"ÁTÍRÁS - VÁZLAT"

Én ezt egyszer rendesen meg fogom írni! Istenuccse! Megírom, ha addig élek is, mert rettentően idegesít a dolog megoldatlansága! Adatokkal, érvelve, ahogy azt a tudományos beszédben kell! Legalább tanulok egy csöppnyi fonetikát, fonológiát, effélét! Ki tudja, mire lesz még jó egyszer! De addig is, írok egy posztot, mert valóban foglalkoztat a dolog, no meg van valamiféle aktualitása is. De előbb valamiről, ami már nem aktuális: még nyáron, a foci VB kezdete előtt akadtam rá a namhanman gondozta oldalra, amely a VB-n résztvevő dél-koreai csapat kvázi "honlapja" volt. Információk a csapatról, beszámolók a meccsekről, tények, adatok, képek, vélemények, és szurkolás ezerrel!

namhanman jó érzékkel azzal kezdte a blogot, hogy kiejtési mankót adott szurkolóknak és kommentátoroknak a koreai csapat játékosainak neveivel kapcsolatban:

http://koreatigrisei.blog.hu/2010/06/11/nevsorolvasas_avagy_a_koreai_nevek_helyes_kiejteserol#comments

Akkor, amikor egy-egy világversenyen azzal küzdünk - ki-ki a maga hazájában és nyelvén -, hogy a koreaiból angolra átírt neveket magyarrá, szlovákká, németté, törökké, stb., szelídítsük, namhanman vállalkozása úgy kellett, mint egy falat kenyér! (Máig nem értem egyébként, hogyan ejthette az angol szpíker az Olaszországot 2002-ben aranygóllal kiejtő Ahn Jung Hwan - angol átírás! - nevét "Jang"-nak, nem pedig "Dzsang"-nak - ám ez csak egy mellékvágány.) Szóval, namhanman sokat segített nekünk, hogy helyesebben ejtsük/értsük a VB-n szereplő koreai játékosok nevét. Nem értettünk egyet mindenben: a fönti linken elolvashatjátok, mit gondolt ő az átírás elveiről, s mit én, meg azt is, hogy bénán gépelek koreaiul. :-( namhanman azt mondta, hogy az átírás elvei világosak, én meg azt, hogy azok le vannak ugyan írva pl. a Helyesírási Szabályzatban vagy az Osiris Helyesírás című kötetében,

s létezik egy vaskos könyv a Keleti nevek magyar helyesírásá-ról is, ám az elvek gyakorlati alkalmazása olyannyira nem egyértelmű, hogy lám, ő is arra kényszerült, hogy gyakorlati útmutatót adjon azoknak, akik a koreai neveket nagyjából helyesen szeretnék ejteni. Ha, tudniillik, olyan jól működnének a gyakorlatban a leírt elvek, vajmi kevés szükség volna az egyébként nagyon is hasznos tájékoztatóra. A VB-n jutottunk, ameddig jutottunk, voltak jó momentumaink, és voltak szerencsés pillanatok is, de ez már a múlt! Hogy most újra fölmelegítem a dolgot, a koreai nevek/szavak magyar átírását, annak az az aktualitása, hogy úgy tetszik, Észak-Koreában fölgyorsult a hatalmi szerkezet átrendeződése. 김정일, az eddigi, egyszemélyi vezető egészségügyi problémákkal küzd, ezért rohamléptekben adja át a vezetést legfiatalabb fiának, 김정은-nek. Nem véletlenül írtam ezeket a neveket koreaiul, hiszen a kérdés/probléma éppen az: hogyan kellene e neveket magyarra átírni?! namhanmannnak, persze, igaza van, hiszen az ügy, elvileg, rendezve van:

"Az átírás elvei 218. A szépirodalmi művekben, a sajtóban, az általános és középiskolai oktatást szolgáló vagy kiegészítő kiadványokban a nem latin betűs írású nyelvek neveit és szavait a magyar ábécé betűivel (vö. 10.), lehetőleg a forrásnyelvből (tehát más nyelv közvetítése nélkül) írjuk át. Átíráskor az idegen hangsort (pl. a kínai esetében) vagy az idegen betű- és hangsort együttvéve (pl. az orosz, az arab, a görög stb. esetében) nyelvenként szabályozott módon helyettesítjük magyar hangokkal, illetőleg az ezeknek megfelelő magyar betűkkel. A magyar átírás alkalmazása a forrásnyelvvel kapcsolatban kialakult közgyakorlattól is függ (pl. az orosz vagy a kínai magyar átírása elterjedtebb más átírási módok használatához képest). Ha egy tulajdonnév vagy közszó nem szabályosan átírt alakban honosodott meg nyelvünkben, hagyo­má­nyos formájában használjuk. (Vö. 205., 210.)" Az Osiris nagyjából ugyanezt írja: pl. a koreaiból, azaz egy másik ábécéből átírt szavakat az eredeti ejtésnek megfelelő magyar hangokkal helyettesítjük, s az átírásban az ezeknek megfelelő betűket alkalmazzuk. Akkor, úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van! Hát akkor most ne firtassuk, hogyan lett 서울-ból ("Szaul") Szöul, 평양-ból ("Pjangjáng") Phenjan, 김일성-ból ("Kim Il Szang") Kim Ir Szen, és a többi. Mert erre mondja a szabályzat, hogy bevett forma, maradjon! Rendben, legyen! El van baszva, hát együtt élünk vele. Megjegyzem, nem kell nagy bátorság ahhoz, hogy azt mondjuk: amiről tudjuk, hogy el van baszva, azt helyrehozzuk.

Szóval, a régi dolgokkal így áll a helyzet! Csakhogy most épp hatalomátvétel történik, az eddigi vezető helyett egy új, ezidáig (nagyjából) ismeretlen figura kerülhet e furcsa ország élére.

Hát itt volna az alkalom a szabályok érvényesítésére, s a magyarázhatatlan kivételek végleges sutba vágására. A világ médiumai tele vannak a trónkövetelő nevével, itt volna az alkalom, hogy eldöntsük, mi hogyan akarjuk írni! Mert az elmúlt hetekben írták már az ő nevét médiumainkban Kim Dzsang Un-nak, Kim Dzsang Ün-nek, Kim Dzsangun-nak, Kim Dzsangün-nek, Kim Dzsong Un-nak és Kim Dzsong Ün-nek is. (A lista, fölteszem, nem teljes.)

Javaslatom a következő: a 김 az Kim, kevés vita lehet efelől. A 정 talán eggyel bonyolultabb, de nem megfejthetetlen. A koreai ㅓ nagyon hasonlít a magyar "a" hanghoz, ha nem teljesen azonos is vele. Ebben namhanman-nak igaza van. Azonban van egy másik hang, a koreai ㅗ, amely viszont a magyar "o"-ra hajaz. Ha a koreai ㅓ-t "o"-ként írnánk át, azaz a 정-ot Dzsong-ként, elveszne a két fonéma, a koreai ㅓ és ㅗ különbsége. Ezért azt javaslom, hogy írjuk át a 정-ot "Dzsang"-ként. A 종-ot, meg, egyébként, "Dzsong"-ként. ( A ㅈátírásának esetleges problémáját most mellőzöm.) S akkor marad az utolsó szótag: 은. Megint két fonéma között kell döntenünk: ㅡ és ㅜ.  A második inkább a mi, magyar "u" hangunkhoz hasonlít, az első meg olyasmi, mint az oroszban a "jerü". Ez utóbbit leginkább a magyar "ü"-vel írjuk át, jóllehet a hang valahol az "i" és az "ü" között van. Mivel a koreaiban és a magyarban is van ㅣ és "i", azt javasolom, hogy - megint csak a differencialitás jegyében - maradjunk a koreai ㅡ magyar "ü" átírása mellett! S akkor megmarad nekünk az ㅣ "i" pár is!

