"FIGYELEM"

Már többször ért kritika rendíthetetlen bölcsész olvasóim részéről, hogy a lét nagy kérdései felé fordított kitartó és mélyre ható figyelmemet talán az indokoltnál és elfogadhatónál gyakrabban törik meg a hétköznapi lét sarára, az említésre sem méltó, közhelyes, materiális létezésnek is a peremére szoruló problémákra való reflexiók. (V.ö. fölmosóvödör, még fölmosóvödör, laptop, a szubjektum és a porcicák összefüggése, hogy a fekáliagyűjtést ne is említsem!) Minden alkalommal beláttam: igazuk van, s ennek megfelelően igyekeztem vizsla tekintetemet a nyomorult életvilág apró-cseprő buktatói felől a nagy sorskérdések, az emberi lét értelmét és mikéntjét boncolgató filozófia, kultúratudomány s egyéb komoly diszciplínák felé fordítani. Ám újra meg újra szembesülnöm kell azzal, hogy bölcsész érdeklődésem vékony üvegfalát minduntalan megrepeszti egy-egy odahajított kavics, egy rosszul eltalált labda vagy egy durvábbra sikerült kopogtatás, s olyankor a messzi horizontot, a "ki?", a "mi?" és a "mivégre?" magasságait fürkésző tekintetem újra a föld, a durva anyag, az önfenntartását izzadságosan megkísérlő test felé fordul. Van bennem egy ilyen inklináció, gondolom. Mert ma is már vagy egy órája azon töröm a fejemet, hogy ha veszek egy bagettet bármely pékségben, miért adnak hozzá automatikusan egy tálkányi édes, mű-tejszínhabot!?!?

Javíthatatlan bölcsészként, valamint egy "az önfenntartását izzadságosan megkísérlő test" tulajdonosaként azt sem tartom kizártnak: ha sikerülne megfejteni, hogy mi az úristenért adnak egy tálkányi édes, mű-tejszínhabot minden egyes bagetthez Koreában, az emberi lét értelmének horizontját fürkésző tekintetünk is fölcsillanhatna egy másodpercre ...

"IDŐJÁRÁS"

"... tízzel (km/h) tükörjégen hazáig: az presztízs."

A 6-8 perces út ma este 25-30 lett, lépésben, ide-oda csúszkálva. Közben életunt idősek, tinédzserek, gyermeküket cipelő kismamák, sokra hivatott egyetemisták úgy léptek be a driftelő autók elé, mintha maguk nem érzékelték volna, hogy egy totyogó nagymama féktávja is 20 méterre nőtt. Erre lelép a szerencsétlen a 60-as busz elé - mekkora távon áll meg egy ilyen soktonnás monstrum jégpályán?! Velem hárman próbálkoztak. A ránézésre hetvenes férfi 20 méterrel előttem lépett le, de amikor látta, hogy finom fékezéssel is megy a kocsi fara oldalvást, visszatáncolt, gyakorlatilag szó szerint. Egy néni három sávot próbált átszelni úgy, hogy jól láthatóan minden sofőr küzdött, hogy a sajátjában maradjon. Miért most vállalta be ezt a mutatványt, fogalmam sincs. Ahogy arról sem, túlélte-e - én, mindenesetre ki tudtam kerülni. A srác a túloldalon indulni készülő buszra startolt rá. Itt, a kampuszon, ezerrel kell figyelni, ez volt a szerencséje. Nagyon lassan mentem, és a satu ellenére sem koccoltam le a padkát.

Itthon aztán jól beparkoltam a többiek elé: tologassák most ők az enyémet! Eleget toltam én az ő monstrumaikat.

"KARÁCSONY NAPJA"

Olyan lesz ez lassan, mint egy elgyakott gasztroblog, de az vesse rám az első követ, aki az évnek ebben az időszakában nem gondol többet a gyomrával, mint rendesen!

Tegnap halas nap volt - már csak a hagyomány okán is -, ma viszont össze-vissza nap támadt. Részben a gusztus, részben a megszokás miatt. A gusztus miatt keletkezett egy mustáros-fokhagymás-fehérborsos marhaszték.

