"TÚL RÉGÓTA"

Önreflexióra hajló expatrióták kedvelt foglalatossága, hogy "Túl régóta élsz (valahol), ha ..." típusú listákat állítanak össze, ahol a valahol lehet bármely ország. Olvashattok egy ilyet Babarumnál "túl régóta élsz Koreában, ha" címmel, sőt, komoly lista is van ott a hasonló posztokról. Úgy tetszik, két év lehet a kritikus időszak, mert egy ideje az én fejemben is formálódik a lista. De a szokásos formulát kiegészíteném két másikkal, imígyen:

1. Túl régóta élsz Koreában, ha ...

2. Gondolkodj el egy (legalább) egy hónapos "klímaváltozáson"!

3. Állati gyorsan vedd meg a (bárhova szóló) repjegyet!

Túl régóta élsz Koreában,

- ha meghajolva mondod Frankfurtban a "Guten Tag"-ot, és gondolkozz el azon, hogy kicsit otthon maradsz, ha Ferihegyen még mindig meghajolsz a vámosnak

- ha a Dunakavicsot is pálcikával eszed (kurva gyorsan menj haza, s egyél egy hónapig csak bicskával!)

- ha van egy szakadt papucsod, és abban mész le a boltba, gyógyszertárba, orvoshoz

- ha a ruhásszekrényedben rózsaszínű és lilás ingeket találsz (amelyek megvásárlására egyébként nem emlékszel)

- ha ezeket időnként föl is veszed, fontold meg a távozást (ASAP)

- ha pedig megfordul a fejedben, hogy a pink inghez zöld kötött kardigánt vegyél, netán pöttyös csokornyakkendőt köss, azonnal kérj árajánlatot a Toptraveltől!!!!!

- ha színház (mozi, baráti találkozó, nagykövetségi fogadás stb.) előtt eszedbe sem jut, hogy ne egyél fokhagymát ( nem a te hibád, de UTAZZ EL!)

- ha otthon, egyedül vacsorázva hangosan csámcsogva élvezed az ízeket

- ha ugyanezt társaságban csinálod: semmi kétség, el kell utaznod

- ha magányos pillanataidban az orrodat szívogatod orrfújás helyett

- ha ugyanezt társaságban teszed, már csak az integritásod megőrzése érdekében is: menj nyaralni, AZONNAL

- ha morogsz, mert 10 perc alatt sem jött le a megnézni kívánt film

- ha nem érted, miért nem adnak a magyar Tesco-ban műanyag kanalat vagy villát a franciasalátához (Vagy költözz haza, vagy maradj kint, ahol "default" adnak!)

- ha gondolkodás nélkül nyomod bele a hegyes, zöld paprikát a csípős szószba mielőtt bekapnál hozzá egy kis kimcsit

- ha gyermekként örülsz minden koreai gólnak a vébén, majd netes fórumokon habzó szájjal véded a "tieidet"

- ha Mo-on megkérdezik, mikor mész haza, és nem tudod, mit kérdeznek (Koreába vagy Szegedre, esetleg Pestre?)

- ha magyar-koreai viszonylatban belezavarodsz az "exportál/importál" szavak értelmébe

- ha a forintban megadott árakat beszorzod 6-tal (árfolyamváltozáskor 5.5-tel vagy 7-tel)

- ha 12 és 1 óra között gondolkodás nélkül megkérdezed az ismerősödet: ebédelt-e már?

- ha elkezded magyarázni egy koreainak, hol van a legközelebbi Krispy Kreme

- ha leszarod a közlekedési szabályokat

- ha Mo-on sem állsz meg a pirosnál, ha nem jön senki, és jobbra kis ívben bármikor bekanyarodsz: maradj kicsit otthon

- ha nem tudsz meggyőzően válaszolni a kérdésre: az általad fogyasztott étel erős-e

- ha két év után ilyen listát kezdesz gyártani ...

Folyt. köv.

'VB 2010 - ELSŐ OKOSKODÁS"

Lassan befejeződik a vébé második napja. Eddig ezt láttam:

1. Dél-Afrikának mégis van csapata. Mexikó elég ijesztően letámadta őket, de nem szartak be, csinálták a dolgukat. Van egy masszív középpálya, viszonylag megbízható, ám zavarba is hozható védelem. A csatársor, egyelőre, keresi magát.

2. A dél-afrikai kapus magabiztos volt, de ami ennél fontosabb: oldalvást, laposan megküldött kirúgásai szinte kivétel nélkül emberhez mentek, ami 40-60 méteres indításoknál nem kicsi teljesítmény! Khune rulez!

3. A góllövő, Tshabalala, nem szívbajos gyerek: onnan, ekkora helyzetből így elengedni ... Talán még hallunk róla!

4. Mexikónak is van csapata, csak talán egy csöppet fáradékonyak.

5. A Dos Santos nevű, brazil származású gyerek például kivételes tehetség.

6. Blanco-nak komoly múltja van, de olyat még nem olvastam egyetlen kivetítőn sem, hogy 2:0, 70. perc, góllövő: Blanco múltja.

7. Franciaország: talán Ribery, esetleg Gourcouff, de hol van a csapat? Persze, kezdtek ők így nagy tornát, s lettek győztesek! No, olyan is volt, hogy konzisztensen hozták ezt a fost, mint most. Szerintem marad a fos. Domenech komoly hátrány, nem hiszem, hogy lábon kihordja a csapat.

8. Uruguay: Penarol. Csöpp gyermek voltam, amikor kijártam a hétvégi grundfoci-bajnokságra, nézőként. Ott szerettem bele a Penarol névbe (csakúgy, mint a Santos-ba, a Boca Juniors-ba, meg a Flamengo-ba). Azóta az égszínkékek a szívem csücskében vannak: kár, hogy utoljára Francescoli futballozott náluk. Bár Dario Rodriguez 2002-ben rúgott egy eszetlen nagy gólt.

9. Talán Forlán. Bár neki meg olyan őrült tekintete van.

10. A meccs? Van más kérdés?!

11. Másutt már leírtam (meg elfogult is vagyok): a Korea - Görögország olyan volt, mintha hiperaktív gyerekek kergetőztek volna a Parthenónban. Az első gól szerencsés volt, a másodiknál viszont elgurult egy labda, Pák Dzsi Szang összeszedte, labdával megkerült két ión oszlopot, aztán begurította a bal alsóba.

12. A görögöknek haza kellene küldeni néhány mélyen alulmotivált játékost: Szamarasz például kurvára nem akart futballozni.

13. Meglátjuk, a gyors és meglepően fegyelmezett koreaiak meddig jutnak. Néha már olyan megoldást választottak, mint a legkomolyabb iszapszemű harcsák.

14. Azért ezek az ázsiai arcok tudnak furák lenni! A Kim Dzsang U nevű középpályást közelről nézve az jut az ember eszébe, hogy vajon miért öltöztették ezt az idősödő férfit futballista mezbe? Közben 82-ben született. Ha meg távolról nézi az ember, az ötlik föl azonnal: adjanak enni ennek a szerencsétlennek, ez nem Etiópia! A szimulákrum-etióp, egyébként, hozza is a hosszútávfutás eredményeit.

15. Argentína az első félidőben nagyon jó volt. Mindenhol ott voltak, alig hagytak helyet az ellenfélnek. A másodikra elfogytak. Ha a nagyobb terekkel jobban gazdálkodnak az afrikaiak ...

