"IDENTITÁS"

Az egyik boltban, itt a faluban, van egy hentes gyerek, aki már hetek óta nem tudja földolgozni a nemzetiségemre vonatkozó információt. Pedig igyekszik ő, szó se róla, nem az a "hanyattdőlős" fajta, minden alkalommal megkérdezi ... Ma negyedszerre futottunk neki. Eddig háromszor simán megkérdezte, hogy "honnan is?", aztán nyugtázta: "ja, vágom, Hangári". Ma újított: bepróbálkozott Szingapúrral. Hogy akkor én volnék a szingapúri csávó, ugye? Annyira meglepett, hogy épp ezt kérdezi, hogy szingapúri-e vagyok, hogy elsőre nem is tudtam lekövetni. A koreai nyelv számomra (egyelőre!) süppedékes talaján állva némi mocorgást és egy második kérdést igényelt, hogy fölfogjam: tényleg ez itt a kérdés, "szingapúriságom". A nyelvi bizonytalanság mellett az is félrevezető volt, hogy egyfajta magabiztosság sugárzott belőle: meglehet, háromszor kifogtam rajta, de most már nem bujkálhatok előle, én, a szingapúri - ez volt az arckifejezésében. "Nem, nem szingapúri", tértem végre magamhoz, "hanem magyar". Még mindig. "Áh, tényleg, Hangári", valami ilyesmi volt a reakció, s nyilván csak azért nem csapott a homlokára, mert épp egy komoly késsel szelte nekem a "számgjapszál"-t.

Hazafelé, a bevásárlószatyrot lóbálva, próbáltam megfejteni, miért épp szingapúrinak gondolt. Aztán rájöttem: valószínűleg rémlett neki valami "H" betűs ország, így összekeverte "Hangárit" Hongkonggal (annak mégis több értelme van!), aztán Hongkongot Szingapúrral. Végtére is ugyanott van mind, valahol lent, délen, közvetlenül Honduras és Haiti mellett.

Egyébként Szingapúr lakosságának 42%-a valóban külföldi (ha lehet hinni a Wikinek), ám a nagy többség kínai, maláj, Fülöp-szigeteki, észak-amerikai, közel-keleti, ausztrál, bangladesi és indiai, s az elenyésző kisebbség európai. (Egyébként rég megbántam, hogy ezt a mondatot így kezdtem fogalmazni! Olyan, mint egy helyesírás-dolgozat rémálom [ami meg, basszus, nem is tudom, hányas összetétel, s hogy hová kell a nyomorult kötőjel, és mit kell különírni, de nem nézem meg, csak azért sem!]) És juszt sem írom át a mellékneveket főnevekre, és nem vagyok hajlandó megnézni azt sem, hogy kell valójában írni a Fülöp-szigetekit! És azt sem ellenőrzöm: hogy kell írni azt, hogy "csak azért sem", mert én csak annyit akartam mondani, hogy Szingapúrban kurva kevés fehér ember van, én meg - szerintem - nem nézek ki se kínainak, se malájnak, de még [direkt!] Fülöp-szigetekinek sem! Az Osiris egyébként is a másik szobában van.

Ha meg azt mondjátok, megérdemli a sorsát az, aki ilyen helyesírási baromságokon töri a fejét, amikor nagyon egyszerű dolgokat akar mondani, azt kell mondjam: igazatok van ... legyen az illető szingapúri, magyar, bangladesi vagy - csak azért is - Fülöp-szigeteki.

Megnézek egy filmet.

"MELLESLEG"

Mivel az orvostól rekordidőn belül szabadultam, bementem Gvángdzsuba. Ez az a város, amiben én is lakom, csak a legszélén. A város, itt, egyébként, a következő városig tartó - gyakran lakatlan vagy ritkán lakott - területet jelenti. Gvángdzsu voltaképp egy irdatlan nagy falu. Reménytelenség árad minden négyzetméteréből. Persze, a koreaiak idővel ebből a szarból is várat építenek, de jelenleg még inkább szar, mint vár.

