"AZ ATTÓL FÜGG ..." A KOREAI EMBER AZ OLYAN ... sorozatból 3.

Pontosítok: a koreai férfi az olyan, hogy ... így is lehet nézni, meg úgy is. Mert hát mit gondoljon az ember arról a koreai autómentőről, akit egy defektes gumi miatt küldött ki a biztosítótársaság?! A történet egyéb elemei is érdekesek lehetnének - hogy például mennyi idő telt el onnantól, hogy koreai kollégámnak bediktáltam a biztosításom számát, odáig, hogy megjelent a jóember a lakótelep mélygarázsában az emelős, vontatós, tréleres kisteherautójával. (Közben, ugye, a kolléga elmagyarázta egy diszpécsernek, hogy hol, kivel, mi történt, ő azonosította a biztosításomat, és megkereste/kiküldte a hozzánk legközelebbi szerelőt! Mit mondjak - ha nem is percek alatt, de állati gyorsan megjött az ember!) A lényeg azonban az, hogy benyúlt a beteg kerék mögé, és elkezdte kitapogatni, hol van a bibi.

Szerintetek mennyi esélye van annak, hogy egy defekt esetében kézzel (!) kitapintja valaki az okot?! Ehhez képest a csávó 20 másodperc múlva kihúzta az elferdült, rozsdás vasszöget a gumiból! Mi van, ha nem kiálló szög, hanem tövig belefúródott vasdarab vagy üveg? Ha nem az elérhető fölületen van, hanem épp rajta áll az autó?! Soha ki nem derül! (Zárójelben mondom: ugyanezt a mutatványt fél évvel később egy másik gumis is előadta, ő is elővett belülről egy szöget, majd folytatta a szerelést. Lehet, hogy ezek a gumisok, afféle bűvészként, szögekkel a kezükben járnak, és minden defektes abroncsból ugyanazt a darabot húzzák ki?!) (Otthon nyilván levették volna a kereket, vizes kádba süllyesztették volna, megkeresték volna a szivárgás helyét, krétával megjelölték volna ... stb.)

Mivel a biztosítótól eleve visszaszóltak, hogy nem vontatják el a kocsinkat, hanem helyben megcsinálják, azt hittem, következik a szokásos rutin: emelő elővesz, kocsi megemel, kerék le, aztán ... fene tudja, mert a mégoly szuperül fölszerelt tréleren sem láttam a gumisok elengedhetetlen gépét, amivel lefeszegetik a gumit a felniről. Leginkább arra tippeltem: mehetünk vissza a lakásba, mert a csávó el fogja vinni a kereket úgy ahogy van, valami műhelyben megfoltozza, centírozza, aztán visszajön, fölteszi a helyére. Tévedtem: valóban hátrament a platóhoz, de nem az emelőt vette le, hanem a szerszámos ládából egy árhoz hasonló kis szöszt, amivel újólag befeküdt a kocsi alá.

