"RETORIKA"

Egy ideje tartogatom ezt a gyöngyszemet - nem is egyet, mindjárt hármat! -; s bár először karácsonyi ajándéknak szántam, végül csak most kerül elétek. Egyeztetnem kellett, szerzői jogokat intézni ... tudjátok, hogy van ez.

Már meséltem: az elmúlt félévben nyelvészeti órát kellett tartanom az MA-képzésben, s hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon, végül úgy döntöttünk, legyen pragmatika. Talán ez a nyelvészetnek az a területe, amely a legközelebb áll az irodalomtudományhoz. Egy darabig gyűrtük is becsülettel, aztán lassanként mindannyian eluntuk, úgyhogy áteveztünk a stilisztika felé, végül a retorikánál kötöttünk ki. Ez már nagyon a félév vége felé volt, ezért hogy ellenőrizzük, mire is jutottunk tanulmányainkkal, no meg hogy egy kicsit mókásabb legyen az óra, nehéz házi föladatot adtam a három hallgatónak: a megtanult stíluselemek és retorikai eszközök segítségével irodalmi szöveget kellett írniuk. S mint valamely klasszikus retorikai gyakorlatnál, a témát is megadtam: műfaji kötöttség nélkül, de az irodalmi szövegekre jellemző, erős szervezettségű írást kellett prezentálniuk ... az egyetemi kampuszról.

Az utolsó órát aztán azzal töltöttük, hogy megvitattuk, értelmeztük, retorikai analízisnek vetettük alá a műveket. Mondanom sem kell: ez volt a legvidámabb óránk, s talán azt sem, hogy ez volt az egyik legtanulságosabb! Ennyit a kontextusról, s akkor most jöjjenek maguk a művek abban a sorrendben, ahogy az órán elhangoztak. (Az apróbb nyelvtani hibákat és a központozást korrigáltam.)

이 가 영 (Lee Gah Young/I Gá Jang): Pitypang


Egy tavaszon egy kis angyal jött hozzám,
És bennem mélyen helyet foglalt.


Az angyal végtelen érdeklődést és szeretetet kapva,
Az egész világ felé
Szégyenlősen az arcát kinyújtotta.


Az angyalból lett egy gyönyörű virág,
És egy világot várakozott.


Az angyal fehér szárnyát terítve,
Olyan szeretetet ad át, amilyet tőlem kapott.
Bátran repül.




오 선 미 (Oh Sun Mi/O Szan Mi): Ciklus (4 évszak a kampuszon)


Élénk és ragyogó bimbók,
Meg mindenféle nyíló virágok,
Színesen színeződnek
Az egész kampuszon.


Párás monszuni időjárások,
Meg ez utáni kánikulák,
Nyári különös szagában megbabonáznak
Az egész kampuszon.


Elég friss szelek,
Meg fákról lehulló falevelek,
Vidáman táncolnak
Az egész kampuszon.


Felhalmozódó, tiszta havak,
Meg csak akkori téli hidegek,
A múlt egy évre visszagondol
Az egész kampuszon.




정 겨 운 (Jung Gyeo Woon/Dzsang Gja Un): A hangyák háza

Milyen hosszú ez a ház! A hangyáknak a háza. Az ajtaja mindig nyitva van. Csak mi, hangyák tudjuk, hol van ez. Minden irányba néznek a folyosók. A kis utcák különböző tematikus szobákhoz vezetnek, ahová keresni megyünk a királynőt. A föld azonban megakadályoz. Szegény hangyáknak ez a kínzása, az ellensége és a szomszédja. A keserű munka mellett néha járkálnak. Ilyenkor élvezik a szépségét. És közben szórakoznak is, mintha menekülnének az ismétlődő napirendtől. Ebben a házban nincs csendes szünet. Folyamatosan jönnek be új és újabb társaink. Az önző hangyák csak oda járnak, ahova akarnak. Úgy látszik, hogy nem törődnek azzal: hol van a királynő. Végül - több év múlva - már tudjuk, hogy annyi királynő van, ahány hangya ...