Tavaly azért épült itt egy E-Mart, benne Food Court, kávézók, üzletek ... Itt kötöttem ki az orvos után, s ezt ettem:

Kínai, ahogy azt a koreaiak elképzelik. Eszméletlen csípős leves kagylóval, rákkal, polippal (igen, az ott egy polipkar, ami kifelé meredez), zöldhagymával a tetején. Mellé panírozott setéscsíkok édes-savanyú mártásban. Hátul van még egy kevéske sárga retek, amit szójaszószba mártogat az ember. Ha az ember begyűr egy ilyen "dzsampongot" (ez a leves, tésztával), folyik az izzadság mindenhol ...! :-) Egyszer majd megírom, miért gondolom azt, hogy a koreai konyha egyszerre olyan, mint "Dirty Harry" és "Csocsoszán", mindenesetre a mai menü közelebb volt Harry-hez. 

A "falu" meg így néz ki egy piros lámpányi várakozás alatt:

"HÁZIORVOS"

Ma villámlátogatást tettem a - nevezzük így - háziorvosomnál. Szerencsére nincs semmi bajom, csak elfogyott a hazulról hozott állandó gyógyszerem, s most föl kellett íratni itt. Nem először járok nála: tavaly menet közben derült ki, hogy a két félév közötti elfoglaltságok miatt nem tudok hazamenni, s így elfogyott a fél évre kiporciózott gyogyó. Az első vizitnél aggódtam egy csöppet, mert például fogalmam sem volt, hogy itt léteznek-e ugyanazok a gyógyszerek, mint amiket otthon rendelnek az embernek, vagy hogy bemondásra fölírja-e nekem a kért anyagot. Kellemesen csalódtam: mindkét szer ismerős volt neki, és miután elmondtam, mi a helyzet, egy rapid vérnyomásmérés után már a kezemben is volt a recept. No, azóta, ha megszorulok, mindig hozzá megyek. Na, de hadd mondjam el a mai látogatást, ami bizonyos értelemben tegnap este kezdődött. A rendelő itt van a "faluban", néhány száz méterre a lakástól, ebben az épületben, a másodikon:

 Elég praktikusan van ez kialakítva, mert lent van egy gyógyszertár, fönt az említettem rendelő, s valahol az épületben még van egy fogászati klinika is. No, tegnap este a gyógyszertárba tértem be valami apróságért, s ha már ott voltam, megkérdeztem az ismerős patikuslánytól, vajon rendel-e a doki szombaton. Kicsit megütközve nézett rám, aztán azt mondta: "Természetesen rendel szombaton." Aztán egy kicsivel később azért hozzátette: "Azért figyeljek, mert szombaton csak 3-ig tart a rendelés." "Csak", mormoltam én meg magamban, neki meg elmondtam, hogy a hétvége az nálunk, Magyarországon munkaszünet, csak azért érdeklődtem. Erre ő meg, hogy az orvosok meg a patikusok nagyon be vannak fogva: ő például minden szombaton 5-ig dolgozik, de nyáron kivehet 3 nap szabit. Olykor ötöt, tette hozzá, mosolyogva. Édes istenem, azért ez durva! Mindenesetre tegnap este már tudtam: ma háromig mehetek a háziorvoshoz. Minden látogatás ugyanúgy zajlik: az ember fölmegy egy lépcsősort, és belép egy váróba, ami úgy fest, mint egy kicsi, de otthonos nappali. Körben pamlagok, a falon tévé, ingyenes víz- és kávégép oldalt, s csak onnan tudja az ember, hogy orvosi rendelőben van, hogy jobbra egy pult mögött két, színes egyenruhás hölgy ül. Most már tudom a protokollt: az ember leadja a biztosítási kártyáját, benyomják a számítógépbe, a következő pillanatban megjelenik az orvos monitorján. Ma a dzsekimet sem tudtam levenni, máris szólítottak - de eddig sohasem kellett 3 percnél tovább várnom. Ilyenkor az ember behalad a dokihoz, aki ugyan tud angolul, de szigorúan koreaiul köszön, s én is így viszonzom. Óvatosan ülök le a székre, s közben már mondom, hogy a szokásos gyógyszerekre volna szükségem, de nem is nagyon kell, mert látja már a monitoron, miért szoktam jönni. Azért ereszkedem óvatosan a székre, mert eddig már háromszor fordult elő, hogy mire a fenekem a műbőrhöz ért, a doki már el is búcsúzott tőlem, az meg egy hülye szitu, úgyhogy mostanában óvatosabb vagyok. A nővér már méri is a vérnyomásomat, s mivel a szerkezet össze van kötve a doki számítógépével, ő már látja az adatokat, mire lekerül a mandzsetta. Bólogat, no igen, igen, akkor fölírok két havi adagot. Nem tudom, mi lehetett ma vele, valamiért nagyon le volt lágyulva, legalább három mondatot mondott angolul mielőtt koreaiul elköszönt. Közben lenyomta az "Enter"-t. Na, gondoltam, jól eldumáltunk, s ha le is ért az alfelem a műbőrre, nem pállott be, szerencsére. Megköszöntem, elbúcsúztam. A doktor "Enter"-ére a váróban kinyomtatták a receptet, mire kisétáltam, már ott várt. Vizitdíj: 3.600 von, mintegy 600 forint. Kezemben a recepttel lehaladtam a gyógyszertárba, ahol legott megkaptam az anyagot azzal, hogy mivel a doki 2 havi adagot írt föl, két szem gyogyóért majd vissza kell jöjjek, mert az jelenleg "nem elérhető". OK, majd jövök. Nem adnak nyugtát, számot, nem kérnek semmit  - tudják, mivel tartoznak, ide fogják adni, s nem kérik majd, hogy igazoljam, jogosult vagyok-e.

