"JELEK"

Ma délelőtt Nialannál, aztán Ateesh-nál olvastam érdekeset, egy irányba mutattak, lett belőle egy komment Ateesh-nál. De nem biztos, hogy mindenki olvassa őket (pedig ajánlom!), meg tovább is gondoltam a dolgot, lesz most belőle egy poszt:

Napos, szép szombat délelőtt Gwangju legszélén, a lakótelepi hatodikon. Nemrég keltem, azóta a gép előtt ülök, s határozottan az az érzésem: az égiek (bocsánat: Égiek) valamit üzenni akarnak nekem. Egyelőre nem tudtam megfejteni, mit, így aztán minden segítséget szívesen fogadok!
Az imént Nialannál megtudtam: testem nyomorult 40%-ban alkalmas arra, hogy pajzsként szolgálva kritikus helyzetekben embertársaim védelmére legyen. 12 kérdésből álló teszt, alkalmas vagy-e "human shield"-nek. OK, eddig is tisztában voltam vele: nem vagyok épp "combat ready", de vacak 40%?!?! Hát nem vagyok alkalmas még erre sem?! (Zárójelben teszem hozzá: Nialan, ez a vékony, légies jelenség 62%-ot hozott úgy, hogy a test szélessége és vastagsága elég komoly pontokat hozott nálam a konyhára!) Aztán átmentem Ateesh-hoz, s akkor meg ott volt a BMI! Nem, nem az a BMI - bár az azzal való kapcsolatom is új irányt vett -, hanem a Body Mass Index. Ateesh az erre kifejlesztett kalkulátorral kiszámolta, hol tart "testépítés"-ügyben, s én is legott rávetettem magam a helyre! Lesújtó: 27-es jelzőszámmal "overweight" vagyok, nincs mese! :-( Túlsúlyos? Testes? Dagi? Pohos? Az oldal azért kegyes volt, mert jelezte: elég közel vagyok az "average"-hez. 25-tel már nyerő volnék, ha nem is "slim"! Fölbátorodva tovább navigáltam, s kiszámoltattam az ideális súlyomat: 74 kg, visszafogott számolás szerint, még ideálisabb (sic!) esetben akár 70 alatt. Kafa! Újra megzuhantam. Az minimum 6 kiló, de lehet, hogy 10! Elég elkeserítő, mit mondjak! Azt hogy lehetne kifejezni például futáskilométerben? Biztos erre is van valami "számológép"!
De mi az üzenet?! Miért akarják ott fönt, hogy ennyi mindent megtudjak a testemről röpke fél óra alatt egy napos, szép szombat délelőtt Gwangju legszélén a lakótelepi hatodikon?
Óvatosan lépegetek tovább az információs sztrádán, mert ha a következő helyen kihoznak nekem, mondjuk, egy kiábrándító test-lélek arányt, menten összeomlok!

Aztán körülnéztem a lakásban, s rájöttem, itt is vannak jelek, ha nem is ily magas instanciától: a mosogatószivacsom két napja csontszáraz s a padlón mindenütt pormacskák szaladgálnak. Az efféle jeleket könnyebben olvasom. Aligha jelenthetnek mást, mint hogy "mozdítsd meg a hájas testedet és takaríts ki, csinálj végre rendet, baszki!"

"MÉLTÓSÁG"

Már akkor gyanút foghattam volna, amikor fölszálltam. A sofőrülésben egy késő középkorú, őszes férfi ült, aki a mobiltelefonjához tartozó csíptetős külső mikrofont az alsó ajkára csippentette, amitől az erősen lefittyedt. De hát az vesse rá az első követ, aki maga nem játszott még el a gondolattal, hogy kötőtűt szúr a fülébe, mert az olyan sikkes! Mindenkinek lehetnek megvalósításra váró álmai! Nos, a csíptetőtől hajszálra olyan lett, mint az itteni haléttermek akváriumaiban úszkáló, elég csúf külsejű, ám annál finomabb tengeri halak, akik rezignáltan várják, hogy szusi legyen belőlük. Ám ez őt láthatólag csöppet sem zavarta: rendületlenül, sőt, azt mondanám, lelkesen hajlongott és köszönt minden fölszállónak. Olykor szélesen elmosolyodott, s ez, a csíptetővel együtt egyfelől határozottan szado-mazo szcénákat idézett, másrészt, meggyőződésem, súlyos egészségkárosodással fenyegetett. Én leültem az első ülésre, ő valahogy megúszta a spontán arcplasztikát, elindultunk. Az már komolyabban meghökkentett, hogy 30 másodperccel az indulás után és az azt megelőző 5 perces, megállóbéli várakozást követően épp egy aluljáró oszlopai és a tömött kocsisorok között lavírozva jutott eszébe, hogy itt az ideje összehajtogatni a kormányon fekvő törülközőt, de aztán láttam, ura a helyzetnek, simán megy neki egyszerre a hajtogatás és az el-elengedett kormány visszarángatása. Mit mondjak, ettől ő is fölbátorodott, mert úgy döntött, mégsem hajtogat, inkább leteríti vele a műszerfalat hosszában. Pillanatokra föl kellett ugyan állnia, hogy áthajolva a böhöm kormányon elérje az elülső részt, de visszazuhanva az ülésbe egy-egy határozott gázfröccsel jelezte, azért a gáz az úr! Haladtunk szépen a péntek esti dél-kelet szöuli forgalomban, a buszsávban. A korábbi akciókat némiképp magyarázta, hogy mihelyt egy nagyobb kereszteződéshez értünk, még meg sem állt a busz, ő már benyomta a hidraulikus kéziféket, s a piros lámpa idejére a kormányra borult. Igaz, minden ilyen megállás elég határozottra sikeredett, de méltatlan rágalmazás volna, ha azt mondanám, hogy utána hebehurgyán kapkodva, mintegy lefejelte volna a kormánykereket. Korántsem! Nyugodt, lassú mozdulattal hajolt előre s helyezte fejét a kormányra, ott nyugtatva homlokát a műanyagon éppen addig, míg a lámpa újra zöldre váltott. Az első két szusszanás után annyira belejött, hogy a harmadik ilyen megállásnál, ne szépítsük, elaludt! A lámpa zöld, az előttünk haladó buszok a távolban, a sofőr szunnyad. A szembejövő sávból az egyik kolléga ébresztette föl dudaszóval. Ha azt gondolnátok, hogy elkezdett kapkodni, vagy zavarba jött, tévedtek! Olyan tartással, annyi méltósággal emelte föl a fejét, s aztán olyan kedélyesen intett át a másik buszba, hogy azt tanítani kellene! Fölemelte a kezét, finoman integetett, mintha csak azt mondaná: "elszunnyadtam volna, no, legfönnebb egy kicsit, s látod, már kapcsolom is az egyest és indulunk!" Picit azért megneszült, mert a következő pirosnál kiszállt a buszból, s míg a tilosban álltunk, elszívott egy cigit. Nagy, széles kereszteződések ezek egy világvárosban, sokat kell várni, s a buszsáv miatt szerintem egy ciklussal többet a szokásosnál, mégis, elismerésre méltó teljesítmény volt. Az első ajtónál állt, pontosan láttam mindent: rágyújtott, majd az első slukkal eljutott a cigi harmadáig, dőlni kezdett belőle a füst, de azért nem hagyhatta, hogy egyirányú legyen az áramlás, annyira mégsem hosszú az a piros, hát megszívta megint. Egy hangyányit talán behorpadt a homloka, de erre nem esküdnék meg, sötét volt. Aztán visszaszállt, s a következő néhány percben még diszkréten, de határozottan füstölt. Úgy gondoltam, innen már nem lehet baj, ezért elvetettem azt az opciót, hogy átszállok. És valóban, fogta az utat, teljesen ott volt már fejben, igaz, több megállóban csak könyörgésre nyitotta ki a hátsó, leszállásra szolgáló ajtót. Már kiértünk Szöulból, amikor megint eszébe jutott valami - hiába, a rutin, a finesz! -, a pirosnál kiszállt és a busz melletti sávban elkezdett tajcsizni. Lassú, komótos mozdulatok, de jól megmozgatta a tagokat! A taxis mintha anyázott volna egy kicsit, de nem értettem, mit mond az eltorzult arcú, ablakon kihajoló férfi, az is lehet, hogy csak az időt kérdezte. Sofőrünk vissza, s onnantól aztán mint kés a vajban! Újra föltette a csipeszt, s végigbeszélte az utat, miközben gyakorlatilag folyamatosan, göcögve nevetett. Simán, mondhatni kisujjból lehozta a Szöul-Gwangju 50 kilométert, nem is ment rossz időt, s az innen hátralevő 5 kilométer már nem lehetett probléma! Erre mondják: álmából fölébresztve is tudja!

"TULIP 2"

Aligha várható újabb komment Tulip-ügyben, úgyhogy eredményt hirdetek: számomra is meglepő módon 5 igennel, 0 nemmel és 1 tartózkodással a hisztis, vén cafkának mennie kell! A tartózkodást a bankszámlám jelentette be: ezen a fronton intenzív lobbitevékenységet folytatok! Csapataim harcban állnak!

"TULIP"

Ez egy nő, barátaim, ez a Tulip, egy riherongy! Egy elkényeztetett feleség! Egy bosszúszomjas ribanc! Ilyen hisztit, amit ez levágott egy nyamvadt poszt miatt! Kb. egy órával azután, hogy föltettem a bejegyzést, kivágott a Hotmailből, de úgy, hogy nem tudtam újraindítani sem a Live-ból, sem külön ablakban. Aztán elpusztult az MSN, eltűntek a böngésző ablakok, végül lefagyott az egész hóbelevanc! 20 percig tartott, mire nagy nehezen kegyeskedett újraindulni, s mintha még erősebb lett volna a hangja. És mi volt az első szava? Kitaláltátok: nincs elég memóriája! Bla-bla! Szőke! Ahhoz bezzeg van esze, hogy a bejegyzéseimet monitorozza! Fogadok, csak arra vár, hogy mentetlen hagyjak valami hosszabb munkát, s azonnal hanyatt dobja magát!

Sony-k, Dellek, HP-k a Technomartban, kitartás, jövök!!!

"LETELEPEDETT"

"Dolgoznom kellene még egy csöppet, de nehezen megy! Dekoncentrált vagyok. Attól tartok, nem ma fogom megalkotni a világegyenletet! :-) Blogírásba menekülök!"

Tegnap olvastam Babarumnál a géprombolásról, meg Steve is fölemlítette egy kommentben a számítógépet/számítógépemet. Mindezt jelnek vettem, hogy én is föltegyem ezt a régóta fontolgatott posztot.

Nos, tegnap két ízben csaknem likvidáltam az előttem fekvő notebookot. Egész nap előtte ültem: vagy dolgoztam, vagy leveleztem - egymásra voltunk utalva a Tulippal.

Mindkétszer csak ez az egymásra utaltság mentette meg! Néha majdnem annyira gyűlölöm a szerencsétlent, mint az ébresztőhangot! Gyűlölöm, ahogy elindul: fölbúg, mint valami primitív villanymotor, aztán elkezd percegni. Irtóztató sokáig bútol, közben adja ezt a borzalmas hangot. Végül mindent betölt, majd tízből kilenc esetben diszkrét üzenetben tudatja: nincs elég memóriája! Mihez, könyörgöm, egy nyamvadt XP-t futtat meg a víruskeresőt!?!? Leokézom, továbbdöccen. Innentől megy minden, mint a "karikacsapás", csak az egész: "slow motion". Mondjuk, írok valamit, levelet, doksit, akármit, s közben elkezdi frissíteni a vírusadatbázist - minden leáll percekre: újra "perceg, csak perceg"! :-) Aki átélte már, tudja miről beszélek: a világ legutálatosabb hangja!

Gyűlölöm szegényt, mert kínlódik az MSN-nel, képtelen egyszerre több programot futtatni, íráskor a kurzor teljesen kiszámíthatatlanul mozog (ma egy levél írása közben két billentyűleütéssel hozzáadtam a címzettekhez egyet, tök véletelenül). Hajszálon múlt a sorsa, amikor azt írta ki: nincs elég memóriája egy program leállításához. Halj meg, omolj össze, szenvedj ki, gondoltam, s nem értettem, miért kell neki memória ahhoz, hogy ne csinálja azt, amit addig csinált! Dobd el a kanalat, oszt annyi!

Az ember 45 év alatt sok kínos helyzetet megél - mégis, ez a notebookos ott van az élbolyban! Szeptemberben, kb. egy héttel az érkezésem után jött a szerelő bekötni az internetet. Telefonált a sarokról: mingyá érkezik, legyen bekapcsolva a gép. Én már egy órával azelőtt elindítottam, legyen ideje melegíteni, nehogy meghúzódjon! A csávó 3 perc alatt megcsinálta a kapcsolószekrényben a hardvert, aztán odaült a géphez. Vezérlőpult, mifene, csinálta a dolgát, Enter. Semmi, pontosabban a percegés, amit én már jól ismertem. A csávó ült, várt egy darabig, a nyomorult gép meg dolgozott, ő nézegetett körbe, elintézte az adminisztrációt, egy aláírás ide, egy oda, készen is volnánk, de a gép csak percegett tovább: a homokóra rendületlenül ott figyelt a monitoron. A csávó láthatóan ideges volt, nyilván ment volna tovább, még bekötni 50 hozáférést. Sajátgép, megnézi, mivel van dolga. Ideje van rá, a notebook egyre csak szenved. Amikor meglátja az adatokat, lassan fölnéz, megkérdezi a tanszéki demonstrátor sráctól: "Külföldi egyetemi tanár?" "Aha." "Honnan jött?" Ennyit még én is értek. "Magyarország" Sürgős dolgom akad a konyhában, a többit nem akarom hallani, de a szánakozó tekintetet még elkapom.

A gép legcsúnyább akciója az, amikor látszólag minden ok nélkül egyik pillanatról a másikra elpusztul: minden leáll, jön a hang, majd az ablakok szépen lassan leolvadnak a monitorról. Olykor persze megbocsátok neki: mégiscsak összeköt a világgal, s mindent összevéve a munkában is sokat segít. Máskor meg egyenesen arra gondolok, van abban valami heroikus, ahogy a szerencsétlen Pentium III-as meg a 128 MB RAM birkózik az XP-vel meg a koreai net 100 MBps-ával.

Persze, idővel mennie kell - a Technomartban van egy csomó noti, amelyik nagyon el akar jönni onnan! Már a múltkor kérlelt egy Sony, hogy hozzam el, de erős voltam, nemet mondtam. A jövő héten megint el akarok menni - csak körülnézni! :-)

"FILOZÓFIA?"

Az embernek olykor érdemes elgondolkodnia az élet nagy kérdésein akkor is, ha történetesen nem filozófus. A reflexív gondolkodás egyik alapkérdését rendkívül lényegretörően fogalmazza meg Molnár Miklós Jacques Derrida Grammatológiájának magyar fordítása elé írott előszavában: "„Was ist…?”, „What is…?”, „Qu’est-ce que…?”: „mi a lófasz?” – ami a filozófia alapító kérdése.", mondja Derrida könyve első felének transzformátora, a trafó. Nem kevésbé lényeges azonban a másik kérdés, mondom már én: hol van az ember helye a világban? Talán megbocsátható a transzformáció: "hol a faszban?" A kopulával kiegészítve: "hol a faszban van az ember?". Ma egy pillanatra megképződött a dilemma, amikor kb. 3 kilométerrel azután, hogy elhagytuk a Gwangju-si táblát ("Gwangju város határa") az út fölött, egy hármas kereszteződésnél a következő, nagy, zöld útjelzőt láttam: balra: Gwangju/Suwon, jobbra: Gwangju, előre: Gwangju. Akkor, kérdeztem én a 60-as buszon ülve, maximális tisztelettel mind a nyugati filozófia alapkérdései - a nagy elődök, ú.m. Arisztotelész-Augustinus-Wittgenstein/Heidegger -, mind pedig a keleti gondolkodás nagy teljesítményei előtt, mintegy leborulva: hol a faszban vagyok ÉN?

"NEM HUNGARIKUM"

A tegnap este leesett csapadék ma reggelre szépen ráfagyott mindenre. A telepi autósok egy része 10 körömmel kaparta a szélvédőt, mások inkább beültek és járatták a motort - majdcsak leolvad. A háztól az egyetemig kb. 5 perc busszal - ezalatt három helyen láttam összetört autót, az egyiket egy furnérlemezből készült viskó falából probálta kiszedni egy emelődarus autómentő. Egyáltalán, olyan volt a környék, mintha autómentős találkozót szerveztek volna. Az egyetem rendkívül meredek kaptatóit ezerrel sózták, még egy öltönyös, fehéringes, nyakkendős menedzserkülsejű pali is beszállt.

Otthon sokszor gondolkodtam azon, miért lepi meg az embereket évről-évre (+ MÁV, busztársaságok, útfenntartók, stb.), hogy télen tél van.