Kim Dzsang Ün, így javasolnám átírni az új észak-koreai vezető nevét. Mostanában, persze, divat - főleg Délen -, hogy a két utolsó szótagot egybeírják, mintha angol név volna. .-(((((( Én minden tanítványomat arra biztatom: ragaszkodjon a nevéhez úgy, ahogy van, mert az identitása egyik horgonya az! Értik, nem értik, nem tudom! Akkor így módosítok - valamiféle tolerancia jegyében -: Kim Dzsang Ün vagy Kim Dzsangün.

Index, origo, egyebek, figyelem! 


Ja, egyébként meg próbáljátok ki ezt a komolyan problémás szolgáltatást: 


http://u.hanami.hu/wp/koreaiatiras.cgi

Tanulságos mindenképp!

"MAGYAR HŰTŐ KOREÁBAN 2"

Továbbra is az európaiság jegyében, van joghurt. Sima, egyszerű ... Az ember eleinte bedől a "plain" föliratú, ízesítetlennek tűnő termékeknek, aztán rájön: Koreában ez az egyetlen, nem édesített, nem ízesített joghurt. Ha valaki tud másról, kérem szóljon, mert olykor az E-Martban sincs az alábbi fajta, s akkor aztán zuhan a kedv! Egyébként, fölirata szerint dán a cucc:

Reggel valami olyasmivel kelek, aminek természetével teljesen tisztában nem vagyok. Ivójoghurtszerűség, de erős a gyanú, hogy szójából készül. Mindenesetre finom, és van egy ilyen egészséges fílingje, amikor reggel három kis ampullát leküld az ember a tea előtt.

Van aztán a durva vonal: műsonka, igazi sonka, meg az elmaradhatatlan Spam.

Iszik az ember paradicsomlevet meg valamiféle zöldszilvalevet is, ami jó az emésztésnek, állítólag.

No, de most már tényleg ráhagyom, majd folytatom legközelebb! 

"MAGYAR HŰTŐ KOREÁBAN"

Kb. egy héttel ezelőtt czelfrida közkinccsé tette egy norvégiai (szándékosan írom így, mert bár czelfrida magát csaknem norvégnak érzi, én tudom: magyar ő, Norvégiában!) hűtő tartalmának egy részét. Itt: http://egysimaegyfjorditott.blogspot.com/2010/10/egy-sima-huto.html. Ennek nagyon megörültem, mert mégiscsak jó tudni, mit tesz az arcába egy magyar-norvég Északon, meg hát az ötletnek is, hogy akkor ki-ki a maga expatrióta hűtőjét közszemlére teheti, amolyan okulásképpen. Eddig nem jött össze a fényképezés meg az írás, de ma nekiálltam, hát itt az első fölvonás.

Itt van, elsőnek, a hűtő maga:

Ebben aztán a következő dolgok találhatók. Kezdjük a fagyasztóval, mert ott most nem sok minden akad. Vannak a halszeletek,

meg a mira által olyannyira preferált mándu, ami amolyan tésztába csomagolt hús-zöldség keverék, esetleg kimcsi vagy tészta megest. Vagy kifőzi az ember, vagy kisüti, melyiket hogy ajánlják. A mándut eszi az ember magában, de adják levesben is, meg egyéb ételek mellé, körítésnek. Ez itt épp csápcse-mándu, azaz üvegtésztás, szójaszószos, zöldséges töltelékkel ellátott gombócka.

Most, hogy lefényképeztem, rájöttem: sokkal európaibb ez a hűtő, mint mira érkezése előtt! Mert van itt

majonéz,

mézes mustár,

tej,

vaj,

krémsajt,

és gyümölcsjoghurt is!