16. Baszki, a Messi nevű futballista annyira másik osztályban játszik, hogy vagy 1. rohadt veszélyes, vagy 2. nem értik a társak, vagy 3. értik, de elkúrják. Ma Messi is elkúrta, így örülhetnek, hogy Heinze fejese előtt valaki frankón lefogta a nigériai védőt.

17. Gutierrez, akit a röplabda válogatottól küldtek át, hogy megkérdezze, nincs-e valakinél Gerosan (nem volt, így ott fogták), egész jól mozgott, ahhoz képest, hogy állandóan le kellett húznia a fejét, hogy be ne verje.

18. Nigéria a második félidőben annyi gólt lőhetett volna, amennyit akar. Vagyis most már volt helyük, Martins be is próbálkozott, de az Uche nevű cserecsatár rendre elkúrta ..., no meg a másik csere: Odenwingie.

19. Kutya legyek, ha Martins nem kezd a következő meccsen!

Most olvasom a hazai médiában: "Argentína futballozott először Dél-Afrikában". Nézik ezek a meccseket?!

"VB 2010 - NYITÁNY"

Az ország lassan rápörög a vébére. A visszaszámlálás megkezdődött: június 12-én, szombaton (néhány óra múlva) a "Tigrisek", a "Teguk harcosok" (avagy a dél-koreai zászló harcosai) Herkules ivadékaival vívják első meccsüket a dél-afrikai vébén. (Győzünk, semmi kétség! A görög héroszok a múlt, a tigrisek a jelen és a jövő! Például meglepődtem, hogy a kapuban nem Nikopolidisz kezd, aki az utóbbi 60-65 évben megbízhatóan védte a hellének hálóját! Csak nem visszavonult?!) Érdekes, egyébként, ez a párosítás: két olyan csapat találkozik, melyekről nem mondható, hogy lángbetűkkel írták volna föl a nevüket az égre, hogy azokat onnan soha letörölni ne lehessen, ám mindkét csapat alkotott már valami emlékezeteset! No, nem mostanában, hanem éppen két világversennyel ezelőtt. A tigrisek 2002-ben, máig heves vitákat kiváltó körülmények között lettek negyedikek a japánokkal közösen rendezett tornán. Olasz és spanyol szurkolók még ma is oda-odanyúlnak az oxigénpalackhoz egy slukkért, vagy éppen reszkető kezekkel bontogatják a Xanaxot, ha Dél-Korea megemlítődik, arról nem is beszélve, hogy a kérdéses meccsek játékvezetőit annyiszor szúrták át vudu tűkkel, hogy abból kijönne egy komolyabb sárközi hímzés. (Ha valakit érdekel egy súlyosan elfogult, azaz anti-koreai videó az eseményekről, itt megnézheti: http://www.youtube.com/watch?v=ddUKHMLAckE)

A görögök meg 2004-ben nyertek EB-t úgy, hogy a torna előtt 100:1-re adták a görög győzelmet. A szép futball kedvelői keseregtek, a többiek meg azt mondták: aki több gólt rúg, és kevesebbet kap ...

Mindkét csapatnak megvan tehát az oka az alázatra. Kifutott egy jobb eredmény, de itt az idő, hogy bizonyítsanak! Koreában nagyjából ennek megfelelően alakul a hangulat: folyamatos volt a tudósítás a nemzeti csapat fölkészüléséről, de nem volt semmi extremitás. Elmondták, kinek hány gólt rúgtak a fiúk, ki marad ki a keretből, s ki utazik, de semmi különös.

Kábé két hete látom, hogy rámozdultunk: a boltokban, persze, már régóta árulják a szurkolói relikviákat, ám az igazi őrület csak nemrég kezdődött. Popsztárok, tévés személyiségek vetették be magukat, ám nem csak ők: először az tűnt föl, hogy a Korea Exchange Bank-ben vörös mezes, szurkolói sálas, kis ördögszarvakat viselő nénik és bácsik fogadták az ügyfeleket. Abban az országban, ahol még hegeszteni is öltönyben szoktak, ez egy csöppet meglepő volt. Aztán elárasztották a bevásárló központokat és azok környékét a képek, installációk, focilabdák, egyebek, megjelentek az utcákon az óriásplakátok, a tévében a reklámok, s minden, ami kell a hírveréshez. A lent látható képek például az itt Homeplus-ként ismert Tesco előtt készültek.

Közben egyébként a csapat felől szerény, de önbizalommal teli nyilatkozatok jöttek. A

legnagyobb király, természetesen Pák Dzsi Szang:

leginkább az ő fotóival van tele az ország. A másik nagy áruházlánc egyik üzletében, az E-Martban láttam ezt az installációt, amelyen Dick Advocaatnak, az előző vébén közreműködő holland kapitánynak ígérik meg a vörösök a meg nem alkuvó harcosságot.

Közben nem csak a játékosok, no meg a hype-ot meglovagolni kívánó kisebb-nagyobb cégek készülődnek, hanem a szurkolók is. A magukat Vörös Ördögöknek hívó szurkolói csoport elképesztően szervezett: az ország számos pontján hoztak létre utcai szurkolói pontokat. Buszánban és Dzsedzsun például stadionokban fogják buzdítani a kedvenceket. Az utcai szurkolás a 2002-es vébén jött divatba: azóta minden koreai

vébémeccs idején ellepik a vörösök a szöuli városháza előtti füves területet, ahol aztán a meccs idejére valóban elszabadul a pokol! De nem csak itt lehet szurkolni: nagy tömeg gyűlik össze a város déli részén, a COEX-nél is, de fogadok, hogy zsúfolásig megtelnek majd a város kedvelt szórakozónegyedeinek (Hongde, Sincson, Gángnám , Dzsongno, Mjangdong stb.) kocsmái, bárjai, különböző rendű és rangú vendéglátó egységei. A szórakozóhelyek többsége ingyen italos/ételes akciókkal csábítja a szurkolókat, de a nagy multiplex mozik is kinyitnak, ott is lehet drukkolni! Ma valószínűleg ezek a fedett helyek lesznek népszerűbbek, mert szinte egész nap zuhogott az eső és kellemetlen szél is fúj. Bár a vérszurkolókat ez sem ijeszti el: a szodzsu+sör-meghajtású "vérvörösök" már napközben kimentek a város központjában lévő térre, s esőkabátban várják az esti kezdést. Szerintem addig sem unatkoznak: http://sports.news.naver.com/wc2010/albumRead.nhn?seqNo=19040&order=0

Egészen friss fejlemény: az előbb járt itt egy tanítványom, aki hozott 12 darab fánkot a Krispy Kreme-ből (a legnagyobb királyság fánk kategóriában!), meg egy ajándék perselyt, amely (természetesen) labdát formáz, s a következő föliratok díszítik: "Korea Fighting!", "Valósítsd meg az álmodat 2010-ben", "Légy hős" valamint "Hajrá, Bajnok".

Nos, fél kilenckor elkezdődik a harc!

