A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyarország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyarország. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 29., szombat

"RIZS"

A vészharangok halkan, finoman, valahol a távolban, de megszólaltak. Vagyis, szó sincs kétségbeesésről, ám a jelzés elgondolkodtató. 2010-ben jól kimutathatóan csökkent a dél-koreai lakosság rizsfogyasztása! Puff! Ha hozzávesszük, hogy ez az adat az 1963 óta vezetett statisztika legalacsonyabb mutatója, akkor látszik, hogy a csökkenésnek mégis csak van jelentősége. Pánikba esnie persze nem kell sem termelőnek, sem nagykereskedőnek, sem pedig dietetikusnak, mert csupán arról van szó, hogy az egy főre eső évi rizsfogyasztás a 2009-es 74 kilogrammról 72.8 kilóra csökkent. Csaknem 73 kiló rizs fejenként - azért az sem kevés! :-) Ennek a mennyiségnek a döntő részét a napi étkezések részeként (főtt rizsként) eszik meg, s csupán 1.4 kilogrammnyi rizst fogyaszt el minden koreai rizssütik, édességek, snack-ek formájában. Ez, a mintegy 73 kilogramm rizs nem kevesebb mint 20 kilóval elmarad a 2000-ben fogyasztott, 93.6 kilós átlagtól. Korea még ezzel az adattal is utcahosszal előzi a többi távol-keleti országot: Japánban 14.3 kilóval, Tajvanon pedig csaknem 25 kilóval esznek kevesebb rizst, mint a csendes hajnalok országában.
S hogy áll vajon kis hazánk? Nos, minden rendes magyar ember 6-7 kilogramm rizst fogyaszt évente, így mintegy 60-70 tonna fogy ebből a gabonaféléből.
Egyébként furcsa: a honi publikációkban azt olvasom, hogy a rizs a magyar fogyókúrázók trendi terméke, itt meg azt, hogy a koreaiak részben azért esznek kevesebb rizst, mert fogyni szeretnének ...


A koreai adatok a The Korea Times internetes kiadásának január 27-i számából valók.

2011. január 19., szerda

"MIÉRT?"

A leggyakoribb kérdés, amit otthoni ismerőseimtől kapok az, hogy miért tanulnak Koreában magyarul. Mielőtt bárki túlzott várakozásokkal folytatná az olvasást, szeretném leszögezni: fogalmam sincs. Magam is kíváncsi vagyok, föl is teszem a kérdést, amikor csak lehet, de a válaszoktól nem leszek okosabb. Érzéseim, persze, vannak. Az ember elcsíp ezt-azt, itt-ott. De teljes, kielégítő választ még nem sikerült kicsikarnom. Mondom, megérzések, fílingek azért vannak.
Itt van például egy tanítványom levele, akinek az önéletrajzában korrigáltam ezt-azt. Állást szeretne kapni, ahhoz kell a magyar nyelvű önéletrajz. Tudjuk, ilyesmit írni anyanyelven is nehéz, hát még valamely idegen nyelven!
Az önéletrajzot korrigáltam, aztán ezt a levelet kaptam. Egy adalék ahhoz a megválaszolatlan kérdéshez: miért tanulnak Koreában magyarul:


"Jó napot kívánok!

Hálásan köszönöm, Tanár Úr!

Tényleg koreaiul sem volt könnyű. Most először írtam az önéletrajzomat. Az is nagyon jó tanulás volt. :)
Szerintem nagyon gőgös voltam, amióta visszajöttem haza. Minden magyar értett, amit én mondtam. És Koreában is jó kapcsolatot tartottam magyar barátaimmal. És mindenki dicsért engem.
Azért kicsit lustán tanultam, és nem igyekeztem.
Most már világos, még mennem kell tovább, tovább, és még messze.
Hát ... szóval nagyon hiányzik Magyarország.
Azért kell igyekeznem is! :)
Megint nagyon nagyon szépen köszönöm!!
Jó hetet!!
Üdv: XY"

Hát, például ezért.


2010. december 5., vasárnap

"HUFS NAPTÁR"

Az egyetemünk (Hankuk University of Foreign Studies - HUFS) minden évben megjelentet egy naptárt. Hónapok, hetek, napok, meg persze a nemzeti ünnepek és az egyetemi év legfontosabb eseményei: szünnapok, vizsgaidőszak, effélék. És persze képek minden második oldalon. Évek óta bámulom az egyetemünkön tanított nyelvek országairól készített képeket, s mindegyre hiányoltam a miénket! No, de eljött a mi időnk is! Ma megkaptam a jövő évi egyetemi naptárat két méretben: asztalra helyezhető kicsi, meg falra aggatható nagy formátumban. Már a 12 képet mutató kezdőlapon is gyanús volt az első fotó, de januárra fordítva megjött a bizonyosság: Hungary - Goulash! S hozzá még az, hogy a hagyományoknak megfelelően, a hónap napjait magyarul írták be a naptárba.



