyre. S mert mostanában nincs idő semmire (mondtam már?) - például írni sem nagyon tudok leülni -, álljon hát itt a vasárnap története képekben és klipekben!

Magunkhoz képest korán keltünk (direkt!), és nekivágtunk! No, az első etapban nem jutottunk nagyon messzire: tervezett útvonalunkon, néhány kilométerre tőlünk, van egy Paris Baguette üzlet, ott megálltunk. Ki volt ez találva: gyors reggeli, finom kávé, aztán uccu! Közben, kihasználva a személyzet lazulását, lefényképeztem a PB tortafölhozatalát. Állati jól néznek ki, a szomorú valóság azonban az, hogy 60%-kal ízetlenebbek a látványnál, s ráadásul szinte mind ugyanazt tudja. Vizuálisan rendben vannak, ám ízek tekintetében kihívásokkal küzdenek - fogalmazzunk píszí (PC) módon!

Utána elautóztunk a kellemes napsütésben Icsanba, a koreai kerámiaközpontok egyikébe. Van itt egy falucska, ahol kézművesbemutatókat, kerámiaüzleteket ígért a kalauz. Üzletek éppen voltak, meg láttuk az égetőkemencéket is, bemutatónak viszont nyoma sem volt. Némi csalódás ... Bár az összkép kellemes ...

Rövid séta után továbbindultunk Jadzsuba, mintegy 45 kilométerre Icsantól. Az első megálló egy ma is működő buddhista templom volt, amelyet a 14. században alapítottak: Sillükszá. Nekem picit rendezetlennek tűnt, de a folyó melletti elhelyezkedés, a mögötte lévő dombocska mégis szép látvánnyá, kellemes hangulatúvá varázsolta a helyet.

A templom tényleg élt: a kis imaházakban emberek térdepeltek, az udvarban gyerekeket okítottak, s közben mindenhol szólt a meditatív zene és beszéd:

Csöndes, szép kis hely. Fönt, a templom fölötti dombon több mint 600 éves kövek állnak: az alapító szerzetes sírhelye, sztúpa, kínaiul írt emléktábla: eszméletlen idők ...!

Amint említettem: mindez a folyóparton áll. Egy kis sziklamászás után az ember lenézhet az alant kanyarodó folyóra, s itt tényleg van valamiféle meditatív hangulat - jóllehet, jönnek-mennek az emberek.

S még nincs vége: mert a templom annyira él, hogy a közösséghez tartozó férfiak és nők - most, a kimcsikészítés szezonjában - mi mást tettek volna, mint hogy előkészítették a kettőbe vágott kínai kel fejeket a fermentáláshoz:

A templomlátogatás után a folyó mentén sétáltunk lefelé, amikor kiderült: a spirituális aktivitás mellett a testnek is adnak a helyiek! Szenior ligás lábtengósok nyomták két adag rizsbor között az ipart - egészen jó színvonalon. A szabályok mások mint nálunk, itt minden érintés után pattanhat a labda, s ettől egyrészt lassúbb, másrészt agresszívebb lesz a játék. A mákkalli-meghajtású idősek jól nyomták - kíváncsi volnék, hogy egy gyors játékot erőltető magyar négyes ellen mennyi esélyük volna a karaterúgásokkal operáló keletieknek?!

Késő délután volt, de még el tudtunk menni a koreai ábécé föltalálójaként tisztelt Szedzsong király sírjához, aki a 15. század közepén hunyt el. A hatalmas parkban valóban van valami magasztos - az embernek tényleg van olyan érzése, hogy szent helyen jár:

Innen már hazafelé indultunk, lassan beesteledett, de hazaérve kiderült: alig is van mit ennünk. No, legott elmentem a legközelebbi mándu-készítőhöz! A mándu afféle tésztába csomagolt izé - lehet húsos, zöldséges, kimcsis stb. töltelékes -, amit általában gőzben párolnak meg. Míg vártam az eredményre, kicsit filmeztem, és - mellesleg - megtudtam: "győztünk" tollaslabdában az Ázsiai Játékokon!

Nos, nagyjából eddig tartott a nap - a "mándu" arcba tűrése már semmiféle érdekességgel nem bír, meg hát mondtam is talán: "mostanában nincs idő semmire".

"VALLOMÁS"

"Egy probléma: még mindig nehéz első személyre fordítani, amikor tolmácsolok. Talán nagyon szeretem magamat, és nem tudom engedni, hogy más az én legyek. :-)"

Egy ma érkezett e-mailből. Ennél szebben, pontosabban és közérthetőbben megfogalmazni az "ego-dilemmát" ...?!

"MÉLYGARÁZS"

Beparkoltak a srácok.

Szegény KS hátul, beszorulva. Ilyenkor jön az, hogy a fehér Daewoo-t hátra, a dög nagy Hyundai-t meg előre tolja az ember. Egyébként nem nehéz.

"AZ ŐSZ SZÍNEI A KAMPUSZON"

Silány képek, tudom, de talán visszaadnak valamit az itteni őszből:

Az hogy van, hogy ugyanazon a juharfán vannak sárga és mélyvörös levelek is?!