"FA"

"KÖLTÖZÉS''

Az ember olykor költözik: új lakásba, mert kinőtte a régit, megtollasodott, hát megteheti ... Vagy épp ellenkezőleg: azért megy más helyre, mert sok a rezsi, nem bírja a törlesztést ... Van aztán olyan is, hogy nem költözik az ember, hanem -tetik: mennie kell a régi helyről. No, nálunk valami efféle történt.

Úgy kezdődött, hogy valamikor augusztusban kaptam egy e-mailt az egyetemtől, hogy lejárt a lakásunk bérleti szerződése, költöznünk kell. A két év alatt belakott, hatodik emeleti, hegyekre néző, már emlékeket tároló lakást kell elhagynunk - esett le lassan. Fogaim közt átszűrve rövid tanácsokat (khm, inkább instrukciókat - asszem elég sok volt a fölszólító mód) adtam, hogy ki kivel mit tegyen, lehetőleg azonnal, majd átmentem konstruktívba: válaszomban elmondtam, hogy legyen minden úgy, ahogy akarják, vagy ahogy lennie kell, ám az új lakás legyen legalább akkora, mint a régi, bla-bla ... szóval, hogy nagyot ne bukjunk. Ment az egyezkedés egy darabig, aztán a régi, megszokott lakótelep mellett döntöttünk: itt minden lakás egyforma (erre még visszatérek), és a környéket is ismerjük. Járt utat ...! Visszaérkezésünk után már csak az időpontot kellett lezsírozni: mikor jó a sulinak, a régi tulajnak, a költöztető cégnek ... mi egy picit itt háttérbe szorultunk. Igy esett, hogy a költözés dátuma 13-a, hétfő lett: másnap egy csomó óra, két nap múlva vizsgáztatás + konferencia, amire késésben voltam a dolgozattal. De nem volt mit tenni, bele kellett vágni.

Amikor a nyáron a járt út mellett döntöttünk, úgy véltem, helyesen "jártunk" el - igaz, a másik lakótelepről nem sok mindent tudtunk, de idő se nagyon volt, hogy információt szerezzünk, hát maradtunk a Dedzsuban, s elpasszoltuk a Sinánt. Az utóbbi közelebb van az egyetemhez, de hát ki tudta, miféle meglepetések vártak volna ott!? Nos, azóta kiderült: ugyanekkora, csak modernebb lakás, két nagy fürdőszoba az egy közepes és egy pici helyett, és ... ó, egek! ... masszírozós, jacuzzi-jellegű zuhanykabin! Az egyetemi adminisztráció koreai tagjai azóta is szánakozással néznek rám, amikor fölmerül: direkt a Dedzsuban maradtunk a Sinán helyett, míg tanultabb külföldi kollégáim hol a hülyéknek kijáró elnézéssel tekintenek rám, hol némi káröröm ül ki az arcukra - kinek mi. A döntés pillanatában, persze, azt sem tudtuk, hogy a Dedzsu lakótelepen megkapjuk azt, az autóútra néző, tehát zajos, a telep elején álló épületben lévő, tehát a többi házra néző (panoráma, óh!), 15. emeleti, tehát zárószinti, azaz huzatos, nyáron meleg, télen hideg, monszunban csöppet beázó lakást, amelyet román kollégám 2 nap alatt kellett elhagyjon július elején, mert a tulaj el akarta adni. Nem pörög a lakáspiac?!