A korábbi tapasztalatok birtokában ma elhatároztam, hogy stopperelem az orvos-beteg találkozást. Amikor beléptem az épületbe, elindítottam az órát: bejelentkezéssel, orvossal "dumcsizással", receptátvétellel, fizetéssel, receptkiváltással, fizetéssel 6 perc 35 másodperc. Ennyi idő alatt jutottam hozzá a gyógyszerhez, amit évek óta szedek - vagyis nem kellett föltalálni a spanyolviaszt. Megjegyzem: javítottak az idejükön, mert legutóbb bőven 7 perc fölött voltunk! (Csak akkor nem írtam meg.)

Egyébként a gyógyszert nagyjából fele annyiért kapom, mint Magyarországon (hála a biztosításomnak) - inkább csak valami megszokás az, ami miatt otthonról is hozok szert.

Leszögezném: az, hogy orvosok és gyógyszerészek heti hat napot dolgoznak, szerintem, nem egészséges. De hogy állati kényelmes, az biztos!

És még egy dolog: az orvos-beteg találkozás témájában olyannyira érintett Magyarország, azt hiszem, ezen a ponton tanulhatna.

"RÁLÁTÁSOK"

Észak-koreai támadásra készítik fel a dél-koreaiakat

2010. december 15., szerda, 9:15

Dél-Koreában az ország történelmének eddigi legnagyobb polgári védelmi gyakorlatát tartották szerdán, amelyen egy esetleges észak-koreai légitámadásra készítették fel a lakosságot.

Polgári védelmi gyakorlatot tartottak szerdán kora délután Dél-Koreában, országszerte megszólaltak a szirénák, a polgároknak a legközelebbi menedékhelyekre kellett menekülniük tizenöt percre. Közben egy tucat vadászgép emelkedett a levegőbe észak-koreai légitámadást szimulálva. Szemtanúk szerint a dél-koreai városok utcái pillanatok alatt elnéptelenedtek, leállt a forgalom.

Az iskolai tanítást is felfüggesztették, a tanároknak és diákoknak egyaránt a kijelölt menedékhelyekre kellett sietniük. A magasabb épületek lakóitól azt kérték, a lift helyett inkább a lépcsőt használják a meneküléshez. Hét szöuli metróállomáson tűzoltók, katonák és kormányzati tisztviselők bevonásával gyakorlatoztak. Az akció miatt a hajó- és légiforgalom nem állt le, de az autópályákon haladó autósokat arra kérték, hogy lassítsanak le.

A Nemzeti Válságkezelő Hivatal (NEMA) közlése szerint ilyen átfogó evakuációs gyakorlat most először volt azóta, hogy 1975-ben elfogadták a polgárvédelmi törvényt. Szöul eddig csak jóval kisebb, mindössze a szirénákat megszólaltató akciókat szervezett, amelyekről a lakosság többnyire tudomást sem vett.

A szerdai polgárvédelmi gyakorlat keretében a NEMA munkatársai ellenőrzik többek között azt is, hogy az országszerte kijelölt, összesen 25 724 menedékhelyen megfelelő túlélő-felszerelés áll-e a lakosság rendelkezésére.