Van, persze, szójapaszta is, meg

szójapasztával kevert paprikaszósz is! Mindkettő isteni, a maga módján!

Nem hiányozhat a zúzott fokhagyma sem, amiből jut a

kimcsibe is! A világos anyag kínai kelből, zöldségekkel erjesztett kimcsi, a másik ugyanez, méregerős paprikával, rákszósszal megküldött változat.

Kétféle sör van itthon: ez nekem, a Hite márkacsalád legújabb terméke. Pont ugyanolyan, mint a többi, de nekem bejött a dizájn.

Ez meg mirának, aki, asszem, titkon még dönt bele mézet is. Szerintem a citromos sör a gyümölcsteákkal, a mézes mustárral, a ketchuppal, a citrompótlóval stb. a civilizáció zsákutcáját jelenti, mindazonáltal a hűtőben elfér.

Egyelőre ennyi, majd jön a folytatás!

"LEVÉL"

Szia!
Ha lenne a hangulatjelek között valami nagyon gyászosat kifejező, akkor most azt tettem volna a sor elejére.

Ma Ajkára mentem be, Devecser helyett, a bankokba: "X és Y". Már nem akartam tovább halogatni. Visszafelé nem aludt a kisördög bennem, a helyzet se látszott vészesnek a 8-as útról, így bementem Devecserbe, amit elsőre ki akartam kerülni. Bár ne tettem volna!!! Már a vasúti átjáró után megfordultam volna, ha lett volna rá mód. Vagy az iszonyú vörös, ki tudja, milyen mély trutymó, vagy az út szélén álló járművek (többnyire mentőalakulatok járművei) miatt nem lehetett megfordulni. A "Fekete Farkas" előtt volt egy hely, oda álltam be. Megvettem a gyertyákat és jöttem volna, ki, menekültem volna, de csak rendőri segítséggel sikerült kikecmeregnem a kutyaszorítóból.

Leírhatatlan, szívszorító volt a látvány! Egészen a templom előtti térig jött fel az ár mindent beborítva vörösiszappal. Az alacsonyabb építésű házak ablakának a felső széléig ért az áradat! Kerítéseket vitt el, a gumijavító előtt pedig akkora kráter keletkezett, hogy egy autó belefért volna!!! A park fáinak törzsén még ti is fogjátok látni, hogy 2-3 méter magasan jöhetett az iszap. A bokrok letarolva. Az utcán a bútorok, kerékpárok, tűzhelyek és még ki tudja,, miféle holmi a házak előtt magas kupacokba rakva tornyosult! Az elszállításuk markolós nagy teherautókkal éppen akkor folyt. Mindenhol rendőrök (géppisztollyal) - az éjszakai tolvajlások miatt -, vöröskeresztes és más hivatalos emberek ügyködtek a legkülönbözőbb primitív "mentési" felszereléssel. A magyar nyomor. Nyomor a nyomorban!

Egyedül a segíteni akarás és az adakozás példás ebben a nagy szerencsétlenségben!

Feldúltan értem haza. Mennyire más képen látni a bajbajutottakat, mint ott szagolni azt a speciális összetételű levegőt, látni a megtört, szorongó, fásult embereket! Egyesek, mielőtt kocsiba szállnának, a gumicsizmát utcai cipőre cserélik. Mindenki speciális arcmaszkot visel!!!

TANULSÁG: ezentúl Pápára járunk vásárolni, ha nagyon szükséges. Devecsert messze el kell kerülni! Még így is félünk a porszennyeződéstől!

A jövő hét elején Pesten leszek.

Vigyázzatok magatokra! Írj!

Puszillak benneteket: A.

Az előbb kaptam ezt a levelet Édesanyámtól. Szinte változtatás nélkül másoltam ide. Nem elsősorban a benne leírt tények miatt - aligha van ma az országban és a Magyarország iránt kicsit is érdeklődők közt olyan, aki ne hallott volna arról, mi történt néhány nappal ezelőtt Veszprém megyében. Nem, nem ezért, a híradás igényével, másoltam ezt ide.