Szerintem most tekintsünk el attól, hogy ez nagy valószínűséggel babgulyás ahogyan azt egy osztrák séf elképzeli, s örüljünk a ténynek: sok ezer HUFS-os ezt a képet bámulja majd egy hónapig. Üröm az örömben, hogy január itt holtszezon, s legfönnebb azért néznek majd rá a naptárra, hogy lássák, mennyi telt el az olyannyira értékes szünidőből. Mindenesetre ott vagyunk, ha mással nem, hát a gulyással. Egyébként a társaság nem rossz:


Paella Spanyolországból.



Bibimpap Koreából. És a többi ...
Szerintem a nemzet fölemelkedése onnantól számítható, amikor Magyarországról nem csupán a gulyás jut az emberek eszébe. Addig meg legyünk büszkék erre. Ez sem rossz ...!

2010. november 10., szerda

"AMI JÓ, AZT EL IS LEHET ... (öncenzúra)"

Édesanyám a minap azt üzente: ne beszéljek csúnyán. Teszek egy kísérletet. :-) (Lásd fönt.)

Tegnap implicit módon megdicsértem a koreaiakat, mert több fronton tudatosan igyekeznek tenni a környezet megóvásáért. Az egyik ilyen: a nejlon szatyrok kiiktatása a hipermarketekből, s helyettük barna (újrapapír?) zacskók használata. Nos, ma árnyalnom kell egy kicsit a képet: mert "ami elromolhat, az el is romlik" - ismerjük Murphy örök igazságát!
Kicsit messziről kezdem: Szöulban és környékén kevés helyen kaphatni tejfölt! Szomorú tény, de igaz. Ha nem csalódom, jelenleg leginkább csak a Lotte Mart nevű hipermarketben találni nagy kiszerelésű, dán tejfölt, másutt nemigen. S olykor a közelebb eső Lotte Martban sincs. :-( Ma bent voltam Szöulban, s épp egy műszaki szaküzlet fölső emeletein tájékozódtam, amikor eszembe jutott: alant van egy Lotte Mart, akár meg is nézhetném, van-e tejföl. Volt, vettem. Elég bután van csomagolva, mert a kb. fél literes dobozt félig műanyag fólia takarja , ami alatt meggyűlik némi savanykás folyadék. A legutóbbi vásárláskor szétmállott a papírzacskó, mire hazaértem vele - alig tudtam valahogy hazamenekíteni. Rutinból most is kértem "bevásárlószatyrot", ki is utalták a barna papírt, ám akkor megpillantottam a pénztárosnő előtt egy stósz lilás műanyag zacsit ... (Hm.) Vizet prédikáló, ám bort ivó énem (a szétmállásra tekintettel) megkérdezte: "binil bongtu isszajó?", azaz, van-e műanyag szatyi? A néni elmagyarázta: műanyag bevásárlószatyor nincs, de van itt előtte egy stósz lilás műanyag zacsi, ami, egyébként Szöul város hivatalos szemeteszsákja, abból is a legkisebb. (Hm. Miért is van ott?!) Ebben viszik el a szemetet - tette még hozzá (ostoba arcot vághattam, pedig - magyarként! - képben voltam). "Akkor abból egyet", mondtam, most már odahagyva a zöld tudatosság utolsó morzsáit is. "De hogy ez szemetes zsák, ilyenformán csöppet drágább" - szavalta a néni. Ha tudnám, hogy kell azt mondani koreaiul, hogy "vágom", bizonyára megkockáztattam volna, így azonban csak egy "rendben" csúszott ki. A mögöttem fizető is kialkudott egy szöuli szemeteszsákot, s ebből több következtetést is levontam:
1. Az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz.
2. A "multi" tudja, hogy "az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz", hát a maga lehetőségeihez képest igyekszik kiszolgálni az igényt.
3. Hogy közben 1. az áruház a sokadik, drágább nejlon szatyit adja el, 2. a vásárló hazaviszi a nejlont, majd szelektíve kidobja 3. a papír meg nem fogy - másodlagos! NOS, adtunk a szarnak egy pofont, de annyi baj legyen!
4. A koreaiakban lakik egy kis magyar, aki a jég hátán is megél!
5. A koreai környezettudatosabb talán, mint magyar kollégája, de bizonyos érdekek mentén ugyanúgy meghajlik.
6. A koreai voltaképp egy érdekvezérelt magyar, a magyar pedig egy olyan koreai, akiből hiányzik minden fegyelmezettség.

