2010. május 22., szombat

"TÖRTÉNELEM KELETNÉZETBŐL"


Most olvasom egy koreai szerző, Bae Kichan könyvét, a Korea at the Crossroads címűt, ami a címének megfelelően (Korea válaszúton) azt igyekszik földeríteni: hogyan válaszolhat a 21. századi történelmi-politikai kihívásokra az ország úgy, hogy nem egyszerűen túléli a következő évtizedeket, hanem hosszú távú megoldásokat keres. Az alcím: The History and Future of East Asia (Kelet-Ázsia múltja és jövője); nemrég kezdtem, így én még a múltnál tartok. De, mondhatom, érdekes olvasmány - van ennek az ázsiai történelemnek valami bája!
A történeti fejezetek részletesen taglalják, hogyan gyűrték egymást a kelet-ázsiai térség kisebb-nagyobb tényezői (királyságok, tartományok, birodalmak, népek, népcsoportok) évszázadokon keresztül. Kínaiak és japánok, koreaiak és mongolok, egészen le Vietnámig, nyugatra Tibetig és Indiáig, északra pedig a sztyeppék mindenféle kalandoraiig. A történelmi színtéren föltűnnek a göktürkök (?), a khitanok (?), a jurchenek (?), a koreai Koguryo, Baekje és Silla királyságok, és még számtalan törzs, nép, mifene; kirajzolódik egy teljes világ képe ... és sehol nem esik említés a világon kívüli, azaz elhanyagolható tényezőkről! Üdítően, kijózanítóan nincs a képben az Uralon túli (inneni?) terület, bizonyos ... hm, Európa! Ha mégis megjelenik, jelentéktelen mellékszereplő csupán. Mint akkor, amikor a 68. oldalon azt említi a szerző: egy bizonyos Xiongnu törzscsoport (gőzöm nincs, hogy kellene ezeket magyarul leírni!) két részre szakadt, s a keletiek továbbra is Kínát támadták, míg a többiek nyugatra indultak: na, ők "rontottak rá a Római Birodalomra, s őket hívják Nyugaton hunoknak". Pont. Ennyi.
A másik bájos momentum a 7. századi kínai-koreai csatározásokhoz kötődik. A kínai Tang-birodalom végképp magához akarta kötni a koreai királyságokat, ezért néhány éven belül több támadást indított a délre fekvő Silla királyság ellen. A koreaiak mindannyiszor rommá verték az inváziós seregeket, de nem ez az érdekes! Hanem az, hogy ezután: "a Silla királyság azonnal követet küldött a kínai uralkodóhoz, hogy bocsánatot kérjen a győzelmekért, s békejobbot nyújtson. A Tang Birodalom értékelte a gesztust, és Munmu királyt visszahelyezte jogaiba." Próbálom ezt elképzelni európai kontextusban: mondjuk, Nándorfehérvár után ott térdel két magyar követ II. Mehmed sátrának bejáratánál. Zavartan gyűrködik a mentéjüket, s annyit mondanak: "Hunyadi küldött minket. Az a helyzet, hogy ezt nem egészen így gondoltuk, bocsi az alázásért." Mehmed meg valami olyat: "No." Erre a követek: "Padisah, legyünk inkább barátok, ezt üzeni Hunyadi. Hoztunk egy kis ajándékot is: lovakat, lószerszámot, néhány szüzet, meg magyar legényeket janicsárnak, ha meg nem sértünk vele."

"HIGH TECH"


Ezt a képet múlt vasárnap este készítettem a szöuli belvárosban. Most először láttam a szerkezetet: egy kivetítő, amin van egy érintőmonitor és egy beépített kamera. Ha eléállsz, kivetíti a képet, és fényképet is készíthetsz vele, amit azonmód el is tudsz küldeni egy tetszőleges e-mail címre. A két csaj teljesen rágyógyult a cuccra, nem tudtam lefeszegetni őket a monitorról, annyit tudtam csak elérni, hogy csináltunk egy közös képet az obligát V-jellel. Vicces.