"SZOMBAT ESTI KÖZJÁTÉK"

Az előbb értem vissza az egyik környékbeli kis boltból: a tegnapi nap által leapasztott készleteket kellett föltöltenem. Ebbe a boltba ritkán járok, így nincsenek hozzám szokva - 3 perc alatt ketten kérdezik meg: amerikai volnék-e. A hentes elfogadja a választ (nem, magyar), bár nem tudom, mi járhat a fejében, mert már nem szól semmit, csak becammog hátra a raktárba. Úgy képzelem, a húsvágó bárddal belekarcolja a hentestőkébe: "1 db magyar". A hűtött italoknál aztán egy idősebb férfi kérdezi meg: "amerikai"? Neki is elmondom, hümmög. Habár a beszélgetés nem így kezdődött: nekem háttal állva először aziránt érdeklődött, hogy a kezében tartott palack vajon a Jinro termékcsalád Cass márkanevű sörét tartalmazza-e. Tekintve, hogy a "Cass" név 10 centis betűkkel volt fölvésve a másfél literes üvegre, joggal föltételezhettem, hogy emberünk némiképp "befolyásolt". A következő 10 perc aztán igazolta az előföltevést - mert barátságosan ugyan, ám különösebb összefüggések nélkül nagyon hosszan beszélt. A következőket tudtam kihámozni: Viszonylag lazán kezeli a származásra vonatkozó összefüggéseket, mert közvetlenül azután, hogy kiderült, nem vagyok "miguk" (elsőre nem vágta le a magyart), aziránt érdeklődött, hogy akkor talán Bangladesh-ből jöttem-e. Szóba kerül még Mexikó, illetve Japán, bár ez utóbbi valószínűleg már más kontextusban. Mert azt is érteni vélem, hogy az északi-déli konfliktusról beszél (talán itt jött be neki Japán), s arról, hogy az amerikaiak, meg a kínaiak ... mittudomén ... a józan koreait sem értem, ha folyamatosan beszél ... Közben tényleg nagyon barátságosan az arcomba hajol, olyan közel van, hogy teljesen elmosódik az arca, s csak mondja tovább. Valamiért eszébe jut Franciaország: talán azt firtatja, onnan jöttem-e. Ennek ellentmond, hogy kétszer már nyugtázta a Hangári-t. Szép, metonimikus kapcsolódásokat vélek fölfedezni abban, ahogy Franciaországról eszébe ötlik Napóleon, kicsivel később a bor, majd rövid ideig visszatér az alapvető dilemmához: a kiválasztott palack vajon Cass sör-e? (V.ö "sörös", "boros" vagy-e.) Újra említi Napóleont meg Mexikót (fölrémlik valami westernfilmes kapcsolat a két ország között), de már mondja újra Észak-Koreát. Itt, valamely finom váltással, megemlíti, hogy jól beszél angolul, mert valami "nemértemmilyen" egyetemen tanult, ám mire lecsapnék a lehetőségre, hogy angolul elköszönjünk, leesik: mindezt koreaiul mondta. Fölüti fejét a gyanú ... Ezután valami telefonról beszél, tétova mozdulatot is tesz fölső zsebe felé, ám a kockás ing labirintusnak bizonyul: nem találja a készüléket. Gőzöm nincs, miért említette - közvetlenül egy újabb, Északra, Japánra és Amerikára vonatkozó tiráda után. Újra elkövetem a szokásos hibát: mondom neki, hogy láttam a híreket a tévében. Ad egy, keblére ölel, ami egy vidéki kis boltban némi föltűnést (bennem csöppnyi viszolygást) kelt, ad kettő, újabb lendülettel nyomja a koreait, mert lám, a bangladeshi-amerikai, aki magyarnak hazudja magát: beszél koreaiul! Közben kis párosunk (a koreai arc kettő centiméteres körzetéből folyamatosan hátráló "miguk", és a Cass palackot lóbáló, viszonylag hangosan és folyamatosan beszélő "ádzsosi", aki mindegyre keresi inge fölső zsebét) némi figyelmet kelt: először megjelenik egy eladó néni, aki tesz-vesz körülöttünk, de nem érzi elég erősnek magát a beavatkozáshoz. Másodszor megjelenik a hentes, aki már valószínűleg "bevéste", hogy magyar vagyok, de mire megpróbálná lefeszegetni rólam beszélgetőtársamat, megjelenik az autoritás, amolyan boltvezető lehet vagy mi, s ő eltereli az időset. Kicsit később visszajön (a zöldséges részleghez), s bocsánatot kér, én meg hiába mondom: nincs miért ...

Mindezt csak azért meséltem el, hogy jelezzem: 1. A koreai embereket foglalkoztatja az egész világot lázban tartó kérdés: mi lesz a két Korea közötti konfliktus kimenetele, 2. De még inkább az, hogy a kvangdzsui Lotte Martban vásároló külföldi mely országból jött, ám mindenekelőtt az, hogy 3. A szombat este kézben tartott sör vajon "Cass"-e?!

"MÉLTÓSÁG"

Már akkor gyanút foghattam volna, amikor fölszálltam. A sofőrülésben egy késő középkorú, őszes férfi ült, aki a mobiltelefonjához tartozó csíptetős külső mikrofont az alsó ajkára csippentette, amitől az erősen lefittyedt. De hát az vesse rá az első követ, aki maga nem játszott még el a gondolattal, hogy kötőtűt szúr a fülébe, mert az olyan sikkes! Mindenkinek lehetnek megvalósításra váró álmai! Nos, a csíptetőtől hajszálra olyan lett, mint az itteni haléttermek akváriumaiban úszkáló, elég csúf külsejű, ám annál finomabb tengeri halak, akik rezignáltan várják, hogy szusi legyen belőlük. Ám ez őt láthatólag csöppet sem zavarta: rendületlenül, sőt, azt mondanám, lelkesen hajlongott és köszönt minden fölszállónak. Olykor szélesen elmosolyodott, s ez, a csíptetővel együtt egyfelől határozottan szado-mazo szcénákat idézett, másrészt, meggyőződésem, súlyos egészségkárosodással fenyegetett. Én leültem az első ülésre, ő valahogy megúszta a spontán arcplasztikát, elindultunk. Az már komolyabban meghökkentett, hogy 30 másodperccel az indulás után és az azt megelőző 5 perces, megállóbéli várakozást követően épp egy aluljáró oszlopai és a tömött kocsisorok között lavírozva jutott eszébe, hogy itt az ideje összehajtogatni a kormányon fekvő törülközőt, de aztán láttam, ura a helyzetnek, simán megy neki egyszerre a hajtogatás és az el-elengedett kormány visszarángatása. Mit mondjak, ettől ő is fölbátorodott, mert úgy döntött, mégsem hajtogat, inkább leteríti vele a műszerfalat hosszában. Pillanatokra föl kellett ugyan állnia, hogy áthajolva a böhöm kormányon elérje az elülső részt, de visszazuhanva az ülésbe egy-egy határozott gázfröccsel jelezte, azért a gáz az úr! Haladtunk szépen a péntek esti dél-kelet szöuli forgalomban, a buszsávban. A korábbi akciókat némiképp magyarázta, hogy mihelyt egy nagyobb kereszteződéshez értünk, még meg sem állt a busz, ő már benyomta a hidraulikus kéziféket, s a piros lámpa idejére a kormányra borult. Igaz, minden ilyen megállás elég határozottra sikeredett, de méltatlan rágalmazás volna, ha azt mondanám, hogy utána hebehurgyán kapkodva, mintegy lefejelte volna a kormánykereket. Korántsem! Nyugodt, lassú mozdulattal hajolt előre s helyezte fejét a kormányra, ott nyugtatva homlokát a műanyagon éppen addig, míg a lámpa újra zöldre váltott. Az első két szusszanás után annyira belejött, hogy a harmadik ilyen megállásnál, ne szépítsük, elaludt! A lámpa zöld, az előttünk haladó buszok a távolban, a sofőr szunnyad. A szembejövő sávból az egyik kolléga ébresztette föl dudaszóval. Ha azt gondolnátok, hogy elkezdett kapkodni, vagy zavarba jött, tévedtek! Olyan tartással, annyi méltósággal emelte föl a fejét, s aztán olyan kedélyesen intett át a másik buszba, hogy azt tanítani kellene! Fölemelte a kezét, finoman integetett, mintha csak azt mondaná: "elszunnyadtam volna, no, legfönnebb egy kicsit, s látod, már kapcsolom is az egyest és indulunk!" Picit azért megneszült, mert a következő pirosnál kiszállt a buszból, s míg a tilosban álltunk, elszívott egy cigit. Nagy, széles kereszteződések ezek egy világvárosban, sokat kell várni, s a buszsáv miatt szerintem egy ciklussal többet a szokásosnál, mégis, elismerésre méltó teljesítmény volt. Az első ajtónál állt, pontosan láttam mindent: rágyújtott, majd az első slukkal eljutott a cigi harmadáig, dőlni kezdett belőle a füst, de azért nem hagyhatta, hogy egyirányú legyen az áramlás, annyira mégsem hosszú az a piros, hát megszívta megint. Egy hangyányit talán behorpadt a homloka, de erre nem esküdnék meg, sötét volt. Aztán visszaszállt, s a következő néhány percben még diszkréten, de határozottan füstölt. Úgy gondoltam, innen már nem lehet baj, ezért elvetettem azt az opciót, hogy átszállok. És valóban, fogta az utat, teljesen ott volt már fejben, igaz, több megállóban csak könyörgésre nyitotta ki a hátsó, leszállásra szolgáló ajtót. Már kiértünk Szöulból, amikor megint eszébe jutott valami - hiába, a rutin, a finesz! -, a pirosnál kiszállt és a busz melletti sávban elkezdett tajcsizni. Lassú, komótos mozdulatok, de jól megmozgatta a tagokat! A taxis mintha anyázott volna egy kicsit, de nem értettem, mit mond az eltorzult arcú, ablakon kihajoló férfi, az is lehet, hogy csak az időt kérdezte. Sofőrünk vissza, s onnantól aztán mint kés a vajban! Újra föltette a csipeszt, s végigbeszélte az utat, miközben gyakorlatilag folyamatosan, göcögve nevetett. Simán, mondhatni kisujjból lehozta a Szöul-Gwangju 50 kilométert, nem is ment rossz időt, s az innen hátralevő 5 kilométer már nem lehetett probléma! Erre mondják: álmából fölébresztve is tudja!