"SZTEREOTÍPIÁK"

Üdvözléskor meghajló, szemüket a földre sütő keletiek és egymás szemébe néző, kezet rázó nyugatiak - ugye, ismerős sztereotípia? A gyorsan modernizálódó Koreában ma már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Az egyre nyitottabbá váló országban gyorsan terjednek a nyugati gesztusok, de kétségtelen, az ide érkező nyugati turistát még mindig meglepi az a testbeszédben is megjelenő etikett, amely a hagyományos Koreából származik. Mert bár egyre többször fognak egymással kezet a férfiak (és a nők!), s egyre ritkább a szemkontaktust udvariasságból elkerülő ember, a régi szokások a hétköznapokban azért erősen élnek.

Paul S. Crane, eredetileg 1967-ben publikált, de máig megkerülhetetlen, Koreát bemutató könyve, a The Korean Patterns külön fejezetet szentel a koreai etikettnek. A fejezet elején azt írja: "A koreai a világ egyik legtermészetesebben udvarias népe - amikor betartja az etikettet. A koreaiak nagyon ügyelnek arra, hogy kövessék az udvariassági előírásokat, amikor idegenekkel vagy ismerősökkel érintkeznek." Ez, bármennyit változott is a világ, ma is így van.

Az egyik, idegen szemnek legszembetűnőbb udvariassági gesztus - mégis csak - a meghajlás, bármennyire sztereotip is. Pontosabban az, hogy ott is meghajlással köszöntik az embert, ahol nem várná. Mert ha valamely formális eseményen a felek meghajlással üdvözlik egymást, értjük. Ha a közönséghez szóló ember meghajolva üdvözli az őt hallgatókat, elfogadjuk. Persze, itt is vannak fokozatok: ha a műsorvezető a színpadon meghajol mielőtt belekezd a mondókájába - hát, persze. Ha a híradó bemondói így jelentkeznek be és búcsúznak el - OK. Ha egy tudományos konferencián meghajlással üdvözli kollégáit az előadó - miért ne? Ám az azért mégis meglepő, hogy az egyetemi szemináriumon referátumot tartó hallgató is meghajlással köszönti a többieket.

De, rendben, fogadjuk el: formális keretek között a meghajlás amolyan elengedhetetlen kellék.

A meglepetés akkor éri az idegent, amikor nem várt helyzetekben ugyanezt a testbeszédet tapasztalja. Mert hát, valljuk be, van abban valami érdekes (nyugati szemmel: bizarr?!), hogy az áruházak parkolóházainak emeletein meghajló egyenruhás fiúk/lányok jelzik széles karmozdulatokkal: van, avagy nincs hely az emeleten. De ugyanígy meglepő, hogy a hipermarketek bejáratánál álló biztonsági őrök mély meghajlással fogadnak minden bejövő és kimenő vásárlót. A magunkfajta ilyenkor megneszül. Mert tudja, hogy a koreai udvariassági szabályok szerint ilyenkor a megfelelő viselkedés az, ha az ember tudomást sem vesz az őt meghajlással köszöntő alkalmazottról (látja az ember, hogy száz meg száz koreai halad el egy hajlongó biztonsági ember mellett anélkül, hogy a tekintetét ráemelné), mégis, működnek a nyugati beidegződések. Az ilyenféle visszaköszön, visszahajol - ezzel zavarba hozva a koreai felet.

Crane egyébként leírja: nem is olyan egyszerű ez a meghajlás-ügy! Mert meghajolni csak szépen, ahogy csillag megy az égen, úgy érdemes! Egyébként ne is bajlódjanak vele a külföldiek, mert nem fog menni. (A tanácsa: ne csináljanak majmot magukból a béna hajladozásukkal! Jobban járnak, ha nyugati szokás szerint a partner szemébe néznek, s keményen kezet ráznak vele.) Erre születni kell, vagy legalább kisgyermekkortól gyakorolni! Mert a meghajlás legfontosabb eleme: a kecs! "A tökéletes gesztus során derékból előre hajolunk, a hát egyenes marad, az állat leszegjük, tenyerünket pedig az ülepünkre helyezzük, s mindezt lassú, folyamatos mozgásban tesszük."

