2010. május 29., szombat

"SZOMBAT ESTI KÖZJÁTÉK"


Az előbb értem vissza az egyik környékbeli kis boltból: a tegnapi nap által leapasztott készleteket kellett föltöltenem. Ebbe a boltba ritkán járok, így nincsenek hozzám szokva - 3 perc alatt ketten kérdezik meg: amerikai volnék-e. A hentes elfogadja a választ (nem, magyar), bár nem tudom, mi járhat a fejében, mert már nem szól semmit, csak becammog hátra a raktárba. Úgy képzelem, a húsvágó bárddal belekarcolja a hentestőkébe: "1 db magyar". A hűtött italoknál aztán egy idősebb férfi kérdezi meg: "amerikai"? Neki is elmondom, hümmög. Habár a beszélgetés nem így kezdődött: nekem háttal állva először aziránt érdeklődött, hogy a kezében tartott palack vajon a Jinro termékcsalád Cass márkanevű sörét tartalmazza-e. Tekintve, hogy a "Cass" név 10 centis betűkkel volt fölvésve a másfél literes üvegre, joggal föltételezhettem, hogy emberünk némiképp "befolyásolt". A következő 10 perc aztán igazolta az előföltevést - mert barátságosan ugyan, ám különösebb összefüggések nélkül nagyon hosszan beszélt. A következőket tudtam kihámozni: Viszonylag lazán kezeli a származásra vonatkozó összefüggéseket, mert közvetlenül azután, hogy kiderült, nem vagyok "miguk" (elsőre nem vágta le a magyart), aziránt érdeklődött, hogy akkor talán Bangladesh-ből jöttem-e. Szóba kerül még Mexikó, illetve Japán, bár ez utóbbi valószínűleg már más kontextusban. Mert azt is érteni vélem, hogy az északi-déli konfliktusról beszél (talán itt jött be neki Japán), s arról, hogy az amerikaiak, meg a kínaiak ... mittudomén ... a józan koreait sem értem, ha folyamatosan beszél ... Közben tényleg nagyon barátságosan az arcomba hajol, olyan közel van, hogy teljesen elmosódik az arca, s csak mondja tovább. Valamiért eszébe jut Franciaország: talán azt firtatja, onnan jöttem-e. Ennek ellentmond, hogy kétszer már nyugtázta a Hangári-t. Szép, metonimikus kapcsolódásokat vélek fölfedezni abban, ahogy Franciaországról eszébe ötlik Napóleon, kicsivel később a bor, majd rövid ideig visszatér az alapvető dilemmához: a kiválasztott palack vajon Cass sör-e? (V.ö "sörös", "boros" vagy-e.) Újra említi Napóleont meg Mexikót (fölrémlik valami westernfilmes kapcsolat a két ország között), de már mondja újra Észak-Koreát. Itt, valamely finom váltással, megemlíti, hogy jól beszél angolul, mert valami "nemértemmilyen" egyetemen tanult, ám mire lecsapnék a lehetőségre, hogy angolul elköszönjünk, leesik: mindezt koreaiul mondta. Fölüti fejét a gyanú ... Ezután valami telefonról beszél, tétova mozdulatot is tesz fölső zsebe felé, ám a kockás ing labirintusnak bizonyul: nem találja a készüléket. Gőzöm nincs, miért említette - közvetlenül egy újabb, Északra, Japánra és Amerikára vonatkozó tiráda után. Újra elkövetem a szokásos hibát: mondom neki, hogy láttam a híreket a tévében. Ad egy, keblére ölel, ami egy vidéki kis boltban némi föltűnést (bennem csöppnyi viszolygást) kelt, ad kettő, újabb lendülettel nyomja a koreait, mert lám, a bangladeshi-amerikai, aki magyarnak hazudja magát: beszél koreaiul! Közben kis párosunk (a koreai arc kettő centiméteres körzetéből folyamatosan hátráló "miguk", és a Cass palackot lóbáló, viszonylag hangosan és folyamatosan beszélő "ádzsosi", aki mindegyre keresi inge fölső zsebét) némi figyelmet kelt: először megjelenik egy eladó néni, aki tesz-vesz körülöttünk, de nem érzi elég erősnek magát a beavatkozáshoz. Másodszor megjelenik a hentes, aki már valószínűleg "bevéste", hogy magyar vagyok, de mire megpróbálná lefeszegetni rólam beszélgetőtársamat, megjelenik az autoritás, amolyan boltvezető lehet vagy mi, s ő eltereli az időset. Kicsit később visszajön (a zöldséges részleghez), s bocsánatot kér, én meg hiába mondom: nincs miért ...

