Ez a bejegyzés közös munka, együttes erőfeszítés eredménye. Nem így indult, aztán mégis ez lett belőle. S hadd tegyem hozzá menten: az én hozzájárulásom a legcsekélyebb, mindenki más jóval többet tett nálam. Egyébként, amolyan családi vállalkozás ez. "Ez elment vadászni": ez volnék én, aki kitaláltam, hogy a halottak napja környékén készítek két párhuzamos bejegyzést egy magyar és egy koreai temetőről. "Ez meglőtte": pontosabban, "ezek meglőtték", mert ketten is voltak, akik a november eleji ünnepi időszakban a temetőkben és környékükön lövöldöztek fényképezőgépükkel. Édesapám unokatestvére, Kovács Sándor Tibor (szegedi írástudó, tudós, utazó, polihisztor, druszám) szinte hivatásszerűen fényképez, gyönyörű fotóit itt láthatjátok: sanyibaglya. A másik "vadász" a sógorom volt, Hajas Tibor, aki ugyan - tudomásom szerint - nem profi, de nagyon jó képeket küldött! A képeket aztán a virtuális világ, ez, "hazavitte". De mást is hozott a posta, nem csak képeket: édesanyám férje, Bálint Árpád (faszobrász, poéta, pszichiátriai szakember, visszavonult szőlőművelő) volt oly kedves és küldött egy összefoglalót a november eleji ünnepek kulturális hátteréről, ezzel "fogyaszthatóvá" téve a képeket: "ez megsütötte". Én meg most szervírozom mindezt, hogy "az icike-picike mind megehesse", s egyúttal köszönetet mondok a családnak!
"A halottak napja az európai keresztény kultúrában ered. A keresztény hithez hozzátartozik a másvilágban, az élet utáni világban való hit is. A földi élet a halál után megváltozott formában folytatódik, sőt az az igazi,üdvözült élet.
A keresztény ember számára tehát természetes a halottakkal való törődés. A kezdeti időkben (az első századokban) azokra emlékeztek, akikről csaknem teljes bizonyosságuk volt, hogy Istennek tetsző élet után haltak meg, és ezért üdvözültek. Ilyenek voltak a vértanúk, a hitük miatt kivégzett emberek. Ezt az emlékezést később mindenszentek ünnepének nevezték. Később azonban a többi halottról is megemlékeztek, közvetlenül a szentek ünnepének másnapján. Ez november másodika, a halottak napja.
Az ünnep lényege: a halottak üdvéért való imádkozás, mert a keresztény ember azt reméli, hogy az imádság a másvilágon levő halottak üdvözülésére válik. Szimbolikája is erről szól: a fény mintegy az isten ragyogását jelzi. Ezért a sírokra égő gyertyát helyeztek.
Ezt az ünnepet egy meghatározott szokásrendszer veszi körül. De Magyarországon az utóbbi ötven évben új szokások is megjelentek. Régebben csak a helyi lakosok mentek ki a temetőbe halottaikhoz miután mindenszentek napján este, közös istentiszteleten imádkoztak a templomban halottaikért. Ekkor csak gyertyát vagy mécsest gyújtottak. Amíg a fényük betöltötte a sötét temetőt, a sírnál állva imádkoztak. Majd másnap, a halottak napján a templomban fejezték be az imádkozást a közös szentmisén.
Ma azonban a temetőben már egész nap (nem a halottak napján, hanem mindenszentekkor) érkeznek a távoli vidékekről is a rokonok, akik megemlékezésük jeléül virágot, koszorút hoznak a sírokra. Tartósan égő mécseseket gyújtanak, hogy még este is világítsanak, mintegy jelezve a hozzátartozó gondoskodását. Estére főként csak a helybeliek maradnak. A temető feldíszítve, kivirágozva, de a hozzátartozok nélkül éri meg a halottak nap reggelét.
Ezen a napon valóságos népvándorlás zajlik az országban.A temetők körüli nagy virágvásár jelzi az ünnep üzleti vonatkozását.
A halottainkra való emlékezésre kevés figyelem és idő jut. Vannak, akik szinte egész nap az országot járják, mert minden meghalt rokonuk sírját meg akarják látogatni. Az elcsendesedés, az emlékezés ünnepét is átalakította ez a korszak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése