2010. május 23., vasárnap

"SZÓTÁRFRÁSZ"


Nemrégiben (2 hónapja) a következő levelet küldtem don B-nek (választ nem kaptam, de nem is olyan fontos):

Tisztelt don!

Jó (vagy rossz?) sorsom úgy hozta, hogy az utóbbi hónapokban jelentős időket tölthettem egy publikálásra készülő, kétnyelvű szöveg magyar nyelvi ellenőrzésével. A munkának három, az életemet nagyban befolyásoló következménye van. Az első kettőt, nem mondom, némi nehézséggel, ám kezelem, a harmadiktól viszont a frász kerülget. Először is: bőrkeményedés nőtt az alfelemen, de ezt a megfelelő kozmetikai termékek használatával "élhetővé" tudom puhítani.

Másodszor: mint valami korrektorgép automatikusan javítok mindent, ami elém kerül. Ceruzával fölfegyverezve belejavítok újságcikkbe és könyvbe (igen, igen, vagyok olyan barom, hogy beleírok az éppen olvasott regénybe!), kollégák följegyzéseibe és ismerősök leveleibe. Gyermekeim, barátaim eleinte elnézően fogadták a dolgot, mostanra azonban meggyűlöltek, és messzire elkerülnek irományaikkal. Mivel alapjában véve szociopata vagyok, ezzel is együtt tudok élni.

A harmadik dolog azonban pokollá teszi az életemet: nap mint nap szembesülök azzal, hogy a magyar helyesírás szabályai (ha léteznek ilyenek egyáltalán, s nem valami összevellázott ganét nevezünk így) teljesen zűrzavarosak, átláthatatlanok és következetlenek. Stílszerűen: kétségbe ejt a tény, hogy ezt így kell írni, ám ha kétségbeesem, azt meg így. Kétségbe vonni nem fogom, mert itt van előttem az Osiris, s látva látom: ez kétségbevonhatatlan. És hát ez itt a baj, nagyuram (v.ö. don)! Én olyan mértékben elbizonytalanodtam, hogy javítok mindent, ám folyamatosan gyötör a kétség: így kell ezt írni, igazán? Az Osiris nélkül legszívesebben egy tapodtat sem mozdulnék, de ha meg olvasgatom, megőrjít a tudat, hogy nem és nem találok rendszert! Úgy kerültem én ebbe a projektbe, mint Pilátus a krédóba, ám hiába mosnám kezeimet, a fertezet már beleette magát az egész testembe, agyamba. Egybeírás, különírás, vesszőhasználat, földrajzi nevek, toldalékolás, idegen írásmódú szavak átírása, és atyaisten, a mozgószabályok! El sem kell olvasnom, csak ránézek egy szóra, s látom, bizony az elég hosszú, nézzük csak, hányas összetétel, s már kapom is elő a kezemet, s legott számolom a szótagokat! No, olyan ez, mint az isiász: vannak jobb napok, s vannak rosszabbak. A mai, úgy tetszik, az utóbbiak közül való. Olyannyira, hogy az imént nekiestem a netnek hogy föltaláljam az Ön (vagy egyszerűen: ön?) címét, mert meg nem állhatom, hogy megkérdezzem: mi a mennydörgős ménkű teszi, hogy egy ember lehet szeretetre méltó, de ha nagyon az, akkor igen szeretetreméltó. Persze, az is lehet, hogy kedveljük ugyan az illetőt, de nem igen, csak nagyon, ebben az esetben viszont ő nagy szeretetre méltó. A szeretetreméltóság ilyenformán nem csupán intenzitásában különböződik el, hanem az írásmódban is. Sőt, vannak olyan emberek, akik szeretetre méltóak, mások azonban, hiába minden, náluk is szeretetre méltóbbak. Hát, hogy a viharba' van ez, kérdezném, teljes tisztelettel. Ha elmondaná nekem a dolgot, az alapján hátha magam is össze tudnék eszkábálni valamiféle szabályt, amolyan algoritmust, amit aztán, ha nagy a kétségbeesés, használni tudok.

Ha sok munkája között időt erre nem talál (jelenleg a 35 Reaumur-os hőség legalább nem fenyeget), írjon csak annyit: "Ceterum censeo ...", érteni fogom!