Észak-Korea a harmadik atomrobbantásra készül

A mostani különleges művelet célja, hogy a polgárok hatékonyan meg tudjanak küzdeni egy olyan helyzettel, mint amilyen Jonpjong szigetének ágyúzása is volt novemberben. A lakosságot egyre inkább aggasztják az észak-koreai provokációk - olvasható a NEMA közleményében, amely a nem szűnő észak-koreai katonai fenyegetésre, a vitatott tengeri határ térségében kialakult feszültségre, illetve egy harmadik föld alatti atomkísérlet eshetőségére hívja fel a figyelmet.

A Csoszun Ilbo című dél-koreai lap azt írja szerdán hírszerzési forrásokra hivatkozva, hogy Észak-Korea tavaszra fejezi be az előkészületeket a harmadik atomrobbantáshoz az ország északi részén fekvő nukleáris gyakorlóterepen, ahol javában fúrják az ehhez szükséges egy kilométer mély aknát.

Ezt olvasom egy magyar újságban. Ha volna hozzátartozóm Koreában, azonnal nyúlnék a telefon után, s kérdezném: "Mi a fene van?! Jól vagy?" Hozzátartozóm ugyan (jelenleg) nincs Koreában, ám én is "hozzátartozó" vagyok, ráadásul ITT, ezért a következőket szeretném közölni:

1. A mai nap olyan volt itt, mint az összes többi. Semmi, de semmi nem történt.

2. Vizsgáztattam a Szöultól kb. 50 kilométernyire lévő jongini kampuszon. Jelentem, esemény nem történt. Egy-két tanítvány zavarba jött a kérdésektől, de ez aligha az északiak műve. Nem tanulták meg a nyelvtörténetet. Pont.

3. Nem hallottam szirénát, nem kellett elhagynunk az épületet. Elmentem ebédelni, akkor mégis elhagytam a "bázist", de önszántamból. Az ebéd jó volt - egyébként. Jukkedzsáng (húsos, zöldséges, paprikás-erős leves), halszeletkék panírozva, tofu, kimcsi. Nem nagy izgalom, ha szabad így fogalmaznom.

4. Ma többször mentem le-föl a lifttel: soha nem kellett lépcsőznöm, ami szerencsés, mert a 15-iken lakunk. Hú ...!

5. Aztán bementem a Bundáng nevű lakótelepre: nem néptelenedtek el az utcák. Az emberek jöttek-mentek. A Homeplus nevű áruházban nyoma sem volt semmiféle extraordinatirásnak.

Ha valami történt itt, azt mi, akik itt vagyunk, nem vettük észre.

Ha MÉGIS történne valami, asszem nem vagyok fölkészülve ...

"PARA"

Hú, az elmúlt néhány napban volt belőle rendesen! Mármint parából. Úgy kezdődött, hogy olykor be tudtam lépni a blogra, máskor meg nem. Gondoltam, valami izé, fönnakadás. Aztán néhány nappal ezelőtt egyik pillanatról a másikra, ha lehet ilyet mondani az előzmények után, egyszerre behalt a blog. Vagyis rendre azt írta ki a böngésző, hogy átmenetileg nem elérhető. Az ember ilyenkor megpróbálja a többi böngészővel, hátha, de semmi ... Sőt, az is kiderült, hogy az általam követett blogger/blogspot helyek is meghaltak ... legalábbis nekem. Ment ez így néhány napig, gondoltam, majdcsak megjavul. Nem, és nem. Sőt, elpusztult az iGoogle oldalam, és a Desktopról is eltűntek tartalmak. Na, akkor kezdtem valóban parázni! Letiltottak! Vazze, ezek engem letiltottak! Vazze, személy szerint engem letiltottak! De kik?! Elkezdtem keresgélni a neten. Semmi, senki nem panaszkodott. Baszki, tényleg rámszállt valami izé, szervezet ... gondoltam. Túl sokat pofáztam Koreáról vagy mi a csuda!?

Kétségbeesésemben írtam néhány barátnak: vajon ők látják-e a kérdéses blogokat. Sajnos, látták, hát bele kellett törődnöm: nálam van a baj. De mennyire nálam?