"HELYKIHASZNÁLÁS"

Nincs ezen mit szépíteni: beköszöntött a tél! Az elmúlt néhány órában kisebb-nagyobb megszakításokkal esett a hó. Apró kis golyókkal kezdte, végül kövér nagy pelyhekben szakadt. Most úgy tűnik, némiképp tisztult az idő, de nem reménykedem a kellemes, napos ősz visszatértében. Tegnap, még éppen időben, vettem egy téli cipőt: eddig a likacsos nyáriban szaladgáltam, de az utolsó néhány nap kivételével nem is volt gond. Mielőtt teljesen "elaignerszilárdosodom", rátérek a lényegre: Koreában kb. 48 millió ember él úgy, hogy az ország 70%-át hegyek borítják. Ezek egy része lakhatatlan, hát össze van kicsit szorulva a koreai! Igaz, vagy 12-13 milliót "fölvesz" Szöul, de a maradék sem kevés! Itt van például a hely, ahol lakom. Hivatalosan Gwangju város (Gyeonggi tartomány) legszéle ez, bár inkább falusias domboldal - innen emelkedik ki a 13 emeletes házakból álló kis lakótelep. A mi házunk az utolsó a telepen, mögöttünk, a tovább emelkedő domboldalakon és a mögöttük húzódó völgyben egy méretes laktanya, vagy inkább katonai bázis húzódik meg. Különlegesen kiképzett ejtőernyős - adott esetben az ellenséges vonalak mögé dobott - "mélységi" alakulat gyakorlatozik itt. Én is jól látom a bázis nagy részét a 6-ról, de Manócskáék a 12-ről az egészet belátják - szóval közel vagyunk! Egy-egy dolgosabb napon annyit ugrálnak és lövöldöznek, hogy azzal egy helyiérdekű háborút meg lehetne nyerni! Nemrég tudtam meg - mert azt innen már nem látom -, hogy a bázis mögött lévő dombon pedig már egy megnyitás előtt álló sípálya van! Babarum szerint tegnap egész nap próbálgatták a hóágyúkat - komolyan gondolják hát a síelést! Lakótelep, katonai bázis, síterep! 3 domb, 3 különböző funkció! Megmondjam, mi lesz itt, a környező dombokon, ha leesik az első hó?

Megmondom, ez lesz:


Meg ez:

A képek egyébként a Gyeonggi tartománybeli Gwangju egy katonai bázisán készültek egy 2007-es gyakorlaton. Csöppet sem lennék meglepve, ha éppen itt, nálunk ...! :-)

"ŐSBLOGGER"

Egy minapi MSN-menet során villámként hasított belém: valójában ős-blogger vagyok!!! (Rigó, köszi a kérdést: "no, és hogy lettél blogger?!"!) Újonnan nyert magabiztosságom már-már azt mondatná velem: már akkor blogot írtam, amikor mostani olvasóim többsége legfönnebb emlékkönyvekbe jegyezgetett be édes dolgokat! :-) Az igazság azonban az, hogy fogalmam sem volt, mit csinálok, az egészet nem én találtam ki, inkább csak úgy kerültem bele, mint Pilátus a krédóba, s persze nyoma sem volt még a „blog” szónak. Ha van kedvetek a digitális irattár eldugott polcain heverő, poros fájlokat olvasgatni, nézzétek meg az Éjjeli őrjárat című folyóirat Szótárnapló nevű projektjét, s repüljetek vissza gondolatban az előző évezredbe! Nekem tanulságos volt újraolvasni! Ugyanazok a veszett manírok! :-(

http://www.sztaki.hu/providers/nightwatch/index.html

Meg nem állom, egy bejegyzést idemásolok:

Koreai (96/11/14) A koreai olyan mint [sic!] a magyar, csak folyton hunyorít, és tagadja, hogy a Fradikának szurkol. Erős forszírozás után idegesen azt hajtogatja, Újpest nevű embert sem ismer. Egyébként ugyanolyan rakkolós, büszke kis nép. Hosszú és dicsőséges történetét csak olykor szakítja meg egy-egy évszázados hódoltság. A hajdanvolt nagyságra öntudatosan emlékezik (legfönnebb a pára, az hiányzik a szeméből), a frusztrációt pedig konokul evéssel és ivással kompenzálja. Korán meghal: infarktus, rák, ilyesmi. Mondom, olyan mint a magyar, csak... (K.S.)

"HELYZETJELENTÉS"

Barátaim, valamit nagyon elbasztam! Újra kell írnom az egészet! Bocsi!

Szóval, helyzetjelentés "a reggeli nyugalom országából":

1. Először is nagyon köszönöm, hogy ennyien jeleztétek: megkaptátok az üzenetet, s olvassátok a blogot. Nem is gondoltam volna! :-) (Gutenberg galaxisbeliek! Irjatok blogot! Fölnyomja az adrenalint! Elküldtem 200 üzit, s fél óra múlva kezdett megtelni a postaládám! Tiszta őrület!)

2. Tegnap még szép, napos idő volt, késő őszi hőmérséklettel, mára viszont befigyelt a télelő! Hideg szél fúj és nagyon hideg lett! Bekapcsoltam a fűtést, pedig eddig nem kellett! Fogvacogtató telet jósolnak idénre - jó volna elkerülni! :-) Hazamenés?!

