2008. november 14., péntek

DE MI A HELYZET JEJUN?!?!




„Ma tartják a központi felsőoktatási fölvételi vizsgát. Több mint 588.000 diák vesz részt szerte az országban csaknem 1.000 helyszínen a Felsőoktatási Tudásfelmérő Teszten (FTT), mely reggel 8 óra 40 perctől délután 6 óra 5 percig tart, közölte az Oktatási, Tudományos és Műszaki Minisztérium.
Az egész országra kiterjedő intézkedések egész sorával igyekeznek elősegíteni, hogy a tanulók fönnakadások nélkül vehessenek részt a vizsgán. Az intézkedések érintik a közlekedésirányítást és a hivatalok nyitva tartási idejét is. A kormányzati hivatalokban és a közintézményekben dolgozók az egész országban – Jeju szigetét kivéve – egy órával a szokásos munkakezdés után, 10 órakor állnak munkába. Az intézkedés célja, hogy elkerüljék a korai reggeli közlekedési dugókat, így is elősegítve, hogy a vizsgázók időben odaérjenek a vizsgahelyszínekre.
A metrók reggel 6 és 10 óra között gyakrabban járnak, és a busztársaságok is sűrítik járataikat. A torlódásokat elkerülendő a vizsgahelyszínek környékén 200 méteres körzetben tilos parkolni.
A Polgári Repülésirányító Hatóság korlátozza a repülőgépforgalmat a vizsgahelyek körzetében, hogy a zaj ne zavarja a vizsgázókat az angol szövegértési föladatok során.
Összesen 125 járat fölszállási idejét módosítják reggel 8 óra 35 és 8 óra 58 perc között, valamint délután 1 óra 5 perc és 1 óra 35 között. A módosítás mind a hazai, mind pedig a külföldi légitársaságok belföldi és nemzetközi járatait érintik. Kérik, hogy az utasok indulás előtt ellenőrizzék járataik indulási idejét.
Az említett időszakokban a vonatok kizárólag veszély esetén használják kürtjeiket, jelentette be a Korail.
A vizsgaeredményeket december 10-én hozzák nyilvánosságra.” (The Korea Times, 2008. november 13., csütörtök)
Ma fölemlítettem haladó beszgyakos hallgatóimnak: magyar fülnek bizony bizarr ez a hajcihő! „Forgalomkorlátozás?”, kérdeztem. „Persze!” „Módosított nemzetközi repülőjáratok?” „Aha, muszáj!”, mondták, „ez a vizsga nagyon fontos!” „Sőt, ha valaki késésben van, rendőrautók, rendőrmotorosok, mi több, mentőautók szállítják az illetőt a megfelelő helyre! Ha pedig valaki rossz helyen áll meg autóval, vagy akadályozza a forgalmat, az aggódó szülők leordítják a fejét.” Még mindig ingattam a fejem, erre jött a végső érv: „ha valakinek nem sikerül ez a vizsga, akár az egész élete félresiklik! Minden évben előfordul néhány öngyilkossági eset a sikertelen vizsgázók közt!”
Persze, ha figyelembe vesszük: a koreai társadalmi értékrendben milyen előkelő helyen áll a tanulás és az esetleges diploma, valamint azt, hogy a koreai családok nagy része milyen komoly egzisztenciális, anyagi áldozatot hoz annak érdekében, hogy gyermekeit taníttassa, már nem is annyira fura a történet! Ha a szülői önfeláldozás eredménye társadalmi szinten rögzült kudarc, az elkeseredés is érthető.
Már csak arra lennék kíváncsi, mi volt tegnap Jejun! :-)

2008. november 9., vasárnap

"NEM TÚLZÁS EZ?"


