2010. október 17., vasárnap

"A DISZNÓ IS KUTYA!"

Nos, a nagy hörgés elmaradt! Azok, akik olvasták, a vártnál kevésbé vehemensen fogadták: megenném a kutyahúst, ha úgy hozná a sors, sőt, ettem is kutyahúsból készült levest. Azért többen jelezték ilyen-olyan fórumokon: maguk nem fogyasztanának kutyát, és magát a gyakorlatot sem pártolják. A legerősebb szavakat egy régi barátom üzenetében kaptam: "gyomorforgató", "lelketlenség", "undor". Tökéletesen megértem, ha valaki nem akar kutyahúst enni, azt is, ha ódzkodik a koreai kultúra eme hajtásától - magam sem járok ilyen vendéglőkbe túl gyakran -, és szó sincs arról, hogy a kutyahúsevés szószólója kívánnék lenni. Mindazonáltal elvi kifogást sem találok (önmagában) a kutyahús fogyasztásával szemben.

De eszembe jutott, mennyire meglepődtem (részben magamon) tavaly, az egyik "Magyar országismeret" órámon, amikor a magyar népszokásokat, falusi vigasságokat tárgyaltuk: beszéltünk a búcsúról, képeket néztünk a szüretről, az aratásról, és levetítettem egy rövid videót egy igazi, vidéki disznóölésről. A filmecskében megvidámodott férfiak vonszolnak elő egy sivalkodó kocát, kötelekkel megbéklyózzák, lefogják, hogy a böllér a torkába döfje a nagykést ... A teremben ülő lányok szinte kivétel nélkül lehajtott fejjel, eltakart szemekkel ülték végig a filmet ...

5 megjegyzés:

czelfrida írta...

abszolút jogos. csak szokás kérdése. és ezen az alapon igenis a disznó is kutya, az meg, ahogy egy disznóölés kinéz... háááát, megértem a koreai lányokat. plusz sült vér meg iyenek. igazából teljesen nonszensz.
de milyen íze van? azt még mindig nem mondtad el. mihez hasonlít?
és ezeket a kutyákat egyébként direkt erre a célra tenyésztik? vagy hogyan van ez?

Névtelen írta...

igen. hogy van-e például, mint ahogy a sertés esetében van, olyasféle gömbölyded zsírkutya, illetve a más célra tenyésztett, esetleg némileg szikárabb felépítésű húskutya. ez érdekelne engem is.

Névtelen írta...

Szerintem speciálisan erre a célra tenyésztett kutyákról van szó.Tehát ha véletlenül elcsavarog a kiskedvenc, azért attól nem kell félni, hogy az első koreai emberke akivel a kutyus szembetalálkozik az utcán, hipp-hopp fogja magát, hóna alá csapja a blökit, és meg se áll vele hazáig, ahol is vacsi lesz a kutyusból...legalábbis merem remélni,hogy ilyen nem fordul elő...
Mariann

SK írta...

Tényleg így van: bár a dolog nem legális, tenyésztik ezeket a kutyákat. Ám mivel a húsa a lényeg, inkább csak "húskutyákat" látni. A kedvenceket meg valóban nem kell félteni: a szangnámi piacon, ahol lopva sikerült néhány fényképet csinálnom (már a külföldit sem nagyon komálták a kutyaketrecek közelében, a telefontól meg nagyon idegesek lettek) van egy sor, ahol az állatokat árulják. Kutyák, kacsák, csirkék, nagyjából ez a sorrend, de a következő bódéban már westie, kiscica, házi kedvenc ... Nincs kiírás, de nem tévesztik el! :-)

Névtelen írta...

disznó miért nlenne kutya? amikor náluk is illegális? a Földön nem tart minden 4. ember disznót hanem inkább kutyát!!!. nem nem lehet összehasonlítani a "kedvencet" a sertéssel! Ez viszont nem azt jelenti h a sertés nem sajnálja az ember. Rengeteg ember életét megmentik vagy nélkülözhetetlenek ez a szedett vetett nép meg eszi őket, miért mert már nem volt mit enniük.Undorítóak.