"HÓDOK"


Állítólag két ember alkotta tárgy látszik a világűrből: a kínai Nagy Fal és a New York-i szeméttelep. Egyesek hozzáteszik: valószínűleg a Szuezi- és a Panama-csatornát is láthatni. Nemrég kiderült: jönnek föl a hódok!
Ez aktuálissá teszi a bon mot-t, amelyet egy barátom küldött nemrég: "Védd az erdőt! Egyél hódot!"

"FÖLMOSÓVÖDÖR - UPDATE"


Aki régen olvasta a blogot, tudja: a legtöbb fejfájást (a nyűgös laptop mellett) a kifacsarható fölmosómop hiánya jelentette nekem. narin zseniális ötlete nyomán jó ideig egy hatalmas, a vödör tetejére illesztett műanyag szűrő jelentette a megoldást. Egyik magyarországi látogatásom végén betettem a bőröndbe egy rendes, fölmosóvödörre való kifacsaró kosárkát, s azt hittem, végleg megoldódott a probléma. Még arra is ügyeltem, hogy az új szerzemény színében menjen piros vödrömhöz. Szomorúan kellett azonban konstatálnom: a két műanyagipari darab nem kompatibilis; sehogy nem tudtam összeilleszteni őket. Már azt hittem, életem végéig szűrőbe tunkolom a mopot, amikor az E-Martban lődörögve egyszerre elakadt a lélegzetem! Mert egy bemutató standnál egy eladó hölgy lábánál/kezében ott volt egy full extrás, az atomkorszakot a mindennapokban megjelenítő, abszolút profi fölmosókészlet! Mit egy, ez volt A fölmosókészlet! Azonnal tudtam, hogy erre nekem szükségem van, erre, itt, ni:


A katonaságnál volt, ugye, a fóka. Ez az egyszerű (mocskos) fölmosórongyot jelentette. A motoros fóka a fölmosófára applikált rongy volt, azonban ezt csak kivételes alkalmakkor lehetett használni, mert szükségtelenné tette a (megalázó) térden csúszást, ami – mint tudjuk – a katonai fölmosás alfája és omegája. Nos, ha az motoros fóka, akkor ez egy atommeghajtású, önműködő, távirányítós csoda! És az egész annyira jellemzően koreai dolog: jó darabig semmi (kézi facsarás, atyaég!), aztán egyszerre, a semmiből, abszolút high-tech megoldás!

Javasolom: tekintsünk most el attól az apróságtól, hogy az objektum színe, khm, csöppet bizarr! Ne akadjunk fönn azon, hogy a centrifugális elven működő masina műanyag mozgó alkatrészei (taposópedál, fogaskerék) amolyan Achilles-ínként némiképp behatárolják a szerkezet élettartamát! Legyünk nagylelkűek, s ne hánytorgassuk föl: vajon kaphatni-e utánpótlást a korong alakú fölmosófejből! Kákán is csomót keresés, kukacoskodás volna, és igazán minden eleganciát nélkülözne, ha az öröm pillanataiban megjegyzést tennénk a csomagolás észak-koreai dizájnjára! Gondoljunk most inkább arra, hogy a szerkezet milyen életminőségbeli javulást/ugrást hozott szerény hajlékomba! Mert onnantól, hogy hazavittem a zsákmányt, mi sem lett egyszerűbb, mint a takarítás! Víz+sav, tunkolás, a fölmosófej belehelyezése a fehér kosárkába, a pedál taposása, forgás, a víz kicsapódik, s már mehet is a fölmosás! A fölmosógép azóta is jól szolgál, s kíméletes használat mellett remélhetőleg az emlegetett műanyag alkatrészek is bírják még egy darabig!

Egyébként a minap egy magyar netes oldalon láttam egy hasonló szerkezet hirdetését: a koreai csúcstechnológia a Samsung és az LG telefonjai, a Hyundai és a Kia autói után a Smart Spin fölmosószettjével is betört a magyar piacra?

