2010. május 22., szombat

"TÖRTÉNELEM KELETNÉZETBŐL"


Most olvasom egy koreai szerző, Bae Kichan könyvét, a Korea at the Crossroads címűt, ami a címének megfelelően (Korea válaszúton) azt igyekszik földeríteni: hogyan válaszolhat a 21. századi történelmi-politikai kihívásokra az ország úgy, hogy nem egyszerűen túléli a következő évtizedeket, hanem hosszú távú megoldásokat keres. Az alcím: The History and Future of East Asia (Kelet-Ázsia múltja és jövője); nemrég kezdtem, így én még a múltnál tartok. De, mondhatom, érdekes olvasmány - van ennek az ázsiai történelemnek valami bája!
A történeti fejezetek részletesen taglalják, hogyan gyűrték egymást a kelet-ázsiai térség kisebb-nagyobb tényezői (királyságok, tartományok, birodalmak, népek, népcsoportok) évszázadokon keresztül. Kínaiak és japánok, koreaiak és mongolok, egészen le Vietnámig, nyugatra Tibetig és Indiáig, északra pedig a sztyeppék mindenféle kalandoraiig. A történelmi színtéren föltűnnek a göktürkök (?), a khitanok (?), a jurchenek (?), a koreai Koguryo, Baekje és Silla királyságok, és még számtalan törzs, nép, mifene; kirajzolódik egy teljes világ képe ... és sehol nem esik említés a világon kívüli, azaz elhanyagolható tényezőkről! Üdítően, kijózanítóan nincs a képben az Uralon túli (inneni?) terület, bizonyos ... hm, Európa! Ha mégis megjelenik, jelentéktelen mellékszereplő csupán. Mint akkor, amikor a 68. oldalon azt említi a szerző: egy bizonyos Xiongnu törzscsoport (gőzöm nincs, hogy kellene ezeket magyarul leírni!) két részre szakadt, s a keletiek továbbra is Kínát támadták, míg a többiek nyugatra indultak: na, ők "rontottak rá a Római Birodalomra, s őket hívják Nyugaton hunoknak". Pont. Ennyi.
A másik bájos momentum a 7. századi kínai-koreai csatározásokhoz kötődik. A kínai Tang-birodalom végképp magához akarta kötni a koreai királyságokat, ezért néhány éven belül több támadást indított a délre fekvő Silla királyság ellen. A koreaiak mindannyiszor rommá verték az inváziós seregeket, de nem ez az érdekes! Hanem az, hogy ezután: "a Silla királyság azonnal követet küldött a kínai uralkodóhoz, hogy bocsánatot kérjen a győzelmekért, s békejobbot nyújtson. A Tang Birodalom értékelte a gesztust, és Munmu királyt visszahelyezte jogaiba." Próbálom ezt elképzelni európai kontextusban: mondjuk, Nándorfehérvár után ott térdel két magyar követ II. Mehmed sátrának bejáratánál. Zavartan gyűrködik a mentéjüket, s annyit mondanak: "Hunyadi küldött minket. Az a helyzet, hogy ezt nem egészen így gondoltuk, bocsi az alázásért." Mehmed meg valami olyat: "No." Erre a követek: "Padisah, legyünk inkább barátok, ezt üzeni Hunyadi. Hoztunk egy kis ajándékot is: lovakat, lószerszámot, néhány szüzet, meg magyar legényeket janicsárnak, ha meg nem sértünk vele."

"HIGH TECH"


Ezt a képet múlt vasárnap este készítettem a szöuli belvárosban. Most először láttam a szerkezetet: egy kivetítő, amin van egy érintőmonitor és egy beépített kamera. Ha eléállsz, kivetíti a képet, és fényképet is készíthetsz vele, amit azonmód el is tudsz küldeni egy tetszőleges e-mail címre. A két csaj teljesen rágyógyult a cuccra, nem tudtam lefeszegetni őket a monitorról, annyit tudtam csak elérni, hogy csináltunk egy közös képet az obligát V-jellel. Vicces.

"HÓDOK"


Állítólag két ember alkotta tárgy látszik a világűrből: a kínai Nagy Fal és a New York-i szeméttelep. Egyesek hozzáteszik: valószínűleg a Szuezi- és a Panama-csatornát is láthatni. Nemrég kiderült: jönnek föl a hódok!
Ez aktuálissá teszi a bon mot-t, amelyet egy barátom küldött nemrég: "Védd az erdőt! Egyél hódot!"