Nem hittem a szememnek: a pali nekifogott, hogy ott, helyben, tengelyen megragassza a gumit! Arra sem vette a fáradságot, hogy levegye az abroncsot, megint elkezdte kitapogatni a szög helyét. Amikor megtalálni vélte, az árral kitágította, szabályossá tette a lukat, aztán ugyanazzal a darab vassal egy ragasztóval megkent gumiszálat tömködött bele. Akkor már elkezdtem komolyan aggódni, mert hát elképzelni sem tudtam, hogy fogja egy kívülről begyömöszölt gumidarab tömíteni az abroncs likát! Persze, sok időm nem volt, mert a csávónak lehetett még vagy 50 hívása, úgy igyekezett, én meg inkább azzal voltam elfoglalva, hogy föltűnés nélkül eltegyem a Kia jó előre kikészített saját emelőjét, amire, mint kiderült, ott semmi szükség nem volt. Épp csak elsüllyesztettem az emelőt a csomagtartóban, amikor gyors egymásutánban két hangra lettem figyelmes! Az első biztató volt, a második azonban vészjósló! Először a beépített kompresszor búgott föl és kezdett sziszegni ... aztán a pasi. Ő nem búgott, csak sziszegett. Mert hiába fújta föl az abroncsot, az azonnal, nagy hanggal ereszteni kezdett. Nem is tudom, a csalódás volt bennem nagyobb vagy a megkönnyebbülés, hogy ezzel a kókányolt gumival nem tudunk elindulni. Szóval, a pasi nem búgott, de sziszegett: van ez a hang ..., istenem, összetéveszthetetlen ...! Ha fél évet itt töltesz, Koreában, bizonyosan találkozol vele, és azonnal ráismersz! Ezt úgy kell csinálni, hogy az ember (alapból: koreai férfi) kicsit lehajtja, félrefordítja a fejét, a száját csöppet oldalra húzza, mintegy oldalt megnyitja, majd az ott előálló résen át, a hátsó őrlők közt beszívja a levegőt. A mozdulatsor ideális kivitelezése közben kicsit ingatja a fejét és szívogatja a levegőt feszt. Ilyenkor aztán tudja az ember: helló, helló, szar került a palacsintába! Ha a mosógéped előtt áll egy koreai férfi kezében egy vízpumpafogóval (akinek az volt a dolga, hogy bekösse a hideg és a meleg vizet), és a fejét csóválva szívogatja a fogát, keresd elő azonnal az LG-katalógust: mosógépet fogsz venni hamarosan! Ha a szerelő, aki az imént még azt mondta, hogy ezt a csavart kell csupán meghúzni itt, látod, egy kicsinyég, és működik a laptop, hirtelen szívogatni kezd, dobj be villámgyorsan egy Xanaxot, mert vagy szénné égett az alaplapod, vagy most formatálta újra a vinyódat! Ha a mobiltelefonos szervizes sokáig nyomkodja féltett telefonod érintőképernyőjét, majd meghallod a sziszegő hangot, készülj föl a legrosszabbra: sikerült bekapcsolnia a billentyűzárat és törölnie a kioldó kódot.

Van itt egy fontos, elhanyagolhatatlan mozzanat: fél másodperccel a sziszegés előtt még úgy tűnik, hogy minden rendben! Mert a dolgozó teszi a dolgát, gyorsabban, mint várnád, s aztán, egyszer csak ... jön a hang!

Szóval, ott álltunk a mélygarázsban, rapid emberünk fejet csóválva, sziszegve, én meg megneszülve, rosszat sejtve. Aztán, telefonos közvetítéssel, elmagyarázta, hogy ez a gumi már annyira gatya volt, hogy nem bírta a beavatkozást - ki kellett volna cserélni mind a négyet, már rég -, de ő most fölteszi a pótgumit (vazze, télleg, a pótgumi!!!), a régit meg elviszi kidobni, s hoz helyette egy másik, ugyanilyen használtat - okosba', 10 ezerért. Ezen a ponton kezdtem otthon érezni magam, le is okéztam, frankó lesz ez így! Pótgumi föl, pasi el, mi el ... Pasi 2 hónapig el ... A poszt nem erről szól, nem az eltűnésről, de a csávót a föld nyelte el! Igaz, nekem is volt sok dolgom, hát jártunk pótgumi nélkül. Végül aztán rátelefonált egy hallgatóm, mire hozott is egy cseregumit: köze nincs a fönt lévő háromhoz, de abban igaza van, mind cserére szorul! Talán jövő hónapban!

A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy mit gondoljon akkor az ember a szerelőről, aki úgy ugrott neki a guminak, mint borjú az anyjának?! Hebehurgya, hűbelebalázs! Ha így nézzük, a koreai férfi ilyen: kapkodós, sietős, hamari, meggondolatlan, végső soron ésszerűtlen.

Hozzá kell tennem, hogy a szögkeresős trükköt megismétlő gumis végig is csinálta a mutatványt: kihúzta, megfúrta, a gumiszálat begyömöszkölte, a kilógó végét levágta, s azóta is így közlekedünk! (Nyugi, csere a jövő hónapban!) Mindezt 5 perc alatt, míg a 4 gumicserés előző kuncsaft nagyvonalúan előreengedett: nyilván tudta, hogy vagy 5 perc alatt lefut az egész, vagy jön a fogszívogatás, akkor meg úgyis ő következik!