Ma délután az E-Martban vásároltam, amolyan hipermarket vagy mi. Lent "Food court": több kis gyorsétterem, japán, kínai, koreai kajával, reális áron, nem "junk food" színvonalon. Olcsón, gyorsan, finomat! Ha jövök, általában eszem is itt, mert jó! A szomszéd asztalnál ma egy család ült, a tinédzser lányuk pulóvere meg olyan furán domborodott! Nem kell megijedni, ez még nem a kapuzárási pánik oly jellemző tünete: a következő pillanatban egy kutyafej figyelt ki a pulóverből! Kis fehér kutyus, olyan westie-szerű, csak még kisebb. Bonsai-westie. Gyakori látvány mostanság itt, Koreában: divat lett a kutyatartás, de az általában nem túl nagy lakásokban lakók ilyen aprócska ebeket tartanak. Van itt a házban is több. Otthoni akita-gazdaként sokszor morfondíroztam azon: egy hormonzavaros tengerimalac is megnő ekkorára! :-) No, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a csaj megitatta a kutyát: kis papírpohárba töltött egy üvegből, a kutyus meg vígan lefetyelt. Pocari Sweatet. A Pocari Sweat egy japán fejlesztésű "sportital" - utánanéztem, ez a helyes megszólítás :-) -, olyasmi, mint a Gatorade vagy a Powerade: "csökkenti a szervezetben sportolás közben kialakuló víz- és szénhidráthiányt." Mit sportolhatott a derék eb? Fölment öt lépcsőn ...? :-)

"SZOMSZÉD"

Nemrég írtam a szomszédaimról: néha kicsit zajosak, de igazából nem zavarnak. Ma viszont sikerült nekem kivágnom a biztosítékot az alsó szomszédnál! :-) A vasárnap délutáni nagytakarítás közben csöngettek: a monitoron idősebb koreai férfiarc - nofene! Kinyitom, láthatólag meglepődik -nem külföldit várt -, de aztán belelendül, s mondja, a fülére mutogatva, hogy bizony nagyon hangos volnék. Közben kérdi: mi a jó istent csinálok én ilyenkor. Mivel hirtelen nem jut eszembe a megfelelő kifejezés: "nagytakarítást csinálok, s most éppen a porszívózásnál tartok, de mindjárt befejezem, s akkor már csak fölmosok, s kész is", inkább invitálom, nézze meg a saját szemével. Mutatom a porszívót, ő meg a kezével jelzi: húzogatom a földön, mi?! Megtörök, érzem, nincs értelme a tagadásnak, a vesémbe lát: igen, tényleg, húzogatom. Körbejár, méreget, nézegeti a lakást - nincs komoly feszkó, de azért megint mutatja a fülét. Amerikai? -kérdi. Nem, magyar: a szokásos hezitálás, aztán harmadikra: áh, "hangári"! Aha, s már hozom is a névjegykártyát: a "professzor" most is hat (áldott legyen a neved, Konfúciusz!), tovább enyhül, s lassan elindul kifelé, de azért még morog. Mondhatnám: nincs gyerek, nincs rohangálás, kiabálás, nem bulizok, nem tévézek, zenét is fülhallgatóval hallgatok, azért olyan rossz dolguk nincsen! Ez a takarítás, ez viszont tényleg van! Mutatom még neki: az a sarok van hátra, aztán vége, egyébként pedig sorry! Dünnyög tovább, talán azt mondja, jól van, na, nem kell mindjárt besérülni, aztán elköszönünk.
Kedden főzős buli lesz nálam (na, tessék, már bulizok is!): az országismeret órán a magyar konyháról lesz szó, s este gyakorlati oktatás lesz! A tananyag, természetesen: gulyásleves + tócsi. Ha jól sikerül, viszek majd le nekik kóstolót, ne legyen harag! Meg megkérdem, mikor takarítsak ...? :-)

2008. november 6., csütörtök

„PROGRESSZĺV PROBLÉMAELTOLÓDÁS”


