"KÉTSZERESEN MAGYAR ORSZÁGIMÁZS"

Tegnap, június 3-án, a szöuli Sogang Egyetemen megnyílt Magyar Tibornak, a szöuli magyar nagykövetség gazdasági igazgatójának fotókiállítása. A kiállításon csaknem 50 képet láthatnak az érdeklődők Budapestről és Magyarország egyéb városairól, tájairól. Az egyetemen Kelet-Közép-Európa kutatással is foglalkoznak, ezért. A megnyitón ott voltak az egyetem vezetői (rektor, rektorhelyettesek), és Lengyel Miklós, magyar nagykövet is.

Szerintem tök jó, hogy ilyen módon is hírét lehet vinni az országnak! Egyébként a város másik felében tegnap nyílt egy nagy utazási/turisztikai kiállítás: magyar standdal. Nyomulunk ezerrel! :-)

Itt egy kis ízelítő abból, mit láthatnak a szöuli érdeklődők:

Nekem a hortobágyi és a pannonhalmi kép jön be a legjobban!

"SZOMBAT ESTI KÖZJÁTÉK"

Az előbb értem vissza az egyik környékbeli kis boltból: a tegnapi nap által leapasztott készleteket kellett föltöltenem. Ebbe a boltba ritkán járok, így nincsenek hozzám szokva - 3 perc alatt ketten kérdezik meg: amerikai volnék-e. A hentes elfogadja a választ (nem, magyar), bár nem tudom, mi járhat a fejében, mert már nem szól semmit, csak becammog hátra a raktárba. Úgy képzelem, a húsvágó bárddal belekarcolja a hentestőkébe: "1 db magyar". A hűtött italoknál aztán egy idősebb férfi kérdezi meg: "amerikai"? Neki is elmondom, hümmög. Habár a beszélgetés nem így kezdődött: nekem háttal állva először aziránt érdeklődött, hogy a kezében tartott palack vajon a Jinro termékcsalád Cass márkanevű sörét tartalmazza-e. Tekintve, hogy a "Cass" név 10 centis betűkkel volt fölvésve a másfél literes üvegre, joggal föltételezhettem, hogy emberünk némiképp "befolyásolt". A következő 10 perc aztán igazolta az előföltevést - mert barátságosan ugyan, ám különösebb összefüggések nélkül nagyon hosszan beszélt. A következőket tudtam kihámozni: Viszonylag lazán kezeli a származásra vonatkozó összefüggéseket, mert közvetlenül azután, hogy kiderült, nem vagyok "miguk" (elsőre nem vágta le a magyart), aziránt érdeklődött, hogy akkor talán Bangladesh-ből jöttem-e. Szóba kerül még Mexikó, illetve Japán, bár ez utóbbi valószínűleg már más kontextusban. Mert azt is érteni vélem, hogy az északi-déli konfliktusról beszél (talán itt jött be neki Japán), s arról, hogy az amerikaiak, meg a kínaiak ... mittudomén ... a józan koreait sem értem, ha folyamatosan beszél ... Közben tényleg nagyon barátságosan az arcomba hajol, olyan közel van, hogy teljesen elmosódik az arca, s csak mondja tovább. Valamiért eszébe jut Franciaország: talán azt firtatja, onnan jöttem-e. Ennek ellentmond, hogy kétszer már nyugtázta a Hangári-t. Szép, metonimikus kapcsolódásokat vélek fölfedezni abban, ahogy Franciaországról eszébe ötlik Napóleon, kicsivel később a bor, majd rövid ideig visszatér az alapvető dilemmához: a kiválasztott palack vajon Cass sör-e? (V.ö "sörös", "boros" vagy-e.) Újra említi Napóleont meg Mexikót (fölrémlik valami westernfilmes kapcsolat a két ország között), de már mondja újra Észak-Koreát. Itt, valamely finom váltással, megemlíti, hogy jól beszél angolul, mert valami "nemértemmilyen" egyetemen tanult, ám mire lecsapnék a lehetőségre, hogy angolul elköszönjünk, leesik: mindezt koreaiul mondta. Fölüti fejét a gyanú ... Ezután valami telefonról beszél, tétova mozdulatot is tesz fölső zsebe felé, ám a kockás ing labirintusnak bizonyul: nem találja a készüléket. Gőzöm nincs, miért említette - közvetlenül egy újabb, Északra, Japánra és Amerikára vonatkozó tiráda után. Újra elkövetem a szokásos hibát: mondom neki, hogy láttam a híreket a tévében. Ad egy, keblére ölel, ami egy vidéki kis boltban némi föltűnést (bennem csöppnyi viszolygást) kelt, ad kettő, újabb lendülettel nyomja a koreait, mert lám, a bangladeshi-amerikai, aki magyarnak hazudja magát: beszél koreaiul! Közben kis párosunk (a koreai arc kettő centiméteres körzetéből folyamatosan hátráló "miguk", és a Cass palackot lóbáló, viszonylag hangosan és folyamatosan beszélő "ádzsosi", aki mindegyre keresi inge fölső zsebét) némi figyelmet kelt: először megjelenik egy eladó néni, aki tesz-vesz körülöttünk, de nem érzi elég erősnek magát a beavatkozáshoz. Másodszor megjelenik a hentes, aki már valószínűleg "bevéste", hogy magyar vagyok, de mire megpróbálná lefeszegetni rólam beszélgetőtársamat, megjelenik az autoritás, amolyan boltvezető lehet vagy mi, s ő eltereli az időset. Kicsit később visszajön (a zöldséges részleghez), s bocsánatot kér, én meg hiába mondom: nincs miért ...