"FÖLMOSÓVÖDÖR - UPDATE"


Aki régen olvasta a blogot, tudja: a legtöbb fejfájást (a nyűgös laptop mellett) a kifacsarható fölmosómop hiánya jelentette nekem. narin zseniális ötlete nyomán jó ideig egy hatalmas, a vödör tetejére illesztett műanyag szűrő jelentette a megoldást. Egyik magyarországi látogatásom végén betettem a bőröndbe egy rendes, fölmosóvödörre való kifacsaró kosárkát, s azt hittem, végleg megoldódott a probléma. Még arra is ügyeltem, hogy az új szerzemény színében menjen piros vödrömhöz. Szomorúan kellett azonban konstatálnom: a két műanyagipari darab nem kompatibilis; sehogy nem tudtam összeilleszteni őket. Már azt hittem, életem végéig szűrőbe tunkolom a mopot, amikor az E-Martban lődörögve egyszerre elakadt a lélegzetem! Mert egy bemutató standnál egy eladó hölgy lábánál/kezében ott volt egy full extrás, az atomkorszakot a mindennapokban megjelenítő, abszolút profi fölmosókészlet! Mit egy, ez volt A fölmosókészlet! Azonnal tudtam, hogy erre nekem szükségem van, erre, itt, ni:


A katonaságnál volt, ugye, a fóka. Ez az egyszerű (mocskos) fölmosórongyot jelentette. A motoros fóka a fölmosófára applikált rongy volt, azonban ezt csak kivételes alkalmakkor lehetett használni, mert szükségtelenné tette a (megalázó) térden csúszást, ami – mint tudjuk – a katonai fölmosás alfája és omegája. Nos, ha az motoros fóka, akkor ez egy atommeghajtású, önműködő, távirányítós csoda! És az egész annyira jellemzően koreai dolog: jó darabig semmi (kézi facsarás, atyaég!), aztán egyszerre, a semmiből, abszolút high-tech megoldás!

Javasolom: tekintsünk most el attól az apróságtól, hogy az objektum színe, khm, csöppet bizarr! Ne akadjunk fönn azon, hogy a centrifugális elven működő masina műanyag mozgó alkatrészei (taposópedál, fogaskerék) amolyan Achilles-ínként némiképp behatárolják a szerkezet élettartamát! Legyünk nagylelkűek, s ne hánytorgassuk föl: vajon kaphatni-e utánpótlást a korong alakú fölmosófejből! Kákán is csomót keresés, kukacoskodás volna, és igazán minden eleganciát nélkülözne, ha az öröm pillanataiban megjegyzést tennénk a csomagolás észak-koreai dizájnjára! Gondoljunk most inkább arra, hogy a szerkezet milyen életminőségbeli javulást/ugrást hozott szerény hajlékomba! Mert onnantól, hogy hazavittem a zsákmányt, mi sem lett egyszerűbb, mint a takarítás! Víz+sav, tunkolás, a fölmosófej belehelyezése a fehér kosárkába, a pedál taposása, forgás, a víz kicsapódik, s már mehet is a fölmosás! A fölmosógép azóta is jól szolgál, s kíméletes használat mellett remélhetőleg az emlegetett műanyag alkatrészek is bírják még egy darabig!

Egyébként a minap egy magyar netes oldalon láttam egy hasonló szerkezet hirdetését: a koreai csúcstechnológia a Samsung és az LG telefonjai, a Hyundai és a Kia autói után a Smart Spin fölmosószettjével is betört a magyar piacra?

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 03" SZÖUL, BELVÁROS

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 02"