Mi a konkrétumokat, persze, csak két nappal a betervezett költözés előtt tudtuk meg, amikor a kialkudott lakáskulccsal behatoltunk leendő otthonunkba - takarítás céljából. Addigra már tudtuk: 15. emelet, s megannyi más rossz hír is elért, viszont ott jó is várt bennünket: a lakást profi módon kitakarították, s visszafogott módon, de fölújították: mindenhol új tapéta (randa!), vadonás linóleum, mifene. Kiderültek azért disznóságok, de volt kellemes meglepetés is. Én, sajnos, higomán vagyok, ezért ha én valamire azt mondom: ki van takarítva, az, vazze, ki van ...: a szekrények valami ragasztóanyagtól bűzlenek, de sehol egy porszem, a fürdők kivikszolva, és csak őrmesteres tempóval tudtam megfogni őket: a konyhaszekrények ajtajának fölső élén bizony (mégis) port leltem ...! Azért, amolyan birtokbavételi gesztusként áttöröltünk mindent, elhasználtunk két flakon fertőtlenítőt, aztán távoztunk.
Hétfő reggel aztán megjelent a költöztető brigád: két férfi meg egy középkorú asszony. Volt náluk egy halom csomagolóanyag, pillanatok alatt dobozzá hajtogatható műanyag lapok (dögivel), a kényesebb tárgyak burkolására szolgáló, szőnyegszerű anyagok, guruló raklapok, no és, nem utolsósorban egy hatalmas tekercs buborfólia. Ebből aztán mira pillanatok alatt lenyúlt vagy 10 métert, s onnantól napokig ezt pukkantgatta. (Ami azt illeti, az akció olyan jól sikerült, hogy decemberig biztos kitart még neki ez a pukkantós izé.) A költöztető nem szószátyár fajta - kellett levonnom a következtetést az első 30 perc után -, viszont állati hatékony! Alig fordultunk kettőt, már szinte minden össze volt pakolva: a néni buborba csomagolta a konyhai dolgokat, a pasik dobozoltak és szőnyeggel vonták be a bútorokat, ragasztottak, kötöztek, egyszóval ment minden, mint a karikacsapás. Azért akkor egy kicsit meglepődtem, amikor elővarázsoltak egy vastag anyagból készült képződményt, ami szakasztott akkora volt, mint a mosógép, s ráadásul épp olyan alakú is, úgyhogy csak ráhúzták, rátekertek vagy 3 méter ragasztószalagot, aztán mehetett is föl a cucc a platóra, ami egy 6 emelet magas, tűzoltólétraszerű izére volt biggyesztve: ez vitte le a dolgokat a nappali ablakán/ajtaján át.
Ez is őrült gyorsan ment: nem volt liftbe szuszakolás, emeld meg, gurtni, mifene - csak földobálták a dolgokat erre a platóra, aztán gyerünk lefele. Addigra az egyik pasi már lent volt, ő nyomta be a dolgokat a teherautóba (a sofőrrel karöltve), a másik csávó meg fönt pakolt, a néni pedig asszisztált. Néhány személyes dolog maradt csak ránk, meg az utolsó pillanatig fönntartott internet hozzáférés a laptoppal, a többit mind elhurcolták. A költözés előtt, persze, megpróbáltam minél több infót begyűjteni. Az volt az eredmény, hogy ezek a költöztető brigádok (állítólag) lefényképezik a lakást, ahogy találják, majd a képek alapján pakolják ki a dolgokat az új lakásban. Mivel a legtöbb lakás ugyanolyan, vagy legalábbis nagyon hasonló, amit a konyhaszekrény bal fölső polcán találtak, azt az új lakásban is oda teszik, amit a nappali fiókjaiban, azt meg, oda. Mivel mi ugyanolyan lakásba költöztünk, csak minden az előző tükörképe, nem volt nehéz dolguk. Fotót nem is készítettek, legfönnebb mentálisat, és séróból pakolták vissza a cuccokat az új lakásban. De: 1. visszapakolták, 2. sok hibát nem csináltak, 3. abból, ahogyan elrendezték a dolgokat, sokat tanulhattunk. (A néni pl. a maga módján rendezte be a hűtőt: nem oda tette a dolgokat, ahol találta, hanem oda, ahova azok, szerinte, valók! Sajnálom, hogy a nagy zűrzavarban nem volt érkezésem lefotózni az ő elrendezését.) Úgyhogy nekünk a végén annyi dolgunk volt csak, hogy a bénán berakott könyveket elrendezzük, a fiókokban összezutyulódott dolgokat rendbe rakjuk, a polcokra visszatett pólókat kisimítsuk.
A hatodikról költöztünk 200 méterre a tizenötödikre - rossz csere -, de ez azt is jelentette, hogy a kiköltözésnél használt daru/tűzoltólétra nem volt alkalmas a beköltözésre, ezért a rövidebb gép elment, s a megfelelő időben előállt a gigadaru/tűzoltólétra, ami a 15. emeletig is hitelesítve van. Három team munkáját, idejét kellett összehangolniuk, mégis csak 15 perces tétlenség lett belőle. Basszus, a koreaiak tudnak szervezni! (Ha akarnak.) (Kitérő: Most kétségesnek tűnik a Forma 1-es pálya befejezése, és az októberi, koreai futam megrendezése. Minden ellenük szól. Mégis iszonyúan meg lennék lepve, ha a megadott határidőre nem készülne el a jelentős lemaradásban lévő pálya.)
Szóval mindent visszapakolt a brigád, utána föltakarítottak, hogy a lakást tip-top állapotban hagyják el. Beszarás, valljuk be! A nettó veszteség fájó, bár voltaképp elhanyagolható: az egyik mobiltelefon két akkuja eltűnt, de bízom benne, hogy valahonnan előkerül majd! Más kárunk nem származott a költözésből! A kaland végén tanúja voltam a néni és az egyetemi ügyintéző telefonbeszélgetésének a költözés áráról: 580.000 vont számoltak föl a HUFS-nak, ami nagyjából 100 ezer forint.