Üdvözlettel: sk


Sándor KOVÁCS Associate Professor
Department of Hungarian
Hankuk University of Foreign Studies
Yongin, Korea
kovacs90@hotmail.com

Ha valakinek esetleg nincs meg a vége, szívesen megírom!

2010. május 22., szombat

"TÖRTÉNELEM KELETNÉZETBŐL"


Most olvasom egy koreai szerző, Bae Kichan könyvét, a Korea at the Crossroads címűt, ami a címének megfelelően (Korea válaszúton) azt igyekszik földeríteni: hogyan válaszolhat a 21. századi történelmi-politikai kihívásokra az ország úgy, hogy nem egyszerűen túléli a következő évtizedeket, hanem hosszú távú megoldásokat keres. Az alcím: The History and Future of East Asia (Kelet-Ázsia múltja és jövője); nemrég kezdtem, így én még a múltnál tartok. De, mondhatom, érdekes olvasmány - van ennek az ázsiai történelemnek valami bája!
A történeti fejezetek részletesen taglalják, hogyan gyűrték egymást a kelet-ázsiai térség kisebb-nagyobb tényezői (királyságok, tartományok, birodalmak, népek, népcsoportok) évszázadokon keresztül. Kínaiak és japánok, koreaiak és mongolok, egészen le Vietnámig, nyugatra Tibetig és Indiáig, északra pedig a sztyeppék mindenféle kalandoraiig. A történelmi színtéren föltűnnek a göktürkök (?), a khitanok (?), a jurchenek (?), a koreai Koguryo, Baekje és Silla királyságok, és még számtalan törzs, nép, mifene; kirajzolódik egy teljes világ képe ... és sehol nem esik említés a világon kívüli, azaz elhanyagolható tényezőkről! Üdítően, kijózanítóan nincs a képben az Uralon túli (inneni?) terület, bizonyos ... hm, Európa! Ha mégis megjelenik, jelentéktelen mellékszereplő csupán. Mint akkor, amikor a 68. oldalon azt említi a szerző: egy bizonyos Xiongnu törzscsoport (gőzöm nincs, hogy kellene ezeket magyarul leírni!) két részre szakadt, s a keletiek továbbra is Kínát támadták, míg a többiek nyugatra indultak: na, ők "rontottak rá a Római Birodalomra, s őket hívják Nyugaton hunoknak". Pont. Ennyi.
A másik bájos momentum a 7. századi kínai-koreai csatározásokhoz kötődik. A kínai Tang-birodalom végképp magához akarta kötni a koreai királyságokat, ezért néhány éven belül több támadást indított a délre fekvő Silla királyság ellen. A koreaiak mindannyiszor rommá verték az inváziós seregeket, de nem ez az érdekes! Hanem az, hogy ezután: "a Silla királyság azonnal követet küldött a kínai uralkodóhoz, hogy bocsánatot kérjen a győzelmekért, s békejobbot nyújtson. A Tang Birodalom értékelte a gesztust, és Munmu királyt visszahelyezte jogaiba." Próbálom ezt elképzelni európai kontextusban: mondjuk, Nándorfehérvár után ott térdel két magyar követ II. Mehmed sátrának bejáratánál. Zavartan gyűrködik a mentéjüket, s annyit mondanak: "Hunyadi küldött minket. Az a helyzet, hogy ezt nem egészen így gondoltuk, bocsi az alázásért." Mehmed meg valami olyat: "No." Erre a követek: "Padisah, legyünk inkább barátok, ezt üzeni Hunyadi. Hoztunk egy kis ajándékot is: lovakat, lószerszámot, néhány szüzet, meg magyar legényeket janicsárnak, ha meg nem sértünk vele."

"HIGH TECH"


Ezt a képet múlt vasárnap este készítettem a szöuli belvárosban. Most először láttam a szerkezetet: egy kivetítő, amin van egy érintőmonitor és egy beépített kamera. Ha eléállsz, kivetíti a képet, és fényképet is készíthetsz vele, amit azonmód el is tudsz küldeni egy tetszőleges e-mail címre. A két csaj teljesen rágyógyult a cuccra, nem tudtam lefeszegetni őket a monitorról, annyit tudtam csak elérni, hogy csináltunk egy közös képet az obligát V-jellel. Vicces.

