"MÉLYGARÁZS"

Kafa! Tegnap KS kikapott maga mögé egy Hyundai Starexet - 2770 kg-os össztömeggel. Úgy kezdtem a napot, hogy kigúvadt szemmel odábbtoltam ... Az erőlködéstől jobb oldalon egy picit behorpadt a lemez, de nem látványosan.

"MIÉRT?"

A leggyakoribb kérdés, amit otthoni ismerőseimtől kapok az, hogy miért tanulnak Koreában magyarul. Mielőtt bárki túlzott várakozásokkal folytatná az olvasást, szeretném leszögezni: fogalmam sincs. Magam is kíváncsi vagyok, föl is teszem a kérdést, amikor csak lehet, de a válaszoktól nem leszek okosabb. Érzéseim, persze, vannak. Az ember elcsíp ezt-azt, itt-ott. De teljes, kielégítő választ még nem sikerült kicsikarnom. Mondom, megérzések, fílingek azért vannak.

Itt van például egy tanítványom levele, akinek az önéletrajzában korrigáltam ezt-azt. Állást szeretne kapni, ahhoz kell a magyar nyelvű önéletrajz. Tudjuk, ilyesmit írni anyanyelven is nehéz, hát még valamely idegen nyelven!

Az önéletrajzot korrigáltam, aztán ezt a levelet kaptam. Egy adalék ahhoz a megválaszolatlan kérdéshez: miért tanulnak Koreában magyarul:

"Jó napot kívánok!

Hálásan köszönöm, Tanár Úr!

Tényleg koreaiul sem volt könnyű. Most először írtam az önéletrajzomat. Az is nagyon jó tanulás volt. :)
Szerintem nagyon gőgös voltam, amióta visszajöttem haza. Minden magyar értett, amit én mondtam. És Koreában is jó kapcsolatot tartottam magyar barátaimmal. És mindenki dicsért engem.
Azért kicsit lustán tanultam, és nem igyekeztem.
Most már világos, még mennem kell tovább, tovább, és még messze.
Hát ... szóval nagyon hiányzik Magyarország.
Azért kell igyekeznem is! :)
Megint nagyon nagyon szépen köszönöm!!
Jó hetet!!
Üdv: XY"

Hát, például ezért.

"KOREAI EGYETEM"

Sok jót mondtam már erről az országról, most elmesélek egy rosszat. Az egyetem nagyjából itt is olyan, mint a világ bármely más táján. Ha közelebbről néznénk, bizonyára fölfedezhető lenne egy sereg különbség, mondjuk a magyar és a koreai felsőoktatás között, de nagyjában egészében - működését tekintve - mégis csak ugyanaz. Nagyjában egészében, mert van a koreai univerzitásnak egy olyan mozzanata, amellyel sehol máshol nem találkoztam még. Olyan kinövés ez, olyan vadhajtás, amitől a lehető legsürgősebben meg kellene szabadulni, mert súlyosan akadályozza a koreai felsőoktatás színvonalának emelkedését. A tíz évvel ezelőtt tapasztaltakhoz képest, persze, sokat lépett előre itt az univerzitás, ezen belül a mi egyetemünk is. A Magyar Tanszéken ma sokkal színvonalasabb képzés folyik, mint annak idején. Ez a jelenség azonban megmaradt, s elég szívósnak tűnik. Persze, hiszen, személyes érdekek állnak mögötte, s az ilyesmi sohasem tesz jót a változásnak.

A tanév itt március elején kezdődik, s az első félév június közepéig tart. A félév felénél, április második felében van egy egy hetes vizsgaidőszak, ezt itt "középvizsgának" hívjuk. Aztán június közepén még egy hét a félév végi vizsgákra. Utána hosszú szünet: szeptemberben kezdődik a második félév, ami december végéig tart, utána márciusig megint pihi. (Illetve, nem egészen, de erről majd máskor.) A középvizsgák általában csöndben lezajlanak. Megírjuk (a legtöbb vizsga írásbeli), kijavítom, százalékot számolok, visszaadom, de aztán rögtön be is gyűjtöm: a félév végén az összes egyéb papirossal együtt a vizsgadogákat is le kell adni a TO-n. Mondom, olyankor csönd van és nyugodtság. Nem úgy a félév végi vizsgák után! Mert itt már jegyre megy a játék! No, például erre mondtam, hogy nagyjából ugyanolyan az egyetem, mint bárhol másutt: a hallgatók itt is, másutt is rövidlátók egy kicsit. (Elnézést.) Mert persze hogy jegyre megy már a középvizsga is, hiszen a félév végi osztályzat a két vizsga (és még néhány más szempont) összesítése után alakul ki. De akkor, a középvizsgák idején erre senki nem figyel, hiszen olyan messze van akkor még a félév vége! Bezzeg a félév végi vizsgahét után ...! A vizsgákat követő héten kell beírni a jegyeket az elektronikus rendszerbe, ekkor látják a hallgatók, milyen érdemjegyet kaptak egy adott tárgyból. Ilyenkor egy hetük van arra, hogy ha kívánják, megtekintsék a dolgozatot, esetleg kifogást emeljenek az oktató döntése ellen. Ez a rendszer. A gyakorlatban viszont ez nagyjából úgy működik, mint a Coen fivérek 2009-es filmjében, az A Serious Man-ben. Már ott is elég fanyarul vicces, a való világban meg inkább lehangoló:

- Üzenete van, Gopnik professzor.
- Köszönöm, Natalie.
- Gyere be, Clive. Mit tehetek érted?
- Dr. Gopnik, szerintem a félévi... fizika eredményeim lenni méltánytalan.
- Hogy érted?
- Elégtelen osztályzatot kapni. Ami egyest jelent.
- Igen, megbuktál. Ez kétségtelen.
- Ez nem igazság. Csak matematikából nem vizsgázni.
- Nos, a matek nékül a fizikát sem tudod megcsinálni, nem igaz?
- Ha megbukok, elveszítem ösztöndíj. És megszégyenülök. Értem fizikát. Értem halott macskát.
- De a fizikát nem értheted meg... a matek megértése nélkül. A matek írja le, hogy működik a fizika valójában. A történetek az órákon csak illusztrációk. Mesék, amik segítenek megérteni. Mármint... Még én se értem a halott macskát. A matek írja le igazán.
- Nagyon nehéz. Nagyon nehéz.
- Sajnálom, de... Mit javasolsz?
- Olyan jegyet, amivel nem bukok meg.
- Nem lehet.
- Vagy újra vizsgázni. Most már meg tudni csinálni matematikát.
- Nos, a többi diáknak ez nem tetszene, igaz? Ha egy tanuló addig vizsgázhatna, amíg nem kap megfelelő jegyet.
- Titkos vizsga.
- Nem...
- Elhallgatjuk.
- Nem. Ez nem működik. Félek, ebbe bele kell törődnünk, Clive...
- Nagy baj. Nagy baj.

Onnantól, hogy az ember lenyomja az "Enter"-t, s beküldi a jegyeket a rendszerbe, odáig, hogy megérkezik az első hallgatói e-mail, általában percek telnek csak el. A tipikus kérdés, ami megfogalmazódik ezekben az írásokban: "miért kaptam annyira rossz jegyet, amennyire rosszat az elektronikus rendszerben látok (alig is hiszek a szememnek!), s nem lehetne-e egy (sokkal) jobbat beírni oda?" Ennek az alapsémának, persze, vannak variációi: van, aki egyszerűen megkérdezi, hogy olyan rosszul sikerült a vizsgadoga, hogy ez lett belőle? Én válaszképpen rendszerint részletesen megírom, mik voltak a hibák. Az effajta érdeklődéssel nincsen semmi baj. Az azért elgondolkoztató, hogy a skálán (A+, A0, B+, B0, s így tovább, D0-ig, majd az F-ig, ami a karó) szinte kizárólag az A+ számít jó jegynek, az összes többi vacak! Komolyan mondom, minden félévben van olyan "panaszkodó", aki lefitymálja az A0-t! Ám jó, rendben, legyünk maximalisták! De olyat, hogy minden félév végén kapjon az ember egy tucat levelet, melyben hallgatók azt kérik (általában nagyon udvarias, tisztességes hangon), hogy (amennyiben lehetséges) javítsak a jegyükön - nos, ilyet sehol máshol nem tapasztaltam! Nem azt kérik a hallgatók, hogy újra vizsgázhassanak, javíthassanak a jegyükön - erre egyébként a fönt leírt rendszer miatt alig is van lehetőség -, hanem egyszerűen azt, hogy (ilyen-olyan okok miatt) kapjanak jobb jegyet. 2008. telén, az első itt töltött félév után a demonstrátorunk vitt haza kocsival. Aznap írtam be a jegyeket, bezártam az irodát, elindultunk hazafelé. Mintegy 5 perccel a jegybeírás után megjött az első telefon! Hüledező hallgató kérdezte: miért kapott ő F-et?! Hallottam a hangján, hogy komolyan megrázta az eset, s egyre csak azt kérdezte: miért, miért?! Hiszen - és most figyeljetek! - ő ott volt valamennyi órán, és megírta mindkét vizsgadolgozatot! No, az derék, valami ilyesmit válaszolhattam, csak az a baj, hogy egyik dolgozat rosszabb volt, mint a másik. Azzal búcsúzott, hogy azért gondoljam át a dolgot - legyek szíves. Alig tettem le a telefont - s haladtunk néhány száz métert -, újra csörgött a masina: hallgató, miért, pedig sohasem hiányzott. Néhány kilométerre lakom a sulitól, de belefért még egy harmadik hitetlenkedő hívás is. Kezdtem elbizonytalanodni ... Megkérdeztem a demonstrátorunkat, mit gondol ő erről? Hogy van ez?! Egy darabig hímelt-hámolt, aztán csak kibökte: ha valaki rendesen eljár az órákra, nem szokták megbuktatni. A tény, hogy "igyekezett", már megér egy D-t minimum.