Én is olvasom a híreket, döbbenettel nézem a képeket a katasztrófáról, amely kilométerekre történt attól a kicsi falutól, ahol Édesanyámék laknak. Megrökönyödve ismerem föl a házakat, útszakaszokat, jellegzetes épületeket, dombokat, hidakat, melyeken magam is jártam nemegyszer. S közben arra gondolok: ha aznap nyitva tart a levélben is emlegetett gumiszerelő, s Édesanyámék nem kényszerülnek későbbre halasztani a javítást, őket is óvatlan érhette volna a talán órákkal (percekkel?) később ott hömpölygő víz és iszap. De nem, még csak nem is ezért, a távoli, mégis személyes érintettség okán kopipésztelek.

Hanem azért, mert közben az is eszembe jutott: milyen furcsa dolog a média! Ha nincsenek a modern telekommunikációs eszközök, talán hetekkel később, levélből értesülök a történtekről, esetleg telefonon, hangban, röviden ..., másképp aligha lehetett volna legyőzni a több mint 8 ezer kilométeres távolságot! Most meg itt van minden a szemem előtt: a média közelre hozta. És mégis, olyan, mintha valami puha, közepesen hatékony szigetelő réteg választana el mindattól, ami otthon történt. Mintha inzulálva volnék, gondosan leszigetelve, a szó teljes értelmében: tompán jön át a szigetelő rétegen minden inger (úgy tetszik, igaza van Baudrillard-nak az eksztatikus kommunikáció tudatot tompító/lassító hatásával kapcsolatban!), mert a csatorna, melyen keresztül az információt kapom, összekapcsol, ugyanakkor afféle nemvezetőként is működik: összeköt, mégis izolál. Leválaszt, szegregál, kommunikációs gettóba zár, amolyan karanténba, zárdába helyez (v.ö. "to insulate"). Az áramköröket, diódákat, processzorokat, DRAM-ot, memóriát építő félvezetők mintha valóban csak félig vezetnének, s miközben szupergyors, ráadásul multimédiás (!) palackba zárt üzenetek garmadájával árasztanak el, egyszersmind oda is helyeznek, ahová az információs tengeren hányódó palackok tartanak: egy insula-ra, azaz szigetre, még akkor is, ha valójában egy félszigeten, a "Korean Peninsula"-n élek. (A félvezetők félszigetelnek?)

És akkor jön ez a levél, amely ugyanazon a csatornán érkezik, ugyanazok a szemikonduktorok "félvezetik", mégis, elemi erővel hasítja föl az engem körülvevő szigetelő réteget, csupaszolja le az idegrostok "kábeleit", és juttatja el hozzám az üzenetet. Nincsenek, persze, illúzióim: mediált világ ez is, nem szünteti meg az izolációt, mégis, fölfedi talán: van az emberben valami nehezen megfogható, valami alig magyarázható, amit elméletileg megragadni talán nem, vagy legfönnebb amolyan maradékként lehet. Mert ez az üzenet, paradox módon, éppen a közvetlenségével bugyolál be, vesz körül, inzulál, hogy megvédjen attól a tompaságtól, amit az információs szigetre (szigeten) való "kitettségem" okoz.

Meglehet, otrombaságot művelek, amikor ezeket a képeket idemásolom - azzal igyekszem ezt enyhíteni, hogy jelzem:

Varga György képeit innen: http://galeria.index.hu/belfold/2010/10/05/legifelvetelek_az_atszakadt_gatrol/?current_image_num=14&image_size=l, 

Huszti István fotóit pedig innen: http://galeria.index.hu/belfold/2010/10/05/vorosiszap_alatt_kolontar/?current_image_num=18&image_size=l

vettem.

