"A 15. EMELETEN"

Ma délután Pazdottirnak válaszoltam egy régi bejegyzés ürügyén, s azt találtam írni, hogy itt, a 15-en, ahol csak az egyik oldalon van szomszéd, csöndesebb, már-már unalmas az élet. Mert igaz ugyan, hogy a fejemnél kerreg egy kicsit a lift gépháza, de a szomszédok hiánya mégiscsak egyhangúbbá teszi a hétköznapokat. Már lenyomtam az "Enter"-t, amikor eszembe jutott: ez így nem is teljesen igaz. Mert hisz éppen tegnap történt, hogy különös zajra ébredtem. Az ágyam  az árnyékolatlan, faltól-falig ablakkal szemben van, ezért, ahogy felneszeltem, rögtön tudtam, hogy a furcsa kaparászás, rugdalózás, kopogás az ablak fölül, kintről, a tető környékéről jön. Mi a fene?! Az első, még kába gondolatom az volt, hogy a tetőn zöldségeket, paprikát szárítgató nénik egyike megcsúszhatott, kiesett, s most az életéért küzd. Ennek ellentmondani látszott, hogy a kaparászás és rugdalást nem kísérte sikoltozás, ami az ilyesfajta jelenetek obligát kelléke. De akkor ki küzd odakint, az ablakom fölött, a 15-en? Gyorsan megjött a válasz: először megláttam két lábat (az egyik határozott mozdulattal kihasította a szúnyoghálót), majd egy vastag kötelet, végül egy primitív, hintaszerű képződményt - ebbe próbálta valahogy beleszuszakolni magát egy ember a 15. emelet fölött lebegve. Az összképhez hozzátartozott még egy "sziloplasztnyomó-pisztoly", ami a hintáról lógott. A kalimpáló lábakról még lemaradtam, de a többit gyorsan lefényképeztem, hogy legyen valami nyoma annak, hogy nem álmodtam az egészet:

A pali valahogy belegyógyította magát a hintába, s már el is kezdett szépen ereszkedni, gondosan végigrugdalva a szúnyoghálót:

Addigra már én is "képben voltam", a "sziloplaszt" nyomra vezetett. Beköltözésünk után jeleztük az egyetemnek: nagy esők idején a nappali ablaka fölötti rész beázik. Azóta többször jártak itt szakemberek, hogy diagnózist állítsanak föl a helyzetről, illetve hogy kidolgozzák a gyógymódot. Aztán elmaradtak ... senki nem szólt semmit. Mi sem, mert azóta nem nagyon esett komoly eső, meg azt is gondoltuk: halott ügyről van szó. Amikor megláttam a "sziloplasztos" embert, azonnal tudtam: a háttérben mégis mozgásban volt a dolog, s most itt vagyunk, a megoldás fázisában. Lentiben, a laktanyában, ha valakinek fájt valamije, mindig azt mondták a mókás "öregek": kend be Niveával! (Ahogy a Bazi nagy görög lagzi idős görögje meg mindenre Windexet fújt volna.) Nem tudom, miért van ez, de ha itt valamiféle probléma fölmerül a lakásban vagy a házban, azonnal azt mondják: nyomni kell rá egy kevés "sziloplasztot"! Ha bárhol, bármilyen okból folytonossági hiány támad, tekintet nélkül a probléma természetére, habozás nélkül telenyomják szilikonnal! Letört fél csempe, mert kicsit elmozdultak a beton elemek? Már jön is a szakember, és nem sajnálja a szilikont! Leszakadt a lámpa foglalata? Majd egy fél tubus szilikon megtartja! Durván feketedik, gombásodik a kád széle a falnál? Szépen húzunk rá egy réteg szilikont, s látod, már fehér is ...!

Szóval ez ment most is: két ipari alpinista szakember végiglengett a ház mindkét oldalán, s az összes, betegnek látszó ablak felső részére húztak egy réteg szilikont. A problémamegoldók javára kell írni, hogy a bejelentésem után nem jöttek ki, hogy a mi ablakunkat "meggyógyítsák" - lekezelték az egész épületet.

Kíváncsian várom az első komolyabb esőt!

"ELSZABTÁK"

Hát, mit mondjak, ezt tényleg jól elszabták a derék koreaiak! Mármint az ausztrál miniszterelnöknő, Julia Gillard ruháját. Csak képletesen, persze, mert a szóban forgó ruha nem textilből készült, hanem festékből.

Történt ugyanis, hogy a november 11-12-én Szöulban megrendezett G 20-as csúcstalálkozó egybeesett a Szöul belvárosában minden évben megrendezett Lámpás Világfesztivállal. A Csangjecsan nevű, a belváros közepén átfolyó hangulatos kis patak partján, olykor a víz fölött, világító figurákat, lámpásokat állítanak föl ilyenkor, valahogy ilyenformán:

(Ezeket a képeket mira készítette tavaly.)

Nos, idén úgy gondolták a szöuli szervezők, hogy jópofa dolog lesz, ha a világító figurák mellett fölállítják a a G 20-as találkozón résztvevő országok vezetőinek életnagyságúnál is nagyobb figuráját, mégpedig úgy, hogy mindegyikük saját országuk jellegzetes népviseletében legyen látható, kezében az adott ország zászlajával. Csakhogy az ötlet megvalósításáért felelős városházi alkalmazott alighanem sokat hiányzott a föciórákról, mert neki mindegy volt, hogy Ausztrália vagy Ausztria, avagy Joey után szabadon: eh, krumpli, burgonya, nem mindegy ...!? Úgyhogy a miniszterelnök asszonyt fölöltöztették (értsd kifestették) piros szoknyába, dirndlibe, fehér blúzocskába, és a kezébe nyomtak egy ausztrál zászlót. El is álldogált a figura Lee Myung Bak, koreai elnök és Dimitrij Medvegyev, orosz kollégája között egy hétig, mígnem fölfigyelt a dologra előbb az ausztrál sajtó, majd tiltakozást nyújtott be a szöuli ausztrál nagykövetség is. "A miniszterelnök asszony úgy néz ki, mintha egy jódliversenyre nevezett volna be." - panaszolják az ausztrálok. "Olyan, mint egy fejőnő." - dúlnak-fúlnak. És tényleg, van benne valami:

A szöuli városvezetés kicsit ellentmondásosan reagált: mert egyrészt haladéktalanul átfestették a nőalak ruháját (amely így most fekete kosztümben feszít, aminek nyilván ugyanannyi köze van az ausztrál népviselethez, mint a dirndlinek), másrészt meg azt mondják (valljuk be, némi joggal!), nincs is igazán jellemző ausztrál népviselet. Jobb híján néztek valami csinos (sic!) ruhát, aztán "ráadták" a jóasszonyra, és sohasem gondolták volna, hogy ebből még baj lehet.

Abban mindenképpen igazuk van, hogy így is elég hülyén nézett volna ki Julia Gillard:

Egyébként, azt hiszem az ilyenre mondják manapság: EPIC FAIL.