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 03" SZÖUL, BELVÁROS

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 02"


Koreában a közlekedés olykor meglehetősen kaotikus. Ennek sok oka van: az úthálózat milyensége, a járművek elképesztően nagy száma, ám a legfontosabb tényező - mint általában - az emberi. Hogy is mondjam csak: a közlekedési szabályok betartása ügyében a koreaiak egyáltalán nem görcsösek. Egyszerűbben fogalmazva: magasról tesznek azokra. Ez, persze, nem újdonság nekem, mindig is így volt, ám autóban ülve más lesz az ember perspektívája a jelenségre.
Még gyalogos koromban történt, ráadásul az első napokban, amikor még nem illeszkedtem be teljesen a rendszerbe: az egyetemre mentem, el akartam csípni a következő buszt. Láttam is, hogy közeledik jobbról, de át kellett mennem az utca túloldalára, a megállóhoz. Szerencsére pont zöld volt a lámpa a zebránál, ám amikor elindultam volna, észrevettem: padlógázzal jön balról egy teherautó. Nekem zöld, neki piros, de ez láthatólag egyáltalán nem érdekelte: közeledett ezerrel. Közben jött a busz is, mielőbb neki kellett indulnom. De vajon meg tud-e állni a teherautó? Egy életem, egy halálom, nekiindultam, vadul integetve a busznak, hogy vegyen föl (a buszok csak akkor állnak meg, ha a megállóban jeleznek nekik), s közben fülem-farkam behúztam, mert balról meg már jött a fékcsikorgás ... a csávó satufékkel megállt kb. 10 centire a zebrától. Ahogy szálltam föl a buszra, még láttam, hogy kihajol az ablakból, és megnézi: valóban zöld volt-e a gyalogosoknak szóló lámpa ... a saját pirosának nem hitt, úgy tűnik.
Jellemző a helyzetre mindig visszafogott kollégám KRESZ-filozófiája: Szöulban be kell tartani a szabályokat, de itt, vidéken ..., ugyan! Az az ember érzése, hogy a szabályokat egészen másképpen értelmezik itt. Az útkereszteződésben harsogó piros nem azt jelenti, hogy meg KELL állni, legfönnebbb arról TÁJÉKOZTAT: a következő időszakban a megszokottnál erősebb keresztirányú forgalom várható. Aztán a sofőr vagy észbe veszi a tájékoztatást, vagy nem. Az a tapasztalatom, hogy szoros összefüggés van az autók mérete és a pirosba való belehajtás között. A zebrát védő pirosnak is más a jelentése az itteni sofőrök számára: a következő néhány másodpercben várható, hogy atletikus mozgású kétlábúak igyekeznek átcikázni az autók között. S valóban így van: az életüket féltő nyugdíjasok is fürge, olykor akrobatikus mozdulatokkal kerülik el a lökhárítókat. A megállni tilos és várakozni tilos táblák üzenete épp ilyen világos, ha nem is teljesen ortodox - mert a koreai erre azt mondja: értem én, hogy itt tilos parkolni, de a kocsit csak itt hagyhatom néhány órácskára, nem igaz? Ennek megfelelően a legelképesztőbb helyeken képesek megállni: kanyarban, útkereszteződésben, gyakorlatilag bárhol.
A szabályok egyébként nagyjából ugyanazok, mint nálunk (van egy furcsaság, azt majd megírom), de az amerikai rendszerhez hasonlóan jobbra kis ívben pirosnál is be lehet kanyarodni. Ez a forgalmi helyzet gyakran előáll, ezért reprezentatív minta alapján mondhatom: nincs az a kis távolság a védett úton közeledő autó és a kikanyarodni kívánó között, amelynél a koreai autóvezető ne kísérelné meg a manővert. Ha három méter, akkor annyi, ő kikanyarodik, a másiknál meg jöhet a spontán fékerőmérés ... Ha magam kerülök ilyen helyzetbe, azon túl, hogy szaporán taposom KS fékpedálját, a tükörbe pillogok, és reménykedem, hogy a mögöttem jövőnél legalább olyan jól fog a fék, mint hű Kiámnál. (Egyébként: nem ismerem a statisztikákat, de koccanásos balesetben nagyon ott vannak a koreaiak!)
Speciális eset az egyirányú utca. Az erre vonatkozó koreai filozófia voltaképp tökéletesen összegyeztethető mind az általunk ismert világra vonatkozó fizikai tézisekkel, mind pedig az ország közismerten kompetitív beállítódásával. Tudniillik, ha a rossz végéről hajtasz be az egyirányú utcába, minél gyorsabban csapatod, annál inkább lerövíted azt az időintervallumot, amelyben szembeforgalommal találkozhatsz. Ennek megfelelően gyakorta látni csutkáig húzott gázzal a forgalommal szemben száguldó motorosokat, de nem ritka a padlógázos kisteherautó, és látni csikorgó kerekű személyautókat is - igaz, ez utóbbiak jobbra-balra tekintgetnek, hogy menekülőutat találjanak, ha mégis jön szembe valaki.
Eleinte egy kicsit furcsa mindez, de aztán beilleszkedik az ember. Kezdetben minden pirosnál megálltam, de amikor már ötödször néztem rémülten a tükörből, hogy a kamionos nem hiszi el, hogy ott állok, miközben a keresztutcán nem jön semmi, némiképp lazítottam én is a regulán. A szabályok nagy részét azért betartom. Azt hiszem.

2010. május 21., péntek

"KOREA AUTÓBÓL NÉZVE 01"



Korea súlyosan motorizált ország. Seregnyi jármű, rengeteg út, dugók, autófétisizmus, márkahűség, sznobizmus, benzinkúthegyek, parkolási gondok, koccanások, anyázás, gyorshajtás, szabályszegés, béna sofőrök és ördögbútta buszsofőrök, uralkodó taxisok és megannyi normális közlekedő. Mindaz, ami elvárható egy túlcivilizált (és részben autógyártásból élő) országtól. 2009. júniusában én is csatlakoztam a mainstreamhez: leszálltam a korábban megénekelt 1117-es és 60-as buszokról, és autóssá váltam. Korábban nem gondolkodtam efféle befektetésen, ám régi, kedves kollégám, manócska, hazatelepült, s így eladóvá vált az autója. 1. Tudtam, hogy vigyázott rá. 2. Naponta láttam az autót: egyben volt, ráadásul reális árat mondott. Hát, rászántam magam a vásárlásra (és, mint kiderült: életmódváltásra). Az alattam guruló vas egy 1996-os Kia Sephia. Látszik, nem ma kezdte, de KS (ha valaki nem vágta volna le elsőre) nem panaszkodik, s nekem sincs nagyon okom panaszra. Háromszor volt komolyabb baja, de egyikről sem ő tehetett: kétszer szög állt a gumijába (ebben a kuplerájban nem meglepő), egyszer meg a generátor adta meg magát. Ebben a korban ez nem csoda, de azért az erős volt, hogy épp 200 kilométerre voltunk kies otthonunktól, vasárnap este volt, kb. este 9, és valahol az isten háta mögött dekkoltunk. Majd elmondom, végülis vicces lett!
KS optikailag sportosnak tűnik: nagyon lapos, hátul a spoiler ... de ez csupán az optika. 1.500-as, benzines motorjával, az automata váltóval KS egy lajhár: iszonyú lassan gyorsul (odatolom neki, megelőzöm a kamiont: felejtős), ám rettentő gyorsan lassul (egy hosszabb emelkedő alázatra tanít). Azért lehet szeretni: elvisz vásárolni, 7 perc alatt bevisz a munkahelyemre - mi kell még?! Ebből a generációból, egyébként, csak a Hyundai Avante maradt meg - azt is eltalálták - a többi nem nagyon fut. Persze, amikor beállok a mélygarázsba, s azon filózok, hogy a Lexus mellé álljak jobbról, vagy a a BMW mellé balról, esetleg az SLK-t kerüljem meg vagy valamelyik Nissan mellé tegyem be, tudom KS helyét.