"HÓDOK"


Állítólag két ember alkotta tárgy látszik a világűrből: a kínai Nagy Fal és a New York-i szeméttelep. Egyesek hozzáteszik: valószínűleg a Szuezi- és a Panama-csatornát is láthatni. Nemrég kiderült: jönnek föl a hódok!
Ez aktuálissá teszi a bon mot-t, amelyet egy barátom küldött nemrég: "Védd az erdőt! Egyél hódot!"

"FÖLMOSÓVÖDÖR - UPDATE"


Aki régen olvasta a blogot, tudja: a legtöbb fejfájást (a nyűgös laptop mellett) a kifacsarható fölmosómop hiánya jelentette nekem. narin zseniális ötlete nyomán jó ideig egy hatalmas, a vödör tetejére illesztett műanyag szűrő jelentette a megoldást. Egyik magyarországi látogatásom végén betettem a bőröndbe egy rendes, fölmosóvödörre való kifacsaró kosárkát, s azt hittem, végleg megoldódott a probléma. Még arra is ügyeltem, hogy az új szerzemény színében menjen piros vödrömhöz. Szomorúan kellett azonban konstatálnom: a két műanyagipari darab nem kompatibilis; sehogy nem tudtam összeilleszteni őket. Már azt hittem, életem végéig szűrőbe tunkolom a mopot, amikor az E-Martban lődörögve egyszerre elakadt a lélegzetem! Mert egy bemutató standnál egy eladó hölgy lábánál/kezében ott volt egy full extrás, az atomkorszakot a mindennapokban megjelenítő, abszolút profi fölmosókészlet! Mit egy, ez volt A fölmosókészlet! Azonnal tudtam, hogy erre nekem szükségem van, erre, itt, ni:


A katonaságnál volt, ugye, a fóka. Ez az egyszerű (mocskos) fölmosórongyot jelentette. A motoros fóka a fölmosófára applikált rongy volt, azonban ezt csak kivételes alkalmakkor lehetett használni, mert szükségtelenné tette a (megalázó) térden csúszást, ami – mint tudjuk – a katonai fölmosás alfája és omegája. Nos, ha az motoros fóka, akkor ez egy atommeghajtású, önműködő, távirányítós csoda! És az egész annyira jellemzően koreai dolog: jó darabig semmi (kézi facsarás, atyaég!), aztán egyszerre, a semmiből, abszolút high-tech megoldás!

Javasolom: tekintsünk most el attól az apróságtól, hogy az objektum színe, khm, csöppet bizarr! Ne akadjunk fönn azon, hogy a centrifugális elven működő masina műanyag mozgó alkatrészei (taposópedál, fogaskerék) amolyan Achilles-ínként némiképp behatárolják a szerkezet élettartamát! Legyünk nagylelkűek, s ne hánytorgassuk föl: vajon kaphatni-e utánpótlást a korong alakú fölmosófejből! Kákán is csomót keresés, kukacoskodás volna, és igazán minden eleganciát nélkülözne, ha az öröm pillanataiban megjegyzést tennénk a csomagolás észak-koreai dizájnjára! Gondoljunk most inkább arra, hogy a szerkezet milyen életminőségbeli javulást/ugrást hozott szerény hajlékomba! Mert onnantól, hogy hazavittem a zsákmányt, mi sem lett egyszerűbb, mint a takarítás! Víz+sav, tunkolás, a fölmosófej belehelyezése a fehér kosárkába, a pedál taposása, forgás, a víz kicsapódik, s már mehet is a fölmosás! A fölmosógép azóta is jól szolgál, s kíméletes használat mellett remélhetőleg az emlegetett műanyag alkatrészek is bírják még egy darabig!

Egyébként a minap egy magyar netes oldalon láttam egy hasonló szerkezet hirdetését: a koreai csúcstechnológia a Samsung és az LG telefonjai, a Hyundai és a Kia autói után a Smart Spin fölmosószettjével is betört a magyar piacra?

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 03" SZÖUL, BELVÁROS