A következő történhetett - szerintem. A teremtés-prodzsekt elején, talán az első harmadban, amikor már nagyjából körvonalazódott az elképzelés - elválasztódott egymástól az ég és a föld (az egyik föntre került, a másik kicsit lejjebb) -, de még bőven volt mit csinálni, nos, akkor eshettek meg az alábbiak. Mert igaz ugyan, hogy a Teremtő elválasztotta a szárazföldet már a vizektől - egyik erre, másik arra -, hát alakulófélben volt a planéta, de azért még hátra volt a neheze, a "finommunka" (?!), nevezzük tereprendezésnek. Mert hát ki kellett pofásítani mind a száraz részt, mind pedig a vizeset. Egy csomó kulimunka! (Modern szóval: földmunka). "Tegyünk ide egy kevéske vizet, azt ott meg emeljük meg egy csöppet, hogy legyen lejtése, s a víz folyjék!" "Ott meg, zárjuk csak el azt a kis rést, így majd szépen meggyűlik itt a víz, s lesz belőle ... khm, tenger." Szóval elkezdődött ez a meló, a berendezkedés, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Nem mintha olyan részletesen ki lett volna dolgozva valami alaprajz, hogy akkor ide egy hegységet, oda meg egy marha nagy alföldet, vagy hogy itt, gyerekek, legyen állati hideg, ott meg fűtsünk be, rendesen! Inkább csak olyan alapelvek voltak megadva: hogy jól nézzen ki ez a bolygó, legyen változatos, ugyanakkor látszódjék az elrendezésben valami rendszer. S hát, akkor ennek szellemében ment a munka. Ekkortájt eshetett, hogy maga a Teremtő (?) vagy inkább valamely böhöm inasa, afféle titán, fölkapott egy marha nagy darab sziklát. De ne egy olyan közepesen marha nagy követ gondoljatok el, hanem egy igazán cefet nagy darabot, amit majdnem könnyebb fölemelni, mint letenni. No, fölkapta ez a titán a nagy földdarabot, mert dúlt benne a virtus - ismerjük ezt a fajtát, aki inaszakadtáig elképeszt bennünket, különösen, ha nő van a közelben (bár ez, a teremtésnek abban a szakaszában, még nem lehetett szempont) -, s ha fölkapta, legott el is indult vele, hogy a helyére illessze. Nagy erőben volt ő, de amit magához ölelt, az sem volt semmiség! Ahogy ránézett, az jutott eszébe: ha ő ezt a baszott nagy követ egy helyt leteszi, aligha az nem lesz az ismert világ legmagasabb pontja! Legott körülnézett, s megpillantott egy helyet, ahová a nagy követ letehetné: nem volt ott semmi sem, nagy sík fölület, épp oda illik az, gondolta. (Megjegyzem, ma Tibet, Nepál, Bhután, India van a környéken.) Hát, elkezdett gázolni a sós vízben, mert az előző fázisban úgy alakult: több lett a víz, mint a száraz. Hát, ahogy ott térdig gázolt az óceánban, egyszer csak megbillent. Elfelejtette, vagy tán nem is szóltak neki, hogy a délelőtti műszakban dolgozó titán ehelyt egy csöppet kimélyítette a medret - erről nem szól a fáma. (Az utasítás úgy szólt: legyen változatosság, ezért a délelőtti kolléga itt egy picit improvizált. No, nem tett ő sokat, épp csak kétszer-háromszor belekarmolt a tengerfenékbe, s a kimarkolt iszapot odébb csapta. A kicsinyég kimélyített helyet ma Mariana-ároknak hívják, ahová meg odavágta az iszapot a behemót, ott ma is kicsit Sárga a tenger a sok sártól.) No, belelépett a mélyedésbe "emberünk" :-), s ha eddig térdig gázolt a vízben, a bal lába most combig merült az óceánba. Megtántorodott, csaknem arccal előre bukott bele a nagy vízbe, ám végül sikerült visszanyernie az egyensúlyát ... Közben azonban, mintegy reflexszerűen, még erősebben markolta meg az ölében hordott követ, amely az erős fogástól mállani kezdett. Így történt, hogy gigászunk talpon maradt, de vasmarka szorításától néhány apró rög letörött, s a törmelék a tengerbe esett. No, nem kell nagy veszteségre gondolni: apró sziklácskák hulltak csak a tengerbe, s mert akkora nagy dög követ vett föl: jutott is, maradt is. Attól a kis veszteségtől az még a legmagasabb hegy lesz a planétán, ha sikerül egy helyt letennie - gondolta -, meg tulajdonképpen nem is esett olyan rossz helyre az a néhány kő. Így vélekedett.
Két dolog biztos: az a nagy böhöm szikla ma is ott van, ahová titánunk végül letette (Nepál, Tibet?). Aligha nem Himalájának hívják! No, meg az elejtett törmelék is kitart!
Visszafelé jövet még gondolkodott talán, hogy összeszedi a ledobott apróságokat, ám az árokba lépéskor csöppet meghúzódott a dereka, hát nem kockáztatta a lehajlást! Meg egyébként is, közeledett sabbath, s annál tovább nem akarta volna húzni a dolgot!
A kövek egy része közelebb esett a szárazföldhöz, azokkal nem is volt semmi baj. Egész jól mutatnak azóta is! Hanem a csöppségek, melyek kicsit távolabb hulltak a vízbe, azóta is nagy gondokat okoznak! No, nem mintha nem nyújtanának szép látványt azok is, inkább az a bibi, hogy olyan furcsa helyre estek. Ha a mi titánunk tudta volna, lustasága mekkora, évszázadokig tartó gondokat okoz, alighanem lehajolt volna azokért a kövekért - derékfájás ide vagy oda!
A nagyobbacska darabok, melyek a szárazföldhöz közelebb estek le, tehát nem nagyon okoznak fejfájást: Ullüng-do-nak hívják az apró szigetcsoportot, s Korea szerves részét képezik.
Igy néz ki a hely:
A másik néhány rög azonban elég béna helyre esett: valahová Korea és Japán közé. (Itt: Liancourt Rocks.) Mihez van közelebb, nehéz megmondani. De talán nem is a közelség számít. Tény: a titánunk elejtette morzsák azóta is politikai, területi viták gyújtópontjában állnak.
Liancourt Rocks, Takeshima, Dokdo? Ez itt a kérdés:
A tanulság: ha (épp) teremtesz, ne végezz félmunkát! Derékfájás ide vagy oda!
Folyt. köv.