Tavaly nyáron, egy nappal a hazautazásom előtt fölhívott egy nagyon kedves tanítványom - különleges ember, egyszer talán majd mesélek róla. Némiképp rejtélyesen arra kért, mennék el arra a nagy lakótelepre, ahol lakik, de mindenképp autóval. Furcsa kérés volt, de többet nem akart elárulni. A fura időpont ellenére elmentem a találkára. Beszállt, egy kihalt utcába navigált, majd az anyósülésre ülve elővett két dobozt: az egyikben egy CD-s autó-hifi, a másikban szerszámok voltak. Nem mondott, nem kérdezett semmit, csak nekiállt lebontani a műszerfalat. Mire kiderült, hogy volt neki otthon talonban egy ilyen készüléke, s mert látta, hogy KS-ben csak egy magnós változat van, s úgy döntött, meglepetésként beszereli a modernebb változatot nekem, a műszerfal műanyag borítása már az ölemben volt, a kilométeróra, üzemanyagszint jelző, stb. csavarjai pedig valahol a lábamnál gurigáztak. Sietősen dolgozott, tudta, hogy másnap repülök, nem akart fönnakadást okozni. Hátha még be akarok pakolni a bőröndbe, vagy ilyesmi. Ölemben az autó elejével arra gondoltam: ha még egy réteget leszed, látni fogom az ékszíjat meg a motorblokkot, de közben oldalra is sandítottam, s megláttam, hogy a padlón heverő, immár eltávolított készülék koreai, Samsung márkájú, a beszerelésre váró, új pedig japán, Sony felségjelű. Hirtelen támadt gyanúval megkérdeztem: biztos, hogy kompatibilis a két készülék egymással? Biztos, hogy simán be lehet tenni az egyik helyére a másikat! A gyengeelméjűeknek kijáró, elnéző mosollyal felelt: persze, tanár úr! És folytatta az ügyködést. Egyre gyakrabban pillantgattam az órámra - amennyire a némiképp leterhelt elejem engedte -, mert másnap mégiscsak repültem volna, ám ő mindig megnyugtatóan mosolygott föl rám a kesztyűtartó alól. Mígnem aztán ... Soha nem találjátok ki! Vagy mégis?! Meghallottam egy furcsa hangot! Olyan sziszegésféle volt: oldalra húzott szájjal, a hátsó fogak közt kimért lélegzet ...! Egyszer, kétszer ... Ilyenkor a legrosszabbra gondolok: sikerült átvágnia a hajtásszíjat, és nem tudjuk pótolni; behalt az önindító, szarrá égette az akksit ... Megnyugodhattam: az autó (majd) menni fog, ám az utolsó mozzanatnál kiderült: a Sony más csatlakozót használ, mint a Samsung, ezért a rendszert nem lehet beüzemelni. (Baszki, erre lett volna egy elég erős tippem ...!) Még egy csöppnyi szívogatás után kiderült: el kellene menni egy szervizbe, ahol az autóhifiket beszerelik ... Nem most. Majd. A nyári szünet után ...

A mintázat, nyilván, látható: nekiesünk, mint borjú az anyjának, aztán vagy sikerül, vagy ... sziszegünk. Egyébként azóta is lusta voltam elvinni KS-t szervizbe, így a műszerfal úgy áll, ahogy kedves tanítványom restaurálta: minden működik, kivéve a hifit. Most speciel rádiót és magnót sem lehetne hallgatni ... ha akarnék.

Levonhatnánk a következtetést: a koreai férfi az olyan, hogy azt hiszi, bármit meg tud csinálni, aztán a fogát szívogatva, fejét csóválva jelzi, hogy mégsem, mert, hát, pöcse van a menyasszonynak. (Van ebben némi igazság: a koreai férfiak nem szívesen mondják azt: "nem tudom", "nem értek hozzá". Máig lidérces emlék a helyzet, amikor egy irodában ülő koreai férfitól kértem útbaigazítást, aki - néhány telefon után - csöndesen ült a helyén, nem mondott semmit, míg végre - én, ostoba -, rájöttem: 1. fogalma nincs merre van a hely, amit keresek, 2. soha nem fogja azt mondani: "fogalmam sincs, merre van az a hely, amit keresel", inkább kivárja, míg elmegyek. Basszus, rohadt sokára fogtam föl!)