Összességében azért jó úton járunk: kevesebb lesz a nejlon, mert nem mindenki van "helyzetben". Pl. kevesen vesznek tejfölt. A drágább szatyi a helyi költségvetést gazdagítja, akik esetleg fölbérelhetnek egy tanácsadót, akinek van jó ötlete a helyzet megoldására. A tejfölt vásárlók zacskója addig sem ázik át, azaz "a jég hátán is megélünk" - ők is, mi is! A koreai-magyar testvérbarátság - finoman korrupt módon -, de erősödik! 

2010. november 7., vasárnap

"MAGYAR TEMETŐ" (VENDÉGPOSZT)

Ez a bejegyzés közös munka, együttes erőfeszítés eredménye. Nem így indult, aztán mégis ez lett belőle. S hadd tegyem hozzá menten: az én hozzájárulásom a legcsekélyebb, mindenki más jóval többet tett nálam. Egyébként, amolyan családi vállalkozás ez. "Ez elment vadászni": ez volnék én, aki kitaláltam, hogy a halottak napja környékén készítek két párhuzamos bejegyzést egy magyar és egy koreai temetőről. "Ez meglőtte": pontosabban, "ezek meglőtték", mert ketten is voltak, akik a november eleji ünnepi időszakban a temetőkben és környékükön lövöldöztek fényképezőgépükkel. Édesapám unokatestvére, Kovács Sándor Tibor (szegedi írástudó, tudós, utazó, polihisztor, druszám) szinte hivatásszerűen fényképez, gyönyörű fotóit itt láthatjátok: sanyibaglya. A másik "vadász" a sógorom volt, Hajas Tibor, aki ugyan - tudomásom szerint - nem profi, de nagyon jó képeket küldött! A képeket aztán a virtuális világ, ez, "hazavitte". De mást is hozott a posta, nem csak képeket: édesanyám férje, Bálint Árpád (faszobrász, poéta, pszichiátriai szakember, visszavonult szőlőművelő) volt oly kedves és küldött egy összefoglalót a november eleji ünnepek kulturális hátteréről, ezzel "fogyaszthatóvá" téve a képeket: "ez megsütötte". Én meg most szervírozom mindezt, hogy "az icike-picike mind megehesse", s egyúttal köszönetet mondok a családnak!


"A halottak napja az európai keresztény kultúrában ered. A keresztény hithez hozzátartozik a másvilágban, az élet utáni világban való hit is. A földi élet a halál után megváltozott formában folytatódik, sőt az az igazi,üdvözült élet.
A keresztény ember számára tehát természetes a halottakkal való törődés. A kezdeti időkben (az első századokban) azokra emlékeztek, akikről csaknem teljes bizonyosságuk volt, hogy Istennek tetsző élet után haltak meg, és ezért üdvözültek. Ilyenek voltak a vértanúk, a hitük miatt kivégzett emberek. Ezt az emlékezést később mindenszentek ünnepének nevezték. Később azonban a többi halottról is megemlékeztek, közvetlenül a szentek ünnepének másnapján. Ez november  másodika, a halottak napja.
Az ünnep lényege: a halottak üdvéért való imádkozás, mert a keresztény ember azt reméli, hogy az imádság a másvilágon levő halottak üdvözülésére válik. Szimbolikája is erről szól: a fény mintegy az isten ragyogását jelzi. Ezért a sírokra égő gyertyát helyeztek.
Ezt az ünnepet egy meghatározott szokásrendszer veszi körül. De Magyarországon az utóbbi ötven évben új szokások is megjelentek. Régebben csak a helyi lakosok mentek ki a temetőbe halottaikhoz miután mindenszentek napján este, közös istentiszteleten imádkoztak a templomban  halottaikért. Ekkor csak gyertyát vagy mécsest gyújtottak. Amíg a fényük betöltötte a sötét temetőt, a sírnál állva imádkoztak. Majd másnap, a halottak napján a templomban fejezték be az imádkozást a közös szentmisén.
Ma azonban a temetőben már egész nap (nem a halottak napján, hanem mindenszentekkor) érkeznek a távoli vidékekről is a rokonok, akik megemlékezésük jeléül virágot, koszorút hoznak a sírokra. Tartósan égő mécseseket gyújtanak, hogy még este is világítsanak, mintegy jelezve a hozzátartozó gondoskodását. Estére főként csak a helybeliek maradnak. A temető feldíszítve, kivirágozva, de a hozzátartozok nélkül éri meg a halottak nap reggelét.
Ezen a napon valóságos népvándorlás zajlik az országban.A temetők körüli nagy virágvásár jelzi az ünnep üzleti vonatkozását. 
A halottainkra való emlékezésre kevés figyelem és idő jut. Vannak, akik szinte egész nap az országot járják, mert minden meghalt rokonuk sírját meg akarják látogatni. Az elcsendesedés, az emlékezés ünnepét is átalakította ez a korszak."






