"AMI JÓ, AZ JÓ!"

Vannak dolgok, amiket vitán felül jól csinálnak itt, Koreában. Ilyen például a szelektív szemétgyűjtés, ami persze inkább a városiasabb vidékekre jellemző. Erről részletes beszámolót olvashattok, és diavetítést nézhettek meg miránál, úgyhogy itt legföljebb még annyit: nemrég, egy napos délután tett sétánk alkalmával fölfigyeltünk a szemétgyűjtő házikó falára kifüggesztett néhány papirosra. Nekiálltam kisilabizálni, mi lehet rajta, sőt, kisvártatva a segítségemre sietett az egyik barátságos lakótelepi őr is, akivel egyébként leginkább épp a szemétgyűjtő vasárnapokon szoktam angolul-koreaiul vegyest, "eldiskurálni". Kiderült, hogy a papírokon részletes lista olvasható azokról a hulladékká vált tárgyakról, amelyek vagy méretük vagy anyaguk okán nem sorolhatók be a szokásos kategóriákba, így ezek elszállításáért külön fizetni kell.

Kinagyítva talán ki lehet silabizálni: például egy termetes, 500 literesnél nagyobb hűtő elszállításáért 8.000 vont kell kiperkálni, míg egy 300 literesnél kisebbtől már 4.000-ért megszabadulhatunk. (A forint/von váltószám jelenleg kb. 6.) A 19"-nél nagyobb tévét 5.000-ért, az annál kisebbet 3.000-ért adhatjuk le. A monitor 2.000-et kóstál, egy billentyűzetet pedig bagóért, egy ezresért elvisznek. A vasaló 2.000, a hangszóró/hangfal mérettől függően 2.000 vagy a duplája. Ha méretesebb dolgok válnak fölöslegessé, kicsit mélyebbre kell nyúlni a tárcába: egy egyszemélyes ágyért 10.000 vont kell fizetni, de ha a matrac is megy vele, az plusz 5.000. A kétszemélyes ágy 15.000 - igaz, ez sem olyan nagy összeg. A megunt, nagyméretű zongorát voltaképp olcsóért viszik, 15.000 vonért, a pianínótól pedig még kedvezményesebben, 10.000-ért megválhatunk. Egy roncs bicikli 3.000, de ugyanennyiért megy el a szőnyeg is - nem szőröznek vele: mindegy mekkora. Tulajdonképpen egyik sem olyan drága, de azért egy komolyabb lomtalanítást érdemes előbb átgondolni! Igaz, néhány naponként körbejár a lakótelepen egy kis teherautó, amelynek hangszórójából folyamatosan szól a monoton kántálás: tévét, számítógépet, monitort, egyéb elektronikai cuccokat ingyen átvesznek (azt hiszem). Fölteszem, a bennük lévő, meglehetősen értékes fémek miatt érdemes elszállítani ezeket, s így mindenki jól jár: a lakók nem fizetnek, a vállalkozó leadja a fémet, s ez így elég környezetbarát is.

De nem is erről akartam én igazából beszélni, hanem egy másik eszes, praktikus, környezetkímélő megoldásról, amit a kisebb-nagyobb boltokban, szuper- és hipermarketekben alkalmaznak. Ezeken a helyeken óriási mennyiségben termelődik kartondoboz: miután kirakják a polcokra az árut, ott a rengeteg göngyöleg. Itt az a szokás, hogy ezeket erre szakosodott - rendszerint idősebb dolgozók - laposra hajtogatják, majd a pénztárak mögött kialakított asztalkák mellett fölstószolják azokat. Az asztalok (vagy pultok) csomagolásra szolgálnak, ezért minden szükséges kellék oda van készítve: széles ragasztószalag, mellyel újra össze lehet állítani a papírdobozt, olló, hogy el lehessen vágni a szalagot, meg egy másik fajta szalag, ha valaki át is akarná kötni a csomagot. Voltaképp roppant egyszerű, mégis nagyon hasznos. Az emberek többsége autóval jár az ilyen helyekre vásárolni, ezért a (rendszerint nagy mennyiségű) árut nem nejlon szatyrokba, hanem ilyen dobozokba pakolja, amit aztán bedob a csomagtartóba. Valahogy így néz ki ez a dolog:

Nálunk egyébként úgy működik, hogy a vásárláskor összeállított, és a hazaszállításnál használt dobozok otthon átalakulnak szelektív szemetet gyűjtő konténerré, hogy vasárnap aztán kiüríttessenek, s megtalálják helyüket a szelektíven gyűjtött papírhegy tetején.

Zárójelben még annyit: az egyik nagy áruházlánc fokozatosan átállt arra, hogy a műanyag szatyrokat az amerikai filmekből ismerős papírzacskókkal helyettesítse, így is ösztönözve az embert a dobozolásra. Mintha ők is tudnák, amit mi, magyarok, talán minden más népnél jobban tudunk: "Dobozolni a legjobb a világon! A legméltóbb emberi tevékenység!"

S bár eszemben sincs, hogy versenyre keljek ezzel a zseniális alakítással, itt egy másik filmecske arról, MI hogyan dobozolunk:

(Illetve mégsem, mert a nyomorult Blogger nem akarja.)

"TEKEREDIK"

"Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni. Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni." Nemrég eszembe jutott ez a gyermek mondóka, mert ezt láttam:

Úgy tetszik, mindenben és mindenkiben benne él a vágy, hogy más legyen, mint ami ... Senkinek se jó, ahogy éppen van? Avagy a szomszéd fűje mindig zöldebb?

"STATISZTIKA"

Ez a blog javarészt Koreáról szól, no meg a kontrasztanyag Magyarországról.
Amióta létezik, olykor megnézem a blog statisztikáját. Értem én, hogy néhányan olvassák az itt írottakat Magyarországról és Koreából. Vannak ismerőseim Európa számos országában, hát nem lepődöm meg, ha ilyen találatokat látok. Meg vagyok tisztelve.
Vannak néhányan Amerikában is, ők is idekattintanak olykor. Barátság!
De vajon ki olvassa ezt Indiában, Szingapúrban, Jordániában, és mindenekelőtt Ugandában?!
Ugandai emberünk, kérlek, jelentkezz!

"SZIGETELÉS 01"

A következő történhetett - szerintem. A teremtés-prodzsekt elején, talán az első harmadban, amikor már nagyjából körvonalazódott az elképzelés - elválasztódott egymástól az ég és a föld (az egyik föntre került, a másik kicsit lejjebb) -, de még bőven volt mit csinálni, nos, akkor eshettek meg az alábbiak. Mert igaz ugyan, hogy a Teremtő elválasztotta a szárazföldet már a vizektől - egyik erre, másik arra -, hát alakulófélben volt a planéta, de azért még hátra volt a neheze, a "finommunka" (?!), nevezzük tereprendezésnek. Mert hát ki kellett pofásítani mind a száraz részt, mind pedig a vizeset. Egy csomó kulimunka! (Modern szóval: földmunka). "Tegyünk ide egy kevéske vizet, azt ott meg emeljük meg egy csöppet, hogy legyen lejtése, s a víz folyjék!" "Ott meg, zárjuk csak el azt a kis rést, így majd szépen meggyűlik itt a víz, s lesz belőle ... khm, tenger." Szóval elkezdődött ez a meló, a berendezkedés, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Nem mintha olyan részletesen ki lett volna dolgozva valami alaprajz, hogy akkor ide egy hegységet, oda meg egy marha nagy alföldet, vagy hogy itt, gyerekek, legyen állati hideg, ott meg fűtsünk be, rendesen! Inkább csak olyan alapelvek voltak megadva: hogy jól nézzen ki ez a bolygó, legyen változatos, ugyanakkor látszódjék az elrendezésben valami rendszer. S hát, akkor ennek szellemében ment a munka. Ekkortájt eshetett, hogy maga a Teremtő (?) vagy inkább valamely böhöm inasa, afféle titán, fölkapott egy marha nagy darab sziklát. De ne egy olyan közepesen marha nagy követ gondoljatok el, hanem egy igazán cefet nagy darabot, amit majdnem könnyebb fölemelni, mint letenni. No, fölkapta ez a titán a nagy földdarabot, mert dúlt benne a virtus - ismerjük ezt a fajtát, aki inaszakadtáig elképeszt bennünket, különösen, ha nő van a közelben (bár ez, a teremtésnek abban a szakaszában, még nem lehetett szempont) -, s ha fölkapta, legott el is indult vele, hogy a helyére illessze. Nagy erőben volt ő, de amit magához ölelt, az sem volt semmiség! Ahogy ránézett, az jutott eszébe: ha ő ezt a baszott nagy követ egy helyt leteszi, aligha az nem lesz az ismert világ legmagasabb pontja! Legott körülnézett, s megpillantott egy helyet, ahová a nagy követ letehetné: nem volt ott semmi sem, nagy sík fölület, épp oda illik az, gondolta. (Megjegyzem, ma Tibet, Nepál, Bhután, India van a környéken.) Hát, elkezdett gázolni a sós vízben, mert az előző fázisban úgy alakult: több lett a víz, mint a száraz. Hát, ahogy ott térdig gázolt az óceánban, egyszer csak megbillent. Elfelejtette, vagy tán nem is szóltak neki, hogy a délelőtti műszakban dolgozó titán ehelyt egy csöppet kimélyítette a medret - erről nem szól a fáma. (Az utasítás úgy szólt: legyen változatosság, ezért a délelőtti kolléga itt egy picit improvizált. No, nem tett ő sokat, épp csak kétszer-háromszor belekarmolt a tengerfenékbe, s a kimarkolt iszapot odébb csapta. A kicsinyég kimélyített helyet ma Mariana-ároknak hívják, ahová meg odavágta az iszapot a behemót, ott ma is kicsit Sárga a tenger a sok sártól.) No, belelépett a mélyedésbe "emberünk" :-), s ha eddig térdig gázolt a vízben, a bal lába most combig merült az óceánba. Megtántorodott, csaknem arccal előre bukott bele a nagy vízbe, ám végül sikerült visszanyernie az egyensúlyát ... Közben azonban, mintegy reflexszerűen, még erősebben markolta meg az ölében hordott követ, amely az erős fogástól mállani kezdett. Így történt, hogy gigászunk talpon maradt, de vasmarka szorításától néhány apró rög letörött, s a törmelék a tengerbe esett. No, nem kell nagy veszteségre gondolni: apró sziklácskák hulltak csak a tengerbe, s mert akkora nagy dög követ vett föl: jutott is, maradt is. Attól a kis veszteségtől az még a legmagasabb hegy lesz a planétán, ha sikerül egy helyt letennie - gondolta -, meg tulajdonképpen nem is esett olyan rossz helyre az a néhány kő. Így vélekedett.

Két dolog biztos: az a nagy böhöm szikla ma is ott van, ahová titánunk végül letette (Nepál, Tibet?). Aligha nem Himalájának hívják! No, meg az elejtett törmelék is kitart!

Visszafelé jövet még gondolkodott talán, hogy összeszedi a ledobott apróságokat, ám az árokba lépéskor csöppet meghúzódott a dereka, hát nem kockáztatta a lehajlást! Meg egyébként is, közeledett sabbath, s annál tovább nem akarta volna húzni a dolgot!

A kövek egy része közelebb esett a szárazföldhöz, azokkal nem is volt semmi baj. Egész jól mutatnak azóta is! Hanem a csöppségek, melyek kicsit távolabb hulltak a vízbe, azóta is nagy gondokat okoznak! No, nem mintha nem nyújtanának szép látványt azok is, inkább az a bibi, hogy olyan furcsa helyre estek. Ha a mi titánunk tudta volna, lustasága mekkora, évszázadokig tartó gondokat okoz, alighanem lehajolt volna azokért a kövekért - derékfájás ide vagy oda!

A nagyobbacska darabok, melyek a szárazföldhöz közelebb estek le, tehát nem nagyon okoznak fejfájást: Ullüng-do-nak hívják az apró szigetcsoportot, s Korea szerves részét képezik.

Igy néz ki a hely:

A másik néhány rög azonban elég béna helyre esett: valahová Korea és Japán közé. (Itt: Liancourt Rocks.) Mihez van közelebb, nehéz megmondani. De talán nem is a közelség számít. Tény: a titánunk elejtette morzsák azóta is politikai, területi viták gyújtópontjában állnak.
Liancourt Rocks, Takeshima, Dokdo? Ez itt a kérdés:

 

A tanulság: ha (épp) teremtesz, ne végezz félmunkát! Derékfájás ide vagy oda!
Folyt. köv.

"KOREAI TEMETŐ 01"

View this movie at cultureunplugged.com

"MAGYAR TEMETŐ" (VENDÉGPOSZT)

Ez a bejegyzés közös munka, együttes erőfeszítés eredménye. Nem így indult, aztán mégis ez lett belőle. S hadd tegyem hozzá menten: az én hozzájárulásom a legcsekélyebb, mindenki más jóval többet tett nálam. Egyébként, amolyan családi vállalkozás ez. "Ez elment vadászni": ez volnék én, aki kitaláltam, hogy a halottak napja környékén készítek két párhuzamos bejegyzést egy magyar és egy koreai temetőről. "Ez meglőtte": pontosabban, "ezek meglőtték", mert ketten is voltak, akik a november eleji ünnepi időszakban a temetőkben és környékükön lövöldöztek fényképezőgépükkel. Édesapám unokatestvére, Kovács Sándor Tibor (szegedi írástudó, tudós, utazó, polihisztor, druszám) szinte hivatásszerűen fényképez, gyönyörű fotóit itt láthatjátok: sanyibaglya. A másik "vadász" a sógorom volt, Hajas Tibor, aki ugyan - tudomásom szerint - nem profi, de nagyon jó képeket küldött! A képeket aztán a virtuális világ, ez, "hazavitte". De mást is hozott a posta, nem csak képeket: édesanyám férje, Bálint Árpád (faszobrász, poéta, pszichiátriai szakember, visszavonult szőlőművelő) volt oly kedves és küldött egy összefoglalót a november eleji ünnepek kulturális hátteréről, ezzel "fogyaszthatóvá" téve a képeket: "ez megsütötte". Én meg most szervírozom mindezt, hogy "az icike-picike mind megehesse", s egyúttal köszönetet mondok a családnak!

"A halottak napja az európai keresztény kultúrában ered. A keresztény hithez hozzátartozik a másvilágban, az élet utáni világban való hit is. A földi élet a halál után megváltozott formában folytatódik, sőt az az igazi,üdvözült élet.

A keresztény ember számára tehát természetes a halottakkal való törődés. A kezdeti időkben (az első századokban) azokra emlékeztek, akikről csaknem teljes bizonyosságuk volt, hogy Istennek tetsző élet után haltak meg, és ezért üdvözültek. Ilyenek voltak a vértanúk, a hitük miatt kivégzett emberek. Ezt az emlékezést később mindenszentek ünnepének nevezték. Később azonban a többi halottról is megemlékeztek, közvetlenül a szentek ünnepének másnapján. Ez november  másodika, a halottak napja.

Az ünnep lényege: a halottak üdvéért való imádkozás, mert a keresztény ember azt reméli, hogy az imádság a másvilágon levő halottak üdvözülésére válik. Szimbolikája is erről szól: a fény mintegy az isten ragyogását jelzi. Ezért a sírokra égő gyertyát helyeztek.

Ezt az ünnepet egy meghatározott szokásrendszer veszi körül. De Magyarországon az utóbbi ötven évben új szokások is megjelentek. Régebben csak a helyi lakosok mentek ki a temetőbe halottaikhoz miután mindenszentek napján este, közös istentiszteleten imádkoztak a templomban  halottaikért. Ekkor csak gyertyát vagy mécsest gyújtottak. Amíg a fényük betöltötte a sötét temetőt, a sírnál állva imádkoztak. Majd másnap, a halottak napján a templomban fejezték be az imádkozást a közös szentmisén.

Ma azonban a temetőben már egész nap (nem a halottak napján, hanem mindenszentekkor) érkeznek a távoli vidékekről is a rokonok, akik megemlékezésük jeléül virágot, koszorút hoznak a sírokra. Tartósan égő mécseseket gyújtanak, hogy még este is világítsanak, mintegy jelezve a hozzátartozó gondoskodását. Estére főként csak a helybeliek maradnak. A temető feldíszítve, kivirágozva, de a hozzátartozok nélkül éri meg a halottak nap reggelét.

Ezen a napon valóságos népvándorlás zajlik az országban.A temetők körüli nagy virágvásár jelzi az ünnep üzleti vonatkozását. 

A halottainkra való emlékezésre kevés figyelem és idő jut. Vannak, akik szinte egész nap az országot járják, mert minden meghalt rokonuk sírját meg akarják látogatni. Az elcsendesedés, az emlékezés ünnepét is átalakította ez a korszak."

"CENSUS"

A koreai statisztikai hivatal vasárnap bejelentette: hétfőtől, azaz november 1-től november 15-ig népszámlálást tart. 5 évenként kerül sor efféle összeírásra, s ez a 18. alkalom, hogy elvégzik a cenzuszt. Egyrészt arra gondolhat az ember: a srácok nem nagyon akarják elhúzni a dolgot - ez a két hét ugyancsak kurta időszak! Gyerünk, gyerünk, gyorsan, gyorsan! Ez, persze, nem idegen a koreai kultúrától. :-)  110.000 kérdezőbiztos dolgozik majd az ügyön, de minden háztartásban személyes interjút kell végezni - hát nem egyszerű a föladat! Számoljunk csak: Koreában nagyjából 48.000.000, azaz negyvennyolcmillió ember él. Kábé ... nehéz megmondani, de majd most ...! Én szánalmas vagyok matekból, ezt szeretném előrebocsátani! (Érettségi előtt néhány nappal a ceglédi strandon É. T., kedves barátom, először hitetlenkedve visszakérdezett valamely ostoba kérdésem hallatán, majd a nevetéstől gyakorlatilag a vízbe borult. Csak azért.) Mégis, ha 110.000 embernek kell kikérdeznie 48.000.000-t, akkor az azt jelenti, hogy egy kérdezőbiztosra 436 ember jut. Kábé, és szerintem. Persze, ezek egy része együtt, családban él, így a kérdezőbiztos egy címmel több embert is letud.

Ma este csöngettek lentről: a monitoron ártatlan koreai néni nézegetett, hát beengedtem a lépcsőházba. Az asztalon volt a vacsora, reméltem, nem is hozzánk jön, csak térít egy keveset, aztán annyi. De nem, becsöngetett. Amikor ajtót nyitottam, csöppet meglepődött, de aztán rögvest azt tudakolta: volna-e koreai ember a háztartásban? Nemo. De hogy ő népszámlálna, s mutogatta a papírt - és közben a "külföldi" szót ismételgette. Én meg próbáltam jelezni: hozott anyagból dolgozunk, külföldi vagyok, kicsi a valószínűsége, hogy hunyunk egyet, s hopp, koreai leszek ... Elment telefonálni, aztán szólt, hogy majd visszajönne. OK. Vissza is jött nemsoká: előkerített egy ívet, melyen angol, kínai, vietnámi és egyéb nyelveken is volt kérdéssor, merthogy a népszámlálás minden Koreában tartózkodóra kiterjed. Nem volt mit tenni, beinvitáltam. Ekkor valami nagyon koreai történt: az előszoba még cipővel használható részén megállt, letérdelt a már mezítlábas területre (koreai lakásba nem megy be az ember cipővel! soha!), s elkezdte kiteregetni a papírjait, miközben azt ismételgette: ő ide be nem jön, viszont én ezt tölteném ki! Az asztalon gyorsan hűlt a leves meg a tofu, a párolt szójababcsíra meg a rizs, ezért kínomban megkérdeztem: most? Azonnal levágta: fél óra múlva visszajön.

Egy darabig nem mertünk enni, mert mindjárt becsönget, de aztán megvacsoráltunk, s még volt egy kis időnk, mire a néni visszajött. Kérdőív vissza, ő 20 másodperc múlva újra becsönget, hogy írnám föl a telefonszámomat, amit állati nagy méretben rávéstem a második oldalra. Ő meg hogy bocsánat, bocsánat, és elnézést ...

Ha paranoid volnék, azon kezdenék agyalni: hogy lehetséges az, hogy a vasárnapi bejelentés után hétfőn már itt van a kérdezőbiztos?! Kipécéztek? Vagy keddre le akarják tudni az egész ügyet, mert minek szarozni?!

Nem vagyok paranoid (?), ezért inkább azt képzelem el, hogy hamarosan egy irodában valaki silabizálja az űrlapot: Gvángdzsu, 2 db magyar. 1 db férfi, 1 db nő. A férfi 2008. augusztusában érkezett, alkalmazott, iskolai végzettsége: egyetem. A nő 2010-ben jött, jelenleg háztartásbeli. Van nekik 3 db hálószobájuk, 1 db nappalijuk konyhával kombinálva (szobának számít a lakásnak az a része, amit 4 fal vesz körül), 2 fürdőszobájuk. Hideg-meleg víz, nem osztják meg senkivel, s a két vécét is maguk használják. Lakásuk mérete kb. 117 nm, és fogalmuk nincs, hogyan bérli ... nekik az egyetem ... Kettő darab magyar Gvángdzsuban ...