Mindezt csak azért meséltem el, hogy jelezzem: 1. A koreai embereket foglalkoztatja az egész világot lázban tartó kérdés: mi lesz a két Korea közötti konfliktus kimenetele, 2. De még inkább az, hogy a kvangdzsui Lotte Martban vásároló külföldi mely országból jött, ám mindenekelőtt az, hogy 3. A szombat este kézben tartott sör vajon "Cass"-e?!

2010. május 23., vasárnap

"SZÓTÁRFRÁSZ"


Nemrégiben (2 hónapja) a következő levelet küldtem don B-nek (választ nem kaptam, de nem is olyan fontos):

Tisztelt don!

Jó (vagy rossz?) sorsom úgy hozta, hogy az utóbbi hónapokban jelentős időket tölthettem egy publikálásra készülő, kétnyelvű szöveg magyar nyelvi ellenőrzésével. A munkának három, az életemet nagyban befolyásoló következménye van. Az első kettőt, nem mondom, némi nehézséggel, ám kezelem, a harmadiktól viszont a frász kerülget. Először is: bőrkeményedés nőtt az alfelemen, de ezt a megfelelő kozmetikai termékek használatával "élhetővé" tudom puhítani.

Másodszor: mint valami korrektorgép automatikusan javítok mindent, ami elém kerül. Ceruzával fölfegyverezve belejavítok újságcikkbe és könyvbe (igen, igen, vagyok olyan barom, hogy beleírok az éppen olvasott regénybe!), kollégák följegyzéseibe és ismerősök leveleibe. Gyermekeim, barátaim eleinte elnézően fogadták a dolgot, mostanra azonban meggyűlöltek, és messzire elkerülnek irományaikkal. Mivel alapjában véve szociopata vagyok, ezzel is együtt tudok élni.

A harmadik dolog azonban pokollá teszi az életemet: nap mint nap szembesülök azzal, hogy a magyar helyesírás szabályai (ha léteznek ilyenek egyáltalán, s nem valami összevellázott ganét nevezünk így) teljesen zűrzavarosak, átláthatatlanok és következetlenek. Stílszerűen: kétségbe ejt a tény, hogy ezt így kell írni, ám ha kétségbeesem, azt meg így. Kétségbe vonni nem fogom, mert itt van előttem az Osiris, s látva látom: ez kétségbevonhatatlan. És hát ez itt a baj, nagyuram (v.ö. don)! Én olyan mértékben elbizonytalanodtam, hogy javítok mindent, ám folyamatosan gyötör a kétség: így kell ezt írni, igazán? Az Osiris nélkül legszívesebben egy tapodtat sem mozdulnék, de ha meg olvasgatom, megőrjít a tudat, hogy nem és nem találok rendszert! Úgy kerültem én ebbe a projektbe, mint Pilátus a krédóba, ám hiába mosnám kezeimet, a fertezet már beleette magát az egész testembe, agyamba. Egybeírás, különírás, vesszőhasználat, földrajzi nevek, toldalékolás, idegen írásmódú szavak átírása, és atyaisten, a mozgószabályok! El sem kell olvasnom, csak ránézek egy szóra, s látom, bizony az elég hosszú, nézzük csak, hányas összetétel, s már kapom is elő a kezemet, s legott számolom a szótagokat! No, olyan ez, mint az isiász: vannak jobb napok, s vannak rosszabbak. A mai, úgy tetszik, az utóbbiak közül való. Olyannyira, hogy az imént nekiestem a netnek hogy föltaláljam az Ön (vagy egyszerűen: ön?) címét, mert meg nem állhatom, hogy megkérdezzem: mi a mennydörgős ménkű teszi, hogy egy ember lehet szeretetre méltó, de ha nagyon az, akkor igen szeretetreméltó. Persze, az is lehet, hogy kedveljük ugyan az illetőt, de nem igen, csak nagyon, ebben az esetben viszont ő nagy szeretetre méltó. A szeretetreméltóság ilyenformán nem csupán intenzitásában különböződik el, hanem az írásmódban is. Sőt, vannak olyan emberek, akik szeretetre méltóak, mások azonban, hiába minden, náluk is szeretetre méltóbbak. Hát, hogy a viharba' van ez, kérdezném, teljes tisztelettel. Ha elmondaná nekem a dolgot, az alapján hátha magam is össze tudnék eszkábálni valamiféle szabályt, amolyan algoritmust, amit aztán, ha nagy a kétségbeesés, használni tudok.