Valahogy úgy, ahogy a kvángdzsui E-Mart biztonsági őre csinálta ma:

Egyébként Crane azt is írja: "Az isten háta mögötti falvakban ugyanúgy - mintegy ösztönösen - betartják az udvariassági szabályokat, mint bárhol." Kvángdzsu ...

"DRAKULA"

"JONATHAN HARKER
GYORSÍRÁSOS NAPLÓJEGYZETEIBŐL

Május 3., Szász-Besztercén – Május 1-én este 8.35-kor indultam el Münchenből, másnap reggelre értem Bécsbe. 6.46-ra kellett volna érkeznem, de a vonat egy órát késett. – Buda-Pesth csodálatos város, már amennyit a vonatból láthattam belőle, majd utóbb egy rövid séta során – nem akartam nagyot kerülni az állomástól, mivel ide is késéssel érkeztünk, viszont innen a vonatot időben indították tovább. Olyan érzés kísértett, hogy a Nyugatot elhagytam és a Keletnek vágok neki: a fenségesen hömpölygő Dunán kecses híd visz át a török uralom hagyományai közé. Az est leszálltával befutottunk Kolozsvárra. Az Hotel Royale-ban szálltam meg. Ebédre, azaz már vacsorára piros törökborsos lében pácolt csirkét ettem. Nagyon ízlett, csak éppen szomjas lettem tőle. (NB. receptjét Minának!) Kérdeztem felőle a pincért, és mondta, hogy "paprika hendl" vagy ilyesmi a neve, s mivel nemzeti eledelnek számít, a Kárpátokon belül kapok bárhol. Tört németségem hasznomra válik itt – nem is tudom, hogyan boldogulnék nélküle. ...

... Erdély népe négyféle. Szászok lakják délen s kevesebben északon, oláhok közé ékelődötten, akikről újabban az hírlik, hogy dák származékok. Magyarok lakják nyugaton, székelyek pedig keleten és északon. A székelyekről azt olvasom, hogy az eleik Attila hunjai voltak. A néprajz tudósai viszont állítják, hogy a Kárpátok koszorúján belül a világ minden babonája meglelhető, mintha a képzelet boszorkányszele hordta volna össze. Ha állításuk igaznak bizonyul, az érdekesebbjét feljegyezhetem magam is. (NB. a babonák felől megkérdezni a grófot!) ...

... A hegyek lábán túl a Kárpátok gerince vonul méltóságosan. A délutáni napfény elénk tárta káprázatos színeit – a bércek árnyékában mélykéket és bíbort, zöldet és barnát a gyep meg a sziklák találkozásánál, majd fel a fehér ormok birodalmáig a szakadozó szirtek tarkaságát. Itt-ott óriás hasadékokból, ahogy a nap alább szállt, vízesések csillogása tetszett elő. Egyik útitársam, amint egy hófödte csúcs alá érkeztünk, s mintha egyenest annak tartottunk volna, megérintette a karomat, úgy suttogta: – Nézze! "Ish-ten-zek!" – Vagyis az Isten trónusa. Amint ezt megmagyarázta, jámboran keresztet vetett."

Bram Stoker: Drakula gróg válogatott rémtettei

Bartos Tibor magyarította

Árkádia, Budapest, 1985

Komolyan nem emlékeztem, hogy Bram Stoker Drakulája ilyen mulatságosan kezdődik! Véletlenül került elém megint egy új hardverrel, s nem álltam meg, elkezdtem olvasni. Pedig annyi minden mást kellene: muszájból! Erre, Drakula, fölindulásból, angolul. A magyart csak megkerestem a neten, mert hát mégis ...

Ugyanígy jött Hawking A Brief History of Time-ja. Ezeket olvasom, miközben Rakovszky Zsuzsát és Pák Ván Sza-t kellene ...