Szinte szó nélkül - ahogy jöttek - el is mentek a költöztetők, mi meg ott maradtunk az új lakásban, kora este. Szinte hihetetlen, de úgy laktunk, mint egy fél nappal korábban, csak persze, fordítva! Ezt a mozzanatot ne becsüljétek alá! Képzeljetek el egy lakást, ami pontosan ugyanolyan, mint az előző (szobák, bútorok, minden), de az előző tükörképe! Befordulsz balra, mert ott van a fürdő, de jobbra kellett volna ... jobbra indulnál a nappaliba, de ott fal van, mert a nappali balra esik ... Mostanra megszoktuk ... Asszem.

"KIRÁNDULÁS DZSANDZSUBA"

Múlt pénteken és szombaton kirándultunk egyet Dzsandzsuba. Ez a város az ország délnyugati részén fekvő Észak-Dzsallá tartomány székhelye - s mint kiderült, szép is, nagy is. A tartományi önkormányzat hívta meg a Hankuk University of Foreign Studies (HUFS) külföldi tanárait hogy ismerkedjenek a helyi nevezetességekkel és a futó prodzsektekkel. A kirándulás ugyanis, ha már mindent a vendéglátók álltak, amolyan hírverés, PR-akció (is) volt a helyiek részéről. Itt, egyébként, olvashattok erről néhány részletet: http://mirakorea.blogspot.com/2010/09/ez-itt-propaganda-helye.html.
Nemsokára részletesebben is írok az egész dologról (tanulságos, ugyanis!), de most hamarjában összeraktam egy képsort arról a hagyományos házakból álló "faluról" (városrészről), ahol elszállásoltak minket. Itt látható a ház, ahol aludtunk, afféle lakható skanzen, és néhány kép arról a csöpp, papiros-ajtós kis szobácskáról, ahol egy éjszakát töltöttünk. És látható mira is, aki este, miután elfoglaltuk a szállást, talán épp azt dúdolta magában, némiképp megtörve: "Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?" Mit mondjak, a két matracon kívül annyi hely maradt, hogy le tudtuk tenni a csomagokat, meg nagy nehezen ki tudtuk nyitni a fürdő ajtaját. Másnap, szerencsére továbbálltunk!

"VB 2010 MEGEST"

Újra ismételik a portugál-koreai meccset. Összesítésben: 63:0. Meireles a kilencedik gólt rúgja ugyanúgy. Másfél óra múlva kezdődik a Spanyolország-Honduras, akkor talán abbahagyják.

"SVÁJCI RETESZ"

A svájci retesz receptje:

1. Ne legyen nálad a labda egy pillanatig se! Nem hibázhatsz!

2. Ha mégis eléd kerül, bikkants bele egy nagyot, mindegy milyen irányba.

3. Ha átjátszottak, reménykedj, hogy van mögötted még egy ember. Ha a svájci csapatban játszod ezt a retesz-ügyet, akkor van. Ha már senki nincs, akkor ott van a Benaglio nevű kapus. Eddig neki nem kellett hátranéznie.