3. Ma elfogyott a szeptember legelején vásárolt, 1 literes öblítő, a múlt héten meg a fogkrém (pedig isten bizony, naponta kétszer, reggel, este, sőt, olykor napközben is, ahogy a fogorvosok egyesülete ajánlja!). Igaz, nagy tubus volt! Ergo: egy magányos férfiember keveset fogyaszt!

4. A szezámlevél az istenek ajándéka az emberiségnek, ám a keletiek - irigységből? - eltitkolják előlünk!

5. Teljesen rápörögtem a koreai nevek/szavak magyar átírásának problémájára! Helyesírási szabályzatokat bújok, a koreai fonetikai rendszert tanulmányozom, vonatkozó szakirodalmat vásárolok interneten! Gondoltátok volna?! Szerintetek beszéljek egy "shrink"-kel?!

Még valami: nem vagyok elégedett a "the Land of Morning Calm" magyar fordításával. Ha valakinek van jó ötlete, kérem, ossza meg velem! Ateesh?!

sk

"FÖLMOSÓVÖDÖR"

Fröccsöntő kisiparosok, műanyagipari szakmunkások, távol-keleti befektetők, export-import cégek, spekulánsok, ügyeskedők, emberek, magyarok, no és persze, ügyes kínaiak, figyelem!! Meglehet, elektronikus kütyü zárja az ajtómat (ha kell, ha nem), monitoron nézem meg, ki áll az ajtóm előtt, hitelkártyával fizetek a buszon, extra gyors vonattal megyek Busanba, elektronikusan fizetek az autópályán, a notebookom meg hétrét görnyed az itteni internet sebessége alatt, s sorolhatnám még egy modernizált világ hétköznapi "csodáit", azonban van itt egy nagy baj! Koreában nincs föltalálva a fölmosóvödör!!!!! Amikor az első napokban a környékbeli boltokban nem találtam a fölül kis kosárkával fölszerelt "fölmosóvödör classic"-ot - tudjátok, amiben az ember mártogatás után kicsavarhatja a mopot -, azt hittem, külvárosi jelenséggel van dolgom, vagy egyszerűen béna vagyok. Aztán kollégám megerősítette: Koreában nincs igazi fölmosóvödör! Vannak, persze, intézmények takarításához használatos, guruló "takarítószekrények", de a hétköznapi, a fölös vizet a fölmosófejből eltávolító, kis kosaras fölmosóvedrek hiányoznak! Lakásom sürgős takarítást igényelt, ezért szembe kellett néznem a helyzettel: úgy kell - többször! - fölmosnom 110 négyzetmétert, hogy nem tudom kicsavarni a fölmosófejet! Jellemző: a kézenfekvő megoldásra nem jöttem rá, néhány nappal később, kollégám mondta: kézzel kell kicsavarni. A szennyes lében való turkálást annyira nem tudtam internalizálni, hogy ez a lehetőség (?) föl sem ötlött bennem! Miután hasztalan nyomkodtam a mopot a fürdőszoba összefolyójának rácsához, azt találtam ki, hogy fölakasztom a törülközőtartóra, s hagyom, dolgozzon a gravitáció! Ennek, persze, az lett a következménye, hogy a fölmosás reggeltől estig tartott. Volna itt akkor egy piaci rés, ahová be lehetne nyomulni, szaktársak! Igaz, nagy kérdés, mekkora volna a kereslet!? A koreai háziasszonyok ugyanis, úgy hírlik, vagy száraz törlést alkalmaznak, vagy valami gőzös szerkezettel dolgoznak.

Alapos piackutatással, igényes termékkel, komoly reklámkampánnyal azért volna itt keresnivaló! :-) Pénteken láttam: az egyetemi kampuszon lévő távolsági busz végállomásnál, ahol a buszokat takarítják, egy idősecske asszony mopokat mosott. Egy közönséges húsosládában öblögette a 6 darab (!) fölmosót, majd a tisztának ítélt példányokat a láda oldalára fektetve csöpögtette őket! "Eppur si muove." Gravitáció rulez!

"LAURENCE FISHBURNE"

Múltkor Laurence Fishburne vezette a Szöulba tartó buszt. Ugyanaz a pimaszul lefittyedő ajak, szenvtelen tekintet, rezzenéstelen arc, történhet bármi. Talán a szeme nem egészen úgy állt, de a többi tiszta Morpheus. Két perc alatt levettem - kivagyiságból, valamely frusztráció okán, ki tudja? -, a fék használata nélkül akart végigmenni az útvonalon! Jöhetett szembe teherautó, kanyarodhatott ki elénk kisbusz, bénázhatott az úttesten nyudíjas, ő a kormánykerék+duda kombinációval oldott meg minden helyzetet! Ennek részben folyamatos tülkölés, részben olyan ide-oda vágódás lett a következménye, ami még itt is példa nélkül való. Pedig a szöuli buszsofőrök legendásan aggresszív arcok! Nemrég olvastam Michael Breen könyvét, a The Koreans-t. Amolyan kulturális áttekintés egy angol újságírótól, aki 15 évig itt élt, s az év felét ma is Szöulban tölti. Van benne történelem, gazdaságtörténet, a néplélek boncolgatása (kik ők, mit akarnak, merre tartanak?) - elég jó könyv!

Nos, Breen a történeti fejezetben épp a koreai nemzeti identitásról értekezik, s ott tart, hogy a mai koreai etnikum az i.e 5.500 és 2.000 között a félszigetre vándorolt neolitikus törzsekig vezethető vissza. Bár korábban, a paleolitikumban is éltek itt emberek - ezek története talán egészen félmillió évvel ezelőttig követhető -, azonban "nincs bizonyíték arra, hogy etnikai értelemben kapcsolatban lennének a mai koreaiakkal (bár esetleges vérségi kapcsolatuk a szöuli buszvezetőkkel megérne talán némi vizsgálódást)." Piff!

"HUNGARIAN SALAMI"

Az E-Mart nevű vásárlóközpontban kaphatni "Traditional Hungarian Salami"-t. A fölirat pontosan úgy szól: "The Taste of Tradition. Traditional Hungarian Salami. European Flavour. Best Quality". 250 grammos kiszerelés, egyébként, műanyag fóliába zárva. Véletlen leltem rá: talán harmadszor voltam a helyen, s végre volt időm földeríteni az egészet. Bejártam a földszintet, az emeletet, aztán vissza a földszintre, az élelmiszerekhez. Az egyik sarokban borospalackok garmadája: dél-amerikai, amerikai, spanyol, francia, német borok jórészt. A polcok szinte teljesen eltakarták a csücsökben lévő hűtőt. A teljesség jegyében azért azt is megnéztem: camembert, holland sajtok, valami francia dolog, alatta sonkaszeletek, legalul szalámik. Európai sarok, tökre eldugva - nyilván oda is való. Amikor fölfedeztem a "Hungarian" szalámit, meglepődtem, meg persze örültem is! Nem sokáig: volt olasz szalámi (OK!), spanyol szalámi (OK?), dán szalámi (?????) is, és akkor ebben a sorban a magyar ...??? A nemzeti érzés finoman fölhorgad, el lehet képzelni! :-)

Egyébként a termék fogyasztható. Fölvágva: a nyári turista-feeling (van téli?!?!) vegyül a borsos szalámi vizualitásával. Az illat nem penetráns, inkább visszahúzódó. Föltűnő, hogy az alapanyagok viszonylag nagy darabokban vannak jelen, kiemelve a fehéres, kötőszövetet/zsíranyagot jelző betéteket. Az anyag elég kemény, a síelés szünetében elfogyasztott, közepesen fagyott szalámi állagát hozza. Kóstolás: kemény turista-íz, alig érzékelhető, mégis erőszakos, kikényszerített utalással a téli szalámira. Valaki, persze, beleálmodta ezt a borsos vonalat: a fekete darabkákra ráharapva az ember elfelejti a Pick-rokonságot, s fölrémlik az olasz, veronai vonal, de itt azért a szárított változatról beszélünk! Tibor, a kiskundorozsmai Coop remek pultosa, egy 15 dekás "Hungarian salami" rendelésre azt mondaná: "vigyél valami rendeset, a pulykamellsonka akciós, esetleg egy jó kis marhapárizsit?" Mégis, itt, a Kwangju, Yongin, Szöul háromszögben az ember egy-egy pillanatra otthon érzi magát, ha beleharap!