Balázs, szerencsére, kisegített! Fölkutatta az általam föl nem lelt, vonatkozó információt. Kiderült valami, amitől még inkább megneszültem! Tucatjával érkeztek a bejelentések a Google-hoz: mindenki Dél-Koreából panaszkodott, s mindenkinek ugyanaz volt a szolgáltatója ... mint nekem. Na, kafa! A Google szerint általában politikai okok miatt dönt úgy egy szolgáltató, hogy bizonyos elérhetőségeket letilt. Még jobb, gondoltam, mivelhogy itt amúgy is van egy kis háborús hangulat, hát akkor így kezdődik ... Letiltanak. Aztán majd elkezdenek lőni vagy mi a fene! Közben írtam is volna, meg szerettem volna elolvasni, mit írtak a követett blogokon. Elvonási tünetek vagy mi a csuda ... Azért elküldtem a magam kis hibajelentését, hátha segít, de nemigen bíztam hozzá! Ajánlgatták, hogy állítsak be vmi proxy szervert, de mire megértettem volna, mi az a proxy szerver, már változott a helyzet: föléledt az iGoogle. Mivel sejtettem, hogy ezek kapcsolatban vannak, finoman rátapicskoltam a blogomra ... láss csudát, bejött! Azóta látom magamat, és végre olvashatom a többiek dolgait!

Azért valamit megjegyeznék: nagy elkeseredésemben írtam egyet a blogger "Súgó"-jára. Megkérdeztem: ha két játékos van, a blogger meg a szolgáltatóm, az SK, s az egyik ártatlannak mondja magát (blogger), miért ne kérdezhetném meg a szolgáltatót, hogy akkor mi a fene van ... Egy bizonyos értelmezés szerint erre javult meg ...

Mindazonáltal, Balázs, köszi!

"TARTOZÁS"

Nem feledem: tartozom egy sereg válasszal a kommentjeikre. Azt sem, hogy megígértem: elmesélem, hogyan találkoztam I Bjang Han-nal (Lee Byung Hun):

De tartozom egy mesével a Keleti tengeren elejtett sziklamorzsák ügyében is.

Ott, a kép közepén az a csöpp kis kiemelkedés a diszkurzus tárgya.

Közelebbről így néz ki a Google Földben. Liancourt Rocks, olvashatni. No, erre mindkét (legközelebbről) érdekelt (Japán, Korea) hörög, mint egy francia bulldog. Mert ők másképp tudják.

Még közelebbről: ez az a néhány kő, amin marakodnak. Vagy?


S az sem ment ki a fejemből, hogy folytatást ígértem a koreai temetkezési szokásokról.

Csak közben annyi minden történt ... de ami késik, nem múlik ... remélem! Holnap vasárnap, elvileg szabadnap.

"HUFS NAPTÁR"

Az egyetemünk (Hankuk University of Foreign Studies - HUFS) minden évben megjelentet egy naptárt. Hónapok, hetek, napok, meg persze a nemzeti ünnepek és az egyetemi év legfontosabb eseményei: szünnapok, vizsgaidőszak, effélék. És persze képek minden második oldalon. Évek óta bámulom az egyetemünkön tanított nyelvek országairól készített képeket, s mindegyre hiányoltam a miénket! No, de eljött a mi időnk is! Ma megkaptam a jövő évi egyetemi naptárat két méretben: asztalra helyezhető kicsi, meg falra aggatható nagy formátumban. Már a 12 képet mutató kezdőlapon is gyanús volt az első fotó, de januárra fordítva megjött a bizonyosság: Hungary - Goulash! S hozzá még az, hogy a hagyományoknak megfelelően, a hónap napjait magyarul írták be a naptárba.

Szerintem most tekintsünk el attól, hogy ez nagy valószínűséggel babgulyás ahogyan azt egy osztrák séf elképzeli, s örüljünk a ténynek: sok ezer HUFS-os ezt a képet bámulja majd egy hónapig. Üröm az örömben, hogy január itt holtszezon, s legfönnebb azért néznek majd rá a naptárra, hogy lássák, mennyi telt el az olyannyira értékes szünidőből. Mindenesetre ott vagyunk, ha mással nem, hát a gulyással. Egyébként a társaság nem rossz:

Paella Spanyolországból.

Bibimpap Koreából. És a többi ...
Szerintem a nemzet fölemelkedése onnantól számítható, amikor Magyarországról nem csupán a gulyás jut az emberek eszébe. Addig meg legyünk büszkék erre. Ez sem rossz ...!