Koreában a közlekedés olykor meglehetősen kaotikus. Ennek sok oka van: az úthálózat milyensége, a járművek elképesztően nagy száma, ám a legfontosabb tényező - mint általában - az emberi. Hogy is mondjam csak: a közlekedési szabályok betartása ügyében a koreaiak egyáltalán nem görcsösek. Egyszerűbben fogalmazva: magasról tesznek azokra. Ez, persze, nem újdonság nekem, mindig is így volt, ám autóban ülve más lesz az ember perspektívája a jelenségre.
Még gyalogos koromban történt, ráadásul az első napokban, amikor még nem illeszkedtem be teljesen a rendszerbe: az egyetemre mentem, el akartam csípni a következő buszt. Láttam is, hogy közeledik jobbról, de át kellett mennem az utca túloldalára, a megállóhoz. Szerencsére pont zöld volt a lámpa a zebránál, ám amikor elindultam volna, észrevettem: padlógázzal jön balról egy teherautó. Nekem zöld, neki piros, de ez láthatólag egyáltalán nem érdekelte: közeledett ezerrel. Közben jött a busz is, mielőbb neki kellett indulnom. De vajon meg tud-e állni a teherautó? Egy életem, egy halálom, nekiindultam, vadul integetve a busznak, hogy vegyen föl (a buszok csak akkor állnak meg, ha a megállóban jeleznek nekik), s közben fülem-farkam behúztam, mert balról meg már jött a fékcsikorgás ... a csávó satufékkel megállt kb. 10 centire a zebrától. Ahogy szálltam föl a buszra, még láttam, hogy kihajol az ablakból, és megnézi: valóban zöld volt-e a gyalogosoknak szóló lámpa ... a saját pirosának nem hitt, úgy tűnik.
Jellemző a helyzetre mindig visszafogott kollégám KRESZ-filozófiája: Szöulban be kell tartani a szabályokat, de itt, vidéken ..., ugyan! Az az ember érzése, hogy a szabályokat egészen másképpen értelmezik itt. Az útkereszteződésben harsogó piros nem azt jelenti, hogy meg KELL állni, legfönnebbb arról TÁJÉKOZTAT: a következő időszakban a megszokottnál erősebb keresztirányú forgalom várható. Aztán a sofőr vagy észbe veszi a tájékoztatást, vagy nem. Az a tapasztalatom, hogy szoros összefüggés van az autók mérete és a pirosba való belehajtás között. A zebrát védő pirosnak is más a jelentése az itteni sofőrök számára: a következő néhány másodpercben várható, hogy atletikus mozgású kétlábúak igyekeznek átcikázni az autók között. S valóban így van: az életüket féltő nyugdíjasok is fürge, olykor akrobatikus mozdulatokkal kerülik el a lökhárítókat. A megállni tilos és várakozni tilos táblák üzenete épp ilyen világos, ha nem is teljesen ortodox - mert a koreai erre azt mondja: értem én, hogy itt tilos parkolni, de a kocsit csak itt hagyhatom néhány órácskára, nem igaz? Ennek megfelelően a legelképesztőbb helyeken képesek megállni: kanyarban, útkereszteződésben, gyakorlatilag bárhol.
A szabályok egyébként nagyjából ugyanazok, mint nálunk (van egy furcsaság, azt majd megírom), de az amerikai rendszerhez hasonlóan jobbra kis ívben pirosnál is be lehet kanyarodni. Ez a forgalmi helyzet gyakran előáll, ezért reprezentatív minta alapján mondhatom: nincs az a kis távolság a védett úton közeledő autó és a kikanyarodni kívánó között, amelynél a koreai autóvezető ne kísérelné meg a manővert. Ha három méter, akkor annyi, ő kikanyarodik, a másiknál meg jöhet a spontán fékerőmérés ... Ha magam kerülök ilyen helyzetbe, azon túl, hogy szaporán taposom KS fékpedálját, a tükörbe pillogok, és reménykedem, hogy a mögöttem jövőnél legalább olyan jól fog a fék, mint hű Kiámnál. (Egyébként: nem ismerem a statisztikákat, de koccanásos balesetben nagyon ott vannak a koreaiak!)
Speciális eset az egyirányú utca. Az erre vonatkozó koreai filozófia voltaképp tökéletesen összegyeztethető mind az általunk ismert világra vonatkozó fizikai tézisekkel, mind pedig az ország közismerten kompetitív beállítódásával. Tudniillik, ha a rossz végéről hajtasz be az egyirányú utcába, minél gyorsabban csapatod, annál inkább lerövíted azt az időintervallumot, amelyben szembeforgalommal találkozhatsz. Ennek megfelelően gyakorta látni csutkáig húzott gázzal a forgalommal szemben száguldó motorosokat, de nem ritka a padlógázos kisteherautó, és látni csikorgó kerekű személyautókat is - igaz, ez utóbbiak jobbra-balra tekintgetnek, hogy menekülőutat találjanak, ha mégis jön szembe valaki.
Eleinte egy kicsit furcsa mindez, de aztán beilleszkedik az ember. Kezdetben minden pirosnál megálltam, de amikor már ötödször néztem rémülten a tükörből, hogy a kamionos nem hiszi el, hogy ott állok, miközben a keresztutcán nem jön semmi, némiképp lazítottam én is a regulán. A szabályok nagy részét azért betartom. Azt hiszem.