Csakhogy a dolgok nem ilyen egyszerűek! Az embert így is lehet nézni, meg úgy is! Hebehurgya, hűbelebalázs? Igen! Ugyanakkor ...

Néhány hónapja történt: egy hipermarket mélygarázsából igyekeztem volna fölfelé egy elég meredek szerpentinen. Egy közlekedési lámpa miatt itt nem egyszerű kiállni, ezért először föl sem tűnt, milyen sokat állunk. Aztán viszont leesett: valami nincs rendben, mert 2-3-5-10 perce nem mozdult a sor. Kiszálltam, hogy körülnézzek. Kiderült: a sor elején, de még a meredek szakaszon álló autó lefulladt, és semmilyen módon nem lehetett újraindítani. Nagy dög Daewoo, így azon kezdtem gondolkozni, hogy ha kintről eléállna egy erősebb autó, ki tudná húzni, s így eltávolítaná, mint palackból a dugót, mi meg mehetnénk. Mire idáig jutottam, már összegyűlt vagy 8-10 ember a Daewoo mögött (megrekedt vásárlók, akárcsak én), hogy kitolnák. Figyelembe véve az autó tömegét, a szerpentines kijáró dőlését, azt mondtam magamban: lehetetlen, sőt marhaság, mást ne mondjak, ésszerűtlen megpróbálni kitolni a lefulladt autót. Míg én gondolkodtam, ők - mint borjú az anyjának! - nekiestek az autónak, nekifeszültek, hogy föltolják. Ismétlem: biztos voltam benne, hogy nem lehet! Kurva nagy, meredek, meg egyébként is, mi van, ha egy béna ül benne és fogalma sincs, mikor fékezzen - még a végén visszagurul rájuk ... De aztán nem volt mit tenni: odaálltam én is, nyomtam a monstrumot fölfelé, ahogy ők tették. Behorpadt a homlokunk, kigúvadt a szemünk, lekonyult a fülünk ... de végül nem kellett sziszegnünk! Föltoltuk a szerencsétlent, bár az autóba visszaszállva remegett minden inam ... És hát akkor ez a másik nézet! Így is lehet nézni a koreai férfit! Meglehet, nem hűbelebalázs, hanem tettrekész ember. Esetleg nem hebehurgya, hanem cselekvésre termett. Nem habozik megtenni valamit, azonnal nekifeszül ... bár olykor - végül - sziszeg. (Nemrég költöztünk. Az új helyen föl akartam szereltetni a karnist a költöztető céggel. Azt mondták: semmi probléma. Amikor viszont elkezdtem nekik magyarázni, hogy én kimértem a fölfüggesztések helyét balról és jobbról, figyelembe véve az ablak nyílását, csak szánakozó pillantást vetettek rám, aztán egy elektronyos csavarhúzóval szájmértékre fölnyomták a karnist kb. 20 másodperc alatt. Áll, mint Katiban a gyerek, szó se róla!)

Amikor a fönti eset (autóföltolás) történt, éppen 3 Samsung alkalmazottat tanítottam, s fölemlítettem nekik az ügyet: nem értették. Mármint nem értették, hogy egy ilyen helyzetben mi mást lehet tenni, mint megpróbálni föltolni az elakadt autót. Körbemenni, eléállni ...???? Nekik ez nem mondott semmit. Sőt, a maguk módján ésszerűtlennek találták!

Amikor megkérdeztem, mit tettek volna, ha az említett autó visszagurult volna rájuk, sokáig nem, válaszoltak ... Aztán ...

... kicsit lehajtották, félrefordították a fejüket, a szájukat csöppet oldalra húzták, mintegy oldalt megnyitották azt, majd az ott előálló résen át, a hátsó őrlők közt, beszívták a levegőt. Kicsit ingatták a fejüket és ment a levegő ki-be. Szar került volna a palacsintába ... úgy hiszem.