A koreai statisztikai hivatal vasárnap bejelentette: hétfőtől, azaz november 1-től november 15-ig népszámlálást tart. 5 évenként kerül sor efféle összeírásra, s ez a 18. alkalom, hogy elvégzik a cenzuszt. Egyrészt arra gondolhat az ember: a srácok nem nagyon akarják elhúzni a dolgot - ez a két hét ugyancsak kurta időszak! Gyerünk, gyerünk, gyorsan, gyorsan! Ez, persze, nem idegen a koreai kultúrától. :-) 110.000 kérdezőbiztos dolgozik majd az ügyön, de minden háztartásban személyes interjút kell végezni - hát nem egyszerű a föladat! Számoljunk csak: Koreában nagyjából 48.000.000, azaz negyvennyolcmillió ember él. Kábé ... nehéz megmondani, de majd most ...! Én szánalmas vagyok matekból, ezt szeretném előrebocsátani! (Érettségi előtt néhány nappal a ceglédi strandon É. T., kedves barátom, először hitetlenkedve visszakérdezett valamely ostoba kérdésem hallatán, majd a nevetéstől gyakorlatilag a vízbe borult. Csak azért.) Mégis, ha 110.000 embernek kell kikérdeznie 48.000.000-t, akkor az azt jelenti, hogy egy kérdezőbiztosra 436 ember jut. Kábé, és szerintem. Persze, ezek egy része együtt, családban él, így a kérdezőbiztos egy címmel több embert is letud.
Ma este csöngettek lentről: a monitoron ártatlan koreai néni nézegetett, hát beengedtem a lépcsőházba. Az asztalon volt a vacsora, reméltem, nem is hozzánk jön, csak térít egy keveset, aztán annyi. De nem, becsöngetett. Amikor ajtót nyitottam, csöppet meglepődött, de aztán rögvest azt tudakolta: volna-e koreai ember a háztartásban? Nemo. De hogy ő népszámlálna, s mutogatta a papírt - és közben a "külföldi" szót ismételgette. Én meg próbáltam jelezni: hozott anyagból dolgozunk, külföldi vagyok, kicsi a valószínűsége, hogy hunyunk egyet, s hopp, koreai leszek ... Elment telefonálni, aztán szólt, hogy majd visszajönne. OK. Vissza is jött nemsoká: előkerített egy ívet, melyen angol, kínai, vietnámi és egyéb nyelveken is volt kérdéssor, merthogy a népszámlálás minden Koreában tartózkodóra kiterjed. Nem volt mit tenni, beinvitáltam. Ekkor valami nagyon koreai történt: az előszoba még cipővel használható részén megállt, letérdelt a már mezítlábas területre (koreai lakásba nem megy be az ember cipővel! soha!), s elkezdte kiteregetni a papírjait, miközben azt ismételgette: ő ide be nem jön, viszont én ezt tölteném ki! Az asztalon gyorsan hűlt a leves meg a tofu, a párolt szójababcsíra meg a rizs, ezért kínomban megkérdeztem: most? Azonnal levágta: fél óra múlva visszajön.
Egy darabig nem mertünk enni, mert mindjárt becsönget, de aztán megvacsoráltunk, s még volt egy kis időnk, mire a néni visszajött. Kérdőív vissza, ő 20 másodperc múlva újra becsönget, hogy írnám föl a telefonszámomat, amit állati nagy méretben rávéstem a második oldalra. Ő meg hogy bocsánat, bocsánat, és elnézést ...
Ha paranoid volnék, azon kezdenék agyalni: hogy lehetséges az, hogy a vasárnapi bejelentés után hétfőn már itt van a kérdezőbiztos?! Kipécéztek? Vagy keddre le akarják tudni az egész ügyet, mert minek szarozni?!
Nem vagyok paranoid (?), ezért inkább azt képzelem el, hogy hamarosan egy irodában valaki silabizálja az űrlapot: Gvángdzsu, 2 db magyar. 1 db férfi, 1 db nő. A férfi 2008. augusztusában érkezett, alkalmazott, iskolai végzettsége: egyetem. A nő 2010-ben jött, jelenleg háztartásbeli. Van nekik 3 db hálószobájuk, 1 db nappalijuk konyhával kombinálva (szobának számít a lakásnak az a része, amit 4 fal vesz körül), 2 fürdőszobájuk. Hideg-meleg víz, nem osztják meg senkivel, s a két vécét is maguk használják. Lakásuk mérete kb. 117 nm, és fogalmuk nincs, hogyan bérli ... nekik az egyetem ... Kettő darab magyar Gvángdzsuban ...