4. Válaszd meg okosan ellenfeleidet! Részesítsd előnyben a játékos, kombinatív csapatokat! Ők behalnak 70 perc retesztől.

5. Utána, egy gyors ellentámadásban támadt kavarodásban lőjj egy darab gólt! Ha nem megy, zárd a reteszt 90 percre, aztán majd meglátjuk!

6. Ha semmi nem működik, imádkozz! Úgyis kihagyják! Maximum kapufa!

A bíró messze a legrosszabb föllépő ma. A kiállítás: tréfa, a sárgák viccesek. Az előbb a két csapat tagjai mondták meg, ki kapjon sárgát! Grichtingnek az előbb beígért egyet, de lebeszélték róla.

Mire leírtam, Benaglio egy lesgyanús helyzet végén végül maga mögé nézett, a svájci retesz meg metaforává szelídült. Chile vezet. (Ismétlés: nem lesgyanús, hanem konkrét les.)

Derdiyok a végén kihagyja a nap helyzetét! Basszus! Igaz, előtte meg a chileiek vagy ötöt, de ez a retesz.

Egyébként meg: Retorika-Valóság 0:1

Hogy van az, hogy ez a svájci válogatott két izgalmas meccset játszott?

"TÉRKÉP E TÁJ?"

A nappaliban a falon van egy Korea térkép. Nagy ügy, mondhatnánk, hol legyen?! Vagy a másik oldalról közelítve: milyen térkép legyen a kvángdzsui nappalimban, ha nem Korea?! (Vesd össze: "Miért, mi legyen, Fapuma?") És ha úgy fogalmazok: ez nem egy Korea térkép, hanem az egy Korea térképe? Érdekesebb, nem?! A térkép itt van mögöttem, s azért jutott eszembe, mert előttem meg a tévé képernyője virít, s ott épp Észak-Korea és Portugália gyűrik egymást. A két Korea közül az egyik. (Dél-Korea holnap játszik sorsdöntő meccset Nigériával.) (Közben az északiak belenéztek egy rettenetesen nagy pofonba: 7:0. Ez az, ami gombócból is sok. Azt kell mondjam, a gólarány nem túlzó akkor sem, ha nem ügyetlen társaság az északi válogatott. A hétköznapokban másik ligában játszanak, és ez megmutatkozott. Dzsang Te Sze, a legnagyobb északi sztár épp most kért elnézést a zakóért a déli tévében.) No, de vissza a térképhez! Fölül Kína egy darabkája látszik, alul meg a Koreai-félsziget színesben, egészen lent egy csücsöknyi Japán. Az egyes tartományok szépen berajzolva, a legészakibb északitól a legdélibb déliig, egységesen, ahogy kell. Ha gyanútlanul rápillant az ember, azt gondolhatná, egy ország térképe ez: semmi nem jelzi, hogy a Koreai-félszigeten két állam létezik. Nincs határ, nyoma sincs a nagyjából a 38. szélességi körnél húzódó demilitarizált zónának, amely a valóságban elválasztja egymástól a két országot. Ha közelebbről, tüzetesebben szemügyre vesszük a térképet, azért föltűnik egy-két dolog! A déli részen több nagy város van, fönt alig valami. A lenti területet utak százai szelik át, Északon a térkép jóval szellősebb. Az igazán figyelmes szemlélő azt is észreveszi, hogy ott, ahol a DMZ (Demilitarized Zone) van, az utak egyszercsak a semmibe futnak. Ez a térkép, persze, nem unikum. Alighanem hivatalos, politikai döntés, hogy nem vesznek tudomást a félsziget megosztottságáról: a legtöbb térkép ilyen, itt, Dél-Koreában. Ha azonban az ember a neten keresgél, csupa olyat lel, amelyekre nagy betűkkel beírták a két ország nevét, középre meg mélyen bekarcolták a DMZ-t. Kivéve, persze, ha koreaiul keres.