Ma az elmúlás fehér foltjait (úgy is mint penész) véltem fölfedezni szalámimon, ezért megmetszettem, s sürgős beavatkozást helyeztem kilátásba! Holnap reggel(i)re!

DE MI A HELYZET JEJUN?!?!

„Ma tartják a központi felsőoktatási fölvételi vizsgát. Több mint 588.000 diák vesz részt szerte az országban csaknem 1.000 helyszínen a Felsőoktatási Tudásfelmérő Teszten (FTT), mely reggel 8 óra 40 perctől délután 6 óra 5 percig tart, közölte az Oktatási, Tudományos és Műszaki Minisztérium.
Az egész országra kiterjedő intézkedések egész sorával igyekeznek elősegíteni, hogy a tanulók fönnakadások nélkül vehessenek részt a vizsgán. Az intézkedések érintik a közlekedésirányítást és a hivatalok nyitva tartási idejét is. A kormányzati hivatalokban és a közintézményekben dolgozók az egész országban – Jeju szigetét kivéve – egy órával a szokásos munkakezdés után, 10 órakor állnak munkába. Az intézkedés célja, hogy elkerüljék a korai reggeli közlekedési dugókat, így is elősegítve, hogy a vizsgázók időben odaérjenek a vizsgahelyszínekre.
A metrók reggel 6 és 10 óra között gyakrabban járnak, és a busztársaságok is sűrítik járataikat. A torlódásokat elkerülendő a vizsgahelyszínek környékén 200 méteres körzetben tilos parkolni.
A Polgári Repülésirányító Hatóság korlátozza a repülőgépforgalmat a vizsgahelyek körzetében, hogy a zaj ne zavarja a vizsgázókat az angol szövegértési föladatok során.
Összesen 125 járat fölszállási idejét módosítják reggel 8 óra 35 és 8 óra 58 perc között, valamint délután 1 óra 5 perc és 1 óra 35 között. A módosítás mind a hazai, mind pedig a külföldi légitársaságok belföldi és nemzetközi járatait érintik. Kérik, hogy az utasok indulás előtt ellenőrizzék járataik indulási idejét.
Az említett időszakokban a vonatok kizárólag veszély esetén használják kürtjeiket, jelentette be a Korail.
A vizsgaeredményeket december 10-én hozzák nyilvánosságra.” (The Korea Times, 2008. november 13., csütörtök)
Ma fölemlítettem haladó beszgyakos hallgatóimnak: magyar fülnek bizony bizarr ez a hajcihő! „Forgalomkorlátozás?”, kérdeztem. „Persze!” „Módosított nemzetközi repülőjáratok?” „Aha, muszáj!”, mondták, „ez a vizsga nagyon fontos!” „Sőt, ha valaki késésben van, rendőrautók, rendőrmotorosok, mi több, mentőautók szállítják az illetőt a megfelelő helyre! Ha pedig valaki rossz helyen áll meg autóval, vagy akadályozza a forgalmat, az aggódó szülők leordítják a fejét.” Még mindig ingattam a fejem, erre jött a végső érv: „ha valakinek nem sikerül ez a vizsga, akár az egész élete félresiklik! Minden évben előfordul néhány öngyilkossági eset a sikertelen vizsgázók közt!”
Persze, ha figyelembe vesszük: a koreai társadalmi értékrendben milyen előkelő helyen áll a tanulás és az esetleges diploma, valamint azt, hogy a koreai családok nagy része milyen komoly egzisztenciális, anyagi áldozatot hoz annak érdekében, hogy gyermekeit taníttassa, már nem is annyira fura a történet! Ha a szülői önfeláldozás eredménye társadalmi szinten rögzült kudarc, az elkeseredés is érthető.
Már csak arra lennék kíváncsi, mi volt tegnap Jejun! :-)

"NEM TÚLZÁS EZ?"

Ma délután az E-Martban vásároltam, amolyan hipermarket vagy mi. Lent "Food court": több kis gyorsétterem, japán, kínai, koreai kajával, reális áron, nem "junk food" színvonalon. Olcsón, gyorsan, finomat! Ha jövök, általában eszem is itt, mert jó! A szomszéd asztalnál ma egy család ült, a tinédzser lányuk pulóvere meg olyan furán domborodott! Nem kell megijedni, ez még nem a kapuzárási pánik oly jellemző tünete: a következő pillanatban egy kutyafej figyelt ki a pulóverből! Kis fehér kutyus, olyan westie-szerű, csak még kisebb. Bonsai-westie. Gyakori látvány mostanság itt, Koreában: divat lett a kutyatartás, de az általában nem túl nagy lakásokban lakók ilyen aprócska ebeket tartanak. Van itt a házban is több. Otthoni akita-gazdaként sokszor morfondíroztam azon: egy hormonzavaros tengerimalac is megnő ekkorára! :-) No, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a csaj megitatta a kutyát: kis papírpohárba töltött egy üvegből, a kutyus meg vígan lefetyelt. Pocari Sweatet. A Pocari Sweat egy japán fejlesztésű "sportital" - utánanéztem, ez a helyes megszólítás :-) -, olyasmi, mint a Gatorade vagy a Powerade: "csökkenti a szervezetben sportolás közben kialakuló víz- és szénhidráthiányt." Mit sportolhatott a derék eb? Fölment öt lépcsőn ...? :-)

"SZOMSZÉD"

Nemrég írtam a szomszédaimról: néha kicsit zajosak, de igazából nem zavarnak. Ma viszont sikerült nekem kivágnom a biztosítékot az alsó szomszédnál! :-) A vasárnap délutáni nagytakarítás közben csöngettek: a monitoron idősebb koreai férfiarc - nofene! Kinyitom, láthatólag meglepődik -nem külföldit várt -, de aztán belelendül, s mondja, a fülére mutogatva, hogy bizony nagyon hangos volnék. Közben kérdi: mi a jó istent csinálok én ilyenkor. Mivel hirtelen nem jut eszembe a megfelelő kifejezés: "nagytakarítást csinálok, s most éppen a porszívózásnál tartok, de mindjárt befejezem, s akkor már csak fölmosok, s kész is", inkább invitálom, nézze meg a saját szemével. Mutatom a porszívót, ő meg a kezével jelzi: húzogatom a földön, mi?! Megtörök, érzem, nincs értelme a tagadásnak, a vesémbe lát: igen, tényleg, húzogatom. Körbejár, méreget, nézegeti a lakást - nincs komoly feszkó, de azért megint mutatja a fülét. Amerikai? -kérdi. Nem, magyar: a szokásos hezitálás, aztán harmadikra: áh, "hangári"! Aha, s már hozom is a névjegykártyát: a "professzor" most is hat (áldott legyen a neved, Konfúciusz!), tovább enyhül, s lassan elindul kifelé, de azért még morog. Mondhatnám: nincs gyerek, nincs rohangálás, kiabálás, nem bulizok, nem tévézek, zenét is fülhallgatóval hallgatok, azért olyan rossz dolguk nincsen! Ez a takarítás, ez viszont tényleg van! Mutatom még neki: az a sarok van hátra, aztán vége, egyébként pedig sorry! Dünnyög tovább, talán azt mondja, jól van, na, nem kell mindjárt besérülni, aztán elköszönünk.

