"A 15. EMELETEN"

Ma délután Pazdottirnak válaszoltam egy régi bejegyzés ürügyén, s azt találtam írni, hogy itt, a 15-en, ahol csak az egyik oldalon van szomszéd, csöndesebb, már-már unalmas az élet. Mert igaz ugyan, hogy a fejemnél kerreg egy kicsit a lift gépháza, de a szomszédok hiánya mégiscsak egyhangúbbá teszi a hétköznapokat. Már lenyomtam az "Enter"-t, amikor eszembe jutott: ez így nem is teljesen igaz. Mert hisz éppen tegnap történt, hogy különös zajra ébredtem. Az ágyam  az árnyékolatlan, faltól-falig ablakkal szemben van, ezért, ahogy felneszeltem, rögtön tudtam, hogy a furcsa kaparászás, rugdalózás, kopogás az ablak fölül, kintről, a tető környékéről jön. Mi a fene?! Az első, még kába gondolatom az volt, hogy a tetőn zöldségeket, paprikát szárítgató nénik egyike megcsúszhatott, kiesett, s most az életéért küzd. Ennek ellentmondani látszott, hogy a kaparászás és rugdalást nem kísérte sikoltozás, ami az ilyesfajta jelenetek obligát kelléke. De akkor ki küzd odakint, az ablakom fölött, a 15-en? Gyorsan megjött a válasz: először megláttam két lábat (az egyik határozott mozdulattal kihasította a szúnyoghálót), majd egy vastag kötelet, végül egy primitív, hintaszerű képződményt - ebbe próbálta valahogy beleszuszakolni magát egy ember a 15. emelet fölött lebegve. Az összképhez hozzátartozott még egy "sziloplasztnyomó-pisztoly", ami a hintáról lógott. A kalimpáló lábakról még lemaradtam, de a többit gyorsan lefényképeztem, hogy legyen valami nyoma annak, hogy nem álmodtam az egészet:

A pali valahogy belegyógyította magát a hintába, s már el is kezdett szépen ereszkedni, gondosan végigrugdalva a szúnyoghálót:

Addigra már én is "képben voltam", a "sziloplaszt" nyomra vezetett. Beköltözésünk után jeleztük az egyetemnek: nagy esők idején a nappali ablaka fölötti rész beázik. Azóta többször jártak itt szakemberek, hogy diagnózist állítsanak föl a helyzetről, illetve hogy kidolgozzák a gyógymódot. Aztán elmaradtak ... senki nem szólt semmit. Mi sem, mert azóta nem nagyon esett komoly eső, meg azt is gondoltuk: halott ügyről van szó. Amikor megláttam a "sziloplasztos" embert, azonnal tudtam: a háttérben mégis mozgásban volt a dolog, s most itt vagyunk, a megoldás fázisában. Lentiben, a laktanyában, ha valakinek fájt valamije, mindig azt mondták a mókás "öregek": kend be Niveával! (Ahogy a Bazi nagy görög lagzi idős görögje meg mindenre Windexet fújt volna.) Nem tudom, miért van ez, de ha itt valamiféle probléma fölmerül a lakásban vagy a házban, azonnal azt mondják: nyomni kell rá egy kevés "sziloplasztot"! Ha bárhol, bármilyen okból folytonossági hiány támad, tekintet nélkül a probléma természetére, habozás nélkül telenyomják szilikonnal! Letört fél csempe, mert kicsit elmozdultak a beton elemek? Már jön is a szakember, és nem sajnálja a szilikont! Leszakadt a lámpa foglalata? Majd egy fél tubus szilikon megtartja! Durván feketedik, gombásodik a kád széle a falnál? Szépen húzunk rá egy réteg szilikont, s látod, már fehér is ...!

Szóval ez ment most is: két ipari alpinista szakember végiglengett a ház mindkét oldalán, s az összes, betegnek látszó ablak felső részére húztak egy réteg szilikont. A problémamegoldók javára kell írni, hogy a bejelentésem után nem jöttek ki, hogy a mi ablakunkat "meggyógyítsák" - lekezelték az egész épületet.

Kíváncsian várom az első komolyabb esőt!