Ám az igazán érdekes rész még ez után következik! A térkép fölső peremén ugyanis a következő szöveg olvasható: "대한민국 전도", vagyis: Dehán Minguk Dzsando". Azaz (első közelítésben): "Korea teljes térképe". Csakhogy - éppen a félsziget megosztottsága miatt - Koreának nem egy neve van! A "Dehán Minguk" név Dél-Koreát jelenti, hivatalos nevén a Koreai Köztársaságot. Mert Észak-Koreát (pl. a tévé képernyő bal sarkában) közönségesen "Bukhán"-nak hívják itt, Délen, az ország hivatalos neve pedig: "조선민주주의인민공화국", vagyis Dzsoszan Mindzsudzsüi Inmin Gonghvaguk": ez a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. A falamon függő térkép tehát, amely a teljes Koreai-félszigetet ábrázolja mindenféle megosztottság jelzése nélkül, a cím szerint legalább: a Koreai Köztársaság (Dél-Korea) térképe, rajta Phenjannal (Pjangjáng) és a Bektuszánnal (a koreaiak Északon lévő szent hegyével).

No, hogy is kell ezt akkor érteni?! Tudjuk, a két Korea léte politikai/gazdasági/kulturális stb. realitás, legújabb konfliktusaikkal tele van a sajtó. Mindkét ország csapata itt van a vébén, a kettő (a mai hetes után erősen remélem!) nem egy! A mögöttem lévő térkép azonban egy egyesült Koreát ábrázol, pontosabban egy egységeset, amely még/vagy már nem megosztott. A jövő van a falamon? Vagy valamely, soha meg nem valósuló ábrándkép? Esetleg egy önmagát beteljesíteni hivatott jóslat? Fölfuvalkodottság, gőg, sovinizmus? Vagy éppen az öszetartozás érzésének megkérdőjelezhetetlen ereje?

Nehéz volna minden kétséget kizáró választ adni! Magam azt remélem, az előidejű jövő függ itt mögöttem, amit pedig a képernyőn, magam előtt látok, az a múlóban lévő jelen. Tegnap megkérdeztem néhány tanítványomat: drukkolnak-e az északiaknak a vébén? Először nem értették (nem nyelvi problémánk volt!), majd magától értődően mondták: természetesen! A déli tévé korrekt beharangozót adott a meccs előtt, ám a lakótelep melletti kis bolt udvarán, ahol a déli meccsek idején összegyűlik néhány tucat drukker, hogy végigszurkolják az egyik ház falára kivetített meccset, ma üresen álltak a székek és asztalok ... Talán otthon drukkoltak: előttük a tévé, mögöttük ...

No, valami ilyesmi:

"VB 2010"

Azért elég rendesen haza tudja vágni az embert a VB, ha hétórás időeltolódással kénytelen nézni! Fél kilenckor az első meccs: ez nagyjából rendben van. Közben lehet vacsorázni, ilyesmi. Utána viszont már nem nagyon lehet semmibe kezdeni, mert tizenegykor jön a második. No, ennek már elég későn van vége, fél egy, egy körül. Ha másnap dolgozni kell, nincs mese: irány az ágy. Ha nem, akkor viszont jön a dilemma: fönnmaradjon-e az ember fél négyig, hogy bevárja, amikor pirkadatkor lefújják a második félidőt?! S ha marad, mert mondjuk érdekesnek ígérkezik a meccs, mivel üsse el az időt hajnalig? Másnap, persze, későn kel az ember, mert azért aludni is kell valamennyit, s mire végez a "reggeli" rutinnal (tea, joghurt, fürdőszoba, kávé, előző esti romok eltakarítása), már jócskán délután van! Akkor megpróbálja utolérni magát a dolgozó, de valamikor időt kell szakítani a napi két étkezés egyikére, nyolc óra körül meg már pillog a magamfajta az órára ... S kezdődik minden elölről!

A VB idejére egyébként átrendeztem a nappalit: a tévével szemközt, a szoba közepén beüzemeltem egy "fekvőkét" meg fejtől egy éjjeliszekrényt. Íme, a harcálláspont, Hite felségjelű koreai sörrel "megerősítve":