Kedden főzős buli lesz nálam (na, tessék, már bulizok is!): az országismeret órán a magyar konyháról lesz szó, s este gyakorlati oktatás lesz! A tananyag, természetesen: gulyásleves + tócsi. Ha jól sikerül, viszek majd le nekik kóstolót, ne legyen harag! Meg megkérdem, mikor takarítsak ...? :-)

„SZOMSZÉDOK”

Az egyik szomszédom két napja barkácsol. A zajokból ítélve elsősorban kőbaltát használ, esetleg szekercét. Arra gondolok, valami polcot vagy effélét farag, s azt próbálja fölgyógyítani a falra. Egy biztos: a fal papírvékony, akárha itt csinálná az egészet nálam, a nappaliban. Ez ugyanaz a szomszéd, aki minden reggel háromszor odaüti a borotváját a mosdókagylóhoz, hogy visszhangzik az én (kis) fürdőm is. Egyébként nem zavar, legalább emlékeztet a borotválkozásra! :-) Ugyanez a helyzet a másik szomszéddal is (nem zavar), aki viszont zongorázik – pontosabban: valószínűleg az egész család játszik, mert különböző időpontokban különböző színvonalon klimpíroznak. Egyikük egész jól nyomja, épp most fejezte be a gyakorlást a hátam mögött, a dolgozószobám mellett. Ő általában a hétvégét preferálja, a gyengébbek hétköznap délelőtt iparkodnak. A zongorát, persze, jó közel tolták a falhoz, hadd szóljon az a hangszer! :-) Nem tudom, mi lehet azzal a „szomszéddal”, aki az alattam lévő öt emelet valamelyikén lakik. „Szagszomszéd”, így lehetne mondani. Szeptemberben minden reggel 7 körül arra ébredtem, hogy sült hal szaga hömpölyög be a nyitott ablakon. Mindig ugyanaz a kicsit égett, penetráns halszag, de olyan erővel, hogy szinte látni lehetett a levegőben a beáradó hullámokat. Nagyon komolyan rá volt indulva a halra a pali, mert egy napot se hagyott ki. Nemrég jöttem rá, hogy valami történhetett, mert reggelenként sehol semmi bűz. Vagy elköltözött (nem valószínű), vagy átszokott a müzlire (haha), esetleg én szoktam hozzá a szaghoz – de az is meglehet, hogy a hidegebb idő miatt éjszakára becsukott ablak egyszerűen kirekeszti a szagot. :-) S ha már a szomszédoknál tartunk, legyen teljes a körkép! A „szembe-szomszéd” kedves, idősebb házaspár. Múlt héten a kertjükből jöhettek haza, mert csupa sár volt a Nike melegítőjük – kezembe nyomtak egy halom, újságpapírba csomagolt édesburgonyát. Azóta kerülgetem – nem tudom, hogyan kell elkészíteni. Még szeptemberben futottam össze azzal az öregúrral, akit aztán többször is láttam, valahol fönt lakik. Szombaton, kora délután jöttem haza, ő a lépcsőház előtt állt görbedten, s ököllel verte az elektronikus beengedő rendszert. Azért nem két kézzel, mert a másikkal kapaszkodott: korongrészeg volt az öreg. Közben, mint valami bizarr artista, telefonálni is próbált: nyilván a családot próbálta aktiválni. Két ökölcsapás között odaérintettem a kártyámat az érzékelőhöz, s betámogattam a lépcsőházba. Vicces is lehetne a történet, de igazából nem az. Gyakorlatilag kétrét görnyedve jutott el a liftig – ott esett le neki, hogy külföldi vagyok, nyilván „miguk”, azaz amerikai. Zavarba jöttem, mert még az eleve összecsuklott testtartásához képest is hajlongani kezdett, s azt a sokszor hallott mondatot ismételgette: „I am sorry, I am sorry.” Nyilván valami atavisztikus zárvány a háborúból. A megtört néplélek, amint felszínre tolul … De hogy ne ilyen borúsan érjen véget ez a poszt: van még egy szomszédom! Pontosabban néhány száz, úgy saccolom: a ház mögötti katonai bázis lakói ők, a koreai hadsereg különleges egységének katonái. Majd írok még róluk, most csak annyit: az őrült sok gyakorlatozás (ejtőernyőzés, lövöldözés, mifene) közben rengeteget énekelnek. Egyik kedvencem a vasárnap délutáni mutatvány: zárt alakzatban, egyenöltözetben futnak, elöl a zászlóvivő, oldalt a sípos emberek, s vagy énekelnek, vagy harciasnak tűnő „verseket” üvöltenek. Most fejeztek be egy ilyen ordítozós, éneklős menetet, innen jutott eszembe.
Loading...
Hide notes

„BUSZON - 2”

Az imént emlegetett, zsúfolt buszon történt: oszlott a tömeg, lett egy üres ülőhely, legott leültem. A következő megállónál fölszállt egy idős asszony, hát fölkeltem, s fölajánlottam a helyemet. Nem akarta elfogadni, talán azt mondta, nem megy messzire, nem értettem pontosan, ám végül leült. Ugyanazzal a mozdulattal jelezte azonban, hogy (mintegy cserébe) ölébe veszi a táskámat. Jó nehéz volt, de rábíztam. Két megállóval később megürült ez előtte levő hely, megkopogtatta a vállamat, s jelezte, üljek le. Úgy tettem, de a táskámat magánál tartotta, meglapogatva, hogy jó helyen lesz az ott. Megint két megálló, üres lett a hely mellette: kopogtatás, s nyilvánvaló jelzés, üljek mellé: most adta vissza az eredeti gesztust. Elvettem a táskát, s elüldögéltünk egymás mellett még 10 percet szótlanul: nem volt közös nyelvünk. :-)
Loading...
Hide notes

„BUSZON” A KOREAI EMBER AZ OLYAN … sorozatból 2.