A hagyományok mián meg töltött káposzta, aminek azért - valljuk meg - csak nyomokban van köze az otthonihoz. Nem kaphatni savanyú káposztát, ugyebár, nincs rendes füstölt szalonna, hogy "megbolondítsa". A többiről ne is essék szó ... 
Ebből indultam ki:

Savanyított kínai kel. Jó, jó, de nem az igazi ...

A stációk.

A vége - hiába is hazudnék - elfogadható lett! No, nem egy rendes, hordós káposztából főzött, igazi töltött káposzta, de élvezhető étel, ha nem kapna Michelin csillagot, akkor is.

"KARÁCSONYI MENÜ"

Olvassz föl 4 evőkanálnyi vajat egy serpenyőben, ha megolvadt, keverj bele két evőkanálnyi barna cukrot. Helyezd a lazacfilét a serpenyőbe és süsd kb. 5 pecig közepes lángon. Fordítsd meg a halszeleteket, és önts kb. 4 evőkanálnyi bourbon whiskey-t a halfilé mellé. Párold tovább 5 percig, majd egy kanállal locsold a halra a maradék szószt. Barna rizzsel és friss spárgával tálald.

Nos, nálam jó lesz a sima rizs is, meg egy salátakeverék a spárga helyett. :-)

LAZACFILÉ BARNA CUKROS-WHISKEYS MÁZZAL

Keverj össze 5 evőkanál olajat, 2-3 evőkanál friss citromlevet, egy csokor, apróra vágott zöldhagymát, 3 evőkanál, apróra vágott petrezselymet, három gerezd összezúzott fokhagymát, egy teáskanál szárított bazsalikomot, egy teáskanál mustárport és egy teáskanál sót. A keveréket öntsd az üvegtálban lévő rákocskákra. Hagyd állni mintegy 3-4 óráig, majd faszénen süsd 5-7 percig, míg mindkét oldala átsül.

Hát, faszenezés nem lesz, de talán megteszi egy jó kis serpenyő is! Egyébként a sót felejtsétek el! Legfönnebb egy csipet, de többet nem kíván a rák! Súlyosan elsóztam! :-(

Tudom, nem éppen klasszikus karácsonyi menü, de hal van benne, s ezek a rákocskák is a vízben kepesztettek még nemrég!

Na, itt azért érdemes nézni, ahogy a szürke rákocskák szép rózsaszínűvé válnak ...!
És a végeredmény:

CITROMOS, FOKHAGYMÁS, ZÖLDHAGYMÁS SCAMPI ROSTON

Azért van a hűtőben darált hús, meg beszereztem egy fej savanyú káposztát, hátha holnap nekiesek egy töltött káposztának ...
UPDATE:
A lazac hibátlan, a rák viszont szörnyen sós. A vacsora azért rendben volt.

"DILEMMA"

Mostanában sokszor fölmerül: most akkor legyek beszarva, vagy ne legyek beszarva?! Van-e középút a beszarás és a be nem szarás között? S ha igen, hol? (S akkor az, vizuálisan, milyen?) Vagy mi ennek a binaritásnak a föloldása? Esetleg, lehet-e ignorálni ezt a kettősséget, s azt mondani: nem ez a releváns kérdés. Mit gondoljon az ember, ha a házától kb. 100 kilométerre lévő ellenség atomcsapást fontolgat?

Fura, de nem vagyok beszarva. Tegnap megnéztem a "Tegukki"-t, a koreai háborúról szóló filmet. Nyomasztó! Valamiért mégsem ...

Talán, hogy ez annyira "nem lehetséges", nincs benne az "elképzelhetőben", azért.

http://index.hu/kulfold/2010/12/23/eszak-korea_keszen_all_a_szent_atomhaborura/

"STATISZTIKA"

A kommentekben fölmerült: kinek melyik írás tetszik jobban a blogon közöltekből. Meg hogy régebben jobbakat írtam. Én egyrészt azon a véleményen vagyok, hogy kinek a pap, kinek a papné. Másrészt meg egyetértek azzal, hogy régen jobbakat, viccesebbeket írtam. De egyetértek magammal is: változik az ember, másképp éli meg az életét, másképp ír ... Fölemlítődött az is, hogy amit valaki jónak érez, vajon miért nem szólít meg másokat, és fordítva. Szóval, nyomul a pap, meg a papné ...

