"A 15. EMELETEN"

Ma délután Pazdottirnak válaszoltam egy régi bejegyzés ürügyén, s azt találtam írni, hogy itt, a 15-en, ahol csak az egyik oldalon van szomszéd, csöndesebb, már-már unalmas az élet. Mert igaz ugyan, hogy a fejemnél kerreg egy kicsit a lift gépháza, de a szomszédok hiánya mégiscsak egyhangúbbá teszi a hétköznapokat. Már lenyomtam az "Enter"-t, amikor eszembe jutott: ez így nem is teljesen igaz. Mert hisz éppen tegnap történt, hogy különös zajra ébredtem. Az ágyam  az árnyékolatlan, faltól-falig ablakkal szemben van, ezért, ahogy felneszeltem, rögtön tudtam, hogy a furcsa kaparászás, rugdalózás, kopogás az ablak fölül, kintről, a tető környékéről jön. Mi a fene?! Az első, még kába gondolatom az volt, hogy a tetőn zöldségeket, paprikát szárítgató nénik egyike megcsúszhatott, kiesett, s most az életéért küzd. Ennek ellentmondani látszott, hogy a kaparászás és rugdalást nem kísérte sikoltozás, ami az ilyesfajta jelenetek obligát kelléke. De akkor ki küzd odakint, az ablakom fölött, a 15-en? Gyorsan megjött a válasz: először megláttam két lábat (az egyik határozott mozdulattal kihasította a szúnyoghálót), majd egy vastag kötelet, végül egy primitív, hintaszerű képződményt - ebbe próbálta valahogy beleszuszakolni magát egy ember a 15. emelet fölött lebegve. Az összképhez hozzátartozott még egy "sziloplasztnyomó-pisztoly", ami a hintáról lógott. A kalimpáló lábakról még lemaradtam, de a többit gyorsan lefényképeztem, hogy legyen valami nyoma annak, hogy nem álmodtam az egészet:

A pali valahogy belegyógyította magát a hintába, s már el is kezdett szépen ereszkedni, gondosan végigrugdalva a szúnyoghálót:

Addigra már én is "képben voltam", a "sziloplaszt" nyomra vezetett. Beköltözésünk után jeleztük az egyetemnek: nagy esők idején a nappali ablaka fölötti rész beázik. Azóta többször jártak itt szakemberek, hogy diagnózist állítsanak föl a helyzetről, illetve hogy kidolgozzák a gyógymódot. Aztán elmaradtak ... senki nem szólt semmit. Mi sem, mert azóta nem nagyon esett komoly eső, meg azt is gondoltuk: halott ügyről van szó. Amikor megláttam a "sziloplasztos" embert, azonnal tudtam: a háttérben mégis mozgásban volt a dolog, s most itt vagyunk, a megoldás fázisában. Lentiben, a laktanyában, ha valakinek fájt valamije, mindig azt mondták a mókás "öregek": kend be Niveával! (Ahogy a Bazi nagy görög lagzi idős görögje meg mindenre Windexet fújt volna.) Nem tudom, miért van ez, de ha itt valamiféle probléma fölmerül a lakásban vagy a házban, azonnal azt mondják: nyomni kell rá egy kevés "sziloplasztot"! Ha bárhol, bármilyen okból folytonossági hiány támad, tekintet nélkül a probléma természetére, habozás nélkül telenyomják szilikonnal! Letört fél csempe, mert kicsit elmozdultak a beton elemek? Már jön is a szakember, és nem sajnálja a szilikont! Leszakadt a lámpa foglalata? Majd egy fél tubus szilikon megtartja! Durván feketedik, gombásodik a kád széle a falnál? Szépen húzunk rá egy réteg szilikont, s látod, már fehér is ...!

Szóval ez ment most is: két ipari alpinista szakember végiglengett a ház mindkét oldalán, s az összes, betegnek látszó ablak felső részére húztak egy réteg szilikont. A problémamegoldók javára kell írni, hogy a bejelentésem után nem jöttek ki, hogy a mi ablakunkat "meggyógyítsák" - lekezelték az egész épületet.

Kíváncsian várom az első komolyabb esőt!

"ELSZABTÁK"

Hát, mit mondjak, ezt tényleg jól elszabták a derék koreaiak! Mármint az ausztrál miniszterelnöknő, Julia Gillard ruháját. Csak képletesen, persze, mert a szóban forgó ruha nem textilből készült, hanem festékből.

Történt ugyanis, hogy a november 11-12-én Szöulban megrendezett G 20-as csúcstalálkozó egybeesett a Szöul belvárosában minden évben megrendezett Lámpás Világfesztivállal. A Csangjecsan nevű, a belváros közepén átfolyó hangulatos kis patak partján, olykor a víz fölött, világító figurákat, lámpásokat állítanak föl ilyenkor, valahogy ilyenformán:

(Ezeket a képeket mira készítette tavaly.)

Nos, idén úgy gondolták a szöuli szervezők, hogy jópofa dolog lesz, ha a világító figurák mellett fölállítják a a G 20-as találkozón résztvevő országok vezetőinek életnagyságúnál is nagyobb figuráját, mégpedig úgy, hogy mindegyikük saját országuk jellegzetes népviseletében legyen látható, kezében az adott ország zászlajával. Csakhogy az ötlet megvalósításáért felelős városházi alkalmazott alighanem sokat hiányzott a föciórákról, mert neki mindegy volt, hogy Ausztrália vagy Ausztria, avagy Joey után szabadon: eh, krumpli, burgonya, nem mindegy ...!? Úgyhogy a miniszterelnök asszonyt fölöltöztették (értsd kifestették) piros szoknyába, dirndlibe, fehér blúzocskába, és a kezébe nyomtak egy ausztrál zászlót. El is álldogált a figura Lee Myung Bak, koreai elnök és Dimitrij Medvegyev, orosz kollégája között egy hétig, mígnem fölfigyelt a dologra előbb az ausztrál sajtó, majd tiltakozást nyújtott be a szöuli ausztrál nagykövetség is. "A miniszterelnök asszony úgy néz ki, mintha egy jódliversenyre nevezett volna be." - panaszolják az ausztrálok. "Olyan, mint egy fejőnő." - dúlnak-fúlnak. És tényleg, van benne valami:

A szöuli városvezetés kicsit ellentmondásosan reagált: mert egyrészt haladéktalanul átfestették a nőalak ruháját (amely így most fekete kosztümben feszít, aminek nyilván ugyanannyi köze van az ausztrál népviselethez, mint a dirndlinek), másrészt meg azt mondják (valljuk be, némi joggal!), nincs is igazán jellemző ausztrál népviselet. Jobb híján néztek valami csinos (sic!) ruhát, aztán "ráadták" a jóasszonyra, és sohasem gondolták volna, hogy ebből még baj lehet.

Abban mindenképpen igazuk van, hogy így is elég hülyén nézett volna ki Julia Gillard:

Egyébként, azt hiszem az ilyenre mondják manapság: EPIC FAIL.

"VÁLASZ"

Köszi a válaszokat! Csillagos ötös mindegyik, félév végére is megajánlom az ötöst, nem kell házidogát leadni ... meg ilyenek. Bocs, rutin ...
Mert hát nyilván átláttatok, nem csak a "föladott" szöveg retorikáján, hanem az enyémen is: a kérdést, természetesen, azért tettem föl, hogy elmondhassam, mennyire büszke vagyok a három posztgraduális hallgatómra, Gja Un-ra, Gá Jang-ra és Szan Mi-ra, akik ezen a - valljuk be, baromira nehéz - nyelven, ami nekünk anyanyelvünk, elkezdtek értőn olvasni! Aki próbált már angol, német, spanyol, francia, olasz stb. nyelven értelmezni egy szöveget, tudja: nem egyszerű! S akkor az még nagyjából ugyanaz a kultúra! Ha belegondolok, meddig kellene koreaiul tanulnom, hogy egy (koreai) rapszövegben levágjak egy akrosztichonszerű retorikai működést ... nos, inkább nem gondolok bele!

Egyébként ma volt a következő óránk - azaz lett volna, mert (most sem tudom, miért) derék hallgatóim finoman, de határozottan föllázadtak. :-) Amikor beléptem a szobába, moccanatlan ültek, majd Szan Mi azt mondta: "Tanár uram!". No, abban a pillanatban tudtam, hogy helyzet van ... Gyorsan kiderült: nincs kedvük ma tanulni, inkább elmennének autózni ... Na, bumm! Az én, frissen földicsért tanítványaim ... Tudnak egy jó kis helyet, nagyon szép ilyenkor, amikor sárgulnak, vöröslenek a levelek ... nem lehetne-e inkább azt?! Én is ismerem a környéket, nem is volt ellenemre a kiruccanás, amolyan csapatépítő tréningnek vettem, de azért még eljátszottam a tanárt: olvassák hozzá a múlt heti sorhoz a megelőző hármat, s ha mondanak valami "érdekeset", nem bánom, mehetünk! Olcsó, tudom. Erősen ripacsgyanús, elismerem. De ezt nem hagyhattam ki!

"Anagramm mozaik kódba lapozom a Bibliát,

Betűit ismerve belülről láthatod Isten arcát.

Kinyitva olvashatod rögtön Allah nevét ..."

Persze, most, hogy megvolt az algoritmus, másodpercekbe telt, míg "mondtak valami érdekeset", így aztán indulhattunk. :-) Klassz reggeli+kávé a suli melletti Paris Baguette-ben, aztán irány a "szép hely"! Tényleg gyönyörűek a színek ilyenkor (is) Koreában! Sajnos, nem maradhattunk sokáig, mert 11.30-tól "Nyelvtörténet" órám volt a harmadévesekkel, ahol a szleng volt a téma. Zajlik az élet ...! :-)

Vallomásos rész következik: szeretek itt dolgozni, sokszor szeretem a nyelvtanítást is, sokat tanulok abból, hogy olykor arra kényszerülök: nyelvészetet tanítsak, imádom az országismeretet, nehéz, de (a föntiek is mutatják) hálás föladat a magyart igen jól beszélő, de az irodalomtudományos diszkurzusban járatlan hallgatókat lassanként bevezetni egy másfajta gondolkodásba, s velük egyre mélyülő értelmező beszélgetéseket folytatni ... mégis, néha eszembe jut a folyosó végi terem a sarokban (hányas is?!?!), vagy éppen a Zoltán utca egy terme, netán udvara, valamely napsütéses délelőtt, amikor rekonokkal és prokonokkal, prekonokkal, sőt prekogokkal, dekonokkal és (javíthatatlan) konokokkal hajoltam egy-egy elméleti vagy irodalmi szöveg fölé ... nekem ott is jó volt ...

"KÉRDÉS"

Tudom, unalmasan tanáros, de hát az ember nem bújhat ki a bőréből! Szóval, kérdezni fogok! Pontosabban: megismételek egy kérdést, amit eredetileg a posztgraduális tanítványaimnak tettem föl a múlt héten. Ebben a félévben "Pragmatikát" kell tanuljunk (ez van a hálótervben vagy hogy hívják az ilyen gúzst), hát ebből próbáljuk kihozni a lehető legtöbbet. :-( A szövegről, a szövegszerűségről beszélgettünk mostanában, s lassan igyekszünk átcsorogni a stílus (végső soron a retorika) felé. A múlt héten egy (rapnyelvi?) szöveget olvastunk, az Egy ház címűt az Akkezdet Phiai-tól. A szövegolvasásnak több célja is volt: megpróbáltuk földeríteni, milyen pragmatikai implikációi vannak a ténynek, hogy egy, a popkultúrához tartozó szöveg zenével együtt működik, jellemző címzettjei fiatal, az alternatív világhoz tartozó befogadók, szokásos kontextusa pedig a koncert ... effélék. Aztán, persze, szót kellett ejtenünk erről a másik kontextusról is: az egyetemi órán olvasásról ..., s hogy ennek milyen implikációi vannak. Közben át-, átcsúsztunk a hagyományos szövegértelmezésbe is, beszéltünk metaforákról, szójátékokról, rímekről - a szöveg rendkívül erős szervezettségéről. A textusban emlegetett vallásokról (s a hozzájuk tartozó könyvekről) esett éppen szó, amikor rátaláltunk néhány kulcsszóra: Allah, Tóra, Biblia, stb. Körülbelül ekkor tettem föl a kérdést: "Mi az érdekes a következő sorban: "Tézisek, ódák, regék alkotják a Tórát ..."? Azon a fölvetésen gyorsan túljutottunk, hogy "az állítás nem igaz", hiszen megegyeztünk: a vallásos előírások, versek, legendák mind ott vannak a kérdéses szövegben. S akkor az én egyik tanítványom, kicsit félénken elkezdte mondani ...

De nem a választ akartam elmesélni, csak egy kérdést föltenni/megismételni: Szerintetek mi az érdekes a következő sorban: "Tézisek, ódák, regék alkotják a Tórát ..."?

Rekonok, prokonok, prekonok, sőt, prekogok, dekonok és konokok, egyszóval a szövegértés iránt érdeklődő barátaim, ismerőseim, röviden, olvasók: szerintetek mi itt az érdekes?

"AMI JÓ, AZT EL IS LEHET ... (öncenzúra)"

Édesanyám a minap azt üzente: ne beszéljek csúnyán. Teszek egy kísérletet. :-) (Lásd fönt.)

Tegnap implicit módon megdicsértem a koreaiakat, mert több fronton tudatosan igyekeznek tenni a környezet megóvásáért. Az egyik ilyen: a nejlon szatyrok kiiktatása a hipermarketekből, s helyettük barna (újrapapír?) zacskók használata. Nos, ma árnyalnom kell egy kicsit a képet: mert "ami elromolhat, az el is romlik" - ismerjük Murphy örök igazságát!

Kicsit messziről kezdem: Szöulban és környékén kevés helyen kaphatni tejfölt! Szomorú tény, de igaz. Ha nem csalódom, jelenleg leginkább csak a Lotte Mart nevű hipermarketben találni nagy kiszerelésű, dán tejfölt, másutt nemigen. S olykor a közelebb eső Lotte Martban sincs. :-( Ma bent voltam Szöulban, s épp egy műszaki szaküzlet fölső emeletein tájékozódtam, amikor eszembe jutott: alant van egy Lotte Mart, akár meg is nézhetném, van-e tejföl. Volt, vettem. Elég bután van csomagolva, mert a kb. fél literes dobozt félig műanyag fólia takarja , ami alatt meggyűlik némi savanykás folyadék. A legutóbbi vásárláskor szétmállott a papírzacskó, mire hazaértem vele - alig tudtam valahogy hazamenekíteni. Rutinból most is kértem "bevásárlószatyrot", ki is utalták a barna papírt, ám akkor megpillantottam a pénztárosnő előtt egy stósz lilás műanyag zacsit ... (Hm.) Vizet prédikáló, ám bort ivó énem (a szétmállásra tekintettel) megkérdezte: "binil bongtu isszajó?", azaz, van-e műanyag szatyi? A néni elmagyarázta: műanyag bevásárlószatyor nincs, de van itt előtte egy stósz lilás műanyag zacsi, ami, egyébként Szöul város hivatalos szemeteszsákja, abból is a legkisebb. (Hm. Miért is van ott?!) Ebben viszik el a szemetet - tette még hozzá (ostoba arcot vághattam, pedig - magyarként! - képben voltam). "Akkor abból egyet", mondtam, most már odahagyva a zöld tudatosság utolsó morzsáit is. "De hogy ez szemetes zsák, ilyenformán csöppet drágább" - szavalta a néni. Ha tudnám, hogy kell azt mondani koreaiul, hogy "vágom", bizonyára megkockáztattam volna, így azonban csak egy "rendben" csúszott ki. A mögöttem fizető is kialkudott egy szöuli szemeteszsákot, s ebből több következtetést is levontam:

1. Az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz.

2. A "multi" tudja, hogy "az ember, legyen bármennyire környezettudatos, bizonyos helyzetekben ragaszkodik a nejlon szatyihoz", hát a maga lehetőségeihez képest igyekszik kiszolgálni az igényt.

3. Hogy közben 1. az áruház a sokadik, drágább nejlon szatyit adja el, 2. a vásárló hazaviszi a nejlont, majd szelektíve kidobja 3. a papír meg nem fogy - másodlagos! NOS, adtunk a szarnak egy pofont, de annyi baj legyen!

4. A koreaiakban lakik egy kis magyar, aki a jég hátán is megél!

5. A koreai környezettudatosabb talán, mint magyar kollégája, de bizonyos érdekek mentén ugyanúgy meghajlik.

6. A koreai voltaképp egy érdekvezérelt magyar, a magyar pedig egy olyan koreai, akiből hiányzik minden fegyelmezettség.

Összességében azért jó úton járunk: kevesebb lesz a nejlon, mert nem mindenki van "helyzetben". Pl. kevesen vesznek tejfölt. A drágább szatyi a helyi költségvetést gazdagítja, akik esetleg fölbérelhetnek egy tanácsadót, akinek van jó ötlete a helyzet megoldására. A tejfölt vásárlók zacskója addig sem ázik át, azaz "a jég hátán is megélünk" - ők is, mi is! A koreai-magyar testvérbarátság - finoman korrupt módon -, de erősödik! 

"AMI JÓ, AZ JÓ!"

Vannak dolgok, amiket vitán felül jól csinálnak itt, Koreában. Ilyen például a szelektív szemétgyűjtés, ami persze inkább a városiasabb vidékekre jellemző. Erről részletes beszámolót olvashattok, és diavetítést nézhettek meg miránál, úgyhogy itt legföljebb még annyit: nemrég, egy napos délután tett sétánk alkalmával fölfigyeltünk a szemétgyűjtő házikó falára kifüggesztett néhány papirosra. Nekiálltam kisilabizálni, mi lehet rajta, sőt, kisvártatva a segítségemre sietett az egyik barátságos lakótelepi őr is, akivel egyébként leginkább épp a szemétgyűjtő vasárnapokon szoktam angolul-koreaiul vegyest, "eldiskurálni". Kiderült, hogy a papírokon részletes lista olvasható azokról a hulladékká vált tárgyakról, amelyek vagy méretük vagy anyaguk okán nem sorolhatók be a szokásos kategóriákba, így ezek elszállításáért külön fizetni kell.

Kinagyítva talán ki lehet silabizálni: például egy termetes, 500 literesnél nagyobb hűtő elszállításáért 8.000 vont kell kiperkálni, míg egy 300 literesnél kisebbtől már 4.000-ért megszabadulhatunk. (A forint/von váltószám jelenleg kb. 6.) A 19"-nél nagyobb tévét 5.000-ért, az annál kisebbet 3.000-ért adhatjuk le. A monitor 2.000-et kóstál, egy billentyűzetet pedig bagóért, egy ezresért elvisznek. A vasaló 2.000, a hangszóró/hangfal mérettől függően 2.000 vagy a duplája. Ha méretesebb dolgok válnak fölöslegessé, kicsit mélyebbre kell nyúlni a tárcába: egy egyszemélyes ágyért 10.000 vont kell fizetni, de ha a matrac is megy vele, az plusz 5.000. A kétszemélyes ágy 15.000 - igaz, ez sem olyan nagy összeg. A megunt, nagyméretű zongorát voltaképp olcsóért viszik, 15.000 vonért, a pianínótól pedig még kedvezményesebben, 10.000-ért megválhatunk. Egy roncs bicikli 3.000, de ugyanennyiért megy el a szőnyeg is - nem szőröznek vele: mindegy mekkora. Tulajdonképpen egyik sem olyan drága, de azért egy komolyabb lomtalanítást érdemes előbb átgondolni! Igaz, néhány naponként körbejár a lakótelepen egy kis teherautó, amelynek hangszórójából folyamatosan szól a monoton kántálás: tévét, számítógépet, monitort, egyéb elektronikai cuccokat ingyen átvesznek (azt hiszem). Fölteszem, a bennük lévő, meglehetősen értékes fémek miatt érdemes elszállítani ezeket, s így mindenki jól jár: a lakók nem fizetnek, a vállalkozó leadja a fémet, s ez így elég környezetbarát is.

De nem is erről akartam én igazából beszélni, hanem egy másik eszes, praktikus, környezetkímélő megoldásról, amit a kisebb-nagyobb boltokban, szuper- és hipermarketekben alkalmaznak. Ezeken a helyeken óriási mennyiségben termelődik kartondoboz: miután kirakják a polcokra az árut, ott a rengeteg göngyöleg. Itt az a szokás, hogy ezeket erre szakosodott - rendszerint idősebb dolgozók - laposra hajtogatják, majd a pénztárak mögött kialakított asztalkák mellett fölstószolják azokat. Az asztalok (vagy pultok) csomagolásra szolgálnak, ezért minden szükséges kellék oda van készítve: széles ragasztószalag, mellyel újra össze lehet állítani a papírdobozt, olló, hogy el lehessen vágni a szalagot, meg egy másik fajta szalag, ha valaki át is akarná kötni a csomagot. Voltaképp roppant egyszerű, mégis nagyon hasznos. Az emberek többsége autóval jár az ilyen helyekre vásárolni, ezért a (rendszerint nagy mennyiségű) árut nem nejlon szatyrokba, hanem ilyen dobozokba pakolja, amit aztán bedob a csomagtartóba. Valahogy így néz ki ez a dolog:

Nálunk egyébként úgy működik, hogy a vásárláskor összeállított, és a hazaszállításnál használt dobozok otthon átalakulnak szelektív szemetet gyűjtő konténerré, hogy vasárnap aztán kiüríttessenek, s megtalálják helyüket a szelektíven gyűjtött papírhegy tetején.

Zárójelben még annyit: az egyik nagy áruházlánc fokozatosan átállt arra, hogy a műanyag szatyrokat az amerikai filmekből ismerős papírzacskókkal helyettesítse, így is ösztönözve az embert a dobozolásra. Mintha ők is tudnák, amit mi, magyarok, talán minden más népnél jobban tudunk: "Dobozolni a legjobb a világon! A legméltóbb emberi tevékenység!"

S bár eszemben sincs, hogy versenyre keljek ezzel a zseniális alakítással, itt egy másik filmecske arról, MI hogyan dobozolunk:

(Illetve mégsem, mert a nyomorult Blogger nem akarja.)

"TEKEREDIK"

"Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni. Tekeredik a rétes, kígyó akar lenni." Nemrég eszembe jutott ez a gyermek mondóka, mert ezt láttam:

Úgy tetszik, mindenben és mindenkiben benne él a vágy, hogy más legyen, mint ami ... Senkinek se jó, ahogy éppen van? Avagy a szomszéd fűje mindig zöldebb?