Ha sok munkája között időt erre nem talál (jelenleg a 35 Reaumur-os hőség legalább nem fenyeget), írjon csak annyit: "Ceterum censeo ...", érteni fogom!

Üdvözlettel: sk


Sándor KOVÁCS Associate Professor
Department of Hungarian
Hankuk University of Foreign Studies
Yongin, Korea
kovacs90@hotmail.com

Ha valakinek esetleg nincs meg a vége, szívesen megírom!

2010. május 22., szombat

"TÖRTÉNELEM KELETNÉZETBŐL"


Most olvasom egy koreai szerző, Bae Kichan könyvét, a Korea at the Crossroads címűt, ami a címének megfelelően (Korea válaszúton) azt igyekszik földeríteni: hogyan válaszolhat a 21. századi történelmi-politikai kihívásokra az ország úgy, hogy nem egyszerűen túléli a következő évtizedeket, hanem hosszú távú megoldásokat keres. Az alcím: The History and Future of East Asia (Kelet-Ázsia múltja és jövője); nemrég kezdtem, így én még a múltnál tartok. De, mondhatom, érdekes olvasmány - van ennek az ázsiai történelemnek valami bája!
A történeti fejezetek részletesen taglalják, hogyan gyűrték egymást a kelet-ázsiai térség kisebb-nagyobb tényezői (királyságok, tartományok, birodalmak, népek, népcsoportok) évszázadokon keresztül. Kínaiak és japánok, koreaiak és mongolok, egészen le Vietnámig, nyugatra Tibetig és Indiáig, északra pedig a sztyeppék mindenféle kalandoraiig. A történelmi színtéren föltűnnek a göktürkök (?), a khitanok (?), a jurchenek (?), a koreai Koguryo, Baekje és Silla királyságok, és még számtalan törzs, nép, mifene; kirajzolódik egy teljes világ képe ... és sehol nem esik említés a világon kívüli, azaz elhanyagolható tényezőkről! Üdítően, kijózanítóan nincs a képben az Uralon túli (inneni?) terület, bizonyos ... hm, Európa! Ha mégis megjelenik, jelentéktelen mellékszereplő csupán. Mint akkor, amikor a 68. oldalon azt említi a szerző: egy bizonyos Xiongnu törzscsoport (gőzöm nincs, hogy kellene ezeket magyarul leírni!) két részre szakadt, s a keletiek továbbra is Kínát támadták, míg a többiek nyugatra indultak: na, ők "rontottak rá a Római Birodalomra, s őket hívják Nyugaton hunoknak". Pont. Ennyi.
A másik bájos momentum a 7. századi kínai-koreai csatározásokhoz kötődik. A kínai Tang-birodalom végképp magához akarta kötni a koreai királyságokat, ezért néhány éven belül több támadást indított a délre fekvő Silla királyság ellen. A koreaiak mindannyiszor rommá verték az inváziós seregeket, de nem ez az érdekes! Hanem az, hogy ezután: "a Silla királyság azonnal követet küldött a kínai uralkodóhoz, hogy bocsánatot kérjen a győzelmekért, s békejobbot nyújtson. A Tang Birodalom értékelte a gesztust, és Munmu királyt visszahelyezte jogaiba." Próbálom ezt elképzelni európai kontextusban: mondjuk, Nándorfehérvár után ott térdel két magyar követ II. Mehmed sátrának bejáratánál. Zavartan gyűrködik a mentéjüket, s annyit mondanak: "Hunyadi küldött minket. Az a helyzet, hogy ezt nem egészen így gondoltuk, bocsi az alázásért." Mehmed meg valami olyat: "No." Erre a követek: "Padisah, legyünk inkább barátok, ezt üzeni Hunyadi. Hoztunk egy kis ajándékot is: lovakat, lószerszámot, néhány szüzet, meg magyar legényeket janicsárnak, ha meg nem sértünk vele."

