Kicsivel több mint egy hónapja kaptam egy hivatalos levelet. Azt magam is ki tudtam silabizálni, hogy KS-ről van benne szó (neofitáknak: Kia Sephia, AZ autó), de azt már a hallgatóim segítségével fejtettük meg: KS-t műszaki vizsgára kell vinni! A Kelet-Európában szocializálódott idegrendszerem ekkor olyan jeleket küldött a testemnek, melyektől görcsbe rándult a gyomrom, és kivert a hideg veríték, a koreai (pszichés) plugin értelmében viszont színlelt nyugalommal fogadtam a hírt. Aligha kell magyaráznom: Magyarországról jőve egy 14 éves autó műszaki vizsgáztatása mindennek tűnik, csak sétagaloppnak nem. Jelentős anyagi ráfordítás (akkor is, ha a kocsi hétköznapi értelemben rendben van), kiszolgáltatottság (szerelőnek és vizsgabiztosnak egyaránt), megalázó, ugyanakkor minden részről magától értődőnek vett korrupció ("Rozsdásodik a küszöb? Sebaj, egy tízes betakarja!"), indokolatlanul hosszú idő (autó nélkül), s akkor még nem beszéltünk egy esetleges szigorított vizsgáról - ez rémlett föl. Másfelől viszont a fölszólító levél rugalmas hozzáállásról tanúskodott: a megjelölt október 1-e előtt és után egy hónappal bármikor le lehetett vizsgáztatni a kocsit a részletes térképekkel ábrázolt vizsga-, és szervizpontok bármelyikén. Ezért, no meg azért, mert a koreai plugin sugallata mégiscsak az, hogy légy kiegyensúlyozott, nem paráztam - nagyon. Fölvettem a teendők listájára, hogy október végéig le kell vizsgáztatni KS-t, de mindig találtam fontosabb elfoglaltságot, előrébb való dolgot, mint hogy valóban nekilássak. Valljuk be: halogattam a dolgot. Mert tudom, hogy a gumik tényleg eléggé elvástak, érzem, hogy a kéziféktől simán el tudok indulni, hallom, hogy csörögnek a szelepek, látom, hogy a hátsó sárvédőívet kikezdte a rozsda, s egyáltalán, hű autómnak véres a torka ... Tartottam attól, hogy restaurálni kell az egész autót a vizsga miatt, miközben - igazából - csak kisebb beavatkozásokra volna szükség. Meg nem is tudtam, hogy működik ez itt. Azt gondoltam, úgy, mint otthon: elviszi az ember az autót egy szerelőhöz, hogy készítené föl a vizsgára, majd elviteti a kocsit a műszakira vele, mert ők jobban tudják, hogy kell ezt csinálni, meg ügyesebben adják a jattot, amit eleve bele is számítanak a "fölkészítésbe".
A végső határidő közeledvén aztán - megtörve - megkérdeztem autós kollégámat, hogy megy ez itt? Azt mondta: menjek csak el egy ilyen vizsgaállomásra, gyorsan megnézik az autót, aztán, ha minden rendben, kiadják az engedélyt. Ha valami hibát mégis lelnek, vagy maguk, vagy a vizsgahely melletti műhely elvégzi a javításokat, s aztán adják a pecsétet. Azt is fölajánlotta, hogy eljön velem - végül mégis egyedül mentem. Egyébként, hittem is, meg nem is, amit mondott: elvégre kibicnek semmi se' drága, ám végül úgy döntöttem: essünk túl rajta! Rémálmaimban megjelent: a vizsgabiztos belepróbál egy 10 vonos érmét a bal első gumi vájatába, majd megrázza a fejét, és elküld a sarki gumishoz 4 új abroncsért. Brrrr!!!
Szóval benne volt a zabszem a seggemben, amikor 30 perc autózás után megérkeztem a vizsgaállomásra! Beálltam a jelentős sorba, előre kifizettem a 20 ezer vonos díjat (uszkve 3.400 HUF - nevetséges!!), aztán beküldtek az ügyfélváróba azzal, hogy innentől majd ők intézik, én meg igyak egy kávét, és figyeljek a hangosbemondóra, amikor szavalja a rendszámot. Persze, nem mentem, hanem sasoltam meg fényképeztem, mert nagyon érdekes volt!
Állati gyorsan ment minden: 5-6 ember vitte a kocsikat két sorban a diagnosztikához. Emitt fékerőmérés, ott kipufogógáz-ellenőrzés. Némelyik autónál megnézték a gumikat, volt olyan is, hogy fölnyitották a motorháztetőt és ellenőrizték az olajat, de inkább szúrópróbaszerűen vizsgáltak. KS-hez gyakorlatilag nem nyúltak: fékpad, OK, szenzor a kipufogóba, OK, más semmi.
(KS ott szerénykedik a két világos autó között.)
Én közben identitásválsággal küszködtem: legszívesebben mindent lefényképeztem, lefilmeztem volna, ugyanakkor az eredménycentrikus énem azt sugallta: eltűnni, semmivé válni, nem kilógni - hátha átcsusszanunk. Az eredmény: néhány remegő kezű fotó és videófölvétel a szerencsétlen telefonommal ... no meg a meglepő végkifejlet: miután átvitték KS-t mindkét kapun, bemondták a rendszámot, s egy fiatal csávó tök érthetően elmondta angolul, hogy az autó megfelelt, a következő két évben nem lesz gondom a műszaki vizsgával. Hú, megkönnyebbültem! Kő a szívről ...!Az egész procedúra lezajlott 17 perc alatt onnantól, hogy megérkeztem, besoroltam, fizettem, odáig, hogy megvizsgálták, pecsételtek, kihajtottam. Ismétlem, "az egész procedúra lezajlott 17 perc alatt ..."
Elég béna a fölvétel, de az talán kitetszik: egy pillanatig nem "pihent" a dolog, a vizsgáztatók tették a dolgukat, vitték előre az autókat rendületlen.
Na, most akkor, szerintem kétféleképpen lehet nézni a dolgot:
1. A magyar rendszer jó, mert alaposan átvizsgálja a kocsit, balesetet okozható hibát nem hagy megoldatlan a műszaki vizsga. Valaki - az állam valamely csápja - gondoskodik arról, hogy autónk megfelelő állapotban legyen. Valaki, helyettünk - persze, a mi kontónkra, a mi időnket használva ...!
2. A koreai rendszer jó, mert működő autónk működőképességét - minimális szinten - rendkívül gyorsan igazolja (v.ö. ez vazze, valahogy eljött idáig, és meg is tudott állni a bejáratnál), igaz, a felelősséget, hogy gumink (karosszériánk stb.) megfelelő állapotban vannak-e, ránk hagyja. Ha valami baj lesz, az, persze, a mi sarunk.
(Némi szépséghiba az argumentációban: fogalmam sincs, mit vállal a koreai vizsgáztató, amikor ráüti a pecsétet a papírra.)
Nehéz dönteni a két modell között. De emlékeztetnék mindenkit a magyar utakon rohangáló, szarrá rohadt Ladákra, melyeket valahol, valakik, valamennyi pénzért levizsgáztattak. A kötelező jattra. Meg arra is, hogy engem is elküldhettek volna pl. gumicserére a szomszédhoz, ahonnan aztán vissza is csoroghatott volna valami az odaküldött kuncsaft cechjéből - de nem így történt ...
Nyertem egy fél délelőttöt: elmentem autókázni ...