Ilyen tudományelméleti izé, amivel az elsősöket szokta bombázni az ember: jó/tudományos egy elmélet, ha a középpontjában lévő probléma megoldása közben újabb problémákat láttat meg, újabb kérdéseket vet föl.
Az előző poszthoz megnéztem, jól emlékszem-e a kőkori szövegszerkesztő nevére: Tiszatext. Igen, jól, s közben választ kaptam egy másik kérdésre, mely körülbelül két hete kínoz: van-e olyan, hogy digitális kézirat. Azon filóztam, hogy manapság nyilván sok szerző gépen ír, s hogy akkor használható-e ez a filológiai fogalom még, s ha igen, hogyan. Már az is eszembe jutott, hogy írok Vadai Pistának – ő nagyjából ott van, ahol a filológia és a digitális technika egyenesei metszik egymást –, aztán, stílszerűen, a netről jött a válasz, véletlenül, ám nem kisebb (filológiai és digitális) autoritástól: Kokas Károlytól. Az „Egy digitális kézirat története …” című, Baka István: Égtájak célkeresztjén. Versek 1970-1987. kötetéhez írott előszavában mondja: „A C-64 „Tiszatext” szövegszerkesztőjének adatállományait gyakorlatilag változás nélkül sikerült web-oldalakká alakítani, úgy, hogy a C-64-es program szerkesztési jeleit (kurzív, kövér stb.) a lehető legpontosabban követtem. Az esetleges betűhibákat, elgépeléseket egyáltalán nem javítottam (egyébként alig vannak ilyenek). Ilymódon az itt látható anyag önmagán túlmutató érdekessége, hogy egyfajta digitális autográf kéziratként is rendelkezésére áll a Baka István költészetével foglalkozóknak.”
A teljes szöveg és a Baka-kötet itt olvasható:
http://mek.oszk.hu/02200/02273/02273.pdf
Az (esetleges) elgépelést én sem javítottam. :-) Egyébként, szerintem, csak egy van. :-)
sk
Loading...
Hide notes

„BLOGGER”

Tegnap este azon gondolkoztam: most, hogy írtam három posztot, én is blogger lettem?! Egyfelől hízelgő volna ez a magamfajtának, aki a Gutenberg galaxisban, annak is inkább csak a perifériáján (messze túl a Tatuinon) szocializálódott: a zalaegerszegi városi könyvtár egyik gyermek-fiókjában Klári néni volt az én jedim, aki színes papírkártyákat osztogatott a sokat kölcsönzőknek. Nekem volt egy csomó, mert a könyvek felét eluntam, s visszavittem őket olvasatlan. A digitális galaxisba egy Commodore 64-gyel léptem be, amikor Tiszatext [?!] szövegszerkesztővel „körmöltem” a szakdolgozatomat. Aztán, már tanársegédként egy böhöm tanszéki gépen dolgoztam: egyszer elvittem egy nyaralásra, mert be kellett fejeznem egy fordítást (Gebhard Rusch, konstruktivizmus), de alig fért be a csomagtartóba. Nos, innen indulva akár elégedett is lehetnék a bloggerségemmel. Csakhogy erről a szóról nekem [már mindig?!?!] az jut eszembe, hogy letartóztatták/föltartóztatták stb. „a Tomcat néven elhíresült bloggert, alias Polgár Tamást”. Így, ezzel a nyomorult szintaxissal, mindig csak így.
Loading...
Hide notes

„SZOMSZÉDOK”