Mindezt csak azért meséltem el, hogy jelezzem: 1. A koreai embereket foglalkoztatja az egész világot lázban tartó kérdés: mi lesz a két Korea közötti konfliktus kimenetele, 2. De még inkább az, hogy a kvangdzsui Lotte Martban vásároló külföldi mely országból jött, ám mindenekelőtt az, hogy 3. A szombat este kézben tartott sör vajon "Cass"-e?!

"BUDDHA SZÜLINAPJA 02"

"BUDDHA SZÜLINAPJA 01"

"SZÓTÁRFRÁSZ"

Nemrégiben (2 hónapja) a következő levelet küldtem don B-nek (választ nem kaptam, de nem is olyan fontos):

Tisztelt don!

Jó (vagy rossz?) sorsom úgy hozta, hogy az utóbbi hónapokban jelentős időket tölthettem egy publikálásra készülő, kétnyelvű szöveg magyar nyelvi ellenőrzésével. A munkának három, az életemet nagyban befolyásoló következménye van. Az első kettőt, nem mondom, némi nehézséggel, ám kezelem, a harmadiktól viszont a frász kerülget. Először is: bőrkeményedés nőtt az alfelemen, de ezt a megfelelő kozmetikai termékek használatával "élhetővé" tudom puhítani.

Másodszor: mint valami korrektorgép automatikusan javítok mindent, ami elém kerül. Ceruzával fölfegyverezve belejavítok újságcikkbe és könyvbe (igen, igen, vagyok olyan barom, hogy beleírok az éppen olvasott regénybe!), kollégák följegyzéseibe és ismerősök leveleibe. Gyermekeim, barátaim eleinte elnézően fogadták a dolgot, mostanra azonban meggyűlöltek, és messzire elkerülnek irományaikkal. Mivel alapjában véve szociopata vagyok, ezzel is együtt tudok élni.

A harmadik dolog azonban pokollá teszi az életemet: nap mint nap szembesülök azzal, hogy a magyar helyesírás szabályai (ha léteznek ilyenek egyáltalán, s nem valami összevellázott ganét nevezünk így) teljesen zűrzavarosak, átláthatatlanok és következetlenek. Stílszerűen: kétségbe ejt a tény, hogy ezt így kell írni, ám ha kétségbeesem, azt meg így. Kétségbe vonni nem fogom, mert itt van előttem az Osiris, s látva látom: ez kétségbevonhatatlan. És hát ez itt a baj, nagyuram (v.ö. don)! Én olyan mértékben elbizonytalanodtam, hogy javítok mindent, ám folyamatosan gyötör a kétség: így kell ezt írni, igazán? Az Osiris nélkül legszívesebben egy tapodtat sem mozdulnék, de ha meg olvasgatom, megőrjít a tudat, hogy nem és nem találok rendszert! Úgy kerültem én ebbe a projektbe, mint Pilátus a krédóba, ám hiába mosnám kezeimet, a fertezet már beleette magát az egész testembe, agyamba. Egybeírás, különírás, vesszőhasználat, földrajzi nevek, toldalékolás, idegen írásmódú szavak átírása, és atyaisten, a mozgószabályok! El sem kell olvasnom, csak ránézek egy szóra, s látom, bizony az elég hosszú, nézzük csak, hányas összetétel, s már kapom is elő a kezemet, s legott számolom a szótagokat! No, olyan ez, mint az isiász: vannak jobb napok, s vannak rosszabbak. A mai, úgy tetszik, az utóbbiak közül való. Olyannyira, hogy az imént nekiestem a netnek hogy föltaláljam az Ön (vagy egyszerűen: ön?) címét, mert meg nem állhatom, hogy megkérdezzem: mi a mennydörgős ménkű teszi, hogy egy ember lehet szeretetre méltó, de ha nagyon az, akkor igen szeretetreméltó. Persze, az is lehet, hogy kedveljük ugyan az illetőt, de nem igen, csak nagyon, ebben az esetben viszont ő nagy szeretetre méltó. A szeretetreméltóság ilyenformán nem csupán intenzitásában különböződik el, hanem az írásmódban is. Sőt, vannak olyan emberek, akik szeretetre méltóak, mások azonban, hiába minden, náluk is szeretetre méltóbbak. Hát, hogy a viharba' van ez, kérdezném, teljes tisztelettel. Ha elmondaná nekem a dolgot, az alapján hátha magam is össze tudnék eszkábálni valamiféle szabályt, amolyan algoritmust, amit aztán, ha nagy a kétségbeesés, használni tudok.