2010. október 31., vasárnap

"KŐ A SZÍVRŐL"

Kicsivel több mint egy hónapja kaptam egy hivatalos levelet. Azt magam is ki tudtam silabizálni, hogy KS-ről van benne szó (neofitáknak: Kia Sephia, AZ autó), de azt már a hallgatóim segítségével fejtettük meg: KS-t műszaki vizsgára kell vinni! A Kelet-Európában szocializálódott idegrendszerem ekkor olyan jeleket küldött a testemnek, melyektől görcsbe rándult a gyomrom, és kivert a hideg veríték, a koreai (pszichés) plugin értelmében viszont színlelt nyugalommal fogadtam a hírt. Aligha kell magyaráznom: Magyarországról jőve egy 14 éves autó műszaki vizsgáztatása mindennek tűnik, csak sétagaloppnak nem. Jelentős anyagi ráfordítás (akkor is, ha a kocsi hétköznapi értelemben rendben van), kiszolgáltatottság (szerelőnek és vizsgabiztosnak egyaránt), megalázó, ugyanakkor minden részről magától értődőnek vett korrupció ("Rozsdásodik a küszöb? Sebaj, egy tízes betakarja!"), indokolatlanul hosszú idő (autó nélkül), s akkor még nem beszéltünk egy esetleges szigorított vizsgáról - ez rémlett föl. Másfelől viszont a fölszólító levél rugalmas hozzáállásról tanúskodott: a megjelölt október 1-e előtt és után egy hónappal bármikor le lehetett vizsgáztatni a kocsit a részletes térképekkel ábrázolt vizsga-, és szervizpontok bármelyikén. Ezért, no meg azért, mert a koreai plugin sugallata mégiscsak az, hogy légy kiegyensúlyozott, nem paráztam - nagyon. Fölvettem a teendők listájára, hogy október végéig le kell vizsgáztatni KS-t, de mindig találtam fontosabb elfoglaltságot, előrébb való dolgot, mint hogy valóban nekilássak. Valljuk be: halogattam a dolgot. Mert tudom, hogy a gumik tényleg eléggé elvástak, érzem, hogy a kéziféktől simán el tudok indulni, hallom, hogy csörögnek a szelepek, látom, hogy a hátsó sárvédőívet kikezdte a rozsda, s egyáltalán, hű autómnak véres a torka ... Tartottam attól, hogy restaurálni kell az egész autót a vizsga miatt, miközben - igazából - csak kisebb beavatkozásokra volna szükség. Meg nem is tudtam, hogy működik ez itt. Azt gondoltam, úgy, mint otthon: elviszi az ember az autót egy szerelőhöz, hogy készítené föl a vizsgára, majd elviteti a kocsit a műszakira vele, mert ők jobban tudják, hogy kell ezt csinálni, meg ügyesebben adják a jattot, amit eleve bele is számítanak a "fölkészítésbe".
A végső határidő közeledvén aztán - megtörve - megkérdeztem autós kollégámat, hogy megy ez itt? Azt mondta: menjek csak el egy ilyen vizsgaállomásra, gyorsan megnézik az autót, aztán, ha minden rendben, kiadják az engedélyt. Ha valami hibát mégis lelnek, vagy maguk, vagy a vizsgahely melletti műhely elvégzi a javításokat, s aztán adják a pecsétet. Azt is fölajánlotta, hogy eljön velem - végül mégis egyedül mentem. Egyébként, hittem is, meg nem is, amit mondott: elvégre kibicnek semmi se' drága, ám végül úgy döntöttem: essünk túl rajta! Rémálmaimban megjelent: a vizsgabiztos belepróbál egy 10 vonos érmét a bal első gumi vájatába, majd megrázza a fejét, és elküld a sarki gumishoz 4 új abroncsért. Brrrr!!!
Szóval benne volt a zabszem a seggemben, amikor 30 perc autózás után megérkeztem a vizsgaállomásra! Beálltam a jelentős sorba, előre kifizettem a 20 ezer vonos díjat (uszkve 3.400 HUF - nevetséges!!), aztán beküldtek az ügyfélváróba azzal, hogy innentől majd ők intézik, én meg igyak egy kávét, és figyeljek a hangosbemondóra, amikor szavalja a rendszámot. Persze, nem mentem, hanem sasoltam meg fényképeztem, mert nagyon érdekes volt!