"FEJLEMÉNYEK"

Most, hogy a politikai-katonai ügyek tekintetében javulni látszik a helyzet - az északiak mintha békülékenyebb hangot ütöttek volna meg az utóbbi napokban -, úgy tetszik, más "frontokon" állt be rosszabbodás. Már hetek óta cikkeznek arról, hogy újra fölütötte a fejét a száj- és körömfájás nevű állatbetegség Koreában, mostanra pedig megérkeztek az első hírek arról is, hogy egy elpusztult kacsából a madárinfluenza kórokozóját mutatták ki. Na, tessék! A madárinfluenza eddig itt még egyetlen esetben sem terjedt át emberre, s reméljük, a mostani "vészt" is sikerül megelőzni. Ami azt illeti, nekem, laikusnak úgy tűnik: mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ne legyen baj. Naivitásomat, ostobaságomat mutatja, hogy egészen tegnap délutánig nem kapcsoltam össze a virtuáliában tapasztaltakat (a híreket), meg a valóságomban megjelent fejleményeket. Nem is tudom, talán egy héttel ezelőtt, csaknem leszakítottam KS alvázát, amikor a szokásos sebességgel ráközelítettem a lakás és az egyetem közötti néhány kilométeres úton egyik napról a másikra megjelent, brutális fekvőrendőrre. Nem mentem gyorsan, de azért elég határozottan rá kellett állnom a fékpedálra, hogy legalább valamelyest lelassítsak: ahol előző nap még sima aszfalt volt, most egy minden (előre) jelzés nélküli fekvőrendőr terpeszkedett. 20 méterrel odébb még egy, aztán egy újabb, összesen 4. Nézelődtem erősen, de nem tudtam megfejteni, miért tették oda. Építettek még egy sátrat is az út mellé, meg odatettek két izét, amik úgy néznek ki, mint valami gigászi hajszárítók. Azóta óvatosabban közelítek: változás nincs, és továbbra sincs fogalmam arról, mi célt szolgálnak a berendezések. Aztán az is föltűnt, hogy az autóút szembe sávjában is bütykölnek valamit, odább, közelebb a lakáshoz. Ott is volt sátor meg "hajszárító", de sehol egy fekvőrendőr. Viszont valami fehéres anyag borította az utat ... No, tegnap aztán összeállt a kép! Mert a suliba haladtomban láttam: most már a másik, visszafelé jövő irányban is lassítják a forgalmat, meg ... locsolják az utat. Mínusz 2-3 foknál ez nem tűnt annyira racionálisnak, de én a másik oldalon voltam, nem láttam jól, meg hát, ki tudja, valami vezetéstechnikai tréning ...?! A visszaúton aztán minden kiderült:

Száj- és körömfájás, ez olvasható a tájékoztató táblán. Akkor, persze, fogalmam sem volt erről (a kifejezés addig nem volt benne az aktív koreai szókincsemben, bár ha gyorsabb és szemfülesebb lettem volna, már akkor kiszúrhattam volna a kép jobb fölső sarkában szomorkodó patásokat), viszont amikor átzötykölődtem a fekvőrendőrökön, ezt láttam:

Fertőtlenítik az áthaladó autókat. Miért itt, gőzöm sincs! (Bocs a kapkodó videóért, de a fekvőrendőr+spricc+baromikíváncsivagyokmiazúristentörténiképpmost+normál forgalom+telefonos videózás - úgy látszik, meghaladták a képességeimet. Olyan vagyok, mint egy iPhone: zéró multitasking, vagy ha mégis, hát döcögősen. Bocs, minden iPhone tulajtól!)

A neten meg láthatni a képeket, videókat, amelyek arról szólnak, hogy hasonló fertőtlenítést végeznek a madárinfluenza ügyében is. Ezért mondom: úgy tetszik, mindent megtesznek, hogy a nagyobb bajt elkerüljék/elkerüljük.

Hogy odafelé miért vannak fekvőrendőrök, még mindig nem tudom. Talán holnapra az is kiderül! :-)

Egyébként pedig: MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

A videó miatt két kört mentem, ezért KS annyira fertőtlen, hogy csak na ...!!!