Kíváncsivá tett ez az eszmecsere! Izgatott, vajon mit mond a statisztika (amiben - állítólag - meg lehet bízni)? Kíváncsiságom miatt, valamint azért, mert a Win7 "Snipping Tool"-ja mindig lenyűgöz, valahányszor használom (ezért szeretem használni), "kivágtam" a statisztika oldal all time favourite-bejegyzés nézetét:

Ebből kiderül: kimagaslóan a legtöbben egy 2008. decemberi bejegyzésre kattintottak. A következő poszt a sorban csak kicsivel több mint a listavezető megjelenítés felét tudta produkálni. Onnantól nagyjából egységes a mezőny, a következő 8 bejegyzés "listavezetője" és az utolsó között a különbség csupán 28. Ha megfontoljuk, hogy az első és második legtöbbször kattintott bejegyzés közötti különbség 61, a következő nyolc elsője és utolsója közötti azonban csupán 28, joggal föltételezhetjük: az első poszt valamiért nagyságrenddel több kattintást eredményezett. Vajon miért?

(Be kell vallanom valamit! Az egész úgy indult, hogy tényleg kíváncsi lettem a statisztikára [meg tetszik a "Snipping Tool"], de amikor elkezdtem komolyabban nézegetni az eredményeket, az olyan volt, mint amikor "törökgáborelemez", s attól teljesen behaltam.)

Szóval, miért kattintanak annyian az "Expatriótá"-ra? A címe miatt, fölteszem. Mert erre a blogra a barátaim, ismerőseim, családtagjaim járnak, a Facebookról ismerősök, azok, akik más, hasonló témájú blogokról jönnek át, azok, akik a barátaim/ismerőseim/családtagjaim blogjairól érkeznek, no és vannak azok, akiket valamilyen weboldal "irányít" ide: hivatkozó webhelyek, URL-ek. S azt hiszem, ők a többség. Az "expatrióta" valószínűleg olyan hívószó, ami sokakat elér a hivatkozó webhelyekre/URL-ekre látogatók közül. Meglehet, nagy többségük soha nem néz vissza, mert az "expatriótaságon" kívül más nem érdekli itt.

Ez a statisztika-izé, basszus, ez egy állatira érdekes dolog! Penig eddig azt hittem: parasztvakítás, nem egyéb! Most meg hirtelen annyi egyéb információ tűnik föl ezen a nyomorult diagrammon, hogy alig tudom befogadni! A fiam beszélt nemrég egy ilyen tantárgyáról, s én meg azt hittem, száraz anyag. Dehogy! Bocsi, S.! Mert mennyi szempontot figyelembe lehetne venni! S mennyi, hirtelen észrevételt tenni! Pl. meg lehetne nézni, hogy a képekkel illusztrált posztok népszerűbbek vagy a sima szövegesek? A retorikailag kifinomultak vagy az összegyakottak? Van-e tematikus rendeződés? Mi az időbeli szórás? Van-e különbség a hétvégén és hét közben posztolt tartalmak között? Miért van az, hogy egy 2008-as bejegyzést követően csak 2010-es írások vannak a Top 9-ben? Mi az, hogy Top 9?? Miért nem 10 vagy akármi?

S miért van, hogy sem a kommentekben emlegetett "kedvencek", sem az én favoritjaim nincsenek a Top 9-ben?!

Lássunk hát színről színre! Barátaim, ismerőseim, családtagjaim, máshonnan ide kattintók, mindenki! Kérlek benneteket, írjátok meg, posztoljátok, kommenteljétek, tudassátok, melyik a kedvenc írásotok (1-10)! Teszteljük le a statisztika-oldalt! 

UPDATE:
Hogy mennyire megbízható ez a statisztika. Arról. Meg arról, hogy ha lementesz egy képernyőt, akkor az le lesz mentve. V.ö. "Snipping Tool"

Hogy lett a 147-ből 129 órákkal később?!?!

"KÉRÉS"

Állatira elmaradtam a kommentek megválaszolásával, bocsi! Mivel már látni sem bírom az előttem lévő vizsgadogákat, pótcselekvésként írtam néhány választ. De lehet, hogy valami kimaradt, mert a régebbieket nem mutatja a blog.

Ha valakinek tartozom, kérem, jelezze! Köszi!

Most pedig egy utolsó nekirugaszkodás: kijavítok még 20 dogát! :-(