A koreai ember az olyan, hogy fizet, ha belepusztul is. Pontosítok: olyan, hogy fizet, ha belepusztul is, s vele a környezete.
Ma este egy nagyobbacska bevásárlóközpontból buszoztam haza. Kb. 30-40 perc, de nem gyorsjáratú kényelmesen, hanem fapados ülős-állóson. Már amikor fölszálltam, éreztem, hogy baj van: tele volt a busz, alig fértünk föl, én már a lépcsőn álltam. A következő néhány megállónál csak fölszállók voltak, mindenki utazott tovább. Itt is úgy van, hogy az első ajtónál van a fölszállás, ott lehet fizetni, hátul meg a leszállás. Tömörült a nép, nyomtak befelé, kapaszkodni alig lehetett, a hátamon tömött hátizsák, a sofőr meg nyilván haragudott a világra, mert mintha szándékosan, ide-oda rángatta a buszt. Kb. az ötödik megállónál, a hátsó ajtónál fölszállt egy pali, nyilván nem fért már föl elöl. Én éppen arra néztem, mozdulni sem tudtam, úgyhogy láttam, lassan, araszolva elindul előre: két megállónyi út alatt áthámozta magát két emberen, letaposott egy nénit, kivette két kiscsávó kezéből a lógós kapaszkodót, de haladt. Látszott az elszánás az arcán: ő előrejön. Jó 10 perc alatt ért mellém, kétségbeesetten küzdöttem a fogódzóért, de vesztettem, s tiszta szerencse, hogy hátul elkezdett tisztulni a terep. Akkor már tudtam, mit akar: jön a sofőrfülke melletti készülékhez fizetni. Úgy is volt: valószínűleg elszavalta az automata, hogy a következő megálló az övé, mert a puszta fizikai erő helyett most már kifinomultabb módszert is bevetett: elkezdett tárgyalni egy elöl álló nénivel, hogy engedje át, mert le akar szállni. Erre ő: leszállni hátul kell. Igen, mondta az emberünk, de ő még nem fizetett! Ja, mordult erre a néne, s valahogy utat csinált neki, hogy leszálláskor oda tudja érinteni a csipjét, hogy kifizesse az 1.000 wonos viteldíjat.
Néhány hete Szöulból jöttem haza, szombaton, késő este, gyorsjáratúval. Ilyenkor alig vannak: mindenki befelé igyekszik :-); én az első ülésre szoktam ülni, hogy lássak. A busz az egyik városközpontból indul (erről majd mesélek!): óriási forgalom, nyüzsgés, nyolcsávos út. Lassan aztán elmarad Szöul, átkúszunk Seongnamba, egykor reménytelen porfészek, most decens előváros. Itt száll föl a pali, középkorú, decens alak. Ötezres bankója van, a viteldíj itt 1.800. A sofőr mondja neki: nem tud visszaadni; egy darabig huzakodnak, aztán továbbindulunk. Régen is volt ilyen (10-13 éve, amikor már voltam itt): ilyenkor azt csinálták a sofőrök, hogy a következő fölszállók díját kézbe kérték, nem a sofőrfülke melletti dobozba, s az összegyűlt pénzből adtak vissza. Változnak az idők: az utasok töredéke fizet kápéban, a többség valamilyen csipes rendszerben utazik – ha ezt a tréfát most megengedhetem itt magamnak. :-) Szóval, mindenki elektronikusan fizet, nincs visszajáró, a pali még mindig ingyen utazik. Lassan kiérünk az elővárosból, autópálya, majd falusias környezet: sok kis megálló, de közeledünk Kwangjuhoz, a városhoz, ahol lakom. A pali elkezd telefonálni, majd beszél a sofőrrel, megint telefonál, mondja egy megálló nevét, aztán megint a sofőrrel, s érződik, megegyeztek. Nem értem pontosan, miről van szó, de nem lepődöm meg, amikor az egyik megállónál föllép a lépcsőre egy középkorú asszony, átnyújtja a sofőrnek az 1.800-at, aztán a palival együtt távoznak: az ember közben telefonon kirendelte az asszonyt a megállóhoz egy jegynyi pénzzel, hogy ne maradjon adós. (Bocs, csak a gyengébbek kedvéért.)
Zárójelben: a múltkor nekem nem volt 1.300-am (azt hittem, 1.000 a jegy, de messzebb utaztam), simán elengedték! Egy idő óta én is csippel fizetek! :-)
Loading...
Hide notes

„KEDVES” A KOREAI EMBER AZ OLYAN … sorozatból 1.

Ezzel a bejegyzéssel kezdem a blogot, annak ellenére, hogy a fölemlített események hetekkel ezelőtt történtek. Azonban – érzelgősen hangzik?, bánja a fene! – a koreai emberek megérdemlik!
Szóval, a koreai ember az olyan, hogy általában eszméletlen módon kedves. (Olykor persze nem, de az egy másik történet) A koreai ember tehát rendszerint nagyon kedves. De annyira, hogy a magamfajta európait időnként komoly zavarba hozza. Nemrég például vettem egy öltönyt. Egy nagy outlet negyedik emeletén a Sieg Fahrenheit üzletben volt egy barátságos fiatal srác, aki viszonylag jól beszélt angolul. Csak nézelődni mentem, de ahogy elkezdte mutogatni a különböző fazonokat, anyagokat, lassan rábeszélt, hogy próbáljak föl néhányat. Limitált szókinccsel, de teljesen érthetően elmondta, melyik miért jó, rendületlenül vette elő az újabb darabokat, de egy 60%-kal leárazott feketét nagyon kínálgatott. Mindent összevéve nekem is bejött, végül úgy döntöttem, ha már ennyi energiát beleöltem ebbe a nem túl lelkesítő projektbe, megveszem az öltönyt. Közben azért fölhívtam tapasztalt kollégámat, mennyi a nem sok egy öltönyért. A srác hallotta a beszélgetést, s utána megkérdte, orosz vagyok-e, mert olyasminek hallotta a nyelvet. (Piha!) Nem, magyar, mondtam, majd a szokásos kör: tanár, egyetem, Yongin, satöbb. Megvolt a deal, s a srác azt mondta, jöjjek vissza egy óra múlva, addig fölhajtják a nadrág szárát [egyébként: !!!]. Úgy is volt: visszajöttem, öltöny becsomagol, elköszönés, mennék ki, amikor utánamszól, tisztán, érthetően: „Köszönöm szépen!” Na, ezt add össze! Kérdő tekintetemre vigyorogva mutat a laptopra: a csávó az előző órában kikereste a netről, s begyakorolta! (Egyébként tök jó ingjeik voltak, csak a legnagyobb méret is kicsi volt rám.) Aznap még megszólított egy érmegyűjtő kisfiú, olyan nyolcévesforma lehetett, az utcán meg rámszólt egy tizenéves, hogy „Welcome to Korea.”. Mondhatnánk, ez egy ilyen nap volt, olykor előfordul.
Néhány hete történt: Anseongban voltunk a tanszéki demonstrátorral, Jung Woo-val egy néptáncfesztiválon, ahol egy magyar (szegedi, ráadásul!) csoport is föllépett. Megnéztük őket – remek volt -, aztán találkoztunk, s megbeszéltük, a következő föllépésük előtt még dumálunk, de eltűntek a forgatagban. Tanítványom megszólított egy szervezőt: a színpadoktól távol, a folyó töltésén ült egy társával. A magyar csoport hollétét firtató kérdésre elkezdett telefonálni, de nem ez az igazán érdekes, hanem az, hogy néhány pillanat múlva, mintha a semmiből, megjelent egy kötényes néni, a kezében – nem több, nem kevesebb, éppen – négy vitaminos itallal. A férfi kedvesen intett, hogy vegyünk egyet-egyet, a néni meg elővett a kötényzsebből egy skatulyát, s mindenkinek kiosztott egy kapszulát. Az egész annyira valószerűtlen volt, hogy az első gondolatom az volt: megjött a női Morpheus a kék-piros választással, csókolom, Neo, de aztán a férfi odaszólt, „vitamin”, s barátságosan nógatott, mintha azt mondaná, kell az a szervezetnek. Ő is bekapta-fölhajtotta a magáét (oldalt sandítva láttam, Jung Woo is), közben rendületlenül telefonált, majd fölpattant egy apró rollerre és intett, menjünk utána. 200 méterrel odébb találtunk rá: szélesen vigyorogva mutatta az épületet: „Hungarian team”, majd újra rollerre, s el … Még utánakiáltottam egy „kamsza hamnyida”-t, de nem hiszem, hogy hallotta.
Loading...
Hide notes