"FA"

"KÖLTÖZÉS''

Az ember olykor költözik: új lakásba, mert kinőtte a régit, megtollasodott, hát megteheti ... Vagy épp ellenkezőleg: azért megy más helyre, mert sok a rezsi, nem bírja a törlesztést ... Van aztán olyan is, hogy nem költözik az ember, hanem -tetik: mennie kell a régi helyről. No, nálunk valami efféle történt.

Úgy kezdődött, hogy valamikor augusztusban kaptam egy e-mailt az egyetemtől, hogy lejárt a lakásunk bérleti szerződése, költöznünk kell. A két év alatt belakott, hatodik emeleti, hegyekre néző, már emlékeket tároló lakást kell elhagynunk - esett le lassan. Fogaim közt átszűrve rövid tanácsokat (khm, inkább instrukciókat - asszem elég sok volt a fölszólító mód) adtam, hogy ki kivel mit tegyen, lehetőleg azonnal, majd átmentem konstruktívba: válaszomban elmondtam, hogy legyen minden úgy, ahogy akarják, vagy ahogy lennie kell, ám az új lakás legyen legalább akkora, mint a régi, bla-bla ... szóval, hogy nagyot ne bukjunk. Ment az egyezkedés egy darabig, aztán a régi, megszokott lakótelep mellett döntöttünk: itt minden lakás egyforma (erre még visszatérek), és a környéket is ismerjük. Járt utat ...! Visszaérkezésünk után már csak az időpontot kellett lezsírozni: mikor jó a sulinak, a régi tulajnak, a költöztető cégnek ... mi egy picit itt háttérbe szorultunk. Igy esett, hogy a költözés dátuma 13-a, hétfő lett: másnap egy csomó óra, két nap múlva vizsgáztatás + konferencia, amire késésben voltam a dolgozattal. De nem volt mit tenni, bele kellett vágni.

Amikor a nyáron a járt út mellett döntöttünk, úgy véltem, helyesen "jártunk" el - igaz, a másik lakótelepről nem sok mindent tudtunk, de idő se nagyon volt, hogy információt szerezzünk, hát maradtunk a Dedzsuban, s elpasszoltuk a Sinánt. Az utóbbi közelebb van az egyetemhez, de hát ki tudta, miféle meglepetések vártak volna ott!? Nos, azóta kiderült: ugyanekkora, csak modernebb lakás, két nagy fürdőszoba az egy közepes és egy pici helyett, és ... ó, egek! ... masszírozós, jacuzzi-jellegű zuhanykabin! Az egyetemi adminisztráció koreai tagjai azóta is szánakozással néznek rám, amikor fölmerül: direkt a Dedzsuban maradtunk a Sinán helyett, míg tanultabb külföldi kollégáim hol a hülyéknek kijáró elnézéssel tekintenek rám, hol némi káröröm ül ki az arcukra - kinek mi. A döntés pillanatában, persze, azt sem tudtuk, hogy a Dedzsu lakótelepen megkapjuk azt, az autóútra néző, tehát zajos, a telep elején álló épületben lévő, tehát a többi házra néző (panoráma, óh!), 15. emeleti, tehát zárószinti, azaz huzatos, nyáron meleg, télen hideg, monszunban csöppet beázó lakást, amelyet román kollégám 2 nap alatt kellett elhagyjon július elején, mert a tulaj el akarta adni. Nem pörög a lakáspiac?!