Na, ezt a vadhajtást kellene sürgősen lenyesni, mert egy olyan országban, ahol sok területen (nem mindenhol, valljuk be!) a teljesítmény az értékmérő, anomália a felsőoktatás ilyen torzulása! A fönti, filmbéli párbeszéd fikció, csupán a képzelet szüleménye, de sajnos nagyon is életszerű. S hogy a filmben éppen egy koreai hallgató kerül ebbe a jelenetbe, korántsem véletlen. Sajnos ...

"HUFS KAMPUSZ"

Mostanában így néz ki a kampusz Jonginban. Legalábbis egy elsős tanítványom, 민 훈 기 (Min Hoongi/Min Hun Gi) objektívjén keresztül. Ezúton is köszönöm neki a képeket!

"HIDEG"

Na, kellett nekem tegnap nyavalyogni a hideg miatt! Ezt az előrejelzést nézzétek! Én nem is értem: ma délután olvadásnak indult minden, holnap meg ...?!

Mi van?!!? Szibériában megnyitották a hideg csapot?! Szombatra bulizni hívtak: ki van zárva, hogy -20 fokban jöjjek haza!

"KUTYAMEGŐRZŐ"

"BENT"

Két napja ki sem mozdultam. Nagyjából 50 órája nem léptem ki a lakásból. Amikor hétfő délután visszafelé jöttem az egyetemről, elhatároztam: most néhány napig nyugi lesz! Leállítom a kocsit a mélygarázsban egy félreeső helyre, én meg maradok a fenekemen és dolgozom. Nem volt ez olyan nagyon komoly elhatározás, amit ne lehetne megszegni, de az az igazság, hogy sem okom, sem kedvem nincs a császkálásra/-hoz. Most épp nincs másutt dolgom. Ami van, itthonról elintézhető. Kint pedig elég hideg van: ma -5, -9 fok van, tegnap esett a hó. Úgyhogy olvasok, írok, rendszerezek, próbálok fölzárkózni a levelezéssel. Úgy is sok a lemaradásom. (Mellesleg már sokszor megállapítottam: olykor csak azért megyek el itthonról, hogy csináljak valamit, nem azért, mert valami halaszthatatlan ügyem akadt. Vagy épp a munka elől menekülök valami ürüggyel.)

Ma eszembe jutott: vajon meddig lehetne ezt csinálni? Meddig maradhatnék itthon anélkül, hogy ki kellene mozdulnom? Az élelmiszerkészleteket fölmértem az imént: 10 napot, két hetet biztosan kihúznék ennyi élelemmel, igaz, komoly kompromisszumokat kellene kötni. Persze, ha nagyon elunnám a rizst, a kimcsit, a rámjant meg a mándut, 800-2.000 forintnyi összegért helybe hozathatnék kínait, koreait vagy éppen japánt, no meg, bármilyen mennyiségben csirkét és pizzát. Ha valamilyen alapanyagban lenne hiányom, csak össze kellene szednem hézagos nyelvi ismereteimet, s hozathatnék szinte bármit a közeli Lotte Martból, mert telefonon vagy akár e-mailben is leadhatnám a rendelést.

(Meglehet, azért morfondírozok most efféléken, azért számolgatok órákat, napokat, mert tegnap megnéztem a 127 óra című filmet. Csak erős idegzetűeknek! Vagy máris megártott a benti lét?!)

Persze, mindez csak teória, mert nem tart sokáig az áldott állapot: hétfőtől dolgozni kezdek, legfönnebb addig maradhatok egy helyben. Az nagyjából 165 óra. Szerencsére az én karom nincs beszorulva.