Állati gyorsan ment minden: 5-6 ember vitte a kocsikat két sorban a diagnosztikához. Emitt fékerőmérés, ott kipufogógáz-ellenőrzés. Némelyik autónál megnézték a gumikat, volt olyan is, hogy fölnyitották a motorháztetőt és ellenőrizték az olajat, de inkább szúrópróbaszerűen vizsgáltak.  KS-hez gyakorlatilag nem nyúltak: fékpad, OK, szenzor a kipufogóba, OK, más semmi.




(KS ott szerénykedik a két világos autó között.)
Én közben identitásválsággal küszködtem: legszívesebben mindent lefényképeztem, lefilmeztem volna, ugyanakkor az eredménycentrikus énem azt sugallta: eltűnni, semmivé válni, nem kilógni - hátha átcsusszanunk. Az eredmény: néhány remegő kezű fotó és videófölvétel a szerencsétlen telefonommal ... no meg a meglepő végkifejlet: miután átvitték KS-t mindkét kapun, bemondták a rendszámot, s egy fiatal csávó tök érthetően elmondta angolul, hogy az autó megfelelt, a következő két évben nem lesz gondom a műszaki vizsgával. Hú, megkönnyebbültem! Kő a szívről ...!
Az egész procedúra lezajlott 17 perc alatt onnantól, hogy megérkeztem, besoroltam, fizettem, odáig, hogy megvizsgálták, pecsételtek, kihajtottam. Ismétlem, "az egész procedúra lezajlott 17 perc alatt ..."




Elég béna a fölvétel, de az talán kitetszik: egy pillanatig nem "pihent" a dolog, a vizsgáztatók tették a dolgukat, vitték előre az autókat rendületlen.

Na, most akkor, szerintem kétféleképpen lehet nézni a dolgot:

1. A magyar rendszer jó, mert alaposan átvizsgálja a kocsit, balesetet okozható hibát nem hagy megoldatlan a műszaki vizsga. Valaki - az állam valamely csápja - gondoskodik arról, hogy autónk megfelelő állapotban legyen. Valaki, helyettünk - persze, a mi kontónkra, a mi időnket használva ...! 

2. A koreai rendszer jó, mert működő autónk működőképességét - minimális szinten - rendkívül gyorsan igazolja (v.ö. ez vazze, valahogy eljött idáig, és meg is tudott állni a bejáratnál), igaz, a felelősséget, hogy gumink (karosszériánk stb.) megfelelő állapotban vannak-e, ránk hagyja. Ha valami baj lesz, az, persze, a mi sarunk.
(Némi szépséghiba az argumentációban: fogalmam sincs, mit vállal a koreai vizsgáztató, amikor ráüti a pecsétet a papírra.)

Nehéz dönteni a két modell között. De emlékeztetnék mindenkit a magyar utakon rohangáló, szarrá rohadt Ladákra, melyeket valahol, valakik, valamennyi pénzért levizsgáztattak. A kötelező jattra.  Meg arra is, hogy engem is elküldhettek volna pl. gumicserére a szomszédhoz, ahonnan aztán vissza is csoroghatott volna valami az odaküldött kuncsaft cechjéből - de nem így történt ...

Nyertem egy fél délelőttöt: elmentem autókázni ...

2010. június 4., péntek

"KÉTSZERESEN MAGYAR ORSZÁGIMÁZS"


Tegnap, június 3-án, a szöuli Sogang Egyetemen megnyílt Magyar Tibornak, a szöuli magyar nagykövetség gazdasági igazgatójának fotókiállítása. A kiállításon csaknem 50 képet láthatnak az érdeklődők Budapestről és Magyarország egyéb városairól, tájairól. Az egyetemen Kelet-Közép-Európa kutatással is foglalkoznak, ezért. A megnyitón ott voltak az egyetem vezetői (rektor, rektorhelyettesek), és Lengyel Miklós, magyar nagykövet is.

Szerintem tök jó, hogy ilyen módon is hírét lehet vinni az országnak! Egyébként a város másik felében tegnap nyílt egy nagy utazási/turisztikai kiállítás: magyar standdal. Nyomulunk ezerrel! :-)

Itt egy kis ízelítő abból, mit láthatnak a szöuli érdeklődők:



Nekem a hortobágyi és a pannonhalmi kép jön be a legjobban!