Bocs, tudom, elmaradtam a bejegyzésekkel, válaszokkal ... mindennel. Sok dolgom volt mostanában.
A sok egyetemi és egyéb munka mellett a saját dolgaimat is rendeznem kellett. Pl. szegény KS eladósorba került, sőt, tulajdonost váltott. A szívem vérzik érte, de némi gyógyírként szolgál, hogy helyette ezt a Daewoo-t vettem meg. Új modell, mégis jutányosan adták. Tudom, hálátlanság Kia-ról Daewoo-ra váltani, de bevallom, ez az új modell nagyon bejön!
Mondjuk, elég nagy para volt először beparkolni a mélygarázsba, de végül összejött. Basszus, a Kiával simán ráfordultam az oszlopra, ennek meg annyira vigyáztam az elejét, hogy kétszer visszatolattam. Végül, persze, ugyanúgy álltam be, mint a korábbi "modellel". Most akkor ez lesz, hogy mindig vigyáznom kell ...?! Azért, valljuk be, baromira megéri a para! Dögös ez a Daewoo!
Viszont mostantól lehet aggódni, hogy mikor tesznek bele valamit. (Felül nyitott, mint látszik. Persze, a GPS minden mozgást jelez. Ez is valami. Legalább tudom, ki tesz bele valamit.)
13 megjegyzés:
És mik a terveid a maradék pénzzel? Úgy értem azzal, ami azután maradt, hogy eladtad KS-t, és megvetted ezt a medencévé könnyen átalakítható kis csotrogányt.
Hiszen nyilvánvalóan a használt autóból származó bevétel magasabb, mint a kiadás, ergo a maradékot befektetheted valami jól menő üzletbe. Felhőkarcolók? Bevásárlóközpontok? Esetleg étteremláncok? A lehetőségek tárháza április elsején szinte végtelen!:)
Torschlusspanik-Wagen? Nekem ez jutott eszembe, bocs. :)
egy napot késett a bejegyzés...
http://www.carmagazine.co.uk/News/Search-Results/First-Official-Pictures/Chevrolet-Miray-2011-concept-first-official-pictures/
de ha szereted a szögletes autókat, akkor már inkább ez, nem?
http://1.bp.blogspot.com/-47DC5aIPpM8/TW7MgK7UXmI/AAAAAAAEFlc/jJVx04MtmYo/s1600/Lamborghini-Aventador-LP700-12.JPG
klapanciusz
egy rövid rezümét ha mondanál arról, Réku, hogy a profilfotóanalízisen hány százalékkal verne kenterbe mindenkit hiszékenységben a kecsege... köszi! :)))))
@Admin::-) Ha van jó ötleted a befektetésre, kérlek, szólj! Valóban maradt egy halom pénz, de nem vagyok túl gyakorlatias ember. A medencévé alakíthatóságot köszi: a hiszékenyebbeknek még ez is belefért, a jacuzzi-funkció. :-)
@mimi: Ez az autó inkább kinyitná a kapukat mintsem bezárná. :-) Persze, értem én ...
@klapanciusz: Igazából nem késett, ottani idő szerint rendben volt, csak a blogmotor az én itteni időmet rögzítette. No, igen, Google rulez - ami a képeket illeti. De valahogy a Daewoo-Chevy kombinációt stílszerűbbnek éreztem - ha már ilyen kényelmes helyzetben voltam, hogy "válogathattam a kínálatból"! :-)
@kisrekus: Ha hiszed, ha nem (bár te inkább olyan hívős vagy), volt aki simán benyalta. Ahogy Balázsnak írtam: még a jacuzzi-funkciót is azzal, hogy belülről vízhatlan a verda. Már kezdtem röstellni a dolgot, hát bevallottam.
@czelfrida: No, igen, nem minden a hosszú ormány meg az áramvonalas farok ...! :-)
@kisrekus: Tök jól néz ki a norvég! "eldre løve"
Réku, az Ibsen hozzád képest egy kipirult arcú lelkes amatőr nyelvművelő. eller vöcsök :)
Harmincötezrediknek lenni, az valami, mi? ;-)
شركة تنظيف مجالس بالخبر
شركة تنظيف فلل بالخبر
شركة تنظيف منازل بالخبر
شركة تنظيف بالخبر
شركة تنظيف مجالس بالدمام
شركة تنظيف مجالس بالخبر
شركة تنظيف سجاد بالخبر
شركة تنظيف بيوت بالدمام
شركة تنظيف المنازل بالدمام
شركة تنظيف سجاد بالدمام
شركة تنظيف فلل بالدمام
صباغ الكويت .. هل تبي صباغ شاطر ورخيص بالكويت ؟ هل تريد فني تركيب ورق جدران أو معلم جبس بورد أو تركيب باركيه؟ لا داعي للبحث كثيرا، نحن نوفر لك أفضل الفنيين في الكويت، خدمات صباغة و تركيب ورق جدران وباركيه وجبس بورد علي أعلي مستوي من الحرفية والمهارة، من خلال فنيين متميزين ومدربين، قادرين على تنفيذ أي تصميم يخطر ببالك، لدينا تصميمات بأفكار لا تنتهي، ديكورات مودرن عالمية.
لدينا أفضل صباغين بالكويت، جنسيات مختلفة، صباغ شاطر ورخيص، نوفر خدمة مميزة جدا بأقل الأسعار, يتميز الفنييون لدينا بالمهارة العالية والسرعة فى التنفيذ، لأننا نحرص على وقتك ونعرف قيمته، وأيضا نهتم جدا بأدق التفاصيل ولا نترك اي ثغرة فى عملنا، كل عمل نقوم به هو لوحة فنية نفتخر بضمها الي سجل أعمالنا.
Megjegyzés küldése