Mi a konkrétumokat, persze, csak két nappal a betervezett költözés előtt tudtuk meg, amikor a kialkudott lakáskulccsal behatoltunk leendő otthonunkba - takarítás céljából. Addigra már tudtuk: 15. emelet, s megannyi más rossz hír is elért, viszont ott jó is várt bennünket: a lakást profi módon kitakarították, s visszafogott módon, de fölújították: mindenhol új tapéta (randa!), vadonás linóleum, mifene. Kiderültek azért disznóságok, de volt kellemes meglepetés is. Én, sajnos, higomán vagyok, ezért ha én valamire azt mondom: ki van takarítva, az, vazze, ki van ...: a szekrények valami ragasztóanyagtól bűzlenek, de sehol egy porszem, a fürdők kivikszolva, és csak őrmesteres tempóval tudtam megfogni őket: a konyhaszekrények ajtajának fölső élén bizony (mégis) port leltem ...! Azért, amolyan birtokbavételi gesztusként áttöröltünk mindent, elhasználtunk két flakon fertőtlenítőt, aztán távoztunk.
Hétfő reggel aztán megjelent a költöztető brigád: két férfi meg egy középkorú asszony. Volt náluk egy halom csomagolóanyag, pillanatok alatt dobozzá hajtogatható műanyag lapok (dögivel), a kényesebb tárgyak burkolására szolgáló, szőnyegszerű anyagok, guruló raklapok, no és, nem utolsósorban egy hatalmas tekercs buborfólia. Ebből aztán mira pillanatok alatt lenyúlt vagy 10 métert, s onnantól napokig ezt pukkantgatta. (Ami azt illeti, az akció olyan jól sikerült, hogy decemberig biztos kitart még neki ez a pukkantós izé.) A költöztető nem szószátyár fajta - kellett levonnom a következtetést az első 30 perc után -, viszont állati hatékony! Alig fordultunk kettőt, már szinte minden össze volt pakolva: a néni buborba csomagolta a konyhai dolgokat, a pasik dobozoltak és szőnyeggel vonták be a bútorokat, ragasztottak, kötöztek, egyszóval ment minden, mint a karikacsapás. Azért akkor egy kicsit meglepődtem, amikor elővarázsoltak egy vastag anyagból készült képződményt, ami szakasztott akkora volt, mint a mosógép, s ráadásul épp olyan alakú is, úgyhogy csak ráhúzták, rátekertek vagy 3 méter ragasztószalagot, aztán mehetett is föl a cucc a platóra, ami egy 6 emelet magas, tűzoltólétraszerű izére volt biggyesztve: ez vitte le a dolgokat a nappali ablakán/ajtaján át.
Ez is őrült gyorsan ment: nem volt liftbe szuszakolás, emeld meg, gurtni, mifene - csak földobálták a dolgokat erre a platóra, aztán gyerünk lefele. Addigra az egyik pasi már lent volt, ő nyomta be a dolgokat a teherautóba (a sofőrrel karöltve), a másik csávó meg fönt pakolt, a néni pedig asszisztált. Néhány személyes dolog maradt csak ránk, meg az utolsó pillanatig fönntartott internet hozzáférés a laptoppal, a többit mind elhurcolták. A költözés előtt, persze, megpróbáltam minél több infót begyűjteni. Az volt az eredmény, hogy ezek a költöztető brigádok (állítólag) lefényképezik a lakást, ahogy találják, majd a képek alapján pakolják ki a dolgokat az új lakásban. Mivel a legtöbb lakás ugyanolyan, vagy legalábbis nagyon hasonló, amit a konyhaszekrény bal fölső polcán találtak, azt az új lakásban is oda teszik, amit a nappali fiókjaiban, azt meg, oda. Mivel mi ugyanolyan lakásba költöztünk, csak minden az előző tükörképe, nem volt nehéz dolguk. Fotót nem is készítettek, legfönnebb mentálisat, és séróból pakolták vissza a cuccokat az új lakásban. De: 1. visszapakolták, 2. sok hibát nem csináltak, 3. abból, ahogyan elrendezték a dolgokat, sokat tanulhattunk. (A néni pl. a maga módján rendezte be a hűtőt: nem oda tette a dolgokat, ahol találta, hanem oda, ahova azok, szerinte, valók! Sajnálom, hogy a nagy zűrzavarban nem volt érkezésem lefotózni az ő elrendezését.) Úgyhogy nekünk a végén annyi dolgunk volt csak, hogy a bénán berakott könyveket elrendezzük, a fiókokban összezutyulódott dolgokat rendbe rakjuk, a polcokra visszatett pólókat kisimítsuk.
A hatodikról költöztünk 200 méterre a tizenötödikre - rossz csere -, de ez azt is jelentette, hogy a kiköltözésnél használt daru/tűzoltólétra nem volt alkalmas a beköltözésre, ezért a rövidebb gép elment, s a megfelelő időben előállt a gigadaru/tűzoltólétra, ami a 15. emeletig is hitelesítve van. Három team munkáját, idejét kellett összehangolniuk, mégis csak 15 perces tétlenség lett belőle. Basszus, a koreaiak tudnak szervezni! (Ha akarnak.) (Kitérő: Most kétségesnek tűnik a Forma 1-es pálya befejezése, és az októberi, koreai futam megrendezése. Minden ellenük szól. Mégis iszonyúan meg lennék lepve, ha a megadott határidőre nem készülne el a jelentős lemaradásban lévő pálya.)
Szóval mindent visszapakolt a brigád, utána föltakarítottak, hogy a lakást tip-top állapotban hagyják el. Beszarás, valljuk be! A nettó veszteség fájó, bár voltaképp elhanyagolható: az egyik mobiltelefon két akkuja eltűnt, de bízom benne, hogy valahonnan előkerül majd! Más kárunk nem származott a költözésből! A kaland végén tanúja voltam a néni és az egyetemi ügyintéző telefonbeszélgetésének a költözés áráról: 580.000 vont számoltak föl a HUFS-nak, ami nagyjából 100 ezer forint.