"FIGYELEM"

Már többször ért kritika rendíthetetlen bölcsész olvasóim részéről, hogy a lét nagy kérdései felé fordított kitartó és mélyre ható figyelmemet talán az indokoltnál és elfogadhatónál gyakrabban törik meg a hétköznapi lét sarára, az említésre sem méltó, közhelyes, materiális létezésnek is a peremére szoruló problémákra való reflexiók. (V.ö. fölmosóvödör, még fölmosóvödör, laptop, a szubjektum és a porcicák összefüggése, hogy a fekáliagyűjtést ne is említsem!) Minden alkalommal beláttam: igazuk van, s ennek megfelelően igyekeztem vizsla tekintetemet a nyomorult életvilág apró-cseprő buktatói felől a nagy sorskérdések, az emberi lét értelmét és mikéntjét boncolgató filozófia, kultúratudomány s egyéb komoly diszciplínák felé fordítani. Ám újra meg újra szembesülnöm kell azzal, hogy bölcsész érdeklődésem vékony üvegfalát minduntalan megrepeszti egy-egy odahajított kavics, egy rosszul eltalált labda vagy egy durvábbra sikerült kopogtatás, s olyankor a messzi horizontot, a "ki?", a "mi?" és a "mivégre?" magasságait fürkésző tekintetem újra a föld, a durva anyag, az önfenntartását izzadságosan megkísérlő test felé fordul. Van bennem egy ilyen inklináció, gondolom. Mert ma is már vagy egy órája azon töröm a fejemet, hogy ha veszek egy bagettet bármely pékségben, miért adnak hozzá automatikusan egy tálkányi édes, mű-tejszínhabot!?!?

Javíthatatlan bölcsészként, valamint egy "az önfenntartását izzadságosan megkísérlő test" tulajdonosaként azt sem tartom kizártnak: ha sikerülne megfejteni, hogy mi az úristenért adnak egy tálkányi édes, mű-tejszínhabot minden egyes bagetthez Koreában, az emberi lét értelmének horizontját fürkésző tekintetünk is fölcsillanhatna egy másodpercre ...

"IDŐJÁRÁS"

"... tízzel (km/h) tükörjégen hazáig: az presztízs."

A 6-8 perces út ma este 25-30 lett, lépésben, ide-oda csúszkálva. Közben életunt idősek, tinédzserek, gyermeküket cipelő kismamák, sokra hivatott egyetemisták úgy léptek be a driftelő autók elé, mintha maguk nem érzékelték volna, hogy egy totyogó nagymama féktávja is 20 méterre nőtt. Erre lelép a szerencsétlen a 60-as busz elé - mekkora távon áll meg egy ilyen soktonnás monstrum jégpályán?! Velem hárman próbálkoztak. A ránézésre hetvenes férfi 20 méterrel előttem lépett le, de amikor látta, hogy finom fékezéssel is megy a kocsi fara oldalvást, visszatáncolt, gyakorlatilag szó szerint. Egy néni három sávot próbált átszelni úgy, hogy jól láthatóan minden sofőr küzdött, hogy a sajátjában maradjon. Miért most vállalta be ezt a mutatványt, fogalmam sincs. Ahogy arról sem, túlélte-e - én, mindenesetre ki tudtam kerülni. A srác a túloldalon indulni készülő buszra startolt rá. Itt, a kampuszon, ezerrel kell figyelni, ez volt a szerencséje. Nagyon lassan mentem, és a satu ellenére sem koccoltam le a padkát.

Itthon aztán jól beparkoltam a többiek elé: tologassák most ők az enyémet! Eleget toltam én az ő monstrumaikat.

"KARÁCSONY NAPJA"

Olyan lesz ez lassan, mint egy elgyakott gasztroblog, de az vesse rám az első követ, aki az évnek ebben az időszakában nem gondol többet a gyomrával, mint rendesen!

Tegnap halas nap volt - már csak a hagyomány okán is -, ma viszont össze-vissza nap támadt. Részben a gusztus, részben a megszokás miatt. A gusztus miatt keletkezett egy mustáros-fokhagymás-fehérborsos marhaszték.

A hagyományok mián meg töltött káposzta, aminek azért - valljuk meg - csak nyomokban van köze az otthonihoz. Nem kaphatni savanyú káposztát, ugyebár, nincs rendes füstölt szalonna, hogy "megbolondítsa". A többiről ne is essék szó ... 
Ebből indultam ki:

Savanyított kínai kel. Jó, jó, de nem az igazi ...

A stációk.

A vége - hiába is hazudnék - elfogadható lett! No, nem egy rendes, hordós káposztából főzött, igazi töltött káposzta, de élvezhető étel, ha nem kapna Michelin csillagot, akkor is.