"KIRÁNDULÁS"

Mostanában nincs idő semmire! Pedig még csak azt sem mondhatnám, hogy irtózatosan sok a munka, mert bár van mindig föladat, azért össze sem hasonlítható az elmúlt félévvel. Mégis, most valahogy elmúlnak a napok, darálódik a hétköz, és olyan kevés dologra mondhatom, hogy akkor ezt most megcsináltam, vagy ez most jól sikerült ... A vasárnap mégis ilyenre sikeredett, végre! Elhatároztuk, hogy kimozdulunk, ha messze nem is, ide a környékre, néhány érdekesnek tűnő helyre. S mert mostanában nincs idő semmire (mondtam már?) - például írni sem nagyon tudok leülni -, álljon hát itt a vasárnap története képekben és klipekben!

Magunkhoz képest korán keltünk (direkt!), és nekivágtunk! No, az első etapban nem jutottunk nagyon messzire: tervezett útvonalunkon, néhány kilométerre tőlünk, van egy Paris Baguette üzlet, ott megálltunk. Ki volt ez találva: gyors reggeli, finom kávé, aztán uccu! Közben, kihasználva a személyzet lazulását, lefényképeztem a PB tortafölhozatalát. Állati jól néznek ki, a szomorú valóság azonban az, hogy 60%-kal ízetlenebbek a látványnál, s ráadásul szinte mind ugyanazt tudja. Vizuálisan rendben vannak, ám ízek tekintetében kihívásokkal küzdenek - fogalmazzunk píszí (PC) módon!

Utána elautóztunk a kellemes napsütésben Icsanba, a koreai kerámiaközpontok egyikébe. Van itt egy falucska, ahol kézművesbemutatókat, kerámiaüzleteket ígért a kalauz. Üzletek éppen voltak, meg láttuk az égetőkemencéket is, bemutatónak viszont nyoma sem volt. Némi csalódás ... Bár az összkép kellemes ...

Rövid séta után továbbindultunk Jadzsuba, mintegy 45 kilométerre Icsantól. Az első megálló egy ma is működő buddhista templom volt, amelyet a 14. században alapítottak: Sillükszá. Nekem picit rendezetlennek tűnt, de a folyó melletti elhelyezkedés, a mögötte lévő dombocska mégis szép látvánnyá, kellemes hangulatúvá varázsolta a helyet.

A templom tényleg élt: a kis imaházakban emberek térdepeltek, az udvarban gyerekeket okítottak, s közben mindenhol szólt a meditatív zene és beszéd:

Csöndes, szép kis hely. Fönt, a templom fölötti dombon több mint 600 éves kövek állnak: az alapító szerzetes sírhelye, sztúpa, kínaiul írt emléktábla: eszméletlen idők ...!

Amint említettem: mindez a folyóparton áll. Egy kis sziklamászás után az ember lenézhet az alant kanyarodó folyóra, s itt tényleg van valamiféle meditatív hangulat - jóllehet, jönnek-mennek az emberek.

S még nincs vége: mert a templom annyira él, hogy a közösséghez tartozó férfiak és nők - most, a kimcsikészítés szezonjában - mi mást tettek volna, mint hogy előkészítették a kettőbe vágott kínai kel fejeket a fermentáláshoz:

A templomlátogatás után a folyó mentén sétáltunk lefelé, amikor kiderült: a spirituális aktivitás mellett a testnek is adnak a helyiek! Szenior ligás lábtengósok nyomták két adag rizsbor között az ipart - egészen jó színvonalon. A szabályok mások mint nálunk, itt minden érintés után pattanhat a labda, s ettől egyrészt lassúbb, másrészt agresszívebb lesz a játék. A mákkalli-meghajtású idősek jól nyomták - kíváncsi volnék, hogy egy gyors játékot erőltető magyar négyes ellen mennyi esélyük volna a karaterúgásokkal operáló keletieknek?!

Késő délután volt, de még el tudtunk menni a koreai ábécé föltalálójaként tisztelt Szedzsong király sírjához, aki a 15. század közepén hunyt el. A hatalmas parkban valóban van valami magasztos - az embernek tényleg van olyan érzése, hogy szent helyen jár:

Innen már hazafelé indultunk, lassan beesteledett, de hazaérve kiderült: alig is van mit ennünk. No, legott elmentem a legközelebbi mándu-készítőhöz! A mándu afféle tésztába csomagolt izé - lehet húsos, zöldséges, kimcsis stb. töltelékes -, amit általában gőzben párolnak meg. Míg vártam az eredményre, kicsit filmeztem, és - mellesleg - megtudtam: "győztünk" tollaslabdában az Ázsiai Játékokon!

Nos, nagyjából eddig tartott a nap - a "mándu" arcba tűrése már semmiféle érdekességgel nem bír, meg hát mondtam is talán: "mostanában nincs idő semmire".