Szinte szó nélkül - ahogy jöttek - el is mentek a költöztetők, mi meg ott maradtunk az új lakásban, kora este. Szinte hihetetlen, de úgy laktunk, mint egy fél nappal korábban, csak persze, fordítva! Ezt a mozzanatot ne becsüljétek alá! Képzeljetek el egy lakást, ami pontosan ugyanolyan, mint az előző (szobák, bútorok, minden), de az előző tükörképe! Befordulsz balra, mert ott van a fürdő, de jobbra kellett volna ... jobbra indulnál a nappaliba, de ott fal van, mert a nappali balra esik ... Mostanra megszoktuk ... Asszem.

"KIRÁNDULÁS DZSANDZSUBA"

Múlt pénteken és szombaton kirándultunk egyet Dzsandzsuba. Ez a város az ország délnyugati részén fekvő Észak-Dzsallá tartomány székhelye - s mint kiderült, szép is, nagy is. A tartományi önkormányzat hívta meg a Hankuk University of Foreign Studies (HUFS) külföldi tanárait hogy ismerkedjenek a helyi nevezetességekkel és a futó prodzsektekkel. A kirándulás ugyanis, ha már mindent a vendéglátók álltak, amolyan hírverés, PR-akció (is) volt a helyiek részéről. Itt, egyébként, olvashattok erről néhány részletet: http://mirakorea.blogspot.com/2010/09/ez-itt-propaganda-helye.html.
Nemsokára részletesebben is írok az egész dologról (tanulságos, ugyanis!), de most hamarjában összeraktam egy képsort arról a hagyományos házakból álló "faluról" (városrészről), ahol elszállásoltak minket. Itt látható a ház, ahol aludtunk, afféle lakható skanzen, és néhány kép arról a csöpp, papiros-ajtós kis szobácskáról, ahol egy éjszakát töltöttünk. És látható mira is, aki este, miután elfoglaltuk a szállást, talán épp azt dúdolta magában, némiképp megtörve: "Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?" Mit mondjak, a két matracon kívül annyi hely maradt, hogy le tudtuk tenni a csomagokat, meg nagy nehezen ki tudtuk nyitni a fürdő ajtaját. Másnap, szerencsére továbbálltunk!