2010. december 28., kedd

"FIGYELEM"

Már többször ért kritika rendíthetetlen bölcsész olvasóim részéről, hogy a lét nagy kérdései felé fordított kitartó és mélyre ható figyelmemet talán az indokoltnál és elfogadhatónál gyakrabban törik meg a hétköznapi lét sarára, az említésre sem méltó, közhelyes, materiális létezésnek is a peremére szoruló problémákra való reflexiók. (V.ö. fölmosóvödör, még fölmosóvödörlaptop, a szubjektum és a porcicák összefüggése, hogy a fekáliagyűjtést ne is említsem!) Minden alkalommal beláttam: igazuk van, s ennek megfelelően igyekeztem vizsla tekintetemet a nyomorult életvilág apró-cseprő buktatói felől a nagy sorskérdések, az emberi lét értelmét és mikéntjét boncolgató filozófia, kultúratudomány s egyéb komoly diszciplínák felé fordítani. Ám újra meg újra szembesülnöm kell azzal, hogy bölcsész érdeklődésem vékony üvegfalát minduntalan megrepeszti egy-egy odahajított kavics, egy rosszul eltalált labda vagy egy durvábbra sikerült kopogtatás, s olyankor a messzi horizontot, a "ki?", a "mi?" és a "mivégre?" magasságait fürkésző tekintetem újra a föld, a durva anyag, az önfenntartását izzadságosan megkísérlő test felé fordul. Van bennem egy ilyen inklináció, gondolom. Mert ma is már vagy egy órája azon töröm a fejemet, hogy ha veszek egy bagettet bármely pékségben, miért adnak hozzá automatikusan egy tálkányi édes, mű-tejszínhabot!?!?




Javíthatatlan bölcsészként, valamint egy "az önfenntartását izzadságosan megkísérlő test" tulajdonosaként azt sem tartom kizártnak: ha sikerülne megfejteni, hogy mi az úristenért adnak egy tálkányi édes, mű-tejszínhabot minden egyes bagetthez Koreában, az emberi lét értelmének horizontját fürkésző tekintetünk is fölcsillanhatna egy másodpercre ...