Koreában a közlekedés olykor meglehetősen kaotikus. Ennek sok oka van: az úthálózat milyensége, a járművek elképesztően nagy száma, ám a legfontosabb tényező - mint általában - az emberi. Hogy is mondjam csak: a közlekedési szabályok betartása ügyében a koreaiak egyáltalán nem görcsösek. Egyszerűbben fogalmazva: magasról tesznek azokra. Ez, persze, nem újdonság nekem, mindig is így volt, ám autóban ülve más lesz az ember perspektívája a jelenségre.
Még gyalogos koromban történt, ráadásul az első napokban, amikor még nem illeszkedtem be teljesen a rendszerbe: az egyetemre mentem, el akartam csípni a következő buszt. Láttam is, hogy közeledik jobbról, de át kellett mennem az utca túloldalára, a megállóhoz. Szerencsére pont zöld volt a lámpa a zebránál, ám amikor elindultam volna, észrevettem: padlógázzal jön balról egy teherautó. Nekem zöld, neki piros, de ez láthatólag egyáltalán nem érdekelte: közeledett ezerrel. Közben jött a busz is, mielőbb neki kellett indulnom. De vajon meg tud-e állni a teherautó? Egy életem, egy halálom, nekiindultam, vadul integetve a busznak, hogy vegyen föl (a buszok csak akkor állnak meg, ha a megállóban jeleznek nekik), s közben fülem-farkam behúztam, mert balról meg már jött a fékcsikorgás ... a csávó satufékkel megállt kb. 10 centire a zebrától. Ahogy szálltam föl a buszra, még láttam, hogy kihajol az ablakból, és megnézi: valóban zöld volt-e a gyalogosoknak szóló lámpa ... a saját pirosának nem hitt, úgy tűnik.
Jellemző a helyzetre mindig visszafogott kollégám KRESZ-filozófiája: Szöulban be kell tartani a szabályokat, de itt, vidéken ..., ugyan! Az az ember érzése, hogy a szabályokat egészen másképpen értelmezik itt. Az útkereszteződésben harsogó piros nem azt jelenti, hogy meg KELL állni, legfönnebbb arról TÁJÉKOZTAT: a következő időszakban a megszokottnál erősebb keresztirányú forgalom várható. Aztán a sofőr vagy észbe veszi a tájékoztatást, vagy nem. Az a tapasztalatom, hogy szoros összefüggés van az autók mérete és a pirosba való belehajtás között. A zebrát védő pirosnak is más a jelentése az itteni sofőrök számára: a következő néhány másodpercben várható, hogy atletikus mozgású kétlábúak igyekeznek átcikázni az autók között. S valóban így van: az életüket féltő nyugdíjasok is fürge, olykor akrobatikus mozdulatokkal kerülik el a lökhárítókat. A megállni tilos és várakozni tilos táblák üzenete épp ilyen világos, ha nem is teljesen ortodox - mert a koreai erre azt mondja: értem én, hogy itt tilos parkolni, de a kocsit csak itt hagyhatom néhány órácskára, nem igaz? Ennek megfelelően a legelképesztőbb helyeken képesek megállni: kanyarban, útkereszteződésben, gyakorlatilag bárhol.
A szabályok egyébként nagyjából ugyanazok, mint nálunk (van egy furcsaság, azt majd megírom), de az amerikai rendszerhez hasonlóan jobbra kis ívben pirosnál is be lehet kanyarodni. Ez a forgalmi helyzet gyakran előáll, ezért reprezentatív minta alapján mondhatom: nincs az a kis távolság a védett úton közeledő autó és a kikanyarodni kívánó között, amelynél a koreai autóvezető ne kísérelné meg a manővert. Ha három méter, akkor annyi, ő kikanyarodik, a másiknál meg jöhet a spontán fékerőmérés ... Ha magam kerülök ilyen helyzetbe, azon túl, hogy szaporán taposom KS fékpedálját, a tükörbe pillogok, és reménykedem, hogy a mögöttem jövőnél legalább olyan jól fog a fék, mint hű Kiámnál. (Egyébként: nem ismerem a statisztikákat, de koccanásos balesetben nagyon ott vannak a koreaiak!)
Speciális eset az egyirányú utca. Az erre vonatkozó koreai filozófia voltaképp tökéletesen összegyeztethető mind az általunk ismert világra vonatkozó fizikai tézisekkel, mind pedig az ország közismerten kompetitív beállítódásával. Tudniillik, ha a rossz végéről hajtasz be az egyirányú utcába, minél gyorsabban csapatod, annál inkább lerövíted azt az időintervallumot, amelyben szembeforgalommal találkozhatsz. Ennek megfelelően gyakorta látni csutkáig húzott gázzal a forgalommal szemben száguldó motorosokat, de nem ritka a padlógázos kisteherautó, és látni csikorgó kerekű személyautókat is - igaz, ez utóbbiak jobbra-balra tekintgetnek, hogy menekülőutat találjanak, ha mégis jön szembe valaki.
Eleinte egy kicsit furcsa mindez, de aztán beilleszkedik az ember. Kezdetben minden pirosnál megálltam, de amikor már ötödször néztem rémülten a tükörből, hogy a kamionos nem hiszi el, hogy ott állok, miközben a keresztutcán nem jön semmi, némiképp lazítottam én is a regulán. A szabályok nagy részét azért betartom. Azt hiszem.
2 megjegyzés:
"Még gyalogos koromban történt, ráadásul az első napokban, amikor még nem illeszkedtem be teljesen a rendszerbe" - Igazán nem akarok kötözködő interpretációs vitát generálni, de azért azt nem bánnám, ha eloszlatnád a fenti idézettel kapcsolatos kételyeimet. A naiv olvasó ugyanis könnyen hiheti, hogy ez pár évvel ezelőtt történt,koreai kint léted kezdetén. sőt talán ezt az értelmezést a szöveg implicit tartalmai is alátámasztatják (ismétlem talán). De az olyan parazita értelmezők, mint én könnyen gondolhatják, hogy ez a leírás egy testileg és értelmileg egyaránt túlfejlett újszülött gyermekről szól, akinek első lépései az egyetem felé vezetnek. Amennyiben így van a gyermek zsenialitását, már csak a gyermekből lett ember leírása képes felülmúlni azáltal, hogy újszülött önmagának a rendszerhez való viszonyát a retrospekció nehézségei ellenére a maga teljességében sikerül megragadnia. Mégis egy ilyen kimunkált és elegáns értelmezés sem tudja meghatározni, hogy a szerző milyen értelemben használta a rendszer szót. A magam részéről óvatosan bánnék az olyan kézenfekvő olvasattal, amelyik a 60-as évek politikai helyzetére utalna, egyúttal minden idegensége ellenére előtérbe helyezném a Foucault-i szexuális/hatalmi hálózat lehetőségét. :D
Most, hogy újraolvastattad velem ... magam is látom: a nyelv kiszabadult ellenőrzésem alól, s önálló életre kelt. Oh, Sigmund, drága Jacques!
Én úgy látom, a rendszer mint szexuális-hatalmi hálózat aligha vitatható! Érdekesebb volna meggondolni, mit szublimál a szöveg "gyalogossá" és "autóssá". Hiszen akkor ezek sem szó szerint értendők ...!
Megjegyzés küldése