Ha sok munkája között időt erre nem talál (jelenleg a 35 Reaumur-os hőség legalább nem fenyeget), írjon csak annyit: "Ceterum censeo ...", érteni fogom!

Üdvözlettel: sk

Sándor KOVÁCS Associate Professor
Department of Hungarian
Hankuk University of Foreign Studies
Yongin, Korea
kovacs90@hotmail.com

Ha valakinek esetleg nincs meg a vége, szívesen megírom!

"TÖRTÉNELEM KELETNÉZETBŐL"

Most olvasom egy koreai szerző, Bae Kichan könyvét, a Korea at the Crossroads címűt, ami a címének megfelelően (Korea válaszúton) azt igyekszik földeríteni: hogyan válaszolhat a 21. századi történelmi-politikai kihívásokra az ország úgy, hogy nem egyszerűen túléli a következő évtizedeket, hanem hosszú távú megoldásokat keres. Az alcím: The History and Future of East Asia (Kelet-Ázsia múltja és jövője); nemrég kezdtem, így én még a múltnál tartok. De, mondhatom, érdekes olvasmány - van ennek az ázsiai történelemnek valami bája!

A történeti fejezetek részletesen taglalják, hogyan gyűrték egymást a kelet-ázsiai térség kisebb-nagyobb tényezői (királyságok, tartományok, birodalmak, népek, népcsoportok) évszázadokon keresztül. Kínaiak és japánok, koreaiak és mongolok, egészen le Vietnámig, nyugatra Tibetig és Indiáig, északra pedig a sztyeppék mindenféle kalandoraiig. A történelmi színtéren föltűnnek a göktürkök (?), a khitanok (?), a jurchenek (?), a koreai Koguryo, Baekje és Silla királyságok, és még számtalan törzs, nép, mifene; kirajzolódik egy teljes világ képe ... és sehol nem esik említés a világon kívüli, azaz elhanyagolható tényezőkről! Üdítően, kijózanítóan nincs a képben az Uralon túli (inneni?) terület, bizonyos ... hm, Európa! Ha mégis megjelenik, jelentéktelen mellékszereplő csupán. Mint akkor, amikor a 68. oldalon azt említi a szerző: egy bizonyos Xiongnu törzscsoport (gőzöm nincs, hogy kellene ezeket magyarul leírni!) két részre szakadt, s a keletiek továbbra is Kínát támadták, míg a többiek nyugatra indultak: na, ők "rontottak rá a Római Birodalomra, s őket hívják Nyugaton hunoknak". Pont. Ennyi.

A másik bájos momentum a 7. századi kínai-koreai csatározásokhoz kötődik. A kínai Tang-birodalom végképp magához akarta kötni a koreai királyságokat, ezért néhány éven belül több támadást indított a délre fekvő Silla királyság ellen. A koreaiak mindannyiszor rommá verték az inváziós seregeket, de nem ez az érdekes! Hanem az, hogy ezután: "a Silla királyság azonnal követet küldött a kínai uralkodóhoz, hogy bocsánatot kérjen a győzelmekért, s békejobbot nyújtson. A Tang Birodalom értékelte a gesztust, és Munmu királyt visszahelyezte jogaiba." Próbálom ezt elképzelni európai kontextusban: mondjuk, Nándorfehérvár után ott térdel két magyar követ II. Mehmed sátrának bejáratánál. Zavartan gyűrködik a mentéjüket, s annyit mondanak: "Hunyadi küldött minket. Az a helyzet, hogy ezt nem egészen így gondoltuk, bocsi az alázásért." Mehmed meg valami olyat: "No." Erre a követek: "Padisah, legyünk inkább barátok, ezt üzeni Hunyadi. Hoztunk egy kis ajándékot is: lovakat, lószerszámot, néhány szüzet, meg magyar legényeket janicsárnak, ha meg nem sértünk vele."

"HIGH TECH"

Ezt a képet múlt vasárnap este készítettem a szöuli belvárosban. Most először láttam a szerkezetet: egy kivetítő, amin van egy érintőmonitor és egy beépített kamera. Ha eléállsz, kivetíti a képet, és fényképet is készíthetsz vele, amit azonmód el is tudsz küldeni egy tetszőleges e-mail címre. A két csaj teljesen rágyógyult a cuccra, nem tudtam lefeszegetni őket a monitorról, annyit tudtam csak elérni, hogy csináltunk egy közös képet az obligát V-jellel. Vicces.