Az egyik szomszédom két napja barkácsol. A zajokból ítélve elsősorban kőbaltát használ, esetleg szekercét. Arra gondolok, valami polcot vagy effélét farag, s azt próbálja fölgyógyítani a falra. Egy biztos: a fal papírvékony, akárha itt csinálná az egészet nálam, a nappaliban. Ez ugyanaz a szomszéd, aki minden reggel háromszor odaüti a borotváját a mosdókagylóhoz, hogy visszhangzik az én (kis) fürdőm is. Egyébként nem zavar, legalább emlékeztet a borotválkozásra! :-) Ugyanez a helyzet a másik szomszéddal is (nem zavar), aki viszont zongorázik – pontosabban: valószínűleg az egész család játszik, mert különböző időpontokban különböző színvonalon klimpíroznak. Egyikük egész jól nyomja, épp most fejezte be a gyakorlást a hátam mögött, a dolgozószobám mellett. Ő általában a hétvégét preferálja, a gyengébbek hétköznap délelőtt iparkodnak. A zongorát, persze, jó közel tolták a falhoz, hadd szóljon az a hangszer! :-) Nem tudom, mi lehet azzal a „szomszéddal”, aki az alattam lévő öt emelet valamelyikén lakik. „Szagszomszéd”, így lehetne mondani. Szeptemberben minden reggel 7 körül arra ébredtem, hogy sült hal szaga hömpölyög be a nyitott ablakon. Mindig ugyanaz a kicsit égett, penetráns halszag, de olyan erővel, hogy szinte látni lehetett a levegőben a beáradó hullámokat. Nagyon komolyan rá volt indulva a halra a pali, mert egy napot se hagyott ki. Nemrég jöttem rá, hogy valami történhetett, mert reggelenként sehol semmi bűz. Vagy elköltözött (nem valószínű), vagy átszokott a müzlire (haha), esetleg én szoktam hozzá a szaghoz – de az is meglehet, hogy a hidegebb idő miatt éjszakára becsukott ablak egyszerűen kirekeszti a szagot. :-) S ha már a szomszédoknál tartunk, legyen teljes a körkép! A „szembe-szomszéd” kedves, idősebb házaspár. Múlt héten a kertjükből jöhettek haza, mert csupa sár volt a Nike melegítőjük – kezembe nyomtak egy halom, újságpapírba csomagolt édesburgonyát. Azóta kerülgetem – nem tudom, hogyan kell elkészíteni. Még szeptemberben futottam össze azzal az öregúrral, akit aztán többször is láttam, valahol fönt lakik. Szombaton, kora délután jöttem haza, ő a lépcsőház előtt állt görbedten, s ököllel verte az elektronikus beengedő rendszert. Azért nem két kézzel, mert a másikkal kapaszkodott: korongrészeg volt az öreg. Közben, mint valami bizarr artista, telefonálni is próbált: nyilván a családot próbálta aktiválni. Két ökölcsapás között odaérintettem a kártyámat az érzékelőhöz, s betámogattam a lépcsőházba. Vicces is lehetne a történet, de igazából nem az. Gyakorlatilag kétrét görnyedve jutott el a liftig – ott esett le neki, hogy külföldi vagyok, nyilván „miguk”, azaz amerikai. Zavarba jöttem, mert még az eleve összecsuklott testtartásához képest is hajlongani kezdett, s azt a sokszor hallott mondatot ismételgette: „I am sorry, I am sorry.” Nyilván valami atavisztikus zárvány a háborúból. A megtört néplélek, amint felszínre tolul … De hogy ne ilyen borúsan érjen véget ez a poszt: van még egy szomszédom! Pontosabban néhány száz, úgy saccolom: a ház mögötti katonai bázis lakói ők, a koreai hadsereg különleges egységének katonái. Majd írok még róluk, most csak annyit: az őrült sok gyakorlatozás (ejtőernyőzés, lövöldözés, mifene) közben rengeteget énekelnek. Egyik kedvencem a vasárnap délutáni mutatvány: zárt alakzatban, egyenöltözetben futnak, elöl a zászlóvivő, oldalt a sípos emberek, s vagy énekelnek, vagy harciasnak tűnő „verseket” üvöltenek. Most fejeztek be egy ilyen ordítozós, éneklős menetet, innen jutott eszembe.
Loading...
Hide notes

„BUSZON - 2”

Az imént emlegetett, zsúfolt buszon történt: oszlott a tömeg, lett egy üres ülőhely, legott leültem. A következő megállónál fölszállt egy idős asszony, hát fölkeltem, s fölajánlottam a helyemet. Nem akarta elfogadni, talán azt mondta, nem megy messzire, nem értettem pontosan, ám végül leült. Ugyanazzal a mozdulattal jelezte azonban, hogy (mintegy cserébe) ölébe veszi a táskámat. Jó nehéz volt, de rábíztam. Két megállóval később megürült ez előtte levő hely, megkopogtatta a vállamat, s jelezte, üljek le. Úgy tettem, de a táskámat magánál tartotta, meglapogatva, hogy jó helyen lesz az ott. Megint két megálló, üres lett a hely mellette: kopogtatás, s nyilvánvaló jelzés, üljek mellé: most adta vissza az eredeti gesztust. Elvettem a táskát, s elüldögéltünk egymás mellett még 10 percet szótlanul: nem volt közös nyelvünk. :-)
Loading...
Hide notes