"HIGH TECH"


Ezt a képet múlt vasárnap este készítettem a szöuli belvárosban. Most először láttam a szerkezetet: egy kivetítő, amin van egy érintőmonitor és egy beépített kamera. Ha eléállsz, kivetíti a képet, és fényképet is készíthetsz vele, amit azonmód el is tudsz küldeni egy tetszőleges e-mail címre. A két csaj teljesen rágyógyult a cuccra, nem tudtam lefeszegetni őket a monitorról, annyit tudtam csak elérni, hogy csináltunk egy közös képet az obligát V-jellel. Vicces.

"HÓDOK"


Állítólag két ember alkotta tárgy látszik a világűrből: a kínai Nagy Fal és a New York-i szeméttelep. Egyesek hozzáteszik: valószínűleg a Szuezi- és a Panama-csatornát is láthatni. Nemrég kiderült: jönnek föl a hódok!
Ez aktuálissá teszi a bon mot-t, amelyet egy barátom küldött nemrég: "Védd az erdőt! Egyél hódot!"

"FÖLMOSÓVÖDÖR - UPDATE"


Aki régen olvasta a blogot, tudja: a legtöbb fejfájást (a nyűgös laptop mellett) a kifacsarható fölmosómop hiánya jelentette nekem. narin zseniális ötlete nyomán jó ideig egy hatalmas, a vödör tetejére illesztett műanyag szűrő jelentette a megoldást. Egyik magyarországi látogatásom végén betettem a bőröndbe egy rendes, fölmosóvödörre való kifacsaró kosárkát, s azt hittem, végleg megoldódott a probléma. Még arra is ügyeltem, hogy az új szerzemény színében menjen piros vödrömhöz. Szomorúan kellett azonban konstatálnom: a két műanyagipari darab nem kompatibilis; sehogy nem tudtam összeilleszteni őket. Már azt hittem, életem végéig szűrőbe tunkolom a mopot, amikor az E-Martban lődörögve egyszerre elakadt a lélegzetem! Mert egy bemutató standnál egy eladó hölgy lábánál/kezében ott volt egy full extrás, az atomkorszakot a mindennapokban megjelenítő, abszolút profi fölmosókészlet! Mit egy, ez volt A fölmosókészlet! Azonnal tudtam, hogy erre nekem szükségem van, erre, itt, ni:


A katonaságnál volt, ugye, a fóka. Ez az egyszerű (mocskos) fölmosórongyot jelentette. A motoros fóka a fölmosófára applikált rongy volt, azonban ezt csak kivételes alkalmakkor lehetett használni, mert szükségtelenné tette a (megalázó) térden csúszást, ami – mint tudjuk – a katonai fölmosás alfája és omegája. Nos, ha az motoros fóka, akkor ez egy atommeghajtású, önműködő, távirányítós csoda! És az egész annyira jellemzően koreai dolog: jó darabig semmi (kézi facsarás, atyaég!), aztán egyszerre, a semmiből, abszolút high-tech megoldás!

Javasolom: tekintsünk most el attól az apróságtól, hogy az objektum színe, khm, csöppet bizarr! Ne akadjunk fönn azon, hogy a centrifugális elven működő masina műanyag mozgó alkatrészei (taposópedál, fogaskerék) amolyan Achilles-ínként némiképp behatárolják a szerkezet élettartamát! Legyünk nagylelkűek, s ne hánytorgassuk föl: vajon kaphatni-e utánpótlást a korong alakú fölmosófejből! Kákán is csomót keresés, kukacoskodás volna, és igazán minden eleganciát nélkülözne, ha az öröm pillanataiban megjegyzést tennénk a csomagolás észak-koreai dizájnjára! Gondoljunk most inkább arra, hogy a szerkezet milyen életminőségbeli javulást/ugrást hozott szerény hajlékomba! Mert onnantól, hogy hazavittem a zsákmányt, mi sem lett egyszerűbb, mint a takarítás! Víz+sav, tunkolás, a fölmosófej belehelyezése a fehér kosárkába, a pedál taposása, forgás, a víz kicsapódik, s már mehet is a fölmosás! A fölmosógép azóta is jól szolgál, s kíméletes használat mellett remélhetőleg az emlegetett műanyag alkatrészek is bírják még egy darabig!

Egyébként a minap egy magyar netes oldalon láttam egy hasonló szerkezet hirdetését: a koreai csúcstechnológia a Samsung és az LG telefonjai, a Hyundai és a Kia autói után a Smart Spin fölmosószettjével is betört a magyar piacra?

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 03" SZÖUL, BELVÁROS

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 02"


Koreában a közlekedés olykor meglehetősen kaotikus. Ennek sok oka van: az úthálózat milyensége, a járművek elképesztően nagy száma, ám a legfontosabb tényező - mint általában - az emberi. Hogy is mondjam csak: a közlekedési szabályok betartása ügyében a koreaiak egyáltalán nem görcsösek. Egyszerűbben fogalmazva: magasról tesznek azokra. Ez, persze, nem újdonság nekem, mindig is így volt, ám autóban ülve más lesz az ember perspektívája a jelenségre.
Még gyalogos koromban történt, ráadásul az első napokban, amikor még nem illeszkedtem be teljesen a rendszerbe: az egyetemre mentem, el akartam csípni a következő buszt. Láttam is, hogy közeledik jobbról, de át kellett mennem az utca túloldalára, a megállóhoz. Szerencsére pont zöld volt a lámpa a zebránál, ám amikor elindultam volna, észrevettem: padlógázzal jön balról egy teherautó. Nekem zöld, neki piros, de ez láthatólag egyáltalán nem érdekelte: közeledett ezerrel. Közben jött a busz is, mielőbb neki kellett indulnom. De vajon meg tud-e állni a teherautó? Egy életem, egy halálom, nekiindultam, vadul integetve a busznak, hogy vegyen föl (a buszok csak akkor állnak meg, ha a megállóban jeleznek nekik), s közben fülem-farkam behúztam, mert balról meg már jött a fékcsikorgás ... a csávó satufékkel megállt kb. 10 centire a zebrától. Ahogy szálltam föl a buszra, még láttam, hogy kihajol az ablakból, és megnézi: valóban zöld volt-e a gyalogosoknak szóló lámpa ... a saját pirosának nem hitt, úgy tűnik.
Jellemző a helyzetre mindig visszafogott kollégám KRESZ-filozófiája: Szöulban be kell tartani a szabályokat, de itt, vidéken ..., ugyan! Az az ember érzése, hogy a szabályokat egészen másképpen értelmezik itt. Az útkereszteződésben harsogó piros nem azt jelenti, hogy meg KELL állni, legfönnebbb arról TÁJÉKOZTAT: a következő időszakban a megszokottnál erősebb keresztirányú forgalom várható. Aztán a sofőr vagy észbe veszi a tájékoztatást, vagy nem. Az a tapasztalatom, hogy szoros összefüggés van az autók mérete és a pirosba való belehajtás között. A zebrát védő pirosnak is más a jelentése az itteni sofőrök számára: a következő néhány másodpercben várható, hogy atletikus mozgású kétlábúak igyekeznek átcikázni az autók között. S valóban így van: az életüket féltő nyugdíjasok is fürge, olykor akrobatikus mozdulatokkal kerülik el a lökhárítókat. A megállni tilos és várakozni tilos táblák üzenete épp ilyen világos, ha nem is teljesen ortodox - mert a koreai erre azt mondja: értem én, hogy itt tilos parkolni, de a kocsit csak itt hagyhatom néhány órácskára, nem igaz? Ennek megfelelően a legelképesztőbb helyeken képesek megállni: kanyarban, útkereszteződésben, gyakorlatilag bárhol.
A szabályok egyébként nagyjából ugyanazok, mint nálunk (van egy furcsaság, azt majd megírom), de az amerikai rendszerhez hasonlóan jobbra kis ívben pirosnál is be lehet kanyarodni. Ez a forgalmi helyzet gyakran előáll, ezért reprezentatív minta alapján mondhatom: nincs az a kis távolság a védett úton közeledő autó és a kikanyarodni kívánó között, amelynél a koreai autóvezető ne kísérelné meg a manővert. Ha három méter, akkor annyi, ő kikanyarodik, a másiknál meg jöhet a spontán fékerőmérés ... Ha magam kerülök ilyen helyzetbe, azon túl, hogy szaporán taposom KS fékpedálját, a tükörbe pillogok, és reménykedem, hogy a mögöttem jövőnél legalább olyan jól fog a fék, mint hű Kiámnál. (Egyébként: nem ismerem a statisztikákat, de koccanásos balesetben nagyon ott vannak a koreaiak!)
Speciális eset az egyirányú utca. Az erre vonatkozó koreai filozófia voltaképp tökéletesen összegyeztethető mind az általunk ismert világra vonatkozó fizikai tézisekkel, mind pedig az ország közismerten kompetitív beállítódásával. Tudniillik, ha a rossz végéről hajtasz be az egyirányú utcába, minél gyorsabban csapatod, annál inkább lerövíted azt az időintervallumot, amelyben szembeforgalommal találkozhatsz. Ennek megfelelően gyakorta látni csutkáig húzott gázzal a forgalommal szemben száguldó motorosokat, de nem ritka a padlógázos kisteherautó, és látni csikorgó kerekű személyautókat is - igaz, ez utóbbiak jobbra-balra tekintgetnek, hogy menekülőutat találjanak, ha mégis jön szembe valaki.
Eleinte egy kicsit furcsa mindez, de aztán beilleszkedik az ember. Kezdetben minden pirosnál megálltam, de amikor már ötödször néztem rémülten a tükörből, hogy a kamionos nem hiszi el, hogy ott állok, miközben a keresztutcán nem jön semmi, némiképp lazítottam én is a regulán. A szabályok nagy részét azért betartom. Azt hiszem.

2010. május 21., péntek

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 01"



Korea súlyosan motorizált ország. Seregnyi jármű, rengeteg út, dugók, autófétisizmus, márkahűség, sznobizmus, benzinkúthegyek, parkolási gondok, koccanások, anyázás, gyorshajtás, szabályszegés, béna sofőrök és ördögbútta buszsofőrök, uralkodó taxisok és megannyi normális közlekedő. Mindaz, ami elvárható egy túlcivilizált (és részben autógyártásból élő) országtól. 2009. júniusában én is csatlakoztam a mainstreamhez: leszálltam a korábban megénekelt 1117-es és 60-as buszokról, és autóssá váltam. Korábban nem gondolkodtam efféle befektetésen, ám régi, kedves kollégám, manócska, hazatelepült, s így eladóvá vált az autója. 1. Tudtam, hogy vigyázott rá. 2. Naponta láttam az autót: egyben volt, ráadásul reális árat mondott. Hát, rászántam magam a vásárlásra (és, mint kiderült: életmódváltásra). Az alattam guruló vas egy 1996-os Kia Sephia. Látszik, nem ma kezdte, de KS (ha valaki nem vágta volna le elsőre) nem panaszkodik, s nekem sincs nagyon okom panaszra. Háromszor volt komolyabb baja, de egyikről sem ő tehetett: kétszer szög állt a gumijába (ebben a kuplerájban nem meglepő), egyszer meg a generátor adta meg magát. Ebben a korban ez nem csoda, de azért az erős volt, hogy épp 200 kilométerre voltunk kies otthonunktól, vasárnap este volt, kb. este 9, és valahol az isten háta mögött dekkoltunk. Majd elmondom, végülis vicces lett!
KS optikailag sportosnak tűnik: nagyon lapos, hátul a spoiler ... de ez csupán az optika. 1.500-as, benzines motorjával, az automata váltóval KS egy lajhár: iszonyú lassan gyorsul (odatolom neki, megelőzöm a kamiont: felejtős), ám rettentő gyorsan lassul (egy hosszabb emelkedő alázatra tanít). Azért lehet szeretni: elvisz vásárolni, 7 perc alatt bevisz a munkahelyemre - mi kell még?! Ebből a generációból, egyébként, csak a Hyundai Avante maradt meg - azt is eltalálták - a többi nem nagyon fut. Persze, amikor beállok a mélygarázsba, s azon filózok, hogy a Lexus mellé álljak jobbról, vagy a a BMW mellé balról, esetleg az SLK-t kerüljem meg vagy valamelyik Nissan